Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-06 / 130. szám
2 TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JÚNIUS 6., KEDD Bű A mozi átalakítása pénz híján nem fejeződött be báta Befejeződött a bátai művelődési ház olvasótermének átalakítása. Az olvasóterem ifjúsági- és foglalkoztatási információs pontként működik. A szociális minisztériumtól kapott közel hárommillió forint támogatásból elkezdődött a mozi helyiségének felújítás is, forrás hiányában azonban a belső vakolás és a burkolat még nem készült el. (bk) Dacoltak az idővel, csak a bál maradt el PAKS A piactéren rendezték a hagyományos pünkösdi fesztivált. A program már évek óta kétnapos, az elsőn német nemzetiségi napot, a másodikon sörfesztivált tartanak. A programok többségét nem is befolyásolta az időjárás, csupán a szombat esti bált kellett szinte kezdés után azonnal befejezni az eső miatt. A pünkösdi napokat a Paksi Közművelődési Kht. rendezte, hozzájuk csatlakozott a nemzetiségi nap erejéig a német kisebbség önkormányzat, (vt) Több szakaszon is felújítják az utat siMONTORNYA Elkezdődött a Hunyadi, Dózsa, Vasút és Kiss utcák burkolatának felújítása a városban. Az önkormányzat a leghátrányosabb helyzetben lévő települések részére elkülönített keretből nyert öt és fél millió forintos támogatást a beruházáshoz - tudtuk meg Csőszné Kacz Edit polgármestertől. A burkolat felújítását a paksi J+J Bt. végzi. (így) Emléklapot kapott tizenhét nemzetőr szekszárd A Magyar Nemzetőrök Országos Szövetsége bátaszéki és szekszárdi nemzetőröket tüntetett ki, elismerve az árvízi védekezésben végzett munkájukat. A bátaszéki állomány tagjai közül tízen kitüntetést, ketten emléklapot, Szekszárdról ugyancsak ketten kitüntetést, hárman pedig emléklapot kaptak, (szá) Csatlósné dr. Fülöp Sára rektori dicséretet kapott szekszárd Rektori dicséretben részesült dr. Csatlósné dr. Fülöp Sára, a szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Kar csoportvezető főiskolai docense lelkiismeretes oktató munkájáért és kiemelkedő szakmai, közéleti tevékenységéért. Az elismerést a Pécsi Tudományegyetemen a pedagógusnap alkalmából ünnepi szenátusi ülésen adta át dr. Lénárd László rektor, (ii) Használt faipari gépek eladók: 1 db kiskőrösi 800-as típusú szalagfűrész, 1 db Jaroma (lengyel) DYC- 3 típusú kombinált gyalugép (egyenget vastagol, hosszúlyuk-fúrö). Érdeklődni: Kapos-Koppányvölgyi Vízi Társulat, 7090 Tamási, Rákóczi u. 17- 19. Tóth István. 06-30/9568-878 *39139* Zárszámadás, pörkölt nélkül szövetkezet Megfogytak bár, de nem törtek le a Koppány mentén Szavazás a zárszámadó közgyűlésen. Utoljára 1992-ben volt első nekifutásra határozatképes a közgyűlés, de akkor volt valamilyen pénzosztás Sokszor keltették már halálhírét a Koppány menti Mezőgazdasági Szövetkezetnek. Ez alapján a cég nagyon sokáig fog élni. A múlt heti zárszámadás csak a közeli jövőbe tekintett. A kilátás kedvező volt. Steinbach Zsolt- Hol lesz itt a zárszámadás? - találgatjuk a nagykónyi gépállomásra érkezve. A jelentős betonozás előtt álló telep kicsit sáros udvarán korszerű erőgépek sorakoznak. Mögöttük a pozdorja- lapokból épült, úttörőtáboros hangulatú egykori ebédlő. A házigazdák invitálása alapján arrafelé indulunk.- Ez nem egy aranybánya - jegyzi meg már odabent Korpádi Lajos elnök. Nem elsősorban az ebédlőre utalt, de ez az épület is sok mindent elmond a szövetkezet sorsáról. Ebédet persze itt már nem osztanak. A 70-’80-as években hat-hétszázan, de 15 éve is még közel négyszázan találtak munkát a három környező téesz egyesülésével létrejött Koppány mentiben. A mai negyvennégy dolgozónak viszont luxus lenne a melegítő konyha. Az ebédlőben elférne a zárszámadásra kirakott székek háromszorosa is. De ami van, az is bőven sok a közgyűlésre érkezőknek. A közel százhúsz tag negyede jött el. Az aktív tagok zöme itt van, de a kívülállók, akiket csak egy ötezer forintos részjegy köt a szövetkezethez, nemigen szoktak érdeklődni - szól a magyarázat.- Utoljára 1992-ben volt első nekifutásra határozatképes a közgyűlés, de akkor volt valamilyen pénzosztás - jegyzi meg Korpádi Lajos. Boríték most nem lesz, ezt mindenki előre borítékolta. Rövid szünet, aztán indulhat a „megismételt”, immár határozatképes zárszámadó közgyűlés. Az elnöki beszámolóból kiderül, hogy ha márványlépcső és süppedős szőnyeg nincs is a nagykónyi határ ezen szegletén, a szövetkezet tisztességes eredményeket tud felmutatni. Tavaly a mostanra megmaradt növénytermesztés, illetve szolgáltatás és terményfeldolgozás révén több, mint félmilliárdos nettó árbevételt értek el, közel hetvenmilliós nyereséggel. Jól hangzik a tizenöt százalékos béremelés, a száztizenötezer forintos átlagkereset, a csökkenő adósságállomány is. Kérdés, hozzászólás nincs. A szövetkezet első embere már az idei üzleti tervről beszél. További gépvásárlások, újabb béremelés, kedvező kilátások. Kérdés, hozzászólás most sincs. Csak a neon zúg. Aztán Rozenberger György főkönyvelő ecseteli, milyen változásokra kell készülni a szövetkezeti törvény módosítása nyomán. Az elnök gratulál neki, hogy „ezt a katyvaszt” közérthetően sikerült elmagyaráznia. Még néhány gondolat a részjegyekkel kapcsolatban, aztán az elnök megköszöni a részvételt. Vége. Megszólítanánk egy férfi dolgozót, de ő azt mondja: „hagyjuk!”. A munkaügyis Csordás Jenőné közlékenyebb: - Sokszor keltették már a szövetkezet halálhírét, de mindig talpra álltunk. Talán egyre stabilabban - reménykedik. Indulás előtt még konstatáljuk, hogy se pörkölt, se egy közös koccintás a zárszámadás után. Korpádi Lajos azt mondja, régóta nem divat a közgyűlés utáni eszem-iszom. - Ez egy munkaértekezlet. Szoktunk azért ünnepelni, például ha vége a betakarításnak. De most nagy munkákban vagyunk. A társulásban képzeli el a jövőt a négy település önkormányzata simontornya Négy település közösen működtetné oktatási intézményeit. Simontornya, Kisszékely, Nagyszékely és Tolna- némedi önkormányzata előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy társulási formában működjenek iskoláik. Ez egyrészt magasabb állami finanszírozást jelentene, másrészt az oktatás szakmai színvonalát is emelni lehetne a négy intézményben. Csőszné Kacz Edit, Simontornya polgármestere elmondta, a város képviselő-testülete már döntött az iskolatársulásról. Erről az oldalról tehát nincs akadálya az egyesülésnek, ugyanúgy, mint Tolnanémedi esetében sem, ahol szintén támogatták a képviselők ezt a formát. A másik két faluban még nem született döntés ebben a kérdésben, de valószínűleg ott is megszavazzák a képviselők a társulást. A települések egymásra vannak utalva, és végig kellett gondolni az iskolák jövőjét, hiszen folyamatosan csökken a gyermeklétszám. Ezért is kezdeményezték a tárgyalást az iskolatársulásról, mivel ebben a formában költ- séghatékonyan tudnak működni az intézmények, és nem kell bezárni egyiket sem. ■ Tulézi A volt postából könyvtár lesz a falu központjában míszla A volt posta épületében kap helyet a település könyvtára. Mózes László polgármester elmondta, a könyvállományt már átszállították az új épületbe, és rövidesen elkezdődik a könyvek rendszerezése is. A tamási könyvtár segítségével a régi köteteket leselejtezik, a megmarad- takat pedig osztályozzák. A következő hónaptól már napi két órában várja majd az olvasni vágyókat a könyvtár. Az elmúlt években nem volt megfelelő helye a könyveknek, hiszen a művelődési ház egy dohos helyiségében tárolták azokat, s maga a könyvtár sem volt nyitva rendszeresen. Ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy a falu központi részén biztosít helyet az intézménynek, ahová az internetet is szeretnék bevezetni - tette hozzá Mózes László. bT. Gy. Paprikapalántát, ingyen vetőmagot adtak Belecskán belecska Százezer tő paprikapalántát és három mázsa zöldborsó vetőmagot osztott ki a település önkormányzata a lakóknak. Dr. Jakab Róbert polgár- mestertől megtudtuk, két és fél millió forintos támogatást nyert az önkormányzat a Regionális Fejlesztési Tanácstól a Háromszoros esély elnevezésű pályázaton. A szociális földprogramhoz kapcsolódó támogatáshoz 600000 forintos önrészt tesznek hozzá. Ősszel szamócapalántákat kapnak a belecskaiak, valamint szintén ennek a támogatásnak köszönhetően az ön- kormányzat ingyenesen megműveli kisgépeivel a konyhakerteket a faluban. b I. Gy. Csak növénytermesztéssel foglalkozik a szövetkezet A Koppány menti Mezőgazda- sági Szövetkezet három falu, Nagykónyi, Értény, Koppány- szántó határában gazdálkodik összesen 2500 hektáron. Csak növénytermesztéssel foglalkoznak, az állattenyésztéshez ma szükséges jelentős befektetést nem tudják felvállalni - nyilatkozta lapunknak Korpádi Lajos. 2006-ra már aláírták a szerződéseket, a terménynek lesz piaca. pitm Korpádi Lajos Igényes belvárosi lakások leköthetők a Felsőmalom utcában 30 m2-től 120 m2-ig! Az első ütem átadása: 2006 ősz A „kultúra fővárosának" szívében- saját belső kerttel - zárt udvari beállókkal- teremgarázzsal - exkluzív minőségben Beruházó: Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Holding 7624 Pécs, Barbakán tér 1. Tel.: 72/516-295, Fax.:72/516-294 www.minervaudvar.hu Lakás értékesítés: 30/309-12-24 72/516-295 Szőlőlisztharmat, szőlőp és szürkepenész elleni védelém Bayer-től. • * További információ: Csernus Péter 20/961 3955 'S |0f 4 é * i t