Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-10 / 108. szám
3 2006. MÁJUS 10., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG » mmm ií MEGYEI TÜKÖR JEGYZET SZERI ÁRPÁD Magyar vándor,; nyugati utakon most jó lenni... semmi esetre sem katonának, azon egyszerű oknál fogva, hogy sorozott katonaság már nincs is hazánkban. De most - és mindörökké - jó lenni fiatalnak: ez derült ki egy hazai alapítvány tegnapi rendezvényén. A megye- székhelyen tartott kerekasz- tal-beszélgetésen szó esett a középiskolások érettségi utáni külországi, azaz EU-s lehetőségeiről, de persze a buktatókról is. AKÁRHOGYAN IS VAN. kétségkívül tény, hogy az ajtók kitárultak, a küszöböt pedig át lehet lépni: magyarán, kellő akarat, céltudatosság és tudás birtokában már bármelyik Tolna megyei diák bejuthat egy európai uniós egyetemre, akár a legjob- bakra is. Legalábbis elvben, mert azért időnként némi pénz sem árt a célkitűzés teljesítéséhez. Remélhetőleg ez azért nem riaszt el eleve senkit, mármint az ifjak közül, hiszen övék a jövő. Amiről tudjuk: már egyszer úgy volt, hogy a miénk lesz. Nem lesz időközi választás, őszig nincs polgármester Nem lesz időközi választás Várdombon. A község polgármestere, Vilii Ferenc április 28-án elhunyt, a választási eljárási törvény szabályai szerint azonban, ha április 1-je után üresedik meg a polgármesteri szék, meg kell várni az őszi önkormányzati választást - tudtuk meg Takaró Jánosné jegyzőtől. Várdombon Holcz János alpolgármester látja el őszig a polgármesteri teendőket. Vilii Ferenc nemcsak Várdomb polgár- mestere volt, hanem a Dél-Tolnai Kistérségi Társulás alelnö- ke is. A társulásnál heteken belül megválasztják az új alelnö- köt - mondta Kovács Imre, a szervezet munkatársa. ■ B. K. A mestert becsüli a szakma képzés A megyében évente közel százan szereznek mesterlevelet Ma Magyarországon 85 szakmában lehet mesterlevelet szerezni. Tolna megyében évente közel száz mestert avatnak, kemény számonkérés után. A mesterlevél tényleges tudást dokumentál. Wessely Gábor Sokan a magasabb végzettséget jelentő közép vagy felsőfokú bizonyítványuk mellé is begyűjtik a mesterlevelet. Szakmai körökben ez számít a tényleges tudást dokumentáló státuszszimbólumnak. A rendszer- váltás után a megyék gazdasági kamaráihoz került a mester- képzés. Folyamatosan bővült azon szakmák köre, amelyekben mestervizsga tehető Magyarországon. Ma már nyolcvanöt ilyen szakma van a kő■ Ha nem jön össze elég jelentkező - a ritka szakmákban akkor más megyeszékhelyre vagy a fővárosba irányítják a mesterjelölteket. művestől a hegedűkészítőig. Általában nyolc-tíz jelentkezővel már elindítanak egy felkészítő tanfolyamot, melynek zárása háromféle vizsga: pedagógiai, vállalkozási és szakmai ismeretek. Ha nem jön össze elég jelentkező - a ritka szakmákban -, akkor más megyeszékhelyre vagy a fővárosba irányítják a mesterjelölteket, ahol kikerekedik egy csoport órás, kádár vagy ötvös. Boros Dezsőné, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési főmunkatársa elmondta, hogy a megyében évente közel százan szereznek mesterlevelet. Az idén ötvenen már gyakorlatilag magukénak tudhatják az oklevelet - csak néhányuknak van hátra egy vállalkozási ismeretek vizsgája -, s az év második felében is hasonló érdeklődésre számítanak. Ősztől változik a finanszírozási rendszer. A mesterképzés is bekerült a Regionális Operatív Programba (ROP). A lényeg: 75 százalékos uniós támogatással és 25 százalékos állami társfinanszírozással összejött közel A szekszárdi Sill Attila nemrég tett mestervizsgát, hideg- és melegkonyhai feladatokat is meg kellett oldania Népszerűbb szakmák Tolna megyében Tolna megyében is a legismertebb szakmák képviselői jelentkeznek mestervizsgám: fodrászok, autószerelők, villanyszerelők. Számukm minden évben hirdet vizsgát a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Költséges a képzés, magas az anyagár A mesterképzés igen költséges, főként a magas nyersanyagárak miatt A ROP-os fbrrásm egyelőre hét szakmában pályázik a Tolna megyei kamara: ács, burkoló, cukrász, bádogos, szobafestő, női szabó, karosszéria-lakatos. kétmilliárd forint, amit leosztottak a hét régióra. Pénzhez a felnőttképzésben résztvevő kamarák és munkaügyi központok, illetve az akkreditált képzőhelyek juthatnak. Pályázni a lebonyolító VÁTI Kht.-hez lehet. Munkanélküliek számára nem, csak aktív dolgozóknak, illetve vállalkozóknak igényelhető támogatás e szakmafejlesztési alapból, személyenként legföljebb 250 ezer forint. Kommunikációs tréning a jó kapcsolatokért Fizet, vagy mehet a vagyonőr engedélyek A kamara szerint az új rendelet hasonlít a lenyúláshoz Meghirdette Bázis kommunikációs tréningjét a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. A 32 órás képzésen gazdasági szervezetek, vállalkozások, önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek vezetői, munkatársai vehetnek részt Elsajátíthatják az általános kommunikációs ismeretek mellett, a tárgyalástechnikát, a prezentációkészítést, partnerség- és kapcsolatépítés ismereteit. A ROP 3.1.3.-as TIPP projektjének keretében húszán vehetnek részt az ingyenes képzésen Kaposvárott. Jelentkezési nyomtatvány és bővebb információ a www.dunantul.com/ TIPP honlapon érhető el. ■ Szeri Árpád Kicsapta a biztosítékot egy új rendelet a Tolna Megyei Vagyonvédelmi Kamaránál. A Belügyminisztérium a napokban napvilágot látott rendelete szerint a vagyonvédelemben dolgozóknak év végéig új igazolványt, illetve működési engedélyt kell váltaniuk. Ez eddig rendben is van: csakhogy egy biztonsági őrnek a számukra előírt kötelező felelősségbiztosítással együtt több mint tízezer, az egyéni vállalkozóknak az igazolásokkal, biztosítással együtt közel ötvenezer forintjába kerül majd az, hogy tovább dolgozhasson. A kamara napokban ülésező küldöttértekezlete elfogadhatatlannak tartotta a jogszabályt. A résztvevők kifejtették: a legutóbbi vállalkozói igazolvány cseréje is megoldható volt többletköltség nélkül. Nem szabad családokat lehetetlen helyzetbe hozni csak azért, hogy a költségvetés bevétele növekedjék. A kamara szerint így tízezrek kerülhetnek a tönk szélére.- A rendelkezés a tagságot aránytalanul megterhelné - húzta alá Pataki Rezső, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Tolna Megyei Szervezetének elnöke. - Azt a réteget sújtaná, mely nagyon sokat robotol nagyon kevés pénzért. Ebben a szakmában nem ritka a havi 300 órás munkaidő, és ezért a minimálbért sem kapják meg. Vállalkozásba kényszerítik, azután könyörtelenül kifacsarják őket - tette hozzá. Tagtípus Taglétszám (2006 május) Alkalmazásban állók 2147 Egyéni vállalkozó 297 Társas vállalkozás 56 Összesen 2500 Forrás: Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara A küldöttértekezlet élesen bírálta a szerinte „lenyúláshoz hasonlító intézkedést”. A gyűlés hőfokát jól jellemezte, hogy a küldöttek egy része még a polgári engedeüenségi mozgalmat is kilátásba helyezte: vázolva azt, hogy mi történne az országban, ha egyetlen vagyonőr sem venné fel a munkát, ha a bankok, közintézetek és a nagy értékű telephelyek őrzés nélkül maradnának. Az engedetlenséget a küldöttek nem támogatták, de azt a határozatot hozták: az országos elnökség tegyen meg mindent azért, hogy megváltozzon a számukra hátrányos döntés. HÍREK a-tol z-ig A vörösborokat ítélte idén jobbnak a zsűri dombóvár Tíz arany-, hat ezüst- és három bronzéremről szóló oklevelet osztott ki a zsűri a dombóvári Detschklub borversenyén. A huszonkilenc borminta közül ebben az évben a vörösborokat ítélte jobbnak az öttagú bizottság. A legjobban Szabó Attila borai szerepeltek a megmérettetésen, ösz- szesen öt érdemelte ki a legjobb minősítést, (tgy) Este is lehet vért adni, kísérletképpen kölesd Az utóbbi időben csökkent a kölesdi véradók száma. Legutóbb 17-en, előtte 23-an adtak vért, míg korábban rendszeresen 40-50 donor is volt a faluban. Emiatt a következő, csütörtöki véradást kísérletképpen olyan időpontra szervezték, amikor a községen kívül dolgozók is hazaérnek már. Holnap tehát délután háromtól este hétig lehet vért adni a kölesdi művelődési házban, (sk) A dél-dunántúli várak jövőjéről tanácskoztak siMONTORNYA A siklósi, szigetvári, pécsváradi, duna- földvári, ozorai és simon- tornyai vár vezetői tartottak megbeszélést a simontornyai Vármúzeumban. Szó volt a 2007 és 2013 között várható pályázati lehetőségekről, a régió turizmusfejlesztési stratégiájáról, a várturizmus- ról. Az intézményvezetők javaslatot tettek egy dél-dunántúli várak bemutatását tartalmazó kiadvány megjelentetésére. (vl) Átadták a bizonyítványt a szekszárdi börtönben szekszárd Tíz fogvatartott vett át tegnap a szekszárdi börtönben számítógép-kezelői bizonyítványt. A fogva- tartottak pályázati pénzből 350 órás tanfolyamon sajátították el az informatika alapjait. Volt, aki közben szabadult, de kérésére a záróvizsgán részt vett és eredményesen szerepelt - tájékoztatott Balázs Péter ezredes, a börtön parancsnoka, (ii) Tolna megyei elnök az országos társaság élén szekszárd Újabb ciklusra választotta elnökévé dr. Brázay Lászlót, a dél-dunántúli régió tisztifőorvosát a Népegészségügyi Tudományos Társaság (NETT) közgyűlése. Brázay László 11 éve vezeti az ÁNTSZ Tolna megyei intézetét, Baranyában 2005 májusától, Somogybán 2005 decemberétől tisztifőorvos. A NETT elnökévé először 2004 tavaszán választották, (vm) Dr. Brázay László A