Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-27 / 98. szám
2006. ÁPRILIS 27., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MAUTHNER ILONA Otthon, édes otthon Ki ne emlékezne arra a pillanatra, amikor életében elé szőr önálló lakásba költözött. Volt akinek első nekifutásra csak egy albérlet jutott, de a szerencsésebbek némi szülői segítséggel, spórolással önálló lakásuk kulcsát szorongathatták. Ezzel a gond egy pillanatra sem került le az ember válláról, sőt, további szorongást okozott, vajon sike- rül-e minden hónapban a törlesztés terheit, a fenntartás költségeit összekaparni. Az örömbe gyakran nem várt üröm is keveredik, amikor menet közben derül ki, hogy műszakilag valaki nagyon elrontotta a dolgokat. így történt ez a szekszárdi fecskeházzal is. Az építő szerint mindent a tervek szerint készítettek el, felelősség őket ugyan nem terheli. Különben is idő kell az építéskor a falakba kerülő nedvesség távozásához. Vajon mennyi idő, hány év, évtized kell ahhoz, hogy valakit felelősségre lehessen vonni egy elrontott munkáért? Miért nem lehet egyszer s mindenkorra kizárni a versenyből olyan beruházót, építtetőt, aki becsapja, megkárosítja az embereket Jóra minősítették a megyei kórház működését szekszárd A Balassa János kórház minőségügyi rendszerének felépítése jó, az egészségügyi intézmény működése megfelelt az ISO 9001 tanúsítás követelményeinek. Erre a megállapításra jutott az SGS Hungária Kft., aki azt vizsgálta, hogy amit a kórház vezetősége a munka minőségének javítása érdekében elhatározott és papírra vetett, a gyakorlatban megvalósult-e. A minőségügyi rendszer tanúsítványainak ünnepélyes átadása április 28-án, pénteken, 13 óra 30-kor lesz a kórház kultúrtermében. ■ F. K. É. Kerek évfordulót ünnepel idén a Bárka Szalon öcs ÉN Y Tíz éves a Bárka Művészeti Szalon. A kerek évfordulót tegnap délután Őcsényben, a Közösségi házban is megünnepelték. Scultéty Erzsébet művészeti titkár nyitotta meg a vándorkiállítást, ahol többek között Beda László, Biszák László, Auth Lászlóné, Bazsa Imre, Zsíros Jánosné és Keller Jolán festményeit is megnézhetik az érdeklődők. A csoport tíz évvel ezelőtt alakult a tolnai művelődési központban, hogy összefogja a megyében élő, főleg amatőr képző- és iparművészeket. A lélekmentőnek indult művészeti csoport ma már egyre népszerűbb. ■ M. I. MEGYEI TÜKÖR Beázik a fecskék fészke vita Felsorolni is nehéz, annyi a probléma a fiatal épületben Nincs egy éve, hogy átadták a szekszárdi fecskeházat, ám az épülettel máris súlyos műszaki gondok vannak. Hamarosan műszaki ellenőrök vizsgálják, hogy ki hibázott, a tervező, az építtető, esetleg a lakók. Steiner Viktor szekszárd A fiatal házasoknak épített fecskeházban a nedvesség jelenti a fő problémát. Az épületben lakók leázásokra panaszkodnak. A házban uralkodó állapotokról a város szociális és egészségügyi bizottsága kedden hallgatott meg tájékoztatót, ezt követően Maller Béla elnök a helyszínen is körülnézett. - A falak sok helyen, de néhol a bútorok is penészesek - mondta a nevének elhallgatását kérő két lakó. Némelyik ajtó, ablak úgy megdagadt, hogy nem lehetett bezárni. Volt olyan, aki nem tudott dolgozni menni, mert nem lehetett bezárni az ajtót, éjszakára bútorokkal torlaszolta el a bejáratot. Az északról nyitott folyosó télen balesetveszélyes volt a megfagyott nedvességtől, a szél pedig annyi havat hordott be, hogy lapáttal kellett takarítani. A postaláda, de még a zárt folyosó is beázik. A biztonsággal sem mindenki elégedett, a folyosóra könnyű bejutni. - Többször tűntek már el ruhák a szárítókötelekről - panaszkodott egy fiatal hölgy. Mint azt dr. Kiss Gyula, a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft igazgatója elmondta, megpróbálták felvenni a kapcsolatot a tervezővel, hogy megoldást találjanak a hibákra, de válasz eddig nem érkezett. A házat a hajósi Aktív Kft építette. A cég vezetője, Hévízi Lajos szerint mindent a tervek szerint készítettek el, így nem őket terheli a felelősség.- Idő kell, hogy az építéskor a falakba kerülő nedvesség távozzon - mondta Bihariné Keresztes Éva, a város műszaki irodájának osztályvezetője. Hozzátette: a kis lakásban a házimunka közben keletkező pára nem tud távozni, és a hideg felületen lecsapódik. Az építésügyi szakemberek hatvan százalékos páratartalommal számolnak, de a fecskeházban kilencven százalékot is mértek. - Emiatt azt tanácsoltuk a lakóknak, hogy szellőztessenek félóránként - mondta az osztályvezető. - Ez lehetetlenség, ha eny- nyit szellőztetnénk télen, kétszeresére emelkedne az amúgy is tizenháromezer forintos fűtésszámla - reagált az egyik lakó. A műszaki iroda úgy döntött, a hibák felelősének megállapítására bevonják az Építésügyi Minőségellenőrző Intézetet. A vizsgálat eredménye egy hónap múlva lehet meg, de az már most biztos, hogy szinte az ösz- szes nyílászárót cserélni kell. A további lépésekről a szakértői vélemény ismeretében dönt az önkormányzat. Nem tudták fizetni az előtakarékosságot ét lakás is megüresedett a házban, mert lakói nem tudták kigazdálkodni a havonta fizetendő negyvenkétezer forint előtakarékosságot - tudtuk meg Maller Bélától, a szociális bizottság elnökétől Az üres helyekre pályázatot írnak ki, melynek feltételei változatlanok. A fiatalok öt évre költözhetnek be havi nyolcezer forint lakbér, kétezemyolcszáz forint közös költség és az elő- takarékosság megfizetése ellené ben. Az előtakarékosságra fizeted pénzt a párok öt év után a kiköltözéskor kamatostul megkapják, így több mint kétmillió forintot spórolnak meg. Hiánypótlássá! adták át a lakásokat tavaly A 346 millió forintból felépített fecskeházban már a tavaly szeptemberi hivatalos átadás előtt hiánypótló munkálatokat végzett a kivitelező Aktív Kft. Némely zár nem működött megfelelően, nem folyott le a víz a kádból, és a fűtőrendszer is levegős volt. Lemaradt az ajtókról a számozás, volt ahol a szekrény nem volt lefestve vagy a polcok hiányoztak. A hiányosságokat a vagyonkezelő és cég vezetője szerint is pótolták. A négyzetméterenként kétszázötvenezer forintba kerülő épületben jelenleg 34 lakásból 24- ben gondok vannak. Egyetemi szak indulhat Szekszárdon oktatás A tanítók, magyar szakosok helyben is továbbtanulhatnak Két szakon master képzésben is részt vehetnek a jövőben az Illyés Gyula Főiskolai Kar hallgatói. Később több lehet, de ez a minimum, ha a főiskola egyetemi kar akar lenni. Rácz Tibor szekszárd Fusz György, a kar főigazgató-helyettese lapunknak elmondta, a szeptemberben induló bolognai rendszerben a főiskolások alapképzést kapnak. Ezt bachelor képzésnek is nevezik. Az alapszak elvégzése után a pedagógusok, a magyar szakosok, és talán a szociális munkások is egyetemi szintre fejleszthetik tudásukat Minderre Szekszárdon lesz lehetőségük, nem kell más egyetemre jelentkezniük. - Bízunk benne, hogy sikerül megvalósítani azt, amiről az előzetes megállapodás szól, hogy a Pécsi Tudományegyetem egyetemi szintű pedagógusképzése, a master képzés a mi iskolánkban folyik majd - hangsúlyozta. - Nagyon sok feltétele van, hogy egyetemi karrá válhassunk. Elsősorban egyetemi szintű oktatásra minősített tanárokra van szükség. Természetesen a pécsi egyetem ebben a segítségünkre van, de a képzéshez az anyagi feltételeket a főiskolának kell megteremtenie, kigazdálkodnia - tette hozzá Fusz György. A diákok közül a mesterképzésben az alapképzésben részt vevők körülbelül negyven százaléka tanulhat tovább. Akik nem a bolognai rendszerben diplomáztak, és az egyetemi képzésben akarnak továbbtanulni, fel kell venniük a kapcsolatot korábbi iskolájukkal, hisz rengeteg szak megszűnt, és az iskolától függ, beszámítják-e a főiskolai tantárgyakat vagy sem. A legtöbb diákot érdekli a master képzés Szentprónai Tünde, a főiskola elsős, magyar-kommunikáció szakos hallgatója. Szeretne egyetemi diplomát is abból, amit jelenleg tanul. Mint mondta, sokkal könnyebb és jobb lenne, ha Faddról csak Szekszárdra kellene bejárnia, és nem kellene kollégiumot, rosszabb esetben albérletet fizetnie. Giricz Lívia végzős tanító szakos hallgató már kapott állásajánlatot, de azzal a feltétellel, ha egyetemi diplomát szerez Ezért örülne nagyon, ha lenne egyetemi szak Szekszárdon. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Tíz embernek is jut munka a bátaszéki gyümölcsösben bátaszék Permeteztek, és most kapálnak, gépeket javítanak a bátaszéki kertbarátok. Bihari Lászlótól, az egyesület vezetőjétől megtudtuk, a gyümölcsösben annyi a tennivaló, hogy naponta legalább öt, legfeljebb tíz embernek tudnának munkát adni. (bk) Továbbra is szivattyúval emelik át a vizet a Dunába bogyiszló Folyamatosan szivattyúznak Bogyiszlón a megemelkedett belvízszint csökkentése érdekében - mondta lapunknak Tóth István polgármester. A Bogyiszlói-főcsatornán keresztül gravitációsan le lehet vezetni a vizet a Dunába, a folyó azonban még olyan magas vízállású, hogy csak szivaty- tyúzással lehet a csatornából átemelni bele a vizet, (sk) Elkészült az új játszótér Gyulajon gyiílaj Játszóteret építtetett az önkormányzat a kultúr- ház melletti területen - tudtuk meg Nemes László polgármestertől. A település a Mobilitás pályázatán nyert közel kilencszázezer forint támogatást egy az Európai Unió előírásainak megfelelő játszótér építésére. Tíz közmunkás készítette elő a területet, ahol a még szükséges homok elhelyezése után, már ezen a héten biztonságosan játszhatnak a gyulaji gyerekek, (tgy) Tamásiban állított ki a belső tájak mestere tamási Krajcsovics Éva Munkácsy-díjas festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a Tamási Galériában. Képein néhány motívum - szék, ágy - felhasználásával teremti meg szobabelsőit, melyeket eláraszt a külvilágból beáramló fény. Munkái légiesen lebegők, fény és levegő hatja át őket. A Szobák, asztalok címet viselő kiállítás május 21-ig tekinthető meg. (szá) Tömegsport rendezvényre lehet pályázatot beadni tolna Idén is támogatni kívánja a gyermek- és tömegsport rendezvényeket az ön- kormányzat. Pályázatot a tolnai székhelyű iskolai diák- sportkörök, szabadidős sportegyesületek, oktatási- és köz- művelődési intézmények nyújthatnak be. Előnyben részesülnek, akik hagyományos sportprogrammal pályáznak, illetve műiéi nagyobb tömeget tudnak megmozgatni. A pályázatokat április 28-ig lehet leadni, (sk) Tavaszköszöntő műsort hallhattak az óvodások zomba A zombai óvodások ismét vendégül látták Áprily Gézát. Az előadóművész rendszeresen fellép náluk, szerdán tavaszköszöntő zenés műsorral szórakoztatta a kicsiket. Az előadásra a fel- sőnánai óvodások is hivatalosak voltak, (bk) i Maller Béla, a szociális bizottság elnöke alig hitt a szemének, az új épület lakásaiban több helyütt penészfoltok jelentek meg