Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-12 / 135. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JUNIUS 12., HÉTFŐ Művészi megújulás kékben és sárgában fazekas Verseghy Ferenc nem tudott megszólalni a megnyitón a méltatás után Együtt mentik a holtágakat pályázat Iszapkotrásra is kérnek támogatást a norvégoktól Javult a helyzet, de még mindig zokni kerül a szennyvízbe lat az elmúlt egy év művészi megújulásának gyümölcseivel. A tolna-mözsi művész ugyanis három éve még azt fontolgatta, hogy felhagy az alkotással. A korábbi zsűrizési gyakorlat terelte ebbe az irányba. A művek szakmai elbírálása azonban végül jó irányba változott. Verseghy Ferenc művészi megújulása egy kuriózum, a világoskék és a sárga alapú habán stílusú cserépedényekben öltött alakot. Hogy jól választott, jelezte a szolnoki kiállítás megnyitója is. Csupor István, a Néprajzi Múzeum cserép osztályának vezetője olyan méltatásban részesítette, ami után nem tudott megszólalni. A közönség részéről azóta is érkeznek hozzá a megkeresések interneten. Verseghy Ferenc mégsem elégedett. Elszomorítónak tartja, hogy a rendkívül gazdag magyar népművészetet háttérbe szorítja a kínai gagyi. Emellett úgy érzi, ő sem lehet próféta saját szűkebb pátriájában. Ennek ellenére bízik benne, hogy a népművészet egyszer tényleg hungarikum lehet. És hogy a Verseghy-kerámiákat egyre többen megismerik majd, tárlatokon és leendő saját kiállítótermében is. bátaszÉk A bátaszéki Dél-Tolna Közmű Kft. több mint egy éve kampányba kezdett. Arra szerették volna a városban és a környéken élők figyelmét felhívni, hogy sok, nem a szennyvízhálózatba való dolgot dobnak a rendszerbe. Ami nemcsak a vízmű j dolgozóinak munkáját, hanem a fogyasztók életét is megnehezí- } ti. Korsós János igazgató elmondta, azóta egy kicsit javult a helyzet. Persze, még most is sok szemét kerül a hálózatba, mostanság elsősorban ruhanemű. A származási hely valószínűleg főként Bátaszék keleti része, bár ezt pontosan nehéz meghatározni. Ezeknek a holmiknak már csak azért sem a csatorna- rendszerben a helyük, mert tönkreteszik a több százezer forintba kerülő szivattyúkat. Korsós János közölte: tavaly volt olyan átemelő, melynél százötvenszer kellett a zoknik okozta hibákat helyrehozni a cég embereinek, és olyan is, ahol egyszer, vagy kétszer. A vízmű szakemberei összesen nyolcszázhuszonöt zavart hárítottak el az átemelőknél. ■ B.K. Verseghy Ferenc mözsi a fazekas a nyelvész Verse- f ghy Ferencről elnevezett s szolnoki megyei könyvtárban állított ki nemrégi- 1 ben, nagy sikert aratva. Stéinbach Zs. Tóth István bogyiszlói, dr. Szilák Mihály tolnai és Fiilöp János faddi polgármester a tolnai Mádi-Kovács zsilip „hídján". Háttérben a tolnai Déli-holtág A faddi, a tolnai és a bogyiszlói önkormányzat közösen pályázna holtágaik komplex rendezésére. A szükséges támogatást a norvég kormány pályázati forrásából szeretnék megszerezni. Steinbach Zsolt Az ország legnagyobb dunai holtágrendszere, a fadd-tolna- bogyiszlói holtágak felélesztése érdekében bő egy évtizede kezdődtek a munkák. A legjelentősebb eredményt a vízpótlás terén sikerült elérni azzal, hogy a paksi atomerőmű hűtővizét csatornákon keresztül a faddi holtágba tudták vezetni. A három holtág egymással nagyrészt összefügg, ezért komplex, együttes kezelésükre korábban is voltak elképzelések, amelyek közül például a faddi és a tolnai ág egy új csatornával való ösz- szekötése meg is valósult. Emellett az egyes települések önállóan megvalósítandó tervekben is gondolkodtak, illetve van, amit már meg is csináltak. A nemrégiben a norvég finanszírozási modell keretében megnyílt támogatási lehetőség kihasználására a három önkormányzat most mindenesetre együtt szeretne pályázni. Bár a települések képviselői hivatalos döntést erről még nem hoztak, a testületek várhatóan minA belvíz elleni védekezésben Is jelentős A holtágak rehabilitációjának a belvíz elleni védekezésben is nagy jelentősége lenne, ami Fadd számára fontos - mondta Fiilöp János, Fadd polgármestere. Úgy vélte, a leendő beruházás a vízminőség javításával a horgászturizmus fellendítését és a dombori üdülőterület fejlődését is segítené. Szerinte a három önkormányzat összefogása szimbolikus jelentőségű lehetne a mikrotérség számára. Ha sikeres lenne a pályázat, az azt mutatná, hogy közösen könnyebb eredményt elérni. denütt támogatni fogják a pályázatot. Dr. Szilák Mihály, Tolna polgármestere elmondta: a Budapesti Műszaki Egyetem szakértője által jegyzett pályázati előkészítő anyagban szerepel mindhárom holtág iszapkotrása, partrendezése. Szó van benne a holtágakon található műtárgyak, például zsilipek felújításáról, esetleg újak építéséről, illetve a tolnai és a bogyiszlói ág csatornával való összekötéséről is. Emellett a hasznosítási lehetőségekről is, amelyek között azonban forradalmian új elképzelések nincsenek. A polgármester elmondta: a pályázatot szeptemberig szeretnék benyújtani. Az előkészítésbe több szakma képviselőjét be kell vonni. Elképzelhető, hogy a paksi atomerőmű is tudja valamilyen módon támogatni a pályázatot. Mindezen kérdésekről egy-két héten belül egyeztetnek majd. Dr. Szilák Mihály arról is tájékoztatott, hogy a norvég alapból a beruházásokhoz szükséges pénz kilencven százalékát lehet elnyerni, az önerő tíz százalék. Kérdés, hogy a nem olcsó beruházásokra az önkormányzatok mennyi önerőt képesek vállalni. Az előkészítés eddig nem került pénzébe egyik településnek sem. Dr. Szilák Mihály azt mondta: szeretnék elérni, hogy addig ne kelljen fizetni, amíg el nem dől, hogy nyernek- e a benyújtandó pályázaton. Minden település számára kitörési pont lehet A holtágrendszert komplexen érdemes kezelni - hangsúlyozta Tóth István, Bogyiszló polgár- mestere. Szerinte az igazán jó működtetés feltétele az lenne, ha a tolnai és a bogyiszlói ágat összekötnék egy csatornával. Ez az optimális vízszint kialakításában is segítséget nyújtana Úgy ítélte meg, hogy a mostani önkormányzati együttműködés különösen nagy jelentőségű, hiszen mindegyik településnek szívügye a holtág. Ezen vizek komplex hasznosítása mindenki számára kitörési pont lehet. Jóváhagyták a döntéshozók az iskolatársulást bogyiszló-fácánkert Várhatóan augusztus 1-jétől intézményfenntartó társulásban működik a bogyiszlói és a fácánkerti iskola. Mint azt Tóth István bogyiszlói és Orbán Zsolt fácánkerti polgár- mestertől megtudtuk, mindkét település képviselő-testülete jóváhagyta az elképzelést A társulási megállapodást még nem írták alá, a tervezetben bizonyos részletek még változhatnak. Nem dőlt még el például, hogy melyik önkormányzat lesz a társulás gesztora. Amennyiben a kisebb település töltené be ezt a szerepet, akkor több plusz állami normatívát lehetne igényelni. Ugyanakkor a gesztori feladat ellátásához a szakmai és a tárgyi feltételeknek is rendelkezésre kell állni. Ami biztos, hogy az érintett diákok számára a leglényegesebb dolog nem változik: az intézmény sem Bogyiszlón, sem Fácánkertben nem zár be, iskolába továbbra is - ugyanoda - kell majd járni. ■ S. K. Verseghy a Verseghyben. Ez volt a vágya Verseghy Ferenc népi iparművésznek, ami a szolnoki Verseghy könyvtárban rendezett tárlattal megvalósult. A kiállítás apropója a mözsi fazekas harmincöt alkotó esztendeje volt. íly módon tehát életműtárVerseghy Ferenc általa készített habán kerámiákkal, mözsi otthonában HÍREK a-tol z-ig Búcsúhangversennyel zárták a tanévet dombóvár Évzáró hangversenyt tartottak a művelődési házban a Belvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei. Ezen az estén búcsúztatta el Nagy Sándor igazgató a nyugdíjba vonuló Huber Ferencet, aki hosszú időn keresztül oktatta a fúvós növendékeket, (tgy) Buszmegállót, -fordulót terveznek a faluban fácánkert Elkezdődhet Fácánkert öregfalusi részén a buszmegálló és a buszforduló | építésének előkészítése - tájékoztatta lapunkat Orbán Zsolt polgármester. Ebben az évben a tervezésre és az engedélyeztetésre kerülhet sor, ennyire futja a pénzügyi ke- J rétből. A beruházás várhatóan jövőre lesz kész. (sk) Megmutatják alkotásaikat az óvodások és iskolások kakasd A helyi iskolások és óvodások által készített rajzokból, tárgyakból rendeztek kiállítást a Faluházban. A megnyitót az óvodások műsora tette ünnepélyesebbé. A tárlat június 18-ig látogatható: délelőtt 9-től 12 óráig, délután bejelentkezés szerint, (pá) Új tetőt kap a németek és az egészség háza lengyel Közös épületben kap j helyet a német kisebbségi ön- kormányzat és az egészségház. Rózsa József polgármester tájékoztatása szerint társadalmi munkában megkezdődött a tetőszerkezet felújítása. Az anyagköltségeket a települési és a kisebbségi önkormányzat közösen viseli, (pá) Aszfaltozták az őcsényi Rákóczi utca egy részét öcsény Lebetonoztatott az önkormányzat egy 150 méte- ! rés szakaszt a Rákóczi utcában. Guzsván István polgár- | mester elmondta, a munkát gépekkel és pénzzel vállalkozók is segítették, főszervező- | je pedig Szűcs Sándor volt. A ! falu másfél millió forintot fordított az aszfaltozásra, (bk) Működési költségekre pályázott az alapítvány szekszárd 1 millió 739 ezer forint működési támogatásra pályázott a civil alaphoz a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány. Fiáth Szilvia elnök elmondta, az eredmény a közeljövőben derül ki, reményeik szerint legalább az igényelt összeg harmadát elnyerik, (he) Előkészületek folynak a lovarda-beruházásra tolna Folynak az egykori lovarda épület közösségi házzá és tornateremmé történő átalakítását célzó beruházás előkészületei. Döntés született arról, hogy a műszaki ellenőr kiválasztásához legalább három árajánlatot kér be a város. Hasonlóan járnak el a könyvvizsgáló esetében is. A kivitelezésre kiírt pályázatra hétfő déielőttig lehet leadni az ajánlatokat, (sk) t I 4 K