Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-05 / 80. szám
2006. ÁPRILIS 5.', SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG mmmm mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm MEGYEI TÜKÖR 5 Heimann Zoltán Qobbról) gratulál a Keszler házaspárnak, akik Gondoskodó Szolgálatcsomagot nyitottak az MKB Bank Rt Szekszárdi Fiókjánál gyermekük, Kira számára. A család az országban elsőként 100 000 forintos vásárlási utalványt nyert, amelyet a bank havonta sorsol ki a számlát nyitók között Az MKB része a városnak pénzügyek A bank személyes tanácsadókat biztosít partnereinek Szeptembertől a gyakorlatban próbálják ki az új módszert szekszárd Az oktatás tartalmi szabályozásáról, a pedagógiai eszközrendszer fejlesztéséről tartottak regionális konferenciát tegnap Szekszárdon a Tavaszi Pedagógia Napok keretében. A több mint százötven résztvevő Somogy, Baranya és Tolna megye óvodáiból, általános és középiskoláiból érkezett. Mint azt Csizmazia Sándorné programszervező elmondta, a rendezvényen az úgynevezett kompetenciaalapú programcsomagokat mutatták be a pedagógusoknak. Ezek a fejlesztések többek közt a szövegértés, a szövegalkotás, a matematika, valamint idegennyelv tanulásának és tanításának hatékonyságát javítják. A megyei pedagógiai intézet pályázaton nyert pénzt a konferencia megtartására, mint a Pannonkaptár konzorcium vezetője. A rendezvényben közreműködő Sulinova Kht. Tolna megyében szeptembertől tizennégy óvodában és általános iskolában a gyakorlatban teszteli majd a kifejlesztett új programokat. ■ V. M. Sikeres volt a Liliom-akció a nők egészségéért Kiemelkedő eredményt ért el, az orvosok versenyének győztese lett dr. Tóth János szekszárdi nőgyógyász, onkológus főorvos a Liliom nevű országos méh- nyakrákszűrési akcióban. A Népegészségügyi Program keretében szervezett akció során 725 érvényes jelentkezési lapot küldtek be azok a Tolna megyei hölgyek, akiket a főorvos szűrt. Az akció első szakaszában, február 3-ig a nők 4,2 százaléka jelent meg a szűréseken, ugyanakkor 20-30 százalékuk magánrendelésen végezteti el a vizsgálatot. A magasabb részvétel érdekében a Liliom-akciót nyereményjátékkal kapcsolták össze, a főnyeremény egy Renault személygépkocsi volt. A 17 549 résztvevő 51 százaléka eddig még soha nem volt nőgyógyászati szűrésen. A Liliom-program következő szakasza május 1-jén indul. ■ F. K. É. I A Magyar Kereskedelmi Bank szekszárdi fiókja megtízszerezte forgalmát. Heimann Zoltán fiókigazgató nemcsak ezt tartja nagy eredménynek: hanem azt is, hogy a pénzintézet része lett a városnak. Szeri Árpád Jóllehet most tavasszal csak az első teljes évet hagyta maga mögött az MKB Bank Rt. fiókja Szekszárdon, a születésnapját ünneplő pénzintézet akárha esztendők óta a megyeszékhelyen lenne. Köszönhető ez a megott- honosodás érzés nem utolsósorban annak, hogy az MKB, a mindennapi szakmai tevékenységén túl megannyi módon vett részt a város kulturális életében is. Heimann Zoltán fiókigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a bank része lett a Garay téri hely szellemének. Ez még akkor is így van, ha maga a patinás tér kétségkívül a vendéglátás, a turistacsalogató üzletek számára nyújt alkalmasabb helyszínt.- Intézményünk bejárata mellett, a kapualjban a város leglátogatottabb kiállítótermét hoztuk létre - folytatta Heimann Zoltán. - Ez már csak azért is így van, mert ez a kapualj egyúttal átjáróház is... De a tréfát félretéve itt valóban egy jó hangulatú, nyüt színi tárlat várja a közönséget, a megye, valamint Szekszárd művészeinek alkotásaival - még ha azok csak reprodukciók is. Valamennyi megnyitó családias hangulatban zajlik, az ének és versmondás után az érdeklődőket finom szekszárdi borral is meg tudjuk kínálni. • - A Garay téren és környékén egyébként több bank is található.- Sőt, egyes vélemények szerint sok a bank ezen a helyen. Jómagam sem tartom kizártnak azt, hogy később bekövetkezik valamilyen koncentráció. Most azonban mindenki terjeszkedik, abban bízva, hogy kellően megerősíti a helyzetét Az MKB a hazai pénzintézetek rangsorában, az éves pénzforgalmat tekintve dobogós helyen van. A vállalati szférában pedig kétségkívül a legerősebb. Alapvetően a vállalati gazdálkodásra szakosodtunk, nincs olyan jelentős cég, mellyel ne lennénk kapcsolatban.- Ez még akkor is így van, ha nem tartozunk a legnagyobb pénzintézetek közé - vette át a szót Nagy Jánosné, a vállalati üzletág vezetője. - De nem is ez a döntő, hanem az, hogy partnereink nagyra értékelik azt a minőségi, igényes kiszolgálást, mely a legjobb ajánlólevél vállalati ügyfélkörünk bővítéséhez. Sokatmondó adat, hogy a tavalyi év ugyanilyen időszakához képest sikerült megtízszerezni szekszárdi fiókunk forgalmát. Nem túlzás azt állítani, hogy az MKB- n belül is az egyik legdinamikusabb növekedést felmutató fiók vagyunk.- Milyen újdonságokkal szolgál az MKB ebben a hónapban az ügyfeleknek?- Április végén megnyílik legújabb, bajai fiókunk. A munkatársi gárdát Szekszárdon tanítjuk be - adott választ Ligetfalvi Erika fiókigazgató-helyettes, a lakossági üzletág vezetője. - Ugyancsak fontosnak tartom, hogy az MKB immár valameny- nyi ügyfele számára személyes tanácsadót biztosít. Pénzügyi tanácsadóink folyamatosan figyelnek a partnereinkre, pénzügyi helyzetükre, útmutatást adnak, segítenek döntéseik meghozatalában. Az MKB Bank egyre újabb és sokrétűbb szolgáltatáscsomagokkal várja ügyfeleit. ▲ TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Harmadik lett Ratting Anita a bécsi versenyen bonyhád Harmadik lett a Nemzetközi Ifjúsági Gépíróversenyen Ratting Anita, a Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola végzős tanulója. Tizenegy fiatal gépíró, a magyarok mellett csehek, németek és osztrákok mérték össze tudásukat a hét végén Bécsben, ahol csak két cseh versenyző tudta megelőzni a Bonyhádon tanuló lányt, (rt) Saját kft.-t hoz létre a faddi önkormányzat fadd A köztisztasági feladatokat, a fürdő- és strandszolgáltatást végzi a jövőben többek közt a faddi önkormányzat által alapítandó Fatodi Kft. Erről is döntött legutóbbi ülésén a helyi képviselő-testület. Az új felállástól a munkavégzés hatékonyságának javulását, ésszerűbb működést, pénzügyileg is kedvezőbb feltételeket vár a község vezetésének többsége, (sk) Szabó Dezső-archívumot tervez a megyeszékhely szekszárd A Szabó Dezső-év- forduló kapcsán kerültek az érdeklődés középpontjába a szekszárdi vasútállomás általa készített, már elpusztult falfestményei. A képek visszaállítására civil kezdeményezés indult. A Víz'P'Art Közalapítvány várja azok jelentkezését, akiknek bármilyen fotó, dokumentum van a birtokukban a vasúti festményekkel kapcsolatban, vagy hozzájárulnának a tulajdonukban lévő Szabó Dezső-festmény, grafika lefotózásához a Szabó Dezső- archívum számára, (wg) Újabb háziorvos jelezte távozási szándékát tolna Dr. Schell István, Tolna 2. számú körzetének háziorvosa már hivatalosan is értesítette az önkormányzatot, hogy nyugdíjba vonulása miatt ez év június végével felmondja szerződését a várossal. Rövid időn belül ez a második üyen jelzés Tolnán. Februárban az 1. számú körzet orvosa, a munkáját külföldön folytató dr. Molnár Attila kérte, hogy szeptember végével szüntessék meg a szerződését, (sk) A tér idővel átlényegül, és a város szíve lesz- Meggyőződésem, hogy a Gamy tér idővel átlényegül és a város lüktető szíve lesz - fogalmazott a lokálpatrióta vonzalmairól is jól ismert Heimann Zoltán. - Ebben a jb- tyamatban az MKB is igyekszik lehetőségeihez mérten partneri szerepet vállalni. A megnyitás óta eltelt egy évben több jeles eseménynek voltunk részesei, ezek közül hadd emeljem ki a Duna-menti Folklórfesztivált, melynek fő támogatói lehettünk, és a jövőben is hasonló módon szeretnénk a város és üzleti partnereink életében részt venni. Nézzen ki egyet magénak Kitűnő állapotú, átvizsgált, megbízható használt Suzuki Swiftek és Wagon R+ -ok akciós deviza hitelre, minimum hat hónap garanciávall Részletvásárlás esetén akár előleg nélkül is! Suzuki Alto 1.1 GL Suzuki Alto 1.1 GLX Suzuki Swift 1.0 GA Suzuki Swift 1.0 GL Suzuki Swift 1.3 GL Suliid Swift 1.3 GL 16V( Patacs) Snuki Swift 1.3 GC Suzuki Swift 1.3 GC16V( Palocs ) Suzuki Swift 1.3 GC 16V ( Patacs) Suzuki Swift 1.3 GLX Suzuki Swift 1.3 GLX (Patacs) Suzuki Swift 1.3 GLX 16V Snuki Swift 1.3 GLX AC 16V( Patacs) Snuld Swift Sudan 1.3 GL ( Patacs) Suzuki Swift Sudan 1.3 GC 16V Suzuki Wagon R+ 1.3 GC WT ( Patacs) Suzuki Wagon 1.3 GLX AC WT (Patacs) Suzuki Vitara 1.6 JLX 5 ajtés Suzuki lyds 1.5 GS 4WD AC (Patacs) Snuki lyds 1.5 GS ( Patacs) Suzuki Swift 1.3 GS 8 hónapos félautomata váltós Kezdő befizetések többnyire 60 ezertől 160 ezer Ft-ig, havi részletek csak 15-25 ezer Ft között! Mozgáskorlátozottak utalványát beszámítjuk! 2004 fehér 14700 km 1 398 OOO Ft 2003 fehér 19000 km 1 353 OOO Ft 1993 piros 99000 km 500 OOO Ft 1997 fehér 52100 km 733 OOO Ft 1996 zöld metél 82500 km 980 OOO Ft 2003 piros 42000 km 1 300 OOO Ft 1996 piros 97000 km 700 OOO Ft 2000 türkiz metál 59000 km 1 220 OOO Ft 2002 s.kék metál 45000 km 1 300 OOO Ft 1994 szürke metél 114000 km 633 OOO Ft 1997 s.zöld metál 64400 km 799 OOO Ft 2002 ezüst metál 55300 km 1 240 OOO Ft 2003 s.kák metál 26850 km 1 560 OOO Ft 1995 fehér 130000 km 700 OOO Ft 2002 fehér 48200 km 1 255 OOO Ft 2003 s.kék metál 23300 km 1 650 OOO Ft 2004 ezüst metál 73500 km 1 750 OOO Ft 1998 bardá metál 121800 km 1 800 OOO Ft 2005 kék metál 15000 km 2 770 OOO Ft 2005 adria kék metél 7250 km 2 590 OOO Ft utászt autó (Patacs)i • Szabolcs Kft. 7628 Pécs, Komlói út 73. Tel.: 72/538-135, • Suzuki Patacs 7634 Pécs, Pellórdl út 33 Tel: 72/525-275 E-mail: suzuki@cfravanet.hu A hét minden napjén nyitva vagyunk! MISCHL AUTÓHÁZ HASZNÁLT AUTÓ KÍNÁLATA Pécs, Komlói út 125. Tel.: 72/240-657,538-185 <&> HYUT1DHP SEAT CORDOBA Stella Fresh 1.416V 2004.07.34.000 km klímásl 5 %-tóll 2 200 000 FI DAEWOO LAN0S 1.5 sx 1997.09. 54.000 km! 10%-tól! 890 000 Ft DAEWOO TICO 0.8 SX 1997.09. hitel 5%-tól! 550 000 Ft MITSUBISHI LANCER 1.6 GLXi 1994.03. el. extrák, szervó, m.o-l 0%-től! 650 000 Ft PEUGEOT 206 2.0 HDI 2000.07. ki, abs, légzsák, el.a„ 10%-tól! 1 590 000 Ft PEUGEOT 2061,4 HDI 2003.09. klíma, légzsák, servo... 10%-tól! 1 999 000 Ft HONDA ACCORD 2.0 EX11992.11. ABS, el.extrák, alu felni... 590 000 Ft MAZDA 3231.611992.12. szervo, el.a., el.tető, kp.zár, riasztó 450 000 Ft OPEL ASTRA 1.616 V 4 A. 2000.03. ABS, klíma, légzsák 10%-tól! 1 490 000 Ft HYUNDAI GETZ1.1 GLS 3A 2005.01. ABS, klíma, iégzsák.,2 év garancia! 10%-tól! 2 050 000 Ft HYUNDAI ACCENT 1.5 CRDi 2003.09. garanciális! 10%-tól! 1 950 000 FI HYUNDAI ACCENT 1.5 GS 2000.10.3 ajtós klímásl 10%-tól! 1 150 000 Ft HYUNDAI ACCENT 1.5 LS Cool 3 ajtós 2003.02. klímás 11.000 km! 10%-tól! 1 530 000 Ft HYUNDAI COUPE 1.6 2000. full extra bőrrel! 20%-tót! 2 090 000 Ft SAAB 9-5 AER0 2.3 Turbo 1999.10. full extra 20%-tól! 2 750 000 FI SAAB 900 2.0I 1994. klíma, ABS. légzsák.... 10%-tól! 650 000 Ft SAAB 9-3 2.2 TID ARC 2004.01. lull automata ktv.. 31.000 km! 20%-tól! 5 150 000 Ft SAAB 9-3.2.2 TID Linear 2004.06. navl, klíma... 30%-tól! 5 490 000 Ft WARTBURG 1.3 2db 89/91-esévj. 80000Ft/99 000 Ft ADA 12001986. piros benzin-gáz nagyon |ó állapotban 2007.11-ig műszaki 120 000 Ft FORD ORION 1.6 DIESEL 19877 2007.03. műszaki 120 000 Ft VW LT 55 2.4 D 6 személyes, ponyvás, 3.21 terhelhetőség 790 000 Ft HITELRE 10% KEZDŐ BEFIZETÉSSEL AKÁR CASCO MENTESEN! _____________________ mi schl@axelero.hu HONDA ftUt&SZÍQCt 71OO Szekszárd. Palánk! út I Telefon 74 529 880 MIIW ü KJ h r-vi til n i üflgaiai Honda Accord Sport Z.Oi OS 6.300E Ft O-km bemutatóautd, Új ár 6.5101 FI Honda arte 1.41 IS da. 3.800E Ft O-km. bemutatóauta. Új ár 4.219 E Ft Honda Orte 1.4i IS 5a. 3.7S8E Ft O-km, bemutatcautó. Uj ár: 4.160 E Ft Honda Acc. 2.2 CTDI Sp. os 6.100E Ft tesztautú. Ut ár: 7.2301 FI r Peugeot 307 Pr. 2.0 01 2.390E Ft Full Peugeot 307 Br. Pr. 1.6 02 2.390E Ft dig. klíma. ABS. 0 légzsák, sül... Opel Omega Car. 2.5 TDi M 1.690E Ft Full (kin. mit. m Skoda 120 L os 60E Ft Suz. Swift 1.3 BLX Rubin 01 1.090E Ft kg. zár, szem), 2 légzsák, el. ablak. stb... Daewoo Bubira 1.6 SX Fám. SS 950E Ft légzsák, szervé, klíma, kp. zár, el. ablak, stb... Ford Escort 1.6 Ghia Turnier 57 950E Ft 2 légzsák, ABS, klíma, kp. zár, el. ablak, stb... Seat Cordoba 1.4 Stella C.m 1.4S0E Ft szervé, klíma, kp. zár, légzsák, inte-center,stb... Seat Cor. Vario 1.4 Stella w 1.550E Ft szervé, el. ablak, kp. zár, légzsák, Info-center.stb... Peugeot Expert 1.9 TD w 1.490E Ft szervó, stb... Fiat Bravo 1.6SX 96 749E Ft szervé, kp. zár, el. ablak, magnó Peugeot 307 SW XT Hdi 02 2.690E Ft ülgliklíma, 6 légzsák, ABS, üvegtető, stb... VW Golf Kombi 1.9TDÍ 96 1.150E Ft szervé, kpz., el. tükör, napfénytető i DAEWOO i CENTRUM KFT. | eladásra kínál használt gépkocsikat: |- Daewoo Laceitti l ,4 j- Daewoo Kalos ABS, kl.- Daewoo Lonos ki. Fiat Doblo Cargo tgk. ■- Daewoo Nexia GTX- Daewoo Espero ki. I- Daewoo bubira-Rover 800 ki. ||- Daewoo Nexia GLE*- Daewoo Matiz II* «- Daihatsu Applose ■-Opel Astral,8 GTE 04.12. 2 290 000 Ft 03.10. 1 550 000 Ft 98.11. 990 000 Ft 01.12 1 320 000 Ft 96.08. 650 000 Ft 95.10. 490 000 Ft 99.06. 1 130 000 Ft 99.07. 1 050 000 Ft 97.10. 830 000 Ft 04 03. 1 390 000 Ft 92.07. 290 000 Ft 92.07. 490 000 Ft 06.03. 270 000 Ft- Robogó 50 tan HITEL 10 %-TÓLl I I I I I I készpénzes vétele 30/749-1770 Daewoo-FSO-Lublin szerviz, alkatrész értékesítés I Pécs, Komlói út 111. ■ 72/238-467,72/239-360