Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-22 / 68. szám
2 DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 22., SZERDA TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Sportolhatnak a művelődési házban gyulaj Kondicionálótermet alakítanak ki a helyi művelődési ház alagsorában. Az épület felújításához a Nemzeti Fejlesztési Terv agrár- és vidékfejlesztési operatív programjától kapott vissza nem térítendő támogatást az önkormányzat. A tavaly elkezdett munka következő lépéseként egy sportolásra alkalmas termet alakítanak ki a kivitelezők a művelődési házban, (tgy) Faluhelyen is téma az akadálymentesítés kismányok Megtartotta éves közgyűlését a kismányoki mozgáskorlátozottak egyesülete. A fórum levezető elnöke a bonyhádi mozgáskorlátozottak egyesületét vezető Nagy István volt. Megállapították, hogy az akadálymentesítés a kistelepüléseken is égető gond. Egyelőre az látszik reális célnak, hogy Kismányokon évente egy személyt támogassanak a lakáson belüli akadálymentesítés megoldásában, (wg) Takarékosabb oktatást terveznek nak A költséghatékony, magasabb színvonalú közoktatás kialakítására nyert közel 12 millió forintos támogatást a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól a település önkormányzata - tudtuk meg Kovácsné Gruber Marianna polgármestertől. Az óvoda épületének földszintjén alakítják ki a melegítőkonyhát, az ebédlőt és a tornaszobát, míg az emeleten kapnak helyet az általános iskolások, valamint az óvodások, (tgy) Segítenek, hogyne legyen gond az adóbevallással szekszárd A Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdek- szövetsége által korábban meghirdetett, az adóbevallással kapcsolatos segítségnyújtás ma (március 22.) délután 12.30 és 16 óra között lesz. A szövetség várja tagjait, valamint a város nyugdíjasait a Hunyadi utca 4-es szám alatti irodájukban, (he) Rendkívüli ülés a fürdő ügyében tamási A termálfürdő eladásával kapcsolatban kialakult helyzetről tárgyalnak a képviselők a szerdán, 15 órakor kezdődő rendkívüli testületi ülésükön. Mivel a várt befektető, a Tóth és Csider Kft. a határidő lejártáig nem fizette ki a vételárat az önkormányzatnak, a további lehetőségekről egyeztetnek a város képviselői. A költségvetésben számoltak ezzel a bevétellel, (tgy) Ezüstminősítést kaptak a várdombi guzsalyasok várdomb Ezüstminősítést kapott a Guzsalyas együttes egy országos népdaléneklési versenyen. A várdombi fiúk: Balogh Máté, Bölcsföldi Csaba és Tóth Márk a Cinegemadár versenyről jutottak a budapesti döntőbe, (bk) A dombóvári kórház ágyainak száma összesen 388 A lakók szeretnék, ha felújítaná az utakat, járdákat az önkormányzat ATTALA Az utak, járdák állapota érdekelte a legjobban a falu lakóit a közmeghallgatáson. Kalocsa Jenő polgármester elmondta, az önkormányzat keresi azokat a pályázati lehetőségeket, amelyek segítségével a gyalogutak felújítását meg tudják oldani. A polgármester a 2005-ös évről elmondta, az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program támogatásával elkezdődött a faluközpont felújítása, mely a buszmegállók újjáépítését, a közterületek parkosítását, a szobrok díszkivilágítását, a templom renoválását foglalja magába. A közel hatvanmillió forintos beruházás ebben az évben fejeződik be Attalában. Kalocsa Jenő kiemelte, az önkormányzatnak eddig nem volt szüksége működési hitel felvételére, a költségvetésben fejlesztésre fordítható összeget pedig sikerült pályázatok segítségével megtízszerezni. Ebben az évben az általános iskola tornaszobáját és udvarát, valamint a sportpálya öltözőjét szeretnék felújítani. A közmeghallgatáson mutatta be a polgármester a falu lakóinak annak a tájháznak a tervét, amelyet a hagyományok őrzésére és Attala történetének bemutatására szeretnének létrehozni a településen. ■ Tulézi Gy. Mind az öt panelpályázattal nyert Dombóvár dombóvár Mind az öt dombóvári pályázat nyert a panelprogramon. Az Országos Lakás és Építésügyi Hivatalhoz tavaly benyújtott kérelmek alapján öt társasház felújítása, energiatakarékossá alakítása kezdődhet el júliusban. Az összesen százhuszonnégymillió forintos költségek egyharmadát a száznyolc lakástulajdonosnak kell állnia, ehhez körülbelül negyvenegymillió forintot ad az állam, míg az önkormányzat is ugyanekkora összeggel segíti a felújítást. A panellakásokon kicserélik a nyílászárókat és a hőszigetelést is. A munkákat várhatóan november végén fejezik be Dombóváron. ■ Tulézi Nagy Béla gazdasági igazgató a kórház központi épületének felújított részén látogatta meg Palotainé Ferenc Editet és Péter Lajosnét. A gunarasi rehabilitációs központban hasonló magas színvonalú ellátásra számíthatnak a betegek, mint a megújult kórházi osztályokon Új szív, új remény, új élet egészségügy Az idén átadják a Gunarasi Rehabilitációs Központot Magas kihasználtságra számítanak az év végére elkészülő Gunarasi Rehabilitációs Központban.A régió szívbetegeinek nem kell messzire utazniuk, színvonalas ellátást ígérnek nekik helyben. Tulézi György dombóvár Magas, kilencvennyolc, kilencvenkilenc százalékos kihasználtságra számít a Gunarasi Rehabilitációs Központ átadása után a dombóvári kórházat működtető Szent Lukács Egészségügyi Kht. ügyvezetője, dr. Kerekes László. - Nagyon nagy az igény a kardiológiai rehabilitációra a térségben, ezért biztosnak tűnik, hogy a pécsi szívcentrummal együttműködve magas szinten lehet kihasználni a gunarasi központ lehetőségeit - mondta. A régióban Pécsett és a mosdósi klinikán néhány ágy működik a kardiológiai rehabilitációban, Balatonfü- redre vagy Sopronba kellett utazniuk a betegeknek.- Több mint kétezer szívműtét van egy évben és hasonló a szívkatéterezések száma is, mindenképpen kell a régióban egy olyan intézmény, ahol az utógondozást meg tudják oldani - tette hozzá dr. Kerekes László. Ennek a feladatnak tökéletesen megfelel majd a központ, ahol korszerű körülmények között, ideális környezetben tudják elvégezni a rehabilitációt. Természetesen a szívbetegségek után lábadozók mellett a neurológiai és a mozgásszervi utógondozásra is lesz hely az intézményben, amelyet várhatóan még az év vége előtt átadnak. Az épület teljes átalakítása mellett a kivitelező Hérosz Rt. szakemberei az eddigi negyvenágyas épületet, nyolcvanágyasra bővítik, a meglévő fiziko- és elektroterápiás részleget modernizálják, két gyógyvizes medencét, az új épületszárnyban pedig vizsgálókat, kezelőket, orvosi és nővérszobákat alalu'ta- nak ki. Egy olyan, a legmodernebb igényeket is kielégítő egészségügyi centrum jön létre, ahol az utókezelések szinte minden formáját megtalálhatják az elsősorban a Pécsi Szívcentrumból és a szekszárdi Balassa János Megyei Kórházból, valamint a városi kórház ellátási területéről érkező betegek. Minden kórterem háromágyas lesz, külön vizesblokkal. A parkosított környezetben különféle sétaprogramokat és a Gunaras Rt.-vel együttműködve úszásprogramokat tudnak szervezni, tehát komplex rehabilitációs programot tudnak összeállítani az ideérkezőinek. A beruházás része egy száíihúszmillió forintos orvosi technológiai fejlesztés is. Krauss Péter, Dombóvár alpolgármestere az alapkőletételen elmondta, új munkahelyek teremtésével is együtt jár a beruházás, hiszen az eddigieknél több pszichológusra, kardiológusra, gyógytornászra lesz szükség az intézményben. Egyéb, úgynevezett aktív ágy Rehabilitációs ágy a kórház központi épületében Rehabilitációs ágy a gunarasi épületben Az Európai Unió is támogatja a beruházást A Gunarasi Rehabilitációs Központ fejlesztése hétszázegymil- lió forintba kerül. Az Európai Unió és a magyar állam összesen hatszázötvenhatmillió forint vissza nem térítendő támogatást adott a beruházáshoz, a fennmaradó részt pedig a Szent Lukács Egészségügyi Kht. saját erőből fizeti ki A dombóvári kórházban az aktív ágyak számát nyolcvannal csökkentik, és ugyanennyivel növelik a rehabilitációs ágyak számát, az eddigi száztizennyolcról, százkilencvennyolcra, ami megfelel a térség valós igényeinek - mondta el dr. Kerekes László. Tizenkét év munkájának sikere elismerés Lovagkeresztet kapott a legidősebb polgármester Kultúraterjesztés: francia sanzonok a német házban KAPOSSZEKCSŐ A Magyar Köz- társasági Érdemrend Lovagkeresztje elnevezésű kitüntetést vehette át Tóth Imre, Kapos- szekcső polgármestere dr. Sólyom László államfőtől. Az elismerést a település fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként kapta. Tóth Imre lapunknak elmondta, úgy érzi, annak a tizenkét éves munkának az elismerése ez a díj, amelyért nagyon sokan dolgoztak a faluban. Az elismerés mindenkié, neki jutott a megtisztelő feladat, hogy átvegye a kitüntetést a köztársasági elnöktől - tette hozzá. A gáz- és a szennyvízcsaTóth Imre, polgármester torna-hálózat kiépítése, a bérlakásprogram, a volt szovjet laktanya területén kialakított ipari park, az új iskola épülete, az utcák aszfaltozása, a közösségi ház felépítése, mind olyan munka volt, amely csak a képviselő-testület és a kaposszek- csői lakók összefogásával valósulhatott meg. Tóth Imre szerint az elmúlt tizenkét évben a nyugodt családi háttér nélkül nem lehetett volna sikeres, és Tolna megye legidősebb polgár- mestereként már nem vág neki a következő választásoknak, inkább a családjának szeretné szentelni szabadidejét. Addig azonban még elkezdődik a falut a Liget lakóteleppel összekötő kerékpárút építése, amelyre hosszú idő óta vágytak. ■ Gy T. dombóvár Sanzonestet szervezett Dombóváron a Francia Kulcs Alapítvány és a Magyar- Francia Baráti Társaság. Az esten az Erdélyben született és jelenleg Párizsban élő énekesnő, Szilágyi Enikő adott nagy sikerű koncertet a Német Közösségi Házban. A közel nyolcvan érdeklődő a leghíresebb francia sanzonokból kapott ízelítőt, melyek között természetesen felcsendültek Edith Piaf dalai is. - A francia kultúra és művészet megismertetése az alapítványok célja - mondta el lapunknak Farkasné Szalai Mária, az est szervezője, aki hozzátette, a dalok mellett a francia költéSzilágyi Enikő énekesnő szettel és Napóleonnal is megismerkedhettek már az érdeklődők a rendezvényeken. ■ T. Gy. A 4 4