Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-06 / 55. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 6., HÉTFŐ SZEKSZARD ES TÉRSÉGÉ TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Pályáznak a sportöltöző korszerűbbé tételére BOGYisziö Közel 5 millió forint támogatásra nyújt be pályázatot a bogyiszlói ön- kormányzat a helyi sport­pálya öltözőjének felújítá­sára, korszerűsítésére. A község a beruházáshoz nem egészen másfél milliós önerőt ad. Ide kapcsolódó hír: a bogyiszlói focipálya a belvíz miatt nem használ­ható. Amíg fel nem szárad, addig a tartalékpályán, az űn. Dankó pályán rendezik a meccseket, (sk) Tavaszra már nincsen hely az erdei iskolában dombóvár Tavaszra már be­teltek a dombóvári erdei is­kola helyei - tudtuk meg Nagy Sándortól, a Tolna Me­gye Természeti Értékeiért Alapítvány titkárától - már csak szeptemberre lehet je­lentkezni. A hat csoport, 150 gyerekkel május 2-tól népesíti be a tábort. Nyári tábort is szerveznek három csoportnak, túrákkal, a nö­vények és állatok világának ismertetésével, (he) Állandó kiállítás nyílik a fafaragó emlékére harc Tavaly, 84 éves korá­ban hunyt el a harci székely fafaragó, Bíró Lőrinc. Az ő emlékére rendeznek állan­dó kiállítást az általa készí­tett alkotásokból, egy helyi magánházban. A tárlat már­cius 9-én nyílik, ünnepélyes keretek között, (sk) Borkezelés, palackozás: tájékozódtak a gazdák PAKS A hegyközség vá­lasztmánya télvégi szak­mai előadást rendezett a polgármesteri hivatal nagytermében. Módos Er­nő borász a bor kezeléséről és a szakszerű palackozás folyamatáról beszélt a hall­gatóságnak. (se) Önképzőkört szerveznek az irodalmároknak szekszárd Önképzőkör megalakítását kezdemé­nyezte a Pécsi Tudomány- egyetem Illyés Gyula Főis­kolai Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke főiskolai hallgatók számára. Az első, alakuló foglalkozás március 8-án este fél hatkor lesz. Az érdeklődőket Kukorelly Endre költő és N. Horváth Béla kritikus várja a főépü­let 101-es termébe, (ii) Egy aranygyűrű és egy hatos kenu a gáláról szekszárd Egy hatos kenu­val bővült a szekszárdi Kvark Flottilla, az „Ifjú Szív” Magyarországi Né­met Nemzetiségi Néptánc­együttes jóvoltából. Az együttes 16 éves lett az idén, ez alkalomból ingye­nesen fellépő előadókkal jó­tékonysági gálát szervez­tek, amelyen mintegy 130 ezer forint jött össze. Ugyanekkor adták ki a 20. aranygyűrűt Szabó Zsófiá­nak, annak elismeréseként, hogy már tíz éve tagja együttesüknek, (he) Eltüntetnék az épülettorzót nem jogerős A község vissza szeretné vásárolni a központi ingatlant A Fadd központjába tervezett üzletsor csontváza már közel tíz éve csúfítja a települést. Fülöp János polgármester, aki a leégett tetőszerkezetet mutatja, azt szeretné, ha az ingatlan visszakerülne az önkormányzat tulajdonába, hogy lebonthassák mihamarabb Tíz éve folyik a pereske­dés a faddi önkormányzat és egy helyi vállalkozó között a település köz­pontját elcsúfító félig kész épület miatt. Az ön- kormányzat pernyertes­ség esetén visszavásárol­ná az ingatlant és lebon­tatná az épületet. Steinbach Zsolt fadd Üzletsort szeretett volna építeni Fadd központjában, a művelődési ház mellett egy helybéli vállalkozó. A bírósági iratok szerint az ehhez szüksé­ges területet a képviselő-testü­let 1993-ban háromszázötven forint/négyzetméter áron adta el a reménybeli építtetőnek. A szerződésben az is szerepelt, hogy a község vállalja a térbur­kolat, a térvilágítás, valamint egy parkoló kialakítását. A vállalkozó fele-fele arány­ban készpénzből, illetve hitel­ből tervezte az építkezést. A köl­csön igényléséhez kellett volna a telek ingatlan-nyilvántartási bejegyzése, amit azonban az önkormányzat elmulasztott, még a földhivatal hiánypóüásra való felszólítása után sem intéz­kedett az ügyben. Végül 1997- ben jegyezték be az akkor már módosított szerződések alapján az eredetinél kétszer nagyobb, de változaüan vételárú telket. A vállalkozó hitelkértelmét a tulajdonjog igazolásának híján 1993-ban két bank is elutasítot­ta. A bírósági iratok azonban arra is rámutatnak, hogy ké­sőbb a vállalkozó már nem pró­bált meg hitelt felvenni, és az építési engedély meghosszabbí­tását sem kérte. Az építkezés mindenesetre megkezdődött. Felhúzták a fa­lakat, a tető is elkészült, ám a készültség a körülbelül negy­ven százalékos szinten megre­kedt. Az azóta eltelt több, mint tíz év természetesen so­kat rontott az épület állagán, ráadásul 1999-ben leégett a ház tetőzete. Az épülettorzó hosszú évek óta csúfítja Fadd központját - ebben mindenki egyetért. Abban azonban nem, hogy ez kinek a számlá­jára írható. Több mint húszmillió forint a per tétje A vállalkozó már 1996-ban bí­rósághoz fordult. Két év múlva a megyei bíróság hozott eg}' íté­letet, amit a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezett, és új eljárásra utasította a megyei bí­róságot. Az újabb eljárásban a vállalkozó mintegy húszmillió forint kártérítési igényt nyújtott be, ezen felül azt is kérte, hogy kötelezzék az önkormányzatot az eredeti szerződés szerint a térburkolat, a térvilágítás és a parkoló megépítésére, ami to­vábbi több mint hatmillió forint­ba kerülne. Az önkormányzat azonban megalapozatlannak tartja a kártérítési igényt. A bíróság a legutóbbi, első fo­kú ítéletében úgy ítélte meg, hogy nem azért hiúsult meg a beruházás, mert az önkormány­zat késve jegyeztette be az in­gatlant. Azaz a kár és a község mulasztása között nincs közvet­len kapcsolat. Ezért a vállalkozó keresetét elutasította. Az első fo­kú ítélet szerint a térburkolat, térvilágítás és a parkoló meg­építésére vonatkozó - az önkor­mányzat által nem teljesített - igény is alaptalan. Az ítélet nem jogerős. A vál­lalkozótól többek között azt is meg szerettük volna tudni, hogy fellebbezett-e. Ő azt válaszolta, hogy csak akkor szeretne nyilat­kozni, ha már lesz jogerős ítélet. Fülöp lános, Fadd polgármes­tere érdeklődésünkre közölte: ha lezárul a per, azt szeretnék elérni, hogy az ingaüan kerül­jön vissza az önkormányzat tu­lajdonába, a község visszavásá­rolná azt. Ebben az esetben le­bontatnák az épület maradvá­nyait. Kérdés azonban, ha meg­nyerik a pert, sikerül-e meg­egyezni a vállalkozóval. Bátaszék döntött: egy évig még puszta marad Lajvér és Kövesd bátaszék A kövesdiek érdekte­lensége miatt marad a Lajvér- puszta és a Kövesdpuszta elneve­zés. A lajvériak szerették volna, ha a puszta kifejezés lekerül a te­lepülésrész határátjelző tábláról. A bátaszéki képviselő-testület vagy egy hónapja úgy döntött, hogy a kövesdieket is meg kell kérdezni, maradjon-e a puszta szó a településrész nevében. A kövesdiek azonban nem reagál­tak a kérdésre. A bátaszéki testü­let ezért úgy döntött, hogy a jövő év, 2007 elején térjenek vissza az esetíeges névváltoztatás ügyére. Nyitrai lózsef, a lajvérpuszta- iak képviselője a városatyáknak azt mondta, nem várta, és nem fogadja el ezt a választ. Nagy Fe­renc képviselő és Bognár Jenő polgármester szerint azonban a két résznek egyszerre kell nevet változtatnia, ha változtat. Nagy Ferenc úgy véli, a helyzetet bo­nyolítja, hogy választási év van, és már csak a hagyomány miatt is meg kell gondolni a puszta szó elvetését. ■ B. K. Visszavásárolja a közgyűlés a dombon tábort SZEKSZÁRD Visszavásárolja a dombori gyermektábort a me­gyeszékhely közgyűlése, - vála­szolta kérdésünkre Schoeck Károly, az MSZP városi frakció- vezetője. A közgyűlés erről zárt ülésen döntött. Mint többször is beszámoltunk róla, 2002-ben magánszemélyeknek adta el a város a dombori táborban lévő tulajdonrészét, azzal a feltétel­lel, hogy a beruházók három év alatt teljes felújítást végeznek. Mint azt Hámori Attila a tulaj­donosok képviseletében koráb­ban lapunknak is elmondta, pá­lyázati pénzt nem tudtak szerez­ni a munkára, s ráadásul a gyer­mektáboroztatás iránti igény Is visszaesett, így a beruházás meg­hiúsult. A tulajdonosok tervei kö­zött a felújítás már nem szerepel. Az önkormányzat az akkori áron hatvanmilliós beruházás biztosí­tékaként elővásárlási jogot tar­tott fenn. Most ezzel kívánnak él­ni, s a szintén akkori áron, tizen­nyolcmillió forintért a tulajdon- részt visszavásárolják. Az elvég­zett munkákkal kapcsolatos el­számolás megkezdődött. ■ !. I. Fejlődési irány a falunak a vendégvárás műszaki átadás Diákszállás lesz a hajdani medina-szőlőhegyi iskolából medina-szőlőhegy A Sió part­ján álló, leendő vízitúra bázis­nak alkalmas egykori medinai malomépület felújítása után egy másik, főként a diákturiz­mus céljaira szánt épület áll most műszaki átadás előtt - tudtuk meg Szalai László medi­nai polgármestertől. Medina- Szőlőhegyen a hajdani iskolát kívül-belül felújították, az alatta levő pincét is rendbehozták, az épületben vendégszobákat ala­kítottak ki. Ez a mintegy tízmil­lió forintos munka az elmúlt tíz év legnagyobb beruházása Sző­lőhegyen. A vendégfogadáshoz szüksé­ges követelmények egyben ki­jelölik a község fejlesztési irá­nyait is, amelyek viszont egy­beesnek a helyi lakosság érde­keivel. Ilyen megoldandó fel­adat az egyébként már eddig is szorgalmazott szőlőhegyi út­építés, és az ivóvíz minőség ja­vítása. A község egyéb turiszti­kai adottságait a polgármester jónak ítéli. Szalai László ki­emeltve, hogy a környékbeli te­lepülések idegenforgalmi att­rakcióira, nevezetességeire és programjaira (például a szedre- si lovas udvarházra) nem ver­senytársként, hanem mint a tu­risztikai kínálatot gazdagító, kölcsönösen előnyös lehetőség­ként tekintenek. ■ S. K. Szalai László az egykori szőlőhegyi iskola felújított épületénél. A létesít­mény berendezésére, a környék parkosítására Is pályázni szeretnének Lenfonóként már nem fog üzemelni a Karolina tolna A tavaly nyáron bezárt tolnai Karolina textilüzeme len­fonóként valószínűleg már nem fog működni tovább - mondta dr. Szilák Mihály tolnai polgár- mester a legutóbbi testületi ülé­sen. A város vezetője úgy tudja: a külföldi tulajdonos az üzemet vagy el-, vagy bérbe szeretné adni. Úgy tudja, hogy érdeklődő már több is volt az épület hasz­nosítására. Vannak olyan infor­mációk is, melyek szerint a szekszárdi nyomda ideköltözé- se is felmerült. Dr. Szilák Mihály ígéretet tett, hogy ha lesznek konkrét értesülései, ar­ról tájékoztatást ad a képviselő- testületnek. ■ t i

Next

/
Thumbnails
Contents