Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-26 / 251. szám
2006. OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 11 KRIMI - BULVÁR - TV-MŰSOR Babakocsinak ment autójával egy ittas sofőr, majd elhajtott Bródy: Te kit választanál? rockopera Országos szereplőválogatás lesz a képernyőn Rövid idő alatt két cserben- hagyásos balesetet okozott egy ittas sofőr Nyíregyházán, aki két különböző helyszínen is ütközött járművével. A vezetőt, aki a helyszínekről elhajtott, végül a riasztott rendőrök tartóztatták fel. Az ötvenéves helybeli lakos személygépkocsijával kedd este egy úttest szélén ■ A cserbenhagyó arra hivatkozott, hogy állása elvesztése miatt feszült lett. tolt babakocsinak hajtott, és csak a szerencsén múlt, hogy sem a kisgyermek, sem az édesanyja nem sérült meg. A baleset helyszínéről elhajtó járművezető később egy másik autónak is nekiment kocsijával, de innen is továbbhajtott. A vétlen autós követni kezdte az ámokfutót, és értesítette a rendőrséget. A járőrök végül megállították a sofőrt, akiről az alkoholszonda a helyszínen azt mutatta ki, hogy ittas állapotban ült a volán mögé. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 6.50-7.20 _______63-as út, Szedres 7. 30-9.00 63-as út, Jánosmajor 11.10-12.00_________Nagydorog 12 .15-13.00 Jánosmajor Két év múlva tartják az István, a király 25. születésnapját. Szörényi-Bródy rockoperájának díszelőadásához tévés szereplőválogatást rendeznek. Csontos Tibor- Pirandellónál hat szerep keres egy szerzőt, önöknél egy darab keres tizenhat szereplőt. Meglepte az ötlet?- A Magyar Televízió és a Zikkurat Színpadi Ügynökség közös találmánya ez a műsorfolyam, amelynek végén kialakul az István, a király új szereposztása. Nem rossz ötlet, a magyar zenés színház értékálló produkcióira és a fiatal tehetségeire újra valamiféle reflektorfény vetülhet. A fiatalabb tévénézők is megtudhatják, milyen nagyszerű és sikeres színházi produkciók születtek nálunk. A tehetségkutató akcióban a jelentkezők nem az István, a király, hanem a többi magyar rockopera, illetve musical és zenés játék dalaival indulhatnak.- Vannak-e fenntartásai a rockopera egyik szerzőjének azzal kapcsolatban, hogy kétéves műsorban választanak színész-énekeseket az István, a király jubileumi előadására? Bródy október harmincadikán új bemutatóra készülődik- Nem értek a televíziózáshoz, nem is lehetnek jó előre fenntartásaim. Kíváncsian várom, hogyan találjuk meg a tizenhat fős társulat tagjait a Mondd, te kit választanál? című műsorban. Akik közül nyolcán István, Koppány, Sarolt, Gizella, Réka, Torda, Táltosasszony, Labore szerepét alakítják majd a 2008-as előadáson.- Árt-e majd a huszonhárom éves mű hitelének, komolyságának egy tehetségkutató show-műsor?- Ez nem Megasztár lesz, színész-énekeseket keresünk, akik csak magyar dalokat énekelnek.- Megannyi megasztár után maradtak-e még tehetséges énekesek?- Egész biztosan, itt ugyanis, ezen a válogatáson nem olyan énekhangokat keresnek majd, akik kellőképpen előadják majd a világ pop- és rockrepertoárjának slágereit, itt magyarul éneklő színészek kellenek a darabhoz, akik színészként is megállják a helyüket.- Tolcsvay Lászlóval közösen írt szimfonikus költeménye bemutatójára is készül.- Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse mentén írtam Egy mondat a szabadságról címmel hasonló lélegzetvételű hosszú mondatot, amelyre Tolcsvay László komponált kantátát. Bemutató: október 30. Bródy János könnyűzenénk legendája, az Illés, a Fonográf alapító tagja, sikeres színpadi művek alkotója. Legutóbb Webber Volt egyszer egy csapat című musicaljéhez írt szöveget. Áprilisban volt hatvanesztendős. Könnyebben sérült az elütött kislány fellökött egy, a gyalogátkelőhelyen átszaladó kislányt egy lassan haladó személy- gépkocsi tegnap délután négy óra tájban, a szekszárdi vasútállomásnál. A gyermeket könnyű sérüléssel szállították kórházba. Frontálisan ütköztek, az árokba kerültek FRONTÁLISAN ÜTKÖZÖTT két autó az 55-ös úton, Alsónyék határában, a Pörböly felőli részen. Az ütközés következtében mindkét jármű az árokban kötött ki. A balesetnek három könnyű sérültje volt. A sínekről szedték le a tűzoltók az autót EGYELŐRE NEM tisztázott okból a síneken landolt egy Paks és Dunakömlőd között a 6-os úton közlekedő kocsi tegnap délután fél hat tájban. Az autót a paksi tűzoltók szedték le a sínekről. A balesetnek egy könnyű sérültje volt. Súlyos sérülést szenvedett az elgázolt biciklis kerékpárost ütött el egy személygépkocsi tegnap délután hat óra tájban Dombóvár belterületén. A biciklis súlyos sérülést szenvedett. TELE¥raO«MUSÖR Attfr-hét AJÁNLÁSÁVAL «illlliilliiiili ■■■ DÉLELŐTT RT L KLUB 1MKHS TV 2 H mi.."'fflHMHHHH msH I VÍASÁT 3 n dH buna"1# sfektSK'5.30 Top Shop 6.00 Reggeli 10.05 Receptklub (ismétlés) 10.20 Top Shop 11.25 Receptklub 11.35 06-91-334-334 12.00 Híradó-Déli kiadás 6.00 Moziverzum © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: i Koffeinmentes Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló'56© 9.05 Pláza © (olasz sor.-230/171-172.) 10.00 Napi mozaik 11.05 Babamagazin 11.30 Szabadság tér 17. 11.35 Route 56, az én 56-om © 5.50 NAP-KELTE 9.00 Közelítő 9.30 Sorstársak 9.55 Jelfák 10.05 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © 12.10 A liliomlány © 6.00 REGGEL 8.00 Agora 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.30 Az Olasz Köztársaság elnökei 10.05 Szardíniái hangulatok 10.25 Gasztronómiai utazás 6.00 Fapados utazások 6.35 Az ember és a hegyek 7.35 River Cottage meséi Barátok és szomszédok 8.10 Kimerülő erő© 9.10 Nem néz, csak lát © 10.10 Híres erődök 11.10 Ép testben ép lélek DÉLUTÁN 13 .35 Twist Moszkvában © (francia vígjáték, 1986) 88' Fsz.: Philippe Noiret 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 12.00 Észbontó 13.00 Alkalom szüli a milliomost (am. akcióvígjáték, 1987) 15.00 Jó barátok 16.00 Lisa csak egy van © 16.30 Az elveszett ereklyék... © 17.30 Everwood (amerikai sorozat) 12.00 Híradó délben 12.30 Az én tv-m 13.00 Napló '56 © 13.04 Rondó 14.10 Szívek szállodája (amerikai sorozat - 22/7.) 15.00 Az utolsó édenkertek A Kalahári-medence 12.00 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 12.30 Magyar diákok Bolognában 13.00 Válaszd a tudást! 15.00 Segítünk- Munkaügyi körkép (8.) 15.25 NAP NYUGTA 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Sherlock Holmes visszatér 17.25 Vészhelyzet © 11.00 Élő egyház (ismétlés) 11.30 Kívánságkosár 14.00 A forradalom hite (6.) 14.30 Táncol az egész világ 15.20 Válogatás a RaiSat gyerekműsoraiból 16.25 Állatbarát (ismétlés) 17.00 Világunk 12.20 Jamie menzája © 13.20 Kikelet 14.25 Fapados utazások 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 River Cottage meséi Barátok és szomszédok 16.40 A legendás Bondi Beach 17.15 A túlélés művésze © ESTE 19 .00 Te vagy az életem (argentin sorozat) 20.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.15 Esti showder Fábry Sándorral © 22.55 Házon kívül 23.30 Kemény zsaruk © (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Megatánc + 19.05 Aktív Magazin ® 19.35 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Áll az alku Vetélkedő 21.15 Beverly Hills-i zsaru 3 © (am. akcióvígj., 1994) 100' Fsz.: Eddie Murphy, Jon Tenney, Joey Travolta 15.55 Bartók 125 16.05 Szívtipró gimi© (ausztrál sorozat - 32/27.) 17.00 Híradó 17.20 Napló '56 © 17.25 Bűvölet© (olasz sorozat -136.) 18.20 Szomszédok (magyar sorozat) 19.00 Híradó este 19.45 TV taxi 18.00 Gyapjaspille- Hernyók a pokolból 18.25 Klikkerek 18.55 Esti mese 19.05 Membrán 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Kultúrház 20.35 Kisszínpadon nagyszínház (magyar dokumentumfilm) 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 19.35 Vtdióták © (magyar show-műsor) 20.05 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 21.10 New York-i helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 17.45 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó. Sport 18.40 Mese 19.00 Stúdióbeszélgetés a magyar-olasz kulturális kapcsolatokról 19.40 5 nap Budapesten (magyar kisfilm, 2006) 20.00 Hajnalban meghalnak az álmok © (olasz film, 1961) FF 89' 17.40 A Harlem Globetrotters © (dokumentumfilm) 18.40 Legény - lakás -Ki a jobb? 19.40 Európa utolsó vadonja (dokumentumfilm) 20.15 A Marquises-szigetek (dokumentumfilm) 20.40 Téli állatmesék © ÉJJEL 0. 30 Reflektor © 0.45 A sors cirkusza (amerikai film, 2000) 34' 1.25 Infománia © 1.55 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 2.25 Az elnök emberei © 23.20 A médium ® (amerikai krimisor.) A sínek túloldalán 0.20 Strucc © 0.50 Tények este 1.20 Bikini Shop © (amerikai vígjáték, 1985) 20.05 1956-os emlékév Olimpiának indult© (dokumentumfilm - 3/3.) 21.05 Frank Riva© (francia krimisorozat - 12/1.) 22.00 Csütörtök este 22.30 Panoráma © 21.30 Kultúrház 22.00 A nyugodt város © (francia film, 2000) Fsz.: Ariane Aqcaride, Pierre Bänderet, Jacques Boudet 0.10 Záróra 0.55 Bartók 125 22.15 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 23.15 A halottkém© (amerikai krimisorozat) 0.15 Start 0.45 Szex-beszéd (am. erotikus sorozat) ................................................................... 21 .30 Miriam Mafai 1956-ra emlékezik © 21.55 HÍRÓRA 22.55 Cannes-i filmfesztivál 23.15 A RaiSat beszámolója a 2006-os Velencei Filmfesztiválról 21.40 Titkos fegyverek © Csodafegyverek 22.40 Vincent Van Gogh © 23.40 Raiatea 24.00 Háború színesben - francia szemmel ® 1.00 Irány a nagyvilág! © 'O I M ^, ■“2 - ' ~ - * ,, vtt ífeV i# h' * üli j£,kt ! 21.15 Esti showder - Fábry Sándorral 13.00 Alkalom szüli a...- amerikai akcióvígjáték 1S.00 Az utolsó...- dél-afrikai természetfilm 22.00 A nyugodt város - francia film 20.05 Nyomtalanul - amerikai krimisorozat 21.30 Miriam Mafai - olasz dokumentumfilm 16.40 A legendás Bondi... - dokumentumfilm LULL AJÁNLÓ MAGYAR ATY HÁLÓZAT * BUDAPEST TV HM SPORT 1 f MIMIMAX UH DISCOVERY % 11.05 Esti gyors. 12,00 Déli hírek. 12.15 Ismétlések. 16.05 Soroló, 16.30 GyógyHír. 17.00 Híradó. 17.30 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. 19.30 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.15 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 21.35 A birodalom titkai. 22.05 Orvosok és ápolók a forradalomban. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 16.30 Ékszer. 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.30Zamatos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Kapufa. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Magánbeszélgetés. 23.00 Híradó. Sporthírek. 15.00 Golfmagazin. 15.30 Uniós sikereink itthon. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Biztonsági zóna. 17.30 Csacska angyal. 18.20 AMustang bemutatja: RapSzínHáz. 18.30 Marabunta - Gyilkos hangyák. 20.30 Hírháló. 21.00 HamuCipőke (fr.-am. yígj.). 23.00 Mindörökké Júlia! 24.00 Hírháló. 12.00 Tele-jósda. 12.45 Vanillya jóga. 13.00 Közvetlen ajánlat 14.00 Fűben-fában orvosság van. 15.05 Híradó. 15.45 Mesezug. 16.45 Jövőkép. 17.45Tele-jósda. 1930 Esti híradó. 20.00 ATenkes kapitánya. 20.45 Váljék kívánságára. 21.55 Sztárok allűrök nélkül (ism.). 23.00Töltse velünk az estét (ism.). OO.OOTele-jósda. 8.00Tv-s vásárlás. 8.30 Mai helyzet. 8.45 Erős emberek. 10.15 Erősemberek. 11.45 Angol labdarúgás. 14.30 NSA Junior Klub. 15.30 Arany pillanatok. 15.45 Német labdarúgás. 18.00 Rivális. 18.30 Amerikai futball. 19.15 Mai helyzet. 19.30Zuhanyhíradó. 2030 Olasz labdarúgás. 21.30 Vitoriásmagazin. 6.00 Rajzfilmek. 15.55 Hogyan működik... 16.30 Thomas, a gőzmozdony. 16.45 Minirobotok. 16.55 Noddy kalandjai. 17.10 Fixi, Foxi és barátaik. 17.35 Bicsi bocs kalandjai. 17.45 Mr. Bean. 18.00 Franklin. 18.25 Hunyor-major. 18.50 Mini News. 18.55 Pingu. 19.00 A rút kiskacsa és én. 14.00 Túlélték az elemektombolását. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszeregy ilyetvezetni! 17.00 Amerikai hot rodok, 18.00 Am-j esi motorok. 19.00 Állítólag... 20.00 Gigászi építmények. 21.00 Hogyan változtatták meg a techie-k a világot? 22.00 FBI-akták. 23.00 Egy Formula-l-es csapat. i l 4 *