Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-20 / 142. szám
3 2006. JÚNIUS 20., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR A honatyáknak megvan a betevő vagyonbevallás Nem dúsgazdagok, de nem is nélkülöznek képviselőink Az országgyűlés honlap- l ján ( www.mkogy.hu ) nyil- s vánosak a parlamenti képviselők 2006-os va- gyonbevallásai. A megye honanyái és honatyái főleg lakásban, ingatlanban és pénzben „utaznak”. Egyikük vitorlással hajózik, más viszont könyvet is visz magával. Szeri Árpád A napokban benyújtott vagyon- bevallásaik alapján a Tolna megyei országgyűlési képviselők nem tartoznak a parlament leg- gazdagabbjai közé. Arról adnak számot, hogy a képviselői tiszteletdíj és a költségtérítés mellett mivel számolhatnak. A legismertebb képviselő, dr. Dávid Ibolya (MDF) Tolna megyei - jelesül tamási - ingaüannal nem rendelkezik, viszont két budapesti lakással felerészben, igen. A legmagasabb havi fixet kétségkívül dr. Braun Márton (Fidesz) mondhatja magáénak, az alapítványi bruttó 810 ezer forint mellé még hozzájön a képviselői javadalmazás is. Ő megemlítette tekintélyes könyvtárát is. A tamási Hirt Ferenc (Fidesz) havi bruttó 100 ezer forintot keres: ugyanakkor a sikeres tamási vállalkozó felerészben két autószalont, lakást, iroDávid Ibolya Tamásiban már nem rendelkezik ingatlannal, viszont felerészben két háza is van Budapesten, a II. kerületben, a budai részen dát és ingatlant tudhat a nevén. Szerényebb anyagi lehetőségek tárulnak az olvasó elé Fehérvári Tamás (Fidesz) vagyonának áttekintésekor, bár a dombóvári képviselősége fejében havi bruttó 60 ezret felvevő szenátor irigylésre méltó hobbiba, egy vitorláshajóba fektette bevételei egy részét. Tóth Ferenc (Fidesz) szépen gyarapodott, a tavalyi 4 millió forintos megtakarítás immár 7 millió forintra növekedett. Névrokona, Tóth Gyula (MSZP) viszont megvált tavaly még létező lakóházától, birtokában üdülője, annak 3/6-od része maradt, pénzintézeti tartozása 2 millió forintról 3 millió forintra nőtt. Frankné dr. Kovács Szilvia (MSZP) Tamásiban három lakást teljes egészében, egyet pedig fele - 6/12-ed - részben birtokol. Budapesten egy 71 négyzetméteres lakáson van haszon- élvezeti joga. Nem áll rosszul a takarékbetétek terén sem, ezt igazolja így elhelyezett 7 millió forintja. Tolna megye közgyűlési elnökként havonta bruttó 615 ezer forintot vehet fel. Az újonnan a parlamentbe kerültek közül Horváth István (Fidesz) sem tartozik az úgynevezett megélhetési politikusok közé. Ezt a véleményt támasztja alá az, hogy az elismert vállalkozó Szekszárdon négy üzlettel, Nagydorogon borospincével és - felesben - kiterjedt szőlőbirtokkal rendelkezik. Potápi Árpád (Fidesz) Bony- hád polgármestereként 460 ezer, Halmai Gáborné (MSZP) pedig szekszárdi alpolgármesterként 206 ezer forint fizetést is kap. léthelyzetek hatvanezertől nyolcszázezerig, avagy erről vallottak a Tolna megyei országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozataikban r Dr. Braun Márton Fehérvári Tamás Frankné dr. Kovács Szilvia Halmai Gáborne Hirt Ferenc Horváth István Potápi Árpád Tóth Ferenc Tóth Gyula ............................................................................................................! In gatlan Egy 150 rrf-es családi ház és egy nyaraló fele Egy 185 rtMSS lakóház, egy 1088 nP-es azőlőöirtok és gazdasági épület 1/2 része 100 rti’-es családi ház 6/12-ed része, 70,54 és egy 44 rté-es családi ház teljes «ajdor#. ga. sgv 71 m-es lakás haszonélvezeti joga 69 nf-es, 54 017-66 lakás feferészbeni tulajdonosa. Szekszárdon van eg/ fél garázsa ts 86 rtf-es lakóház. e&e® autószalon 112 része. 50 tires iroda, egy 1850 m'*-es terület 115 rrres lakóház 1/21ész, egy 148 nv- es borospince, egy 2359 rrf-es szólő 1/2 része. Szekszárdon né&úztetbelylaég 542 rtK-es ingatlanon található lakóház teljes tulajdonjoga 180 m-’-es lakóház fele, 5 hektár szántó fele van a nevén 300 m;-es ingatlanon üdülővel rendelkezik, 3/6-od rész tulajdonjoggal Megtakarítás 4 M R befektetési jegy, 18MFtbizt. kötv. Tartozás magán- személyek felé 3MR 2 M Ft életbiztosítás, 3,8 M Ft lakáshitel tartozás, 2,5 M Ft szabad felhasználású tartozás Takarékbetétben 7 M Ft.. Pénzintézettel szembeni tartozása 4 M Ft 2 millió 500 ezer forint életbiztosítás, 500 darab Matáv részvény 7 millió forint hiteltartozás Ejty 4,895 M Ft, egy 6,7 M Ft és egy 15 ezer eurós életbiztosítás. Tartozása 6,250 M R Takarékbetétben 7 millió forintja van Pénzintézettel szembeni tartozás 3 millió forint Cégérdekeltség Magyar Vallalk.fej- teszt. Alap. ügyvezető igazgatója. 30% tulajdonrész egy kft-ben Felerészben tulajdonos egy ingatlanközvetítő bt-ben, neSedrészben egy kft-ben Saját kft.-jének ügyvezető igazgatója Egy rt -ben és két kft,-ben van érdekeltsége, elnök-igazgatóként és ügyvezetőként A Tolna Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója Fizetés MVA ügyvezetőként havi bruttó 810 ezer forint Dombóvári városi képviselőként bruttó havi 60 ezer forint Tolna megye közgyűlésének elnökeként havi bruttó 615 ezer forint Képviselőként bruttó 312 ezer Ft, Szekszárd alpolgármestereként bruttó 206 ezer Ft Ügyvezető igazgatóként havi bruttó 100 ezer forint Szekszárdi városi képviselőként havi bruttó 99 ezer 360 forintot kap kézhez Bonyhád polgármestereként havi bruttó 460 ezer forint Ügyvezető igazgatóként bruttó 440 E Ft. Önkormányzati képviselőként 27 ezer 600 Ft Választ várnak a város valós anyagi helyzetéről Megszűnik hat állás, de nem kerül utcára tanító Később készül el a mobiltoronyhoz vezető útszakasz bonyhád Késik a nemrég megépült a T-Mobile átjátszótoronyhoz vezető, mintegy 850 méteres útszakasz megépítése Bonyhá- don - tudtuk meg Varga Szilárd alpolgármestertől. Mint elmondta, az engedélyeztetés során kiderült, a leendő útszakasz nyomvonala alatt egy Matáv-vezeték van. Ennek a kábelnek a kiváltása több tízmillióba kerülne. - Fölmerült, hogy ki fizeti a kiváltást, hiszen az útszakasz enélkül is mintegy 25 millió forintba kerül. Ha változtatnak a nyomvonalon, később készül el. Reményeink szerint azonban így is meglesz idén az útburkolat - fogalmazott az alpolgármester. ■ R. T. szekszárd A város anyagi helyzetéről tartott sajtótájékoztatót tegnap Horváth István, a Fidesz- MPSZ -frakció vezetője. Az ellenzéki frakció a csütörtöki közgyűlésen kezdeményezte, hogy a témát tárgyalja meg a képviselő- testület, ezt azonban a többség leszavazta. Mint Horváth István elmondta, aggasztó híreket hallani a város pénzügyi helyzetéről. Például a lejárt számlatartozás meghaladja a százmillió forintot, a hitelállomány pedig több mint 850 millió forint. Ez az összeg közel van a felvehető hitel maximumához. Több helyi vállalkozónak tartozik a város. Az állampolgárok pedig azt tapasztalhatják, hogy az ígért csatornaberuházások nem valósulnak meg, mert az önkormányzatnak nincsen meg az önerő - tette hozzá a frakcióvezető. Miután a téma nem került napirendre, interpelláció keretében tette fel kérdéseit Kocsis Imre Antal elmondta, hogy a közgyűlés két órán át tárgyalt a költégvetésről, így arról mindenki tiszta képet kaphatott. Szekszárd pénzügyi helyzete nem jobb és nem rosszabb, mint a többi önkormányzaté - fogalmazott. Az iparűzési adó másodüt részének beérkezése után, az egyensúly éppúgy, mint más években, az idén is helyreáll - húzta alá polgármester. ■ 1.1. szekszárd Hat általános iskolai pedagógus álláshely szűnik meg szeptembertől, az új tanévben Szekszárdon. A csökkenés oka, hogy három osztálynyi, mintegy hatvan elsőssel kevesebben iratkoztak be a megyeszékhely önkormányzati általános iskoláiba. Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy bárki állástalanná válna. Mint Barkóczi Nándorné, az 5. Számú Általános Iskola igazgató- helyettese elmondta, kettővel kevesebben vannak az engedélyezett létszámnál. így nem hogy fel kellene mondaniuk két tanárnak, hanem az állásokat meg is hirdették. Farkas Pálné, a Dienes iskola igazgatója úgy nyilatkozott, hogy előnyugdíjjal meg tudják oldani a létszámcsökkentést. Egy harmadik iskolában például nyugdíj mellett tanító pedagógustól kell megválniuk. Az utóbbi öt évben az óvodások száma 1041-ről 696-ra csökkent. Ennek az a magyarázata, hogy egy 250 helyes óvoda fenntartását átvette a szekszárdi német kisebbségi önkormányzat. Az általános iskolások száma csökkent a leginkább: 3142-ről 2501-re. A középiskolában az utóbbi öt évben 2160-ról 2282-re nőtt a diákok létszáma. ■ IHÁROSI IBOLYA Bemát János képei láthatók az iskolában dombóvár Bernát lános festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás az Apáczai Csere János Szakközépiskolában. Az impresszionista portréfestő Nakon született, és hosszú éveken át megbecsült polgára volt Dombóvárnak. Az Egyesült Államokban elhunyt festőművészt hétfőn temették újra Dombóváron, ezt követően nyílt meg az alkotásaiból rendezett tárlat az oktatási intézményben, (tgy) Jobb körülmények várják az utazókat gyulai Elkészült a településen a központi buszváró. A beruházáshoz több mint félmillió forint támogatást nyert a község a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanácstól - tudtuk meg Nemes László polgármestertől. A falu központjában lévő megállóhelyen ezután komfortosabb körülmények között várakozhatnak az utazók, (tgy) Takarítanak az eső után a faluban MISZLA Iszappal borította be az utak és az udvarok nagy részét Miszlán a vasárnap reggeli felhőszakadás. Több utcába is iszapot hordott be a domboldalról lezúduló víz. A falu hat közmunkása a lakókkal együtt hétfőn kezdte meg az utcák és a kertek tisztítását a településen - tudtuk meg Mózes László polgármestertől, (tgy) Az előző évi munkáját értékelte a Vöröskereszt szekszárd Gazdaságilag nehéz évet zárt a Vöröskereszt Tolna megyei szervezete - adott összegzést a tegnapi évértékelő küldöttgyűlésről Gulyás Katalin, a szervezet megyei titkára. A támogatások csökkenése miatt kisebb létszámmal kellett megoldaniuk a növekvő feladatokat - húzta alá. (hé) Háromnapos ünnepség Szent László tiszteletére szekszárd Mintegy tízezer vendéget vár a város háromnapos Szent László-ünnepre - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Pócs Margit, a városháza kommunikációs vezetője. Június 23-án, pénteken konferencia, Szent Iván- éji tűzgyújtás, kiállítás, koncert szerepel a programban. Szombaton este a pörkölt és bor ünnepe, valamint a múzeumok éjszakája várja a vendégeket. Vasárnap lesz a Szent László-napi Vigadalom középkori stílusban, ünnepi felvonulással, vásári komédiákkal. (ii) Pócs Margit 4 4