Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-25 / 121. szám
2 HÍREK a-tol z-ig Szépül a ház udvara, készül a székely kapu bgnyhád Díszburkolatot kap a Székely Ház udvara. Mint Bíró Sándornétól, a Székely Szövetség irodavezetőjétől megtudtuk, régi álmuk is valóra válik, a jelenlegi bejárót székely kapu váltja fel. A népcsoport jelképét Szemcsuk István és Ömböli Zoltán faragja. A kaput napokon belül felállítják, ünnepélyes átadását június végére tervezik, (pá) Többen mentek el vért adni, mint az elmúlt évben cikö Harminchat jó szándékú ember jelent meg a véradáson, és ebből harminc- ketten feleltek meg az orvosi kritériumoknak. Az idei donorok száma néggyel több a tavalyinál - tudtuk meg Fehér Zoltánnétól, a Vöröskereszt helyi alapszervezetének titkárától, (hi) Tizedik helyen az országos döntőben dalmand Az előkelő tizedik helyet szerezte meg a dalmandi általános iskola tanulója, Gáspár Máté a Teleki Pál földrajzverseny országos döntőjében. A hetedik osztályos tanuló a Balatonalmádiban rendezett megmérettetésen hír- szonkét diák közül végzett a tizedik helyen. A tanulót Pretzné Wadl Ildikó készítette fel a versenyre, (tgy) Polgármesteri túra a város minden utcáján dombóvár Június tizedikéig • a város minden utcáján végigbiciklizik Szabó Lo- ránd polgármester. A város első embere meg akarja ismerni a lakók véleményét azokról a beruházásokról, melyeket 2002 óta hajtottak végre Dombóváron. A különböző városrészekben élők megállíthatják a pol- gárrriestert, és elmondhatják neki az őket érintő problémákat, javaslatokat. Első alkalommal hétfőn a Kertvárost járta végig Szabó Lo- ránd, valamint az irodavezetők és a választókörzet képviselője, (tgy) Az evangélikus egyház végzi a köztemetéseket dunaföldvár A köztemeté- sek lebonyolítására az evangélikus egyházzal kötött szerződést az önkormányzat. A változásra azért volt szükség, mert a településen működő temetkezési vállalkozók olyan áron szolgáltatnak, amit sokan nem tudnak megfizetni a városban, (se) NEAGY ARANYMŰVES ÉKSZERBOLT Dunaföldvár, Kossuth tér 9. . v Nyitva: - ' ' H P: 9-17 Szó: 8-12 ^ Tel.: 75/342-319 * Ballagási akció! Arany, ezüst ékszerek eladása, készítése, javítása. Törtarany beszámítás! ______»37457* PA KS, DUNAFÖLDVÁR ES TÉRSÉGÉ tolnai népújság - 2006. május 25., csütörtök Új bádoggal fedik a tornyot felújítás A második ütemben külsőleg szépül a református templom Nem mindennapi látványt nyújt a teljesen beállványozott templom - mutatja Genye Benő alpolgármester A gerjeni református templom teljes felújítása ötvenmillió forintba kerül- | ne. Ennek csak töredékét sikerült előteremtenie az önkormányzatnak és az egyháznak. Pedig mindkettő ezen fáradozik. Seregély Erzsébet gerj.en - Folyamatosan készítjük a pályázatokat, amelyekkel a felújításra szeretnénk forrást szerezni - mondta Molnár József polgármester. Három évvel ezelőtt sikerült először pénzt nyerni a Miniszterelnöki Hivataltól. - Kitartóan ostromoltuk a felújítási kérelmünkkel a hivatalt - emlékezett visz- sza a polgármester. Végül a hosszas várakozás meghozta az eredményt. Az elnyert tízmillióból és az adományokból összegyűlt kétmillió forintból lecserélték a tetőt és a födémkoszorút, szigetelték a lábazatot, és a vízelvezető-rendszert is megújították. Az orgona felújítását is elkezdték, befejezését mostanra tervezik. Az eddigi munkákra huszonegymillió forintot költött a község. Ebből négymilliót a hangszer mechanikus részére. A templom az 1893-as árvíz idején került rossz állapotba. Az akkor húszéves épületen máig látszanak a víz nyomai. Tizenhat évvel ezelőtt újra vakolták ugyan, ám ez nem állta ki az idők próbáját. Az imahely építésekor nem ismerték a szigetelést, a munkafolyamat modern technológiáját renováláskor sem alkalmazták, ezért hamar ismét romos állapotba került. A három évvel ezelőtti pályázatnak köszönhetően sikerült az átnedvesedett lábazatot javítani.- Most a felújítás második üteme kezdődött el - vette át a Az orgonát Wellner Tamás or- gonakészítő-mester gyártotta Temesváron az 1820-as években. Először a makói katolikus templomba került, 1901-ben vette meg a gerjeni református gyülekezet. Soukenik János szegedi orgonaépít&mester szerelte össze. A hangszert többször is szót Genye Benő alpolgármester. A templom tornyának bádogozása készül el, valamint a külső és belső festést, javítást végzik el. Erre hatmillió forint áll rendelkezésre. Emellett az egyházkerület és a gyülekezet felújították, legutóbb a 90es évek végén A templom 1873- ban épült. Azóta is áll, bár nem eredeti formájában. A két világháború alatt megrongálódott, és a Duna többször is elöntötte. A talapzatán található az a tábla, amely az 1893-as árvíz magasságát jelzi. tagjai kétmillió forintot ajánlottak fel az orgonaszekrény felújítására.- A templom felújítása még így sem lesz teljes - tette hozzá Molnár József. Újabb pályázatokat készítenek a harA templomban eredetileg három harang volt. Kettőt az első világháborúban beöntöttek. A falu csak 1923-ban tudta a veszteséget pótolni Kozák László budapesti harangöntőmester segítségével. A középső harang a második világháborúban semmisült meg. A gerjemadik ütem megvalósítására. A polgármester szerint két éven belül a hátralévő munkákkal is elkészülnek. így a református templom eredeti szépségében adhat helyet a hit gyakorlásának. nieknek a helyi egyház történetéről is van feljegyzésük: az 1550-es évekre tehető az egyházközség megalakulása. A gyülekezet most négyszáz tagú. Az istentiszteleteket a lelki- pásztor magnószalagra rögzíti, és az idős, beteg hívekhez is elviszi látogatásai alkalmával. Nehézséget okoz, hogy csúszással érkezik a pénz a felújításért DUNAFÖLDVÁR Az Orpheusz program elszámolásának több lépcsős ellenőrzése fizetési nehézségeket okoz az önkormányzatnak - tudtuk meg Nagy Gá- bornétól, Dunaföldvár polgár- mesterétől. Fél év, mire eljut egy számla összege hozzájuk. A fő- vállalkozó a késések miatt többször is kilátásba helyezte, hogy levonul a munkaterületről. A vár és az oda vezető utak felújítása mintegy hatszáz millió forintos beruházás. A kivitelező nem olyan tőkeerős, hogy a teljes költséget előre megfinanszírozza, ezért az önkormányzattól várja a részszámlák teljesítését. Az európai uniós pályázatban közreműködő szervezetek, amelyek arra hivatottak, hogy segítsék az önkormányzatokat az eredményes megvalósításban, elsősorban ellenőrző szerepet töltenek be. A folyamatos egyeztetések ellenére sem működik gyorsan és zökkenőmentesen a rendszer. A késés miatt a vállalkozó nem tudja fizetni alvállalkozóit és beszállítóit. Az önkormányzat most éppen arra vár, hogy a decemberben kiállított számlák ellenértéke végre megérkezzen. ■ Seregély E. A nagydorogiak is támogatják a kínai utazást nagydorog-paks Ötvenezer forinttal támogatja a Nagydorogi Polgárőr Egyesület a paksi Pro Artis Művészeti Iskola harmoni- kás növendékeit. A pénzt arra a kínai fellépésre kapták a gyerekek, amelynek lehetőségét egy pályázaton nyerték el. Az ifjú zenészek Magyarországot képviselhetik Kínában, utazásukhoz azonban pénzt kell gyűjteniük. A muzsikusok egyike, Kovács István fellépett a nagydorogi polgárőrök anyák napi programján. - A tagságnak és családtagjaiknak annyira tetszett a produkció, hogy az egyesület úgy döntött, hogy kulturális és sportalapjából ötvenezer forintot adományoz a zenészeknek - mondta el Kishonti János. A polgárőregyesület elnöke azt is hozzátette, hogy rendszeresen szerveznek az anyák napihoz hasonló programot, és ezek mindegyike nagyon népszerű. ■ V. T. Idősebb az épületnél a barokk hangzású orgona A harangokat is pótolni kellett a háborúk után Uniós lehetőségek és tapasztalatok a kongresszuson Enyhítést kérnek az erőműtől társulás Segítené a közös pályázatokat, ha bővülne a kör Népi hangszerek, tárgyak és játékok az új kiállításon DUNAFÖLDVÁR-SNNSBRUCK Uniós városok vezetői számára szervezett kongresszuson vett részt Innsbruckban Nagy Gáborné, Dunaföldvár polgármestere. A tanácskozáson nyugat-európai városok polgármesterei beszéltek az unión belüli lehetőségekről. Nagy Gáborné véleménye szerint ötleteket lehet meríteni egy Ilyen kongresszuson, de igazán hatékonynak a tapasztalatok közvetlen átadása bizonyul. Erre a testvérvárosi kapcsolat kiválóan alkalmas, hiszen találkoznak egymással a városvezetők, az intézmények képviselői, és módjuk van a konkrét tapasztalatok átadására. ■ T. V. A Paks-Dunafóldvár Kistérségi Társulás úgy döntött, levélben kéri a Paksi Atomerőmű Zrt-t, ne zárja ki a paksi kistérség néhány települését a pályázati lehetőségekből. Az atomerőmű létrehozta a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványt, s évente 500 millió forintot biztosít gazdasági társaságok, szervezetek, önkormányzatok pályázataihoz önrészként. A pályázaton a négy meglévő, illetve leendő nukleáris létesítmény - Püspökszilágy, Boda, Bátaapáti és Paks - tizenkét kilométeres körzetében fekvő települések vehetnek részt. Ez - mint Hajdú János polgármester, a Paks-Dunafóldvár Kistérségi TárHajdú János sulás elnöke elmondta - keresztülszeli a paksi kistérséget, de hat település számára nem teszi lehetővé a részvételt. Korábban a paksi kistérség az atomerőműtől évi harmincmilliót kapott hasonló konstrukcióban. Hajdú János elmondta, ezzel a társulással nem pályázhattak, újat létrehozni nem volt idő, nem is lenne célszerű erre az egy célra, így levélben kérték, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. tegye lehetővé ezen települések számára is a részvételt. Mindezek miatt idén a Paks térségi települések önállóan nyújtanak be pályázatot a területfejlesztési alapítványhoz. Paks a városi művelődési központ környékének rehabilitációs terveit szeretné ebből a forrásból elkészíteni, hogy alkalom adtán pályázhasson a felújításra. «Vida Tünde PAKS A medinai Siógyöngye Kézműves alkotóház három tagjának - Kőszegi István népi hangszerkészítőnek, Godóné Varga Piroska szövőnek és Erdei András gyékénytárgyké- szítőnek valamint Sáfrány László paksi fajátékkészítőnek a közös tárlata nyílt meg tegnap délután Pakson, a városi művelődési központ nagykiállítójában. A szemet gyönyörködtető dísz- és használati tárgyak, hangszerek és játékok nemcsak szépek, de a mai lakásokban és háztartásokban is kiválóan alkalmazhatók. A tárlatot június 11-ig tekintheti meg a közönség. *V. M. » ár 1