Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-06 / 55. szám

2006. MÁRCIUS 6., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP BUDAVÁRI KATA Van, akinek savanyú Pálinka, szóda, polgárőr. Hogy mi a közös bennük? Egyedülálló magyar talál­mány mindegyik. A polgár­őröknek panaszra nem lehet okuk. Mert szeretik őket, nem véletlenül, ők a szomszédok, sógorok, volt iskolatársak, akiket már azelőtt is kedvel­tek, mielőtt önkéntes járőrö­zésre adták volna fejüket. Másfelől szükség van rájuk, így ha az első állítás nem len­ne igaz, mely szerint kedvelik őket, akkor is okuk és joguk lenne ilyenformán létezni. Igaz persze, van akinek sava­nyú a szőlő. Például annak, aki nem kevéssé kapatoson tábladöntögetéssel, kukabo- rítgatással töltötte szabadide­jét. Ő például megsértődött a polgárok őreire. Egy másik savanyú képű szerint a pol­gárőrök autója és egyenruhá­ja túlságosan is hasonlít a rendőrökére. Mert ugye a múltkor, ahogy száznegyven­nel hasított az autóval, majd a szívbajt hozták rá. Ijedté­ben még le is lassított. Ször­nyű sérelmek, nem igaz? Két-három centi hó hullott, nem kellett kotorni A főutak vizesek, latyakosak, a mellékutak latyakosak, hókásá­sak voltak tegnap este Tolna me­gyében. A megyei közútkezelő munkatársa szerint szerencse, hogy eső esett a havazás előtt, így nemcsak a nulla fok körüli hő­mérséklet, hanem az eleve ned­ves út miatt is olvadt a hó. A két- három centiméteres réteget teg­nap nem kotorta a közútkezelő hóekékkel, viszont a főutakat sóz­ta, a mellékutakat pedig salakkal, homokkal szórta. Az ügyeletes el­mondta, bár az autósoknak hosz- szabb menetidővel kell számolni­uk, a megyében nincs fennaka­dás a közlekedésben, és minden­hova el lehet jutni. ■ B. K. 6. OLDAL Kevesen járnak étterembe felmérés Torkos csütörtökön is magasnak találták a számlát Hétfőnként új eredmények la A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás tanszéke és az AS-M Kiadói Kft. közvélemény-kutatást végez a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosság körében. A minta jól tükrö- , * zi a 18 év feletti* napilap vásárlók véleményét, de nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot. Ha tegnap lettek volna a választások, ön melyik pártra szavazott a megkérdezettek százalékában Fidesz MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok Nem Nem menne összesen döntött el szavazni Nem történt jelentős változás a két nagy párt támogatottsága tekintetében febru­árban az év első hónapjához képest. Az erőviszonyok továbbra is kiegyenlítettek, a Fidesz 30,5, az MSZP 29%-os támoga­tottságot ért el az elmúlt hónapban. Az MDF szavazótábora az összes megkér­dezett körében az előző hónapok adatai­hoz hasonlóan 3% körüli, az SZDSZ pedig közel 5%-ot ért ei. A kis pártok szavazótá­bora januárról-februárra egy százalék- ponttal, 5,6%-ra bővült. A bizonytalan vá­lasztók aránya kis mértékben, mintegy 1,5 százalékponttal csökkent. A megkérdezet­tek 15,7%-a még nem tudja, kire szavaz­na egy most vasárnapi választás esetén, 11,3% pedig azt válaszolta kérdésünkre, hogy nem menne el szavazni. Kiegyenlítettek az erőviszonyok a két nagy párt között százalékában Fidesz MSZP SZDSZ Kisebb pártok összesen A biztos szavazó napilapvásárlók köré­ben sincs jelentős eltérés a Fidesz és az MSZP szavazóinak arányát tekintve. Feb­ruárban a Fidesz 41,8%-os az MSZP pedig 39,7%-os szavazati arányt ért el. A Fidesz támogatottsága valamelyest csökkent, az MSZP-é pedig nem változott a januári méréshez képest, így a két párt közötti különbség a januári 3,4%-ról 2,1%-ra csökkent. Az SZDSZ 6,6, az MDF 4,1%-os támogatottságot ért el február­ban, amely mindkét párt esetében kissé magasabb a januárban mért adatoknál. A parlamenten kívüli pártok biztos szava­zóbázisa 1,3 százalékponttal bővült az előző hónaphoz képest. Fej-fej mellett Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor Kihasználta-e, hogy csütörtökön több étteremben féláron lehetett étkezni? Nem, soha nem Nem szoktam étterembe járni Januárban a napilapvásárlók 30,5%-a Gyurcsány Ferencre, 29,1%-a pedig Orbán Viktorra szavazott volna, amennyiben közvetlenül lehetne miniszterelnököt választani hazánkban. Az év első hónapjában a mérleg nyelve még a jelenlegi mi­niszterelnökjavára mozdult el, februárban azonban kiegyen­lítődtek az erőviszonyok a két nagy párt miniszterelnök jelölt­je között. Azok aránya, akik más személyt választanának 22%-ról 20%-ra csökkentjanuárról-februárra. Legutóbbi közvélemény-kutatásunkban arról kérdeztük a na­pilapvásárlókat, hogy elmennek-e étterembe „Torkos csütör­tökön”, amikor a „Nagy ízutazás 2006” akció keretében több étteremben fél áron lehetett fogyasztani. A megkérdezettek 12,6%-a válaszolta, hogy ezen a napon mindenképpen ellá­togat valamelyik akcióban résztvevő étterembe, 32% azon­ban még így is túl magasnak tartja az árakat. A válaszadók több mint egy harmada soha nem szokott vendéglőbe járni. A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK - EUROPRESS-GRAFIKA Más személy Nem, meg így is túl drágának találom -----­Ig en, kihasználtam ezt a lehetőséget A BOR és gasztronómia évének jegyében megkezdődött a „Nagy ízutazás 2006” rendezvénysoro­zat. A kampány célja, hogy a lakosság a gasztronómián ke­resztül felfedezze Magyarország tájait, nevezetességeit. A Gfk. kutatási adataiból az derül ki, hogy az étterembe járók száma évek óta nem növekszik, a fel­nőttek csupán öt százaléka jár rendszeresen, fele pedig még egyszer sem jutott el vendéglő­be. A rendezvénysorozat kereté­ben minden hónapban más­más helyszínen tartanak külön­böző gasztronómiai rendezvé­nyeket. A rendezvényhez csatla­kozott 500 étteremben március 2-án a „Torkos csütörtökön” 50 százalék kedvezményt adtak. LEGUTÓBBI közvélemény-kutatá­sunkban arról kérdeztük a na­pilapvásárlókat, hogy kihasz­nálják a féláras kedvezményt. A megkérdezettek 12,6%-a vála­szolta, hogy ezen a napon min­denképpen ellátogat valame­lyik akcióban részt vevő étte­rembe, 32% azonban még így is túl magasnak tartja az árakat. A válaszadók több mint egyhar- mada soha nem szokott ven- ' déglőbe járni, 20% pedig nem tudott véleményt nyilvánítani a kérdésben. Futtái um 18-29 és 30-44 év közötti korosztályba tartozók között az átlagnál magasabb volt azok aránya, akiknek szándékában állt kihasználni a kedvező lehetőséget. A 18-29 évesek között a legalacsonyabb azok aránya (22%), akik soha nem járnak étterembe, a 30-44 és a 45-59 éveseknél ez az arány 30% feletti, a 60 évnél idősebbek között pedig 55%. A kérdésre adott válasz szoros összefüggést mutat a válasz­adó iskolai végzettségével, melynek valószínűleg az eltérő anyagi helyzetük az oka. Az alapfokú végzettségűek több mint fele a felmérés szerint so­ha nem jár étterembe, amíg ez az arány a középfokú végzett­séggel rendelkezők körében 36, a felsőfokú végzettségűek­nél pedig 24%. Az akcióban való részvételi szándék is erő­sen eltér a válaszadó végzettsé­gétől ßggöen, ez az alapfokú végzettségűeknél 4, a középfo­kúval rendelkezőknél 10, a fel­sőfokú végzettségűek körében pedig 30%. A polgárőrség hungarikum bűnmegelőzés Tavaly negyvenezer órát töltöttek szolgálatban A formába hozás időszakában van a kampány DOMBÓVÁR Április 9-én kell jó­nak lennünk, nem most, az ígér­getés, a plakátok háborújában, hanem a választások idején. Ez a formába hozás időszaka - mond­ta Schmitt Pál, a Fidesz-MPSZ al- elnöke vasárnap este Dombóvá­ron. A Gárdonyi általános iskolá­ban egy fórumon a kampány hangneméről úgy nyilatkozott, hogy valamennyit keményedéit. Most a szembesítés időszakát él­jük. Az otthonteremtés, a tizen­negyedik havi nyugdíj, az ener­gia- és gyógyszerárak, ezekről úgy gondolja a Fidesz, hogy nem élt a jelenlegi kormány a le­hetőségekkel, bár ígérte - tette hozzá Schmitt Pál. ■ T. Gy. Már 59 Tolna megyei köz­ségben működik polgárőr­ség, olyan kistelepülése­ken is, ahol nincs helyben rendőr. Az önkéntes, nagy helyismerettel rendelkező polgárőrök segítik a rend­őrök munkáját. Wessely Gábor Együttműködés a rendőrséggel a bűnmegelőzés, a közlekedés-el­lenőrzés és az információáram­lás területén. Ez a polgárőrség dolga. S mivel a különböző muta­tók alapján a Tolna megyeit tart­ják az ország második legjobb rendőrségének, az itteni polgár­őrök is az élmezőnyben vannak, hazai viszonylatban. Szervezete­ik munkáját önmaguk is értéke­lik, szombaton például a bátaszékiek tartották közgyűlé­süket. Ahhoz képest, hogy külö­nösebb javadalmazás nélkül te­vékenykednek, igen aktívak. Ta­Bátaszékre 15 éve vigyáznak az önkéntesek. A közgyűlésen Bencs Vilmos, Juhász István, Rohmann György, Fazekas Fe­renc és Wetzl Ádám alapítók 15, Braj Ferenc, Fazekas Ferenc, valy, Tolna megyében összesen negyvenezer órát töltöttek szol­gálatban. Működési támogatást a helyi önkormányzatoktól kap­nak, ha kapnak. Illetve, konkrét célokra a megyei szövetségtől is igényelhetnek pénzt. Mint Széles János elmondta, az önkormány­zatok roppant segítőkészek ­Hajnes József, Sándor István, Zörényi Tibor 10, és Kiss János 5 éves szolgálatáért kapott okleve­let A megyei elnök Péter Józsefet, Adorján Lászlót és Farkas And­rást jutalmazta munkájukért van, ahol egy képviselő, van, ahol maga a polgármester áll a helyi polgárőrség élén -, de anya­gi helyzetük nem éppen rózsás. Végszükség esetén a megyei szervezet keretösszegéből is igé­nyelhetnek a helyi csoportok működési támogatást. E célra 1,5 millió forint áll rendelkezésre. Arról is beszélt az elnök, hogy a polgárőrség igazi hungarikum. Más európai országokban fize­tett s részben militáris szervezet, nálunk viszont nonprofit, ön- szerveződő mozgalom. Jogi hely­zetük, megítélésük is teljes mér­tékben tisztázódik heteken belül. Még márciusban megjelenik a polgárőrségről szóló törvény. Évfordulót ünnepeltek a bátaszéki polgárőrök {■ f v 3 TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Pécsett jártak a bátai Táltos Iskola diákjai BÁTA A Táltos Művészeti Is­kola bátai diákjai Pécsre ki­rándultak. A Táltos Iskola két tanára, Schuller Ildikó és Sümegi Jánosné szervezte meg a programot. A csapat járt a Bóbita Bábszínházban és a gyerekek megnézték a pécsi Nemzeti Színház Twist Oliver előadását is. (bk) Szoftvereket kell venniük félmillió forint értékben BÁTASZÉK Könyvvizsgáló cég munkatársai ellenőriz­tek a bátaszéki oktatási in­tézményekben. Az erről ké­szült beszámolót a bátaszé­ki képviselő-testület elfo­gadta. A cég nagy hiányos­ságokat nem talált, de kide­rült, az általános iskolának elsősorban számítógépes szoftvereket kell beszerez­nie, megközelítőleg félmillió forint értékben. Az iskola augusztusban referál a be­szerzés teljesítéséről az ön- kormányzatnak. (bk) Fogadónapot tart az '56-os szövetség BONYHÁD A Tolna Megyei '56-os Szövetség ma tartja fogadónapját. A bonyhádi Vörösmarty művelődési házban délelőtt kilenctől ti­zenkettőig várják a szövet­ség tagjai az érdeklődőket - tudtuk meg Töttős Pál el­nöktől. (rt) Sikeresen szerepeltek a népdalversenyen BÖLCSKE Az Apáczai Tan- könyvkiadó által Bonyhá- don rendezett megyei nép­daléneklési versenyen a bölcskei Kegyes József Álta­lános Iskolát Varga Ale­xandra képviselte. Az iskola nyolcadik osztályos diákja a 7-8. osztályosok tizenkét fős mezőnyében első helyen végzett. Alexandra ezzel le­hetőséget szerzett arra, hogy részt vegyen az orszá­gos döntőn, (vt) Hegybírót és borvidéki titkárt is keresnek KÖUESD A tavaly év végén váraüanul elhunyt Steitz Já­nos töltötte be a Kölesdi Hegyközség hegybírói, illet­ve a Tolnai Borvidék Hegy­községi Tanács titkári tisztét is. A pozíciókra a két szerve­zet pályázatot írt ki, amelyre négyen adták be jelentkezé­süket. Döntés március első felében várható, (sk) Nagyon sok a hiány, de fejlesztések lesznek TENSEUC Igen magas műkö­dési hiány szerepel a tenge- lici önkormányzat elfogadott költségvetésében. Gáncs Ist­ván polgármestertől meg­tudtuk, hogy a település pá­lyázik az önhibáján kívül hátrányos helyzetű és a mű­ködésképtelen önkormány­zatok központi támogatásá­ra is. Fejlesztésekre viszont idén is sor kerül: többek kö­zött külsőleg felújítják az óvodát és a játszóterét, meg­újul a vállalkozók háza is, udvarában pedig piacteret alakítanak ki. (sk) r

Next

/
Thumbnails
Contents