Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-06 / 130. szám

3 2006. JÚNIUS 6., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR JEGYZET A gőzölgő tejből a történet maradt volt egyszer egy földművelő család, volt lovuk, tehenük. A gyerekeket minden reggel frissen fejt tejből készült kakaó várta az ablakpárkányon. Az ő gyerekeiknek viszont már a lo­vakból, a tehenekből és a gőzöl­gő friss tejből sem maradt sem­mi, csak a történet. Nem kell mondanom, hogy ezt gyerek­fejjel nagy disznóságnak tar­tották. A történet nem egyedi, jó néhány család állatai, földje került akkor a téeszbe. Sokan nem önként váltak meg tőle. Aztán ennek is vége lett, a föl­deket visszaadták, s van még, ahol a szövetkezet műveli. a dánokéhoz hasonló siker- történet nálunk nincs, mégis sokan az összefogásban lát­ják a megoldást. Az időseb­bek között van, aki nosztal­giából, van, aki pedig azért, mert együtt talán valóban könnyebb. Elkészültek az tervek az állati hulladéktárolókra Huszonhat településen 7 telepet építenek a szekszárdi kistérség­ben állati hulladékok elhelyezé­sére - tudtuk meg Misóczki Ani­kótól, a szekszárdi többcélú tár­sulás munkatársától. A fejleszté­si ügynökség vezetője elmondta, nem gazdaságos minden falu­ban efféle tárolót építeni, de az önkormányzatoknak kötelessé­gük tisztán tartani a települést. A telepek tervei elkészültek, je­lenleg az építési engedélyekre és uniós pályázati lehetőségekre vár a kistérség. ■ B. K. Trianon emlékét idézték a 86. évfordulón szekszárd, bonyhád - Bár Ma­gyarországot csonkolták meg, a seb Európa testén éktelenkedik - mondta Rácz Sándor, a Magya­rok Világszövetségének (MVSZ) tiszteletbeli elnöke Szekszárdon, a trianoni békeszerződés 86. év­fordulója alkalmából tartott meg­emlékezésen. Vasárnap a Béla király terén mintegy százötve­nen gyűltek össze a Trianon Tár­saság és a MVSZ szervezésében, hogy együtt emlékezzenek az el­ső világháborút lezáró békeszer­ződésre. Bonyhádon, a Vörös­marty téren az országzászló előtt is megemlékezett az első világ­háború következményeiről, és azokról a magyarokról, akik az ország határainak átszabásával szlovák vagy román állampolgá­rok lettek. Trianonra emlékezve Bencze Attila, a helyi Trianon Társaság elnöke, Potápi Árpád polgármester, valamint az '56 Szövetség helyi képviselői meg­koszorúzták az országzászlót, és a mintegy húsz megemlékezővei együtt elénekelték a Himnuszt, valamint Szomor Iván művét a Trianoni Himnuszt ■ H. É. - R. T. A jövőbe mutat a logisztika képzés Szakemberek már vannak, központ ezután lesz a megyében Felsőfokú végzettséget sze­rez 17 diák a szekszárdi Bezerédj középiskolában logisztikai szakon. Az érett­ségire épülő kétéves kép­zést a budapesti Corvinus egyetem programja alapján az iskola tanárainak közre­működésével végzik. Venter Marianna A logisztika kiépülőben lévő szakágazat, ami nálunk újdon­ságnak számít. A diákjaink már nekiálltak az álláskeresésnek és az első tapasztalataik igen kedve­zőnek mondható - mondta Jankovics Ferencné szakmai igazgatóhelyettes. Hogy mi is az a logisztika? A di­ákok frappáns választ adnak a kérdésre: a logisztika mindent magában foglal, ami az alatt tör­ténik, amíg a termék eljut a gyár­tótól a fogyasztóig. Ide tartozik a szállítmányozás, a fuvarozás, a megrendelések, a raktározás. Ferincz Jánosné, a középiskola igazgatója nagy eredménynek tartja, hogy a Corvinus egyetem elismerte tanáraik szaktudását, és velük kötött szerződést erre az akkreditált képzésre. Ha a 6-os számú főút fejlesztése megvaló­sul, és Szekszárd logisztikai köz­ponttá válik, szükség lesz jól kép­zett logisztikai szakemberekre - mondta az intézmény vezetője. Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere bízik abban, hogy létrejön az említett gazdasági kör­nyezet. Mint elmondta, elkészült a szekszárdi logisztikai központ­ról a megvalósíthatósági tanul­mány. Két- és háronunilliárd fo­rint közötti az az összeg, amelyet egy, a Regionális Operatív Prog­ramra beadott pályázattól remél­nek a 2007 és 2013 közötti ciklus­ban. Ha a pályázat sikeres lesz, a Baja-Mohács-Szekszárd logiszti­kai háromszög igényli majd a jó szakembereket A szekszárdi Bezerédj középiskolában számítógépes logisztikai modell segíti a diákok felkészülését Megkérdeztük: mire lesz jó majd a fiataloknak a logisztikai szakma? Cziner Eszter.- Biztos munkahelyet remé­lek ettől a végzettségtől. Egy­előre mindenképpen a logisz­tikai vonalon maradok, ezen a területen szeretnénk elhe­lyezkedni. Jókai Gábor- Számomra elsősorban a fel­sőfokú végzettség megszerző se volt a cél. Ha más pályát is választok, az itt szerzett is­mereteket nagyon jól tudom majd hasznosítani. Hegyi Zoltán:- Hosszú távra tervezek, ezen a területen látom a jövőmet. Logisztikai szakemberként szeretnék állást találni, érde­kel ez a munka, és lehetősé­get látok benne. Nyeljen utat Görögországba! a Tolnai Népújság és a Bonyhádi Városi Televízió ^ nyereményjátéka Amennyiben 2006. június 6. és 9. közön megjelenő játékszelvényünket helyesen tölti ki, öné lehet egy görögországi utazás, egy harkányi hétvége, egy internel-clőfizetés, egy mobiltelefon vagy egyike számos értékes ajándékainknak! A szelvényeket a helyszínen lévő gyűjtőládába kérjük bedobni június 10-én este 18 óráig. Töltse ki és nyerjen! Sorsolás: 2006. június 10.. 20 órakor a Média Fesztiválon Hány éves a Bonyhád Városi Televízió? □ kettő ül tíz J tizenöt Milyen gyakran jelentkezik a televízió élő műsorokkal? J minden héttőn Ül minden hónap első keddjén ü hétfőtől péntekig, minden nap Hol található a Bonyhád Városi Televízió stúdiója? Ül Bonyhád, Fáy Itp. 21. lül Bonyhád, Perczcl ken 1. -J Bonyhád. Széchenyi tér 16. Mikor kezdődik a televízió élő, esti műsora? Q 16 óra ül 18 óra ül 20 óra Mikor kezdődtek az élő, napi adások? □ 2000-ben □ 2003-ban □ 2006-ban A Tolnai Népújság honlapján milyen menüpont alatt található a nap témája? 0 információ ül mellékletek Ül rovatok Mi a Tolnai Népújság szlogenje? Q A hír velünk jár ül A miénk ül A mi lapunk Ki a Tolnai Népújság főszerkesztője? □ Gyuricza Mihály ÜJ F. Kovács Éva ül Lengyel János Milyen típusú kiadvány a Grátisz? ül vicc magazin ül negyedévente megjelenő kiadvány ül információs és ingyenes hirdetési lap Név..,. BONYHÁDI MEDIAFESZTIVAL 15 éves a Bonyhád Városi Televízió Program (2006. június 9-10.) Műsorvezetők: Szél Móni, Fenyvesi Tamás június 9. péntek 19.00 Acoustic együttes koncertje 20.00 Csepregi Éva koncert 21.00-02.00 Fergeteges Disco Party Dévényi Tibor és B. Tóth László június 10. szombat 15.00 Acrobateam Tánccsoport show műsora 16.00 Bajai Magic Dance Club 17.00 Söröshordó-csapolás - Ünnepi beszédek 18.00 Ihos József humorista 19.00 Dukai Regina koncert 20.00 Animáto-Retrock koncert 22.30 Tűzijáték 23.00-02.00 Hofi Disco Kiegészítő programok Röplabdatorna a „Kéri” sportpályán, vidámpark, sörsátor, autókiállítás, motorostalálkozó, stb. A műsorváltozás jogát fenntartjuk. Tolnai Népújság Minden évben többen igényelnek segélyt bonyhád Évek óta többen kap­nak a városban a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, amelynek összege 5434 forint gyermekenként. Míg 2003- ban 772, 2004-ben 812, addig 2005-ben 820 volt a segélye­zett gyermekek száma, (pá) Hitelből növeli a város a fejlesztési alapot Paks Háromszázharmincöt millió forint felhalmozási hitel felvételéről döntött a képvise­lő-testület. Ebből 200 milliót a most zajló beruházásokra - utak és középületek felújítá­sára - fordítanak, 135 milliót pedig a panelfelújításokra szánnak. Mint az a testület ülésén elhangzott, a hitel 10 évre szól, s kedvező kamattal vette fel a város, (vt) A hónap végére kész lesz az új gyógyszertár szedres Már tető alatt van az új szedresi patika - tájékozta­tott Gyimóthy Zsuzsa szedresi gyógyszerész. Az építkezés várhatóan e hónap végére fe-, jeződik be. Az új patika az or­vosi rendelő mellett, a község központjában működik majd, ami a lakosság számára ké­nyelmesebb. (sk) Üzleti tervüket vitték a kerisek Eindhovenbe szekszárd Holland, finn, olasz és lengyel partneriskolájuk di­ákjaival közösen vettek részt iskolafejlesztési találkozón a szekszárdi Bezerédj szakkö­zépiskola tanulói a hollandiai Eindhovenben. A találkozó a Comenius 1 program kereté­ben zajlott. A Bezerédj diákjai többek közt bemutatták egyéni üzleti tervüket, amelyet a kész­ségfejlesztésen alapuló oktatási projekt jegyében készítettek el. A pályázaton három diák: Si­mon Boglárka, Hegyi Zoltán és Jókai Gábor vesz részt (vm) A hír velünk jár! Eljárták a táncot a nemzetiségi együttesek szekszárd A szekszárdi pün­kösdi fesztivál utolsó napján ismét találkoztak a megye né­met nemzetiségi gyermeknép- tánc-együttesei. A rendez­vényt immár több mint tíz éve a Dienes Valéria Általános Is­kola szervezi. Korábban is ta­lálkoztak a nemzetiségi okta­tással foglalkozó iskolák cso­portjai, majd meghívást kap­tak a pünkösdi fesztiválra, az­óta a két rendezvény össze­forrt. Ez alkalommal kilenc in­tézmény képviseletében, mint­egy 320 óvodás és általános is­kolás bűvölte el produkciójá­val a nagyérdeműt. Fellépett Szekszárdról a Dienes Valéria Általános Iskola, az Ifjú Szív Német Nemzetiségi Néptánc Egyesület, a Wunderland Kin­dergarten, valamint az 5. Sz. Általános Iskola tánccsoportja és a Babits Mihály Általános Iskola nemzetiségi kórusa. Ugyancsak szerepelt a Gyönki Művelődési Ház tánccsoportja, a Várdombi Német Nemzetisé­gi Tánccsoport, Tamásiból az Esterházy iskola, valamint a mözsi 1. Számú Általános Is­kola csapata. ■ H. É. i

Next

/
Thumbnails
Contents