Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-04 / 103. szám
Nem árt minél korábban tájékozódni a születésről Idén a Születés Hetét május 7. és 14. között rendezik meg. Tolna megyében kilenc helyszínen, Szekszárdon, Tolnán, Pakson, Gyönkön, Iregszemcsén, Tamásiban, Dunaföldváron, Simontornyán és Nagyszékelyben lesznek elérhetőek a programok. Ezeken az előadásokon és filmvetítéseken sok érdekes dolgot lehet megtudni a szülés- ről-születésről. A megye mindhárom kórháza csatlakozott a Nyitott Szülészet programhoz, ami azt jelenti, hogy meg lehet nézni a szülőszobákat és meg lehet ismerkedni a lehetőségekkel is. Tudom, hogy ez nem egészen a tinédzsereknek szól, de szerintem minél hamarabb megtudunk erről a témáról minden fontosat, annál jobban fel tudunk készülni majd a 'saját gyerekünk születésére. Aki többet szeretne tudni, nézze meg a www.szuleteshete.hu weboldalt. VARGHA NOÉMI 6. A, TAMÁSI, BÉRI BALOGH ÁDÁM GIMNÁZIUM 10 KKBSSl Amitől a tanórák sem unalmasak... diák: - Többszörös bajnok vagyok véraláfutásból és messze- látásból. tanár: - Próbáld meg felidézni a korábban tanultakat! diák: - Ó, akkor én mit kezdjek magammal? ANGOLÓRÁN: DIÁK: -1 am job. tanár: - Ne beszélj csúnyán! diák: - Akkor a jelzős úristenit... diák a diáknak: - Ujjatlan van rajtad? És hogy vetted fel? BARTAKOVICS BETTINA 9. A. BÉRI BALOGH ÁDÁM GIMNÁZIUM, TAMÁSI KOVELLA Gyilkosság Késő éjszaka. A szobámban csak egy asztali lámpa szólja a fényt A sarokban és a szekrények mögött vastag árnyak és ki tudja, miféle ámylények. A plafonon néhány szabadságra vágyó, de mozdulni gyáva bogár. Egyiküket kiszemelem magamnak. Igen, egy szúnyog. Már a zümmögésétől is emberi tudatom felszínére tör az az ősi vágy, hogy öljek. Előre megtervezem, hogyan fogom megtenni. Ugrok egyet, s kezemmel, ha tudom, egyszerűen agyoncsapom. Felállók a székből És hopp... De nem talál az ütés. A helyzet azonban nem reménytelen! A szúnyog fejvesztve menekül a lámpa felé. Talán az ösztönei oltanak belé félelmet, rettegést A lámpához lépek, és tudat alatt élvezem: egy lény, aki retteg tőlem, s veszetten repked előttem. Két kezem előrenyújtom, majd összecsapom. Ezúttal nem tévesztem el Gyilkos vagyok? SIMON ATTILA, BÉRI BALOGH ÁDÁM GIMNÁZIUM, TAMÁSI $A7TŐ U TANUIÁ5 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK további képek és cikkek: www.tolnainepujsag.hu Francia fiatalokkal főztek tapasztalatcsere Dombóvári szakácstanulók Dél-Franciaországban A tavaszi szünetben iskolánk, a dombóvári 516. sz. Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola szakácstanulói a Franciakulcs Alapítvány közreműködésével Franciaországban gyűjthettek csodaszép emlékeket és szakmai tapasztalatokat. A dombóvári iskola diákjai csere- kapcsolat révén jutottak el a fogadó településre, Saint-Rambert d’Albon városába. Ezenkívül jártak Lyonban, Avignonban, Mar- seille-ben, Cannes-ban, valamint a francia riviéra szépséges városkájában, Goasseben. Az ottani élményekről két részt vevő tanulót kérdeztünk: Szűcs Mónikát és Kántor Attilát.- Hol szállásoltak el benneteket?- Családoknál voltunk, akik nagyon barátságosan, szinte már családtagként viselkedtek velünk.- Könnyen megértettétek egymást?- Mi már egy-két éve tanulunk franciául, de néhány napnak el kellett telnie, mire beilleszkedtünk az ottani életbe. Ezt elősegítette, hogy nagyon segítőkészek voltak, még rajzokkal is segítették a megértést Érdekességként még elmondanám, hogy ők is gyorsan tanulták a magyar nyelvet- Milyen szakmai tapasztalaA francia szakácstanulók megismertették a dombóváriakkal a gall konyha jellegzetes ízelt, ételeit tokra tettetek szert, van-e olyan, amit szívesen átadnátok másoknak is?- Sok sajtot és salátát fogyasztanak, különböző egészséges mártásokkal, valamint párolt spárgát. Borból elsősorban a szárazát részesítik előnyben. Az ottani diákok tanétterme nagyobb, mint a miénk, egy személy gyakorlati oktatásához nagyobb teret tudnak biztosítani.- Milyennek találtátok a francia fiatalokat?- Roppant kedvesek, a tíz nap alatt barátságok is kialakultak, továbbra is tartjuk velük a kapcsolatot, e-mailezünk velük. Sőt, várjuk őket, hiszen hamarosan jönnek Magyarországra.- Mi volt a legemlékezetesebb élményetek?- Nagy élmény volt a tengerben megmártózni, és az, hogy kiránduláskor eltévedtünk, de aztán szerencsére megtaláltuk a csoportunkat.- Mit ajánlotok a többi diáknak?- Aki megteheti, feltétlenül látogasson el Dél-Franciaországba. KOVÁCS VIRÁG, TOMBS KITTS 10/H 516. SZ. IPARI SZAKKÉPZŐ INTÉZET ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA, DOMBÓVÁR Mozgásban tartani a testet és az agyat sport Nyugdíjas testnevelő tanár tanítja teniszezni a paksi ifjakat nisz szakosztálya arra szolgál, hogy megtanítsa teniszezni mindazokat, akik meg akarnak tanulni. S aztán persze, hogy népszerűsítsük az amatőrök és a felnőttek körében is ezt a Túl drágák a CD-k Szinte mindenki hallgat valamilyen zenét, de eredeti CD-t csak kevesen vesznek, mivel elég drága és sok olyan internetes oldal van, ahonnan ingyen is le lehet tölteni a zenéket. Ez azonban sajnos illegális. Időnként én magam is letöltők néhány számot, hiszen ha csak egy dal tetszik meg, nem érdemes több ezer forintot kiadni az egész albumért. Az illegális weblapokat warez oldalaknak nevezik. Általában ingyenes tárhelyeken vannak, és nagyon sokan töltenek le róluk számokat. Ám amint a MAHASZ tudomást szerez egy oldal létezéséről, azonnal törli azt. Pedig csak miattunk vannak ezek a weblapok, azért, hogy hallgathassuk a kedvenc zenénket, akkor is, ha a zsebpénzünk nem teszi lehetővé a méregdrága korongok beszerzését. Azért, aki teheti, az vegye meg az eredeti CD-t, hiszen a zenészeknek, kiadóknak is meg kell élniük valamiből. Bár szerintem az igazi megoldás az lenne, ha olcsóbban adnák az albumokat LÄUFER BENCE, BÉRI BALOGH ÁDÁM GIMNÁZIUM, TAMÁSI Hazánkban elsőként az 1995- ben megalakult Kozmix jelentkezett az Európában már népszerű happy-hardcore és happy rave stílussal. A nagy áttörést a Gyöngyhajú lány című dal feldolgozása hozta meg az együttesnek. 1999-ben jelent meg válogatáslemezük a Hitmix - best of Kozmix, amelyről egy új dal, a Kis Világ ismét a toplisták vezető helyeit ostromolta. 2002- ben készítettek egy angol nyelvű kislemezt is a külföldi karrier reményében, valamint jártak a riói rockfesztiválon. Legutóbbi korongjuk a Holnapután címet viseli. STIER NIKOLETTA 10. A, BÉRI BALOGH ÁDÁM GIMNÁZIUM. TAMÁSI Indiánok vették át a hatalmat a gimiben tamási Fordított napot tartottak a gimnáziumban, Pucihontas lett a törzsfőnök Néhány nappal ezelőtt a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium 11. a osztálya nyerte meg a hagyományos diákigazgató-vá- lasztást. így egy egész napon át ők uralkodhattak az iskola felett. Már hagyománnyá vált a tamási gimiben, hogy évente a 11. évfolyam két osztálya jelöl egy diákigazgatöt, majd két nap alatt igyekszik meggyőzni a suli diákjait, hogy az ő dirijükre szavazzon. Eközben pedig jelmezbe bújnak s megpróbálnak egy másik kultúra szerint élni. Az idén a győztes osztály indiánszerelésbe öltözött, s törzsfőnöküknek Pucihontast választották. A fordított napot hatalomátvétellel indították, majd az osztályok különböző érdekes előadásokat hallgathattak, ugyanis e napon a tanítás szünetelt. A szünetekben, melyek 45 percesek voltak, programokon vehettek részt a diákok. Volt, aki hennát festetett magának, vagy légpuskával kincset keresett. Akadt, olyan, aki ajándékot készített bőrből, és egy vetélkedő alatt megkóstolhatta az indiánok italát, a „tüzes vizet”. Az énekes ifjak pedig karaokizhat- tak a tornateremben. A nap folyamán választották meg a legszebb indiánfiút és indiánlányt is. A gimi apraja- nagyja és tanárai egész nap palacsintát kóstolgathattak az aulában. Ebéd után Pucihontas, a törzsfőnök megköszönte és visszaadta a hatalmat. Ezután pedig diákjaink egy izgalmas sulibajnokságot nézhettek, ahol három osztály, köztük a 10. a, 11. a és 12. a mérte össze focitudását. Végül eldőlt, hogy a 2005-2006-os tanév focibajnokai a 11. a osztály fiúcsapata lett. Reméljük jövőre is lesz egy klassz fordított napunk. MOSBERGER RENÁTA, BÉRI BALOGH ÁDÁM GIMNÁZIUM, TAMÁSI Pucihontas törzsfőnök és kísérői indiánruhában töltötték a fordított napot 1 I i * Kacsó Tibor nyugdíjas testnevelő tanár, aki korábban a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban végezte munkáját. Teniszedzőként viszont most is dolgozik, sokunk örömére. Tőle kértünk rövid interjút.- Miért lett edző?- Tulajdonképpen nem vagyok edző, hanem testnevelő tanár. Az egyetemen két szakot végeztem: a lánytomát és a teniszt- Kik jelentkeznek általában teniszezni?- A Paksi Sport Egyesület tesportágat. Vannak jelentkezők egész kicsi korosztályoktól kezdődően egészen a hetven egynéhány évesig, mint amilyen én is vagyok. Mindenki számára nyitott a tanulás lehetősége.- Évente hányán jelentkeznek?- Ez változó, attól függ, milyen lehetőségeket tudunk biztosítani a jelentkezők számára. Az idén megnyílt ez a sportcsarnok, emiatt a teniszezők száma is kicsit növekedett. így lehetőség van arra, hogy nemcsak jó időben, hanem megszakítás nélkül egész évben teniszezzünk.- Hallottuk, hogy verseket ír, sőt olvastunk is néhányat. Milyen témákról szokott verseket alkotni?- Ez az egyik hobbim. Valahogy megszoktam az életben, hogy állandóan mozgásban legyek. De nemcsak a testmozgás szükséges, hanem az agyteker- vények mozgatása is. Azokat is kell tornáztatni. Vers- és prózaírással az utóbbi tíz évben foglalkozom, amióta nyugdíjas vagyok, és több szabadidőm van. FODOR ERZSÉBET ÉS FRICZ HAJNALKA 7. H VAK BOTTYÁN GIMNÁZIUM, PAKS