Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-23 / 46. szám
4 DECS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUÁR 23., CSÜTÖRTÖK Az öltözőben: Berényi Szilveszter, Ignácz Zoltán, Kőkuti Zsolt, Bauer Attila, a gyúrópadon Pusztai Károly decsi focisták edzés előtt Kibővítenék a régi öltözőt pályázat A bővítés, korszerűsítés 13 millió forintba kerülne Tavasz az őszben Nem vicc, hogy idén Decsen ősszel is tavasz lesz. Ez persze nem azt jelenti, hogy a decsi- ek időjósokká, esetleg sámánokká képezték volna magukat, pusztán a szükség hozta így. Persze az, hogy a megszépült faluházban és környékén rendezhetik a település lakói a Sárközi Tavaszt, csöppet sem szomorú, inkább derűs szükség. Pláne, ha a táncosok vidám tavaszi hangulatba ringatják majd az októberi közönséget. B. K. Az állam újítja fel a decsi bekötőutat Biczó Ernő polgármester tájékoztatta a képviselő-testületet a község és az 56-os közötti önkormányzati tulajdonú bekötőút fejlesztéséről. A polgármester elmondta, hogy a település aláírta a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal azt a megállapodást, melynek értelmében az állam felújítja és kiszélesíti az utat. A renoválással az Mó-os út decsi szakaszának elkészültét követő 2 éven belül kell végezni. Július végén jár le az igazgatói megbízás Kern László iskolaigazgatói megbízása július 31-én jár le. A decsi önkormányzat ezért pályázatot ír ki a Bíborvég Általános Iskola és Óvoda igazgatói állásának betöltésére. A jelenlegi igazgató megpályázza az igazgatói állást, Kern László ugyanis utolsó öt igazgatói évére készül. A Közúti Építő végzi az utca aszfaltozását Decs felújíttatja a Dózsa György utcát. A közbeszerzési eljárás véget ért, így az önkormányzat nyertest hirdethetett. Az aszfaltozást a Közúti Építő és Szolgáltató Kft. végzi majd, a cég ajánlata négymillió ezernégyszáz forintról szól. Alapító tagját köszönti a klub születésnapján Születésnapi mulatságra készül az Őszi Napfény Nyugdíjas Klub. Az idősek Kollár Sándornét, a szervezet egyik alapító tagját ünnepük március 13-án. A nyolcvanéves asszony kis ajándékot és tortát is kap majd - tudtuk meg Ifjú Gyulánétól, a klub vezetőjétől. Ezen a napon ünnepli a csoport egyébként a nőnapot is. Idén ősszel rendezik a tavaszi fesztivált A Sárközi Tavasz fesztivál idén ősszel lesz, a faluház felújítása miatt. A zenés-táncos hagyományőrző rendezvényt az önkormányzat és a Csillagrózsa Néptáncegyüttes közösen szervezi. A fesztivál 1 400 000 forintba kerül, ebből 1 milliót a nemzeti kulturális alap pályázatán szeretnének megnyerni a decsiek. A faluház renoválása miatt nemcsak a Sárközi Tavaszt kellett későbbre halasztani, a táncosok hagyományos báljukat is ősszel tartják. Nemcsak felújítani szeretnék a decsiek a sportpálya öltözőjét, hanem bővíteni is - tudtuk meg Antal Zsolt jegyzőtől, a decsi sportegyesület vezetőjétől. A beruházás több mint 13 millió forintba kerülne, ebből 9 millió forintot a Nemzeti Sport- hivataltól szeretne megnyerni a település.- Ha csak a versenysportot nézzük, 80-90 igazolt labdarúgónk, 20 kézilabdás lányunk és 30 sakkozónk van, ez 150 igazolt sportolót jelent. Ezen felül 100 egyesületi tag vesz részt a Megszületett Decs költségvetése. A község idén 29,6 millió forint hiánnyal számol. Fejlesztésekre, pályázati önerőre 29 milliót különít el. Vermes György, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke elmondta, a költség- vetés bevételi oldala megvitatásakor a képviselők azzal is szásportegyesület munkájában. Az öltözőhelyiség azonban nem megfelelő. A meglévő molhattak, hogy mára sokat javult a decsiek adófizetési morálja. - Míg néhány éve a helyi adó fizetésére kötelesek akár harminc százaléka is késve vagy egyáltalán nem fizetett, most elenyésző a kötelezettség alól kibúvók száma - mondta Vermes György. Az állami támogatások összege idén nem szárnyról leginkább akkor derül ki, hogy szűkös és korszerűtlen, amikor más települééri el a 2005. évi szintet - tudtuk meg Antal Zsolt jegyzőtől, mely egyrészt abból adódik, hogy különböző feladatok ellátását társulási formában oldja meg az önkormányzat, így a családsegítő szolgálatot, de iskolai normatívaként 17 millió forinttal kevesebb folyik be Decs kasszájába. sekről érkezett sportolók is öltöznek benne. Pedig szívesen rendeznénk foci kupákat és kézilabdatornákat is - mondta Antal Zsolt. A régit teljesen fel kell újítani, az új szárny pedig kétszintes lesz, ebben nemcsak öltözők, zuhanyzók kapnának helyet, hanem szertár és klubhelyiség is, és a sakkozók is külön teremben edzhetnének. A kézilabdá- sok jelenleg a sportcsarnokban dolgoznak, de a község és a sportegyesület vezetői azt szeretnék, hogy egy kinti, szabadtéri kézilabdapálya, illetve a hozzátartozó tribün is készüljön a pályázati pénzből. ■ Az önkormányzat a tervezett 29 milliós hiány ellenére megtartja a jóléti szolgáltatásait, az ingyenes iskolai és óvodai étkezést, tankönyvtámogatást, a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíj biztosítását, és továbbra is saját kocsijával fuvarozza a nyugdíjasokat a szekszárdi szakrendelőkbe. ■ Késve kapják az ösztöndíjakat a decsi diákok Gyakran késik a Bursa Hungarica ösztöndíjak folyósítása, vagy egy összegben kapják meg a főiskolások a több hónapi támogatást. Legalábbis erről számoltak be a decsi diákok Biczó Ernő polgármesternek az év első Fiatalok Fórumán. Kiderült, hogy a késedelem nem az önkormányzat hibája, hanem a főiskolák lassú ügyintézésének eredménye. A megbeszélésen Biczó Ernő beszámolt az önkormányzat idei költségvetéséről, miszerint a falu pályázati pénzből és önerőből is rendezvény- sorozatokat, útjavításokat és játszótereket kíván szervezni, építeni. Augusztus 19-én pedig az István, a király rockoperát láthatják a decsiek a katolikus templom előtti téren. A fórumon felmerült egy informatikai és egy idegen nyelvi tanfolyam indításának ötlete is. Ezek a tanfolyamok a megbeszélés ifjú résztvevői szerint nemcsak fiataloknak, hanem az idősebb korosztálynak is megfelelő ismeretet nyúj tanának. Balázs Anett-Balogh Gergely Az iskola nyílt napon mutatkozott be a gyerekeknek A gyerekek rendkívül lelkesen próbálták ki az interaktív táblát, és általában tetszettek a leendő elsősöknek az iskolai eszközök - tudtuk meg Kern László iskolaigazgatótól. Az intézmény ugyanis nyílt napot tartott, melyre az óvodásokat hívták meg a tanárok, szüleikkel együtt. Kern László igazgató röviden tájékoztatta a szülőket az új iskoláról, a tanulási lehetőségekről. Ezalatt a gyerekek a tornacsarnokban játszhattak, vagy rajzolhattak, színezhettek. Később kicsik és nagyok együtt nézték meg a leendő osztálytermeket, a jól felszerelt nyelvi és informatika termet, valamint egy filmet az iskola mindennapjairól. A nagycsoportosok képességeit és készségeit a nevelési tanácsadó munkatársai már elkezdték vizsgálni. Hogy hány decsi óvodásból lesz szeptemberben iskolás, egyelőre nem lehet tudni. Az óvónők és a tanácsadó szakembereinek véleménye alapján a végső döntést a szülők hozzák meg. K. B. PRÓBAOLVASÁS MEGRENDELŐ □ Igen, minden kötelezettség nélkül megrendelem ingyen a Tolnai Népújság lapbemutató példányait 1 hétre. Kérem, hogy címemre a □ Glamour vagy □ AutóBild ajándékújságot is küldjék el! Név: ............................................................... Cím: ................................................................ Tel: ................................................................ E-mail: TELEFON: Hívja 06-74/511-503*s telefonszámunkat vagy a 06-80/203-995 ös ingyenesen hívható zöldszámunkat munkanapokon 8-15 óra között. Munkaidőn kívül: 06 30/650-3004 Ke Gépjárm T rr Emiiméi (MM$. o Tolnai Népújság POSTA: * 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Borítékban küldje el címünkre. FAX: . ''ZfZpZ”,, 06-74/511-501-es faxszámra küldje el a kitöltött megrendelőszelvényt. E-MAIL: judít.balogh@axelspri!?geriitj Ne felejtse el megadni nevét, címét. SMS: 06-30/303-0272 Küldje el nevét, címét normál díjas telefonszámunkra. Az üzenet elejére írja: próbaolvasás (és az Ön neve és címe). «#A hír velünk jár! Szabadidőközpont épülhetne a sportpályán Nem véletlenül gratulált Biczó Ernő polgármester az egyesület tagjainak legutóbbi közgyűlésükön. A focisták az őszi szezon végén a 6. helyen zárták a bajnokságot, a kézilabdás lányok kiválóan szerepeltek. A sakkozó Pap Gyula pedig Európa-baj- noki címet szerzett Biczó Ernő szerint a sportpályán egy több- g funkciós szabadidőközpontot | kell létrehozni, melynek az öl- | tözőfelújítás az első lépcsője. A hiányból építkezhet a község költségvetés Az önkormányzat megtartja a jóléti szolgáltatásait 4 é <