Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-05 / 80. szám
4 MEGYEI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. ÁPRILIS 5., SZERDA TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Nyílt napon ismerkedtek a tanítási módszerekkel bonyhád A tanítási módszerekkel, a tanárokkal ismerkedhettek a Széchenyi István általános iskola leendő és jelenlegi, negyedik osztályos diákjainak szülei az intézmény nyílt napján. Ez volt az iskola bemutatkozó programsorozatának utolsó állomása - tudtuk meg Adorján Gyöngyi igazgatótól, (rt) Politikusok is odaálltak a csocsóasztal mellé bogyiszló A BOCI, azaz a bogyiszlói cigány és nem cigány fiatalok ifjúsági klubja csocsóbajnokságot rendezett a település művelődési házában. A verseny győztes párosa, Felker Zoltán és társa megmérkőzött a Halmai Gáborné országgyűlési képviselő, valamint Tóth István polgármester alkotta kettőssel, és legyőzte a politikusokat is. (sk) Állnak a kihívás elé: negyedóra testmozgás nagymányok Idén benevezett a település a Kihívás Napja nevű sportrendezvényre - tudtuk meg Balogh András polgármestertől. A programot 2006. május 24-én rendezik, a cél, hogy a falu lakossága legkevesebb 15 perces testmozgást végezzen, (rt) Pályázni szeretnének az önhiki-támogatásra szedres Pályázna az önhibáján kívül hátrányos helyzetben levő önkormányzatok állami támogatására a szed- resi önkormányzat. Mint megírtuk, a község idén jelentős működési hiánnyal küzd. Az önkormányzat tavaly is szeretett volna pályázni az önhikire, de akkor nem volt rá jogosult, (sk) Június végéig dolgoznak a közmunkások a faluban újireg Megkezdték a falu közterületeinek tavaszi takarítását. Hat közmunkás az árkokat tisztítja és a virágágyásokat gondozza a következő napokban - tudtuk meg Tóth Márton polgármestertől. A közmunkásokat június végéig alkalmazhatja az ön- kormányzat. (tgy) A fiatalok öregbítik a márka jó hírét (jjjig) A szekszárdi Tolnatej Zrt. a váltásban is meg kívánja őrizni a folytonosságot Komoly változás - váltás - történt a szekszárdi Tolnatej Zrt.-nél, természetesen annak jegyében, hogy a megye és az ország jeles vállalata még energikusakban feleljen meg az óhatatlan kihívásoknak. A hazai tejpiac egyik meghatározó szereplője már régóta arról ismert, hogy eredményesen és sikeresen gazdálkodik: irigyelt stabilitásának megőrzése magától értetődő célkitűzés Koller Attila, az új vezérigazgató számára is.- Az EU-s csatlakozás érzékenyen érintette a hazai élelmiszeripart, azon belül kiváltképp a tejipart is - kezdte Koller Attila, aki korábban a gazdasági igazgató tisztségét töltötte be a cégnél. - Hazánkba rengeteg olcsó, bár őszintén szólva kevésbé jó minőségű importtermék érkezik, ezek komoly kihívás elé állítanak bennünket is. Ilyen körülmények közepette is képesek voltunk helytállni, sőt, jelentős fejlesztésekkel gyarapíthattuk vállalatunkat. Éppen a március 30-i közgyűlésünkön adtunk számot a tulajdonosoknak arról, hogy mit is végeztünk a beruházások terén.- Kérem, említsen meg ezek közül néhány fontosat.- Tavaly közel másfél milliárd forintot fordítottunk fejlesztésre, idén pedig hétszázmillió forintot költünk hasonló célra. A múlt esztendőben az EU-s szabályokból ránk háruló higiénés követelményeknek feleltünk meg például az ivóvíz- hálózat külső-belső megújításával, a vízkezelési technológia bevezetésével, az öltözők, laborok építésével, a tiszta, illetve szennyezett övezet elkülönítésével. Új, korszerű szennyvíztisztító üzemet is rendszerbe állítottunk. Emellett több olyan gépet vásároltunk, mely a nagyobb hozzáadott értékű termékek piacra helyezését segíti.- A Tolnatej Zrt. ebben az időszakban új termékekkel is megjelent.- így van, ezek közül megemlítem a cikkelyes, ömlesztett sajtot, melynek fel kellett építeni a komplett üzemét is. Egalizáltuk és új csomagolással láttuk el a darabolt sajtjainkat, Koller Attila: Büszkék vagyunk a hagyományokra, s arra építjük a Jövőt Az új vezérigazgató is szereti a darabolt sajtot Koller Attila a Tolnatej Zrt. ve- zérigazgatója. Dombóváron született, 1973.11.02-én. Családi állapot: nős, két gyermek édesapja. Iskolai végzettség- élelmiszeripari, pénzügyiszámviteli és közgazdasági diploma. Nyelvtudás: angol nyelv felsőfokon. Kedvenc tejterméke: új csomagolású, Tolle darabolt sajt. Hobbija: szeret focizni és horgászni. kialakítottuk a sajtreszelő vonalat, és a sort még hosszasan lehetne folytatni.- Mit hoz az idei esztendő?- Két nagy projektet. Egyrészt elkezdjük az energiaracionalizáló programunkat mintegy 300 millió forint értékben. Számításaink szerint beruházásunk két év alatt térül meg. Nem sok idő ez, ha meggondoljuk, csak a tavalyi gázáremelés százötvenmillió forinttal köny- nyítette meg a cég pénztárcáját... Másrészt száztizenötmillió forintot fordítunk a zacskós tej csomagolására. A korábbi öt gép helyett csak kettő lesz, de ezek sokkal modernebbek elődeikhez képest. Nemcsak a selejtszám és az anyagfelhasználás mennyisége csökken, de a tej eltarthatósága is meghosszabbodik.- Ha beszélünk az anyagi beruházásokról, akkor ehhez szinte szervesen kapcsolódik egy másik beruházás: az úgynevezett humán erőforrás folyamatos munkába állítása.- A Tolnatej Zrt. idén ötszázhetven dolgozóval tervez, azaz ennyi munkahelyet tart fenn Szekszárdon. Ez több, mint a tavalyi létszám. A növekedés annak köszönhető, hogy a bevezetett új technikák, új termékek új munkahelyeket is teremtettek. Az ömlesztett, cikkelyes sajt készítése három műszakban - húsz-harminc új munkahely révén - valósul meg. A tendencia tehát ellentétes a másutt észlelhető, gyakori tapasztalattal, ami nem más, mint a munkahelyi leépítés.- Ennek a - nehézségek ellenére is - irigylésre méltó helyzetnek a megteremtésében múlhatatlan érdemei vannak az eddigi vezetésnek, azon belül az első számú vezetőnek is...- Ez nem is lehet vitás. Éppen ezért kell hangsúlyozni azt, hogy a vezérigazgató-váltás csakis azt jelentheti: megtartjuk és folytatjuk azokat a büszkeségre joggal okot adó hagyományokat, melyek rendre hozták a kiemelkedő eredményeket. A stafétabotot édesapámtól vettem át, általa és vele vált a Tolnatej Zrt. a hazai piac meghatározó szereplőjévé. Továbbra is számítunk munkájára, tapasztalatára, melyet a jövőben mint az igazgatóság elnöke kamatoztathat mindannyiunk javára. A Régi tulajdonosokkal, óvott függetlenséggel- Minden változáshoz kapcsolódik egy-két téves információ. Magam is hallottam ilyenekről. A Tolnatej Zrt. tulajdonlási kérdéséről van szó. Újra megerősítem: a cég továbbra is a korábbi menedzsment tidajdonában marad. Fel sem merül a vállalat értékesítése. Ehhez semmiféle érdekünk nem fűződik. Az viszont alapvető érdekünk, hogy miként a múltban, úgy a jövőben is megőrizzük a Tolnatej Zrt függetlenségét. Ez garantálja, hogy megmaradjon a cég és maradjanak a munkahelyek. Hosszú távon gondolkodunk, seza termelő- és a kereskedőpartnereink számára is megnyugtató. Hadd fogalmazzak nagyon egyértelműen: a mi, folytonosságra épülő, évtizedes koncepciónktól teljesen idegen lenne, ha jönne valahonnan Párizsból vagy Brüsszelből egy telefon, s a vonal másik végén egy vezető utasításba adná: mától az ellenkezője én'ényes annak, ami tegnapig szentírás volt.. Csillogó márkanév, hatékony fejlesztés- Terveimről tájékoztatom a Tolnatej Zrt. vezetőségét és munkatársait is. Nem titok, a szépen csillogó márkanevet, amit a Tolle jelent, cégünknél immár egy fiatalabb generáció öregbíti tovább. Hangsúlyos feladatunk a hatékonyság további növelése, a még kedvezőbb termék- szerkezet kialakítása. Keményen dolgozunk a jövőben is. A hazai tejpiacon értékesített termékek harminc százaléka külföldi áru. Ezt - a maga ko moly piacvesztési következményeivel - egyik iparág sem lenne képes gyorsan megemészteni. A Tolnatej Zrt. úgy építette és építi fel stratégiáját, hogy számol ezzel a súlyos körülménnyel. De bízunk magunkban, a fejlesztésekben. S ennek látja majd az előnyét a fogyasztó, aki felbecsülhetetlen segítség a továbblépésünkben is. BMW minőségi használt autók Heti kiemelt ajánlatunk: BMW 116i Évjárat: 2004. 12. hó Futott km: 21 000 Szín: grafit metál ABS, DSC. 6 LÉGZSÁK, SZERVO- KORMÁNY, INDÍTÁSGÁTLÓ, TOLATÓRADAR. ESŐSZENZOR. KÖDLÁMPA, KÖZPONTI ZÁR, AUTOMATA KLÍMA, KÖNNYŰFÉM KERÉKTÁRCSA, ELEKTROMOS ABLAKEMELŐ, ELEKTROMOS TÜKÖRÁLLÍTÁS, BŐR MULTI KORMÁNY, BUSINESS RÁDIÓ-CD Vételár: 4 990 000 Ft További 30 átvizsgált, kiváló állapotú használt gépkocsi teljes körű ügyintézéssel, hitel 20% kezdő befizetéstől akár CASCO-mentesen is! Megtekinthetők a telephelyünkön és az interneten: Schneider Autóház Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u.1-3 Tel (72) 539 028 Mobil (70) 37 222 97 e-mail: hasznaltauto@schneiderautohaz.hu www.schneiderautohaz.hu Schneider Autóház Kft www.schnetdefautohaz.hu A vezetés élménye Penthe Autóház OPEL CHEVROLET 7630 Pécs, Pécsváradi út 8 . Telefon: (72) 539-526; 539-500 OpelCotsa1216VCIub 5 a. 2002. szervo, kz, Izs, rm 1499 000 Ft Opel Astra 1,6 Classic Sedan 4a 2000. 1 150 000 Ft Opel Astra G 1,216V 5 a. 2004. szervo, Izs, met. vh, 1999 OOOFt Opel Astra G 1,416V 5 a. 2004. szervo, Izs, ABS, rm 2099 OOOFt Opel Vectra B 1,616V 4 a. 1998. klíma, ABS, 2xlzs 1299 OOOFt Fiat Punto 1,216VHLX 5 a. 2000. klíma, ABS, 2xlzs 1449 000 Ft Hyunday Pony 1,5 4 a. 1992, met 399 000 Ft Renault 111,4 5 a. 1984. 49 000 R Renault Scenic 1,9 DCi Monaco 5 a. 2003. digit kiima ABS, 6xlzs 2 799 OOOR Renault Laguna 1,9 DCi Monaco 5 a. 2004. digit klíma, ABS, xenon 3999 000R Renault Espace 1,3 DCi Autent. 5 a. 2003. klíma, ABS, ASR,8xlzs 3950 000R Skoda Felicia 1,3 LX 5 a. 1999.1. tulaj 749 000 Ft Skoda Octavia 1,9 TDI Elegance 5 a. 2001. digit klíma ABS, 2xlzs 2499 000R Mazda 3231,3 16V Sedan 4 a. 1993. kz, met. 499 OOOR Suzuki Wagon R+1,3 GLX 5 a. 2001. szervo, 2xizs, ea, kz 1099 000R Suzuki Wagon R+1,3 GLX 5 a. 2002. klíma szervo, 2xlzs, ea 1299 000R VW Passat 1,616V Comfort 4 a. 1998. digit klíma ABS, 2xlzs 1575 OOOR Citroen Jumpi 1,90 9 szem. 5a 2001. szervo, üveges 2049 OOOR Fiat Scudo 2.0 JTD Furgon 5a. 2000. szervo, kz, met, 1 149000Ft + áfa 10% önerőtől, akár 120 hónap törlesztéssel *7254033* Citroén IjjjjjjS Szekszard anfoL # NVTTRAI AUTÓHÁZ Szekszard, Pásztor u 8 Tei 74/41S-772,526683 Szekszard, Bor u. 8. Tel.: (74) 512-233 Használtautó kínálata: 20/264-1178, 30/398-5001 Fiat Fiorino 1.4 3a.es 490E Ft Ford Escort 1.8 Die. 5a x 199E Ft Citroen Xsara 1.6/ SX 1.790E Ft Renault Kangoo 1.90 3a. ve 899E Ft 2001.11. ABS. klíma, szenó. alufeini. 5 ajtós Mercedes 190 Diesel 1.9 t,st399E Ft C. Xsara Pic. 7.6/ Elit 2.190E Ft Ren. 19 RN 1.4 3a. m. maces 249E Ft 2002.05. ABS, klíma, el csőm., szervó, CD Renault 19 1.4 soasa'u 399E Ft Suzuki Swift Sedan 1.6 GX 92Of Ft Peugeot 306 Limusin 1.4 ta vi 900E Ft 1999. 04. klíma, 4 el.ablak. 2 légzsák, kp.zár Opel Astra Ko. Di. 1.7D sa gs 449E Ft Fiat Punto 1.11 1.120EFt Suzuki S. Séd. 1.3 GLX ta va S99E Ft 2000. 03. 5 ajtós eziislmetát Renault Tw. Helios 1.23a m 1.149E Ft Chrysler Voyager SE 2.STD1.S50E Ft VW Polo Classic 1.0 3» ti 399E Ft 1995 kim. szervé. el. aólak. kp. zár. Jszem., tiss műsz P. Expert TD 1.9D sa iv.eszm1.700E Ft Zastava YugoPoli 1.1 SUE Ft Opel Astra Ko. 1.6 5a u 399E Ft 1992 tgk. triss műszaki, dobozos/platós HondaC. Um. 1.4-16V ta vi 1.199E Ft Cit Berlingo 2.0HDÍ ULT 2.200E Ft R. Meg. II A.P.1.4-16V sa. m2.449E Ft 2002 kim, szervé. légzsák. éli. esősig, 2 tolóajtó Suzuki Swift 1.0 GLX 5a.’02 1.099E Ft Cit Jumpy 2. OHDi Combi 3.890E Ft Suzuki Wagon R+1.3 sa no 1.099E Ft 2004. 04. klíma, szervé, ell. csomag, 9 személyes Suzuki Swift 1.0 GLX sa ss 899E Ft Ford Focus 7.4/ 1.650E Ft R. Megane RN 1.4-16Vsa.m 1.749E Ft 2001 kása, szervi), légzsák, ráóió. triss műszaki Toyota Hiace 2.40 sa.. ssz.vt 999E Ft Ford Fiesta 1.80 GLX 3BSE Ft Renault Thalia Rt 1.4 ta:oi 1.349E Ft 1990.06. megkímélt áll., téli-nyári gumik Fiat Albea EL 1.2-16Vt, m 1.499E Ft Daewoo Matiz 0.8 SE 790E Ft VW Golf 1.8 3a. ss 35« Ft 1999.12. el ablak, riasztó, szemkönyv ff. Meg.Classic KI. 1.4 u sj1.099E Ft Citroen AX 1.4D Tgk 26X+Áfa Renault Megane 1.4 5a * 95« Ft 1994 jóálapoi. noóhorog Toyota Corolla 1.3 5a ss 35« Ft Volvo V 40 1.9DCI 2.420E Ft Renault Twingo 1.2 3a.'59 999E Ft 2001 klma, ABS. légzsákok, ácsmag. stb... Daewoo Tico 0.8 sa » 599E Ft A t