Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-22 / 68. szám
3 2006. MÁRCIUS 22., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG •• •• MEGYEI TŰKOR JEGYZET TULÉZI GYÖRGY Okkal vagyunk büszkék Nemzeti büszkeségünk egyik főforrása, hogy ismerjük azokat a magyar származású tudósokat, akik olyan találmányokat adtak a világnak, mint a golyóstoll, a C-vita- min, a gyufa vagy éppen a Rubik-kocka. Vannak olyan találmányok, amelyekről kevesebben tudják, hogy állítólag mi magyarok ismertettük meg a világgal. Ilyen a gomb, a kengyel, a tarhonya, a kovásszal kelesztett és dagasztott kenyér, állítólag a szappan és a fehérnemű is. Egy néhány évvel ezelőtti felmérésből az derül ki, hogy nemcsak azt tartjuk fontosnak, hogy mi magunk ismerjük ezeket a tudósokat, hanem a lakosság jelentős része, több mint háromnegyede szeretné, hogy minél több külföldi tudja meg, Magyarországon magas a Nobel-díjasok és az olimpiai érmesek száma. Szerintük és szerintem is erre igazán büszkék lehetünk, és ahogy a bonyhádi verseny példája mutatja, büszkék is vagyunk. Reformokra készül az unió, jövőre bevezetik Egységes álláspontra törekszenek a hazai borászok, ezzel kívánnak hozzájárulni az uniós borreformhoz - hangzott el tegnap azon a sajtótájékoztatón Szekszárdon, melyet a szakma képviselőinek tanácskozása után tartottak. Jásdi István, a Vindependent vezetője elmondta, pénteken értesítette őket a földművelésügyi miniszter arról, hogy az unióban 2007-ben bevezetendő új termékpálya modellhez dolgozzák ki a magyar álláspontot. Úgy tervezik, a nyár elejére elkészülnek vele. A legfontosabb feladat a piacra jutást segíteni, illetve a szerkezetátalakítást elkezdeni. ■ M. I. Jól ismerték a tudósokat vetélkedő A díjakat Habsburg Ottó adta át a versenyzőknek Legkevesebb tizenegy No- bel-díjas tudósról állíthatjuk, hogy származásuk szerint magyarok voltak. Jórészt róluk és felfedezéseikről szólt az a vetélkedő, melynek tegnap adott otthont a bonyhádi művelődési ház színházterme. Szeri Árpád A Magyar Találmányok címet viselő játékos erőpróba döntőjén tíz csapat indult, valameny- nyi gárda a kistérségből érkezett. Az általános iskolások a nagy nyilvánosság előtt adtak számot tudásukról, hiszen népes nézőközönség kísérte figyelemmel a megmérettetést. A PTE Illyés Gyula Főiskolai Karának eMagyarország klubja, mint szervező elvi és gyakorlati feladatokat egyaránt adott a kisdiákoknak: azaz a versenyzőknek nemcsak Hevesy György kémikus és Gábor Dénes fizikus munkásságával, hanem például a Rubik-kocka kirakásának fortélyaival is tisztában kellett lenniük. A vetélkedő végeztével a támogatók fejezték ki elismeréseiket. Brauer János, a Völgység- Hegyhát Takarékszövetkezet elnöke magas színvonalúnak és megannyi fontos ismeretanyagban bővelkedőnek nevezte a rendezvényt. Fischer Sándor, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke örömmel nyugtázta, hogy ennyi fiatal érKetten a bátaszéki csapat tagjai közül: (balról jobbra) Puskás Fruzsina és Mórocz Fanni 111)1^ íjmmv VM vr: U'ipi dekelődik a gazdaság és a találmányok iránt. Dióssy Gábor, a gazdasági minisztérium államtitkára gratulált a résztvevőknek, mindazoknak, akik sikeressé tették a kezdeményezést. Az ajándékokat a később rendhagyó történelemórát tartó Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke adta át a döntősöknek. Az első helyet a Fejes Kinga - Báli István - Boda Ádám Papp Dávid összeállítású várdombi négyes szerezte meg, másodikak lettek a szakályi tanulók, harmadik helyezést pedig a bonyhádi Arany János Általános Iskola csapata ért el. Segély helyett segítséget adnak foglalkoztatás Márciusban általában megmozdul a munkaerőpiac A közhasznú munka ön- kormányzati feladatok elvégzésére irányul, míg a közmunka alatt az állami feladatok ellátása értendő. Az idén Tolna megyében a közhasznú munka mennyisége nagyjából a tavalyi szinten mozog majd, a közmunka viszont jelentősen nő. Erről dr. Brebán Valéria számolt be. A megyei munkaügyi központ igazgatója tegnap sajtótájékoztatón ismertette, hogy a közmunkaprogramban 1764 személy - általában hatórás - foglalkoztatására lesz mód, s a felhasználható keretösszeg mintegy 660 millió forint. Segély helyett segítséget kínálnak. A megye 91 települése érintett e téren. Az általános közmunkapályázat szakszerű, szervezett felhasználását, szabályszerű elszámolását követően meghívásos pályázatokon is részt vehettek. Ezeken három speciális közmunkaprogramra nyerhettek forrásokat: ár- és belvízvédelem, vasúti, illetve erdészeti munkák. Tolna megye az ország egyik legnagyobb közmunkapályázat-nyerője. Márciusban mindig megmozdul a munkaerőpiac. így volt ez az idén is, 1240-nel csökkent az álláskeresők száma, februárhoz képest. Tudni kell - hangsúlyozta az igazgatónő -, hogy a közmunka megszervezése komoly feladat. Problematikus munkásréteggel kell konkrét terveket, határidőre megvalósítani. Mindemellett képzéseket is indít a munkaügyi központ. 2006-ban 36 tanfolyamot szerveznek Tolna megyében. A munkanélküliek számára elérhető - hazai és EU-s forrásokból finanszírozható - képzésekről nyílt napokat tartanak hamarosan három városban: Dombóváron, Szekszárdon és Tamásiban. Sőt, áprilisban egy képzési börzét is rendeznek, a hiányszakmák népszerűsítése céljából. ■ W. G. A cél a minőségi termés, a piacon a jó bort keresik A borászok szerint csak hibátlan minőségű szőlőből lehet jó bort készíteni. Mauthner Ilona Vesztergombi Ferenc szekszárdi borász pár napon belül befejezi a metszést. Ahol ernyőművelésű az ültetvénye, ott ernyőnként egy szál vesszőt kötött le, az új telepítésű, kordonoson pedig vízszintesen húzta el a vesszőt, hogy majd a fürtök kikerülhessenek a lombozatból. Maximum 7-8 virágos rügyre metszik a vesszőt, de a lefelé induló hajtásokat már májusban kitörik. A különleges minőségű szőlő termőhelyét már a metszésnél kijelölik, és egész évben kiemelten gondoskodnak róla. Ebben az esetben például egy-egy tőkét úgy metszenek meg, hogy 1-1,5 kiló szőlőnél nem teremhet több rajta. Sárosdi Ferenc szerint leszedni mindig lehet a tőkéről, ezért náluk a metszést óvatosan kezelik. Optimális mennyiség a cél, melyből jó minőségű bort lehet nyerni - mondta a borász. Fajtától függően 12-16 rügyet hagy fenn a tőkén, amit hajtásválogatáskor csökkent. Egy 4200 tőkés, egyhektáros területről illik 70-80 mázsa, jó minőségű szőlőt leszedni, ez még nem szentségtörés - mondta Sárosdi Ferenc. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK 2006 Mikola benézett a rendelőbe kampány A sebeszeknek is üzent ..a nemzet orvosa” Paks - Csak ámulok és bámulok - adott hangot elismerésének Mikola István, „a nemzet orvosa” a felújított paksi rendelőintézetben tegnap, ahol dr. Pásztor Hü- da igazgató főorvos kalauzolta. Nem kell ide magántőke, se privatizáció, itt érződik, ha egy város fontosnak tartja polgárainak egészségét, akkor európai színvonalú intézményeket tud létrehozni - fűzte hozzá a Fidesz kor- mányfőhelyettes-jelöltje már a városi Fidesz-klubban. Pakson nem pártolnám új kórház építését - válaszolta egy kérdésre. „Kétmillió ember mondott nemet Mikola István. Ellenzi a privatizációt a kórházprivatizációra”, s ezt figyelembe kell vennünk. Célunk, mondta Mikola István, hogy a kormányzati politikában a népegészségügy, a szociálpolitika, a cigányügy stb. ugyanolyan súly- lyal legyenek jelen, mint amilyet ma a gazdaság és a pénzügyek képviselnek. A kft.-s formában operáló szekszárdi sebészek ne féljenek, az ő esetükben vállalkozásról beszélünk, ami támogatandó ugyanúgy, mint a háziorvosi magánpraxis. S hogy a sebészek jogszerű szerződését a Munkaügyi Főfelügyelőség se minősítse színleltnek, arra a törvényes rendezés garanciáját ígérjük kormányra kerülésünk esetén - hangsúlyozta felvetésünkre Mikola. ■ Sz. M. ► 6. oldal TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Ipari parkot akar építeni Bonyhád, állami területen BONYHÁD A képviselő-testület úgy döntött, hogy az egyik állami tulajdonban lévő, mintegy 16 hektárnyi földterületet ingyenesen önkormányzati tulajdonba helyezi. Mint Varga Szilárd alpolgármester elmondta, erre a törvény értelmében van lehetősége a városnak. Terveik szerint ipari park épül a 16 hektáron, (rt) Renoválták a volt ügyeleti helyiséget nagydorog Felújították azt az önkormányzati ingatlant, amely december 31-ig a hét végi ügyelemek adott otthont A tervek szerint a jövőben a gyermekorvos szolgálati lakása lesz itt, ha sikerül betöltetni a ma még üres állást A település másfél éve keres gyermek- orvost, eddig mindhiába, (vt) Változatlanul alacsony az adható támogatás szakály Tájékoztatást tartott Szakályban a tamási mozgássérült-egyesület vezetője, Né- . meth Károlyné az érvényben lévő jogszabályokról, az igényelhető támogatásokról. A lakások akadálymentesítésére adható vissza nem térítendő támogatás és az autóvásárlásra igényelhető támogatás ösz- szege sajnos évek óta változatlan - hangzott el. (fké) Közel harminchatmillió a temető bővítésére szekszárd Bővítik az alsóvárosi temetőt, mivel elfogytak a sírhelyek. A földvásárlásról már döntött a közgyűlés. A 24.096 négyzetméter földterületet magánszemélyektől 35 millió 800 ezer forintért vásárolta meg a város. A szerződés tervezetét legutóbbi ülésén hagyta jóvá a gazdasági és városfejlesztési bizottság - tájékoztatott Ilosfai Gábor, a bizottság elnöke, (ii) A Temesvári Német Színház a Deutsche Bühnében szekszárd A Temesvári Német Színház lépett fel Szekszárdon, a helyi Deutsche Bühne Ungarn meghívására. Az erdélyi nagyvárosból érkezett társulat a Piroska és a farkas modem musicalváltozatát, valamint Oscar Wilde Bunbury című komédiáját mutatta be. A két intézmény igazgatói, Ida Gaza és Frank Ildikó megállapodtak abban, hogy szorosabbra fűzik a társulatok közötti kapcsolatot, (szá) Kresszel a biztonságért, országos kampány SZEKSZÁRD A közúti gyermekbalesetek megelőzése, a biztonságos közlekedés megtanítása a célja a KreszT NEKED! címmel meghirdetett országos kampánynak. Mint azt Láng György, a szervező Buda-Typo-Soft Kft. ügyvezetője tegnap Szekszárdon elmondta, az ország minden iskolája letölthet majd az internetről egy a témához kapcsolódó multimédiás csomagot, és egyúttal országos vetélkedőt is hirdetnek a 11-18 éves korosztály számára, (hé)