Tolnai Népújság, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-03 / 2. szám
10 Vadászok és területek, tulajdonosi közösségek A Tolna megyei vadászatra jogosultak 328 879 hektáron, összesen 57 vadászterületen vadászhatnak. Ebből 13 területen a tulajdonosi közösség gyakorolja a vadászati jogot, míg a többi 44 területen haszonbérleti szerződéssel vadásznak. A területek rendeltetés szerinti felosztásában vagdazdálkodási rendeltetésű 55 terület, a génállomány megőrzését 2 vadászterület, a gemenci és a gyulaji vállalta el. A verseny erősödésére számíthatnak a termelők Az unióban és itthon is az agrárverseny erősödésére kell számítani, mondják a szakemberek. A vámlebontások miatt csökkenhet a külső védettség, elsősorban a marhahús, a tej és a gabonapiacon nőhet a konkurencia, mivel az import fokozódhat, mondta Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke. Dombóváron lesz az első országos állatvásár az idén Körzetünkben legközelebb január 8-án, vasárnap Dombóváron és Szekszárdon lesz országos kirakodó- és állatvásár. Ugyanezen a napon Pécsen is lesz kirakodó- és autóvásár, valamint állatvásár is. Az unió meghatározta a vágósertés átlagárát Az árbizottság közleménye szerint az E minőségű vágósertésre december 26-tól megállapított ár: 34600 forint. Ez az ár az uniós tagországi árjelentési előírás szerint átszámolva 100 kilogramm hideg hasított súlyra, vágóhídra beszállítva értendő. Az ár áfát nem tartalmaz. A meleg súlyra vonatkozó ár 2 százalékos növelésével kapják meg a gazdák az árbizottság szerinti korrigált értéket. A számítás menete: vágóhídi belépési ár egyenlő a hidegsúlyra vonatkozó árral, plusz a korrigált érték, plusz az átlagos szállítási költség (5,1 Forint/ kilogramm). Támogatások asztali bor, mustsűrítmény-tárolásra Megjelent a Magyar Közlönyben a 130/2005. (XII. 9.) számú MVH közlemény, mely rendelkezik a szőlőmust, a szőlőmustsűrítmény, a finomított szőlő- mustsűrítmény és az asztali bor magántárolási támogatásának a feltételeiről. Szigorúbb feltételeket követelnek a húsosok A hazai húsipar képviselői szigorúbb fellépést követelnek az agrártárca vezetőitől a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. Az ágazat képviselői kérik az uniós sertésminősítési rendszer használatát Magyarországon is, továbbá egyenlő feltételeket a számviteli és adózási előírások betartásában. GAZDASAG TOLNAI NÉ Fejszecsapások ötven évre kivágási támogatás Aki évek óta veszteséget termel, azt kár győzködni Ribling Ferencnek a szekszárdi Istifán-gödrében van az ültetvénye és a pincéje. Szerinte vétek kivágni egyetlen tőkét is, mert nem kap annyi pénzt a termelő érte, mint amekkora kárt okoz saját magának A törvényt érdemes többször is elolvasni December utolsó hetében 1 életbe lépett a szőlőültetvé- i nyék kivágási támogatása. | Tolna megyében sok tér- | meló' ettől várja sorsának £ jobbra fordulását. A borászok másik fele óvatos, sőt arra kéri a gazdatársakat, ne kapkodják el a döntést, hiszen minden egyes kivágott ültetvénnyel csökkentik a hazai kvótát. Mauthner Ilona Mindenkinek megvan a maga igaza, mondta Bálint Pál, a Tolnai Hegyközség elnöke. Mert igaz ugyan, hogy a kivágott szőlőtőke helyére nem lehet ötven évig másikat ültetni, még akkor sem ha új tulajdonosa lesz a területnek, és ezzel csökken hazánk szőlőültetvénye, de aki évek óta veszteséget termel, azt kár erről győzködni. A tolnai szőlészek harmadik éve nehéz helyzetben vannak. A nyolcvan hektárnyi ültetvénynek - valamikor a tsz-é volt - sok gazdája van és a gépi munkákat továbbra is a szövetkezet végzi. A permetezésért, talajmunkákért időben kell fizetni, noha a 2004-ben leszüretelt szőlőnek az árát pár hónappal ezelőtt fizette ki az alföldi felvásárló. A közel húszéves ültetvénynek nem tett jót a gépi szüret sem. Javítani, felújítani kellene, ami pénzt igényel, de miből, kérdezik sokan - mondta a hegyközség elnöke. Eddig 27,5 hektárra jelentették be a kivágási igényt és kérték a támogatást. Minden érv hiábavaló, csak szabaduljak meg tőle. Volt aki megpróbálta eladni, hátha másnak jobban megéri szőlőt termelni, de még szántó áron (félmillió hektáronként) sem kell senkinek. Akinek nagyon kell most a pénz, annak az nem számít, hogy oda ötven évig nem telepíthető szőlő és kevesebb lesz az ország ültetvénykvótája. Bálint Pál elmondta, számításaik szerint, aki jogosult a kivágási támogatásra, az 1,5-2 millió forinthoz jut hektáronként. Ribling Ferenc szekszárdi borász szerint sokan nincsenek tisztában vele, mit is vállalnak. Ő minden ismerősét lebeszéli a kivágásról. A gondokat, az alacsony borárat, ezzel szemben a A szőlőültetvény kivágási támogatást a 110/2005. (XI. 24.) FVM rendelet szabályozza. Az kérheti, aki művelés alatt álló területen véglegesen felhagy a szőlőműveléssel, ha a hegyközségnél tag, a tulajdoni lapot, részletes helyszínrajzot, a hegyközség igazolását az elmúlt öt év termésátlagáról is csatolja a kérelemhez. A legkisebb támogatható terület 0,1 hektár. Nem kérheti, aki tíz borpiaci éven belül telepítette a szőlőjét, tíz éven belül támogatásban részesült, akinek a területén a kivágás már megr kezdődött. A szőlő termőhelyi kataszterbe nem sorolt ültetvényre nem kérhető támogatás, illetve akkor sem, ha a tulajdonos vagy a haszonbérlő két éven belül vásárolta vagy vette bérbe a területet. A támogatás mértéke a hektáronkénti átlagos borkihozataltól függ, így 20 hl-nél 1450 euró, 30 hl- ig 3400 euró, 40 hl-ig 4200 euró, 50 hl-ig 4600 euró, 90 hl-ig 6300 euró. A forintra történő átszámítást az Európai Központi Bank határozza meg, ennek alapján pillanatnyilag a 245 forint/eurós arány. magas termelési költséget Ribling Ferenc is ismeri, de bízik abban, hogy pár éven belül keresett lesz a magyar bor mind a hazai, mind az uniós piacon. Halmosi József szekszárdi borász szerint illúzió azt gondolni, hogy ha csökken hazánkban a szőlőültetvények területe, majd jobb ára lesz a bornak. Ettől ez a probléma nem oldódik meg. A történelmi borvidékeken vétek szőlőt kivágni, de senkitől nem lehet elvárni, hogy éveken keresztül veszteséget termeljen pusztán együttérzésből, mondta a borász. A magyar bor nemzeti érték lehetne, ha a mindenkori kormányok erre több figyelmet szentelnének, mint például a franciáknál vagy az olaszoknál. Kevesebb az áfa, de több lett a jövedéki adó A Szekszárdi Fővámhivatal jövedéki osztályának vezetője, Takács Róbert elmondta, január 1-jétől a cigarettáknál az áfakulcs csökkenését ellensúlyozza az, hogy 7,5 százalékkal emelkedett a jövedéki adó. Egy 20 szálas dobozra számolva a cigaretta árából az eddigi 224 40 forint helyett 252 forint az adó. Fontos változás, hogy az üzemanyag-adalékot gazdasági tevékenységük keretében felhasználóknak - például a szervizekben - a 2005. december 31- én a készleten maradt adózatlan üzemanyag-adalékokra is meg kell fizetniük az adót. A készletet leltár felvételével kell megállapítani, s az erről felvett jegyzőkönyvet a vámhatóság részére legkésőbb 2006. január 15-ig meg kell küldeni. Január 1-je után csak az a kereskedő forgalmazhat - a bejelentett készlete kifogyásáig - adózatlanul beszerzett üzemanyag-adalékot, amelyik így járt el. A boros engedélyeseknek a jövő év elejétől csak pincekönyvet kell vezetni. A mezőgazdaságban ezentúl a belterületi földeken felhasznált gázolaj után is visszaigényelhető a jövedéki adó 80 százaléka. Ha a kereskedelmi vagy vendéglátóipari egységben igazolatlan eredetű, zár- vagy adójegy nélküli jövedéki terméket tartanak, akkor az üzletet be kell zárni. M. I. Csapadékos évet zártunk, sok eső, hó hullott A megyei talaj- és növényvédelmi szolgálat adatai szerint 810 milliméternyi csapadék hullott tavaly, mondta dr. Vörös Géza igazgatóhelyettes. Egy átlagos esztendőben óOO milliméter körül esik. A legcsapadékosabbak a nyári hónapok voltak. Decemberben 71 milliméternyi eső, hó és ónoseső hullott, s úgy tűnik, januárban is tart ez a folyamat. Hétfőn 16 milliméter eső esett. A talaj telített, az újabb csapadékot már nem tudja elnyelni a föld. Nem árt az eső, mondta az igazgatóhelyettes, hiszen az őszi búza és a repce is szép, fejlett állapotú. Ellenben ha ismét fagy, mint ahogy a hét második felében várható, az már a növényeknek Is árthat. ÉPÚJSÁG - 2006. JANUÁR 3., KEDD Támogatást hozott az év vége uniós pénz Akit ellenőriznek, az januárban számíthat rá ADÓSAROK Van garancia az elmaradt munkabér megfizetésére A gazdák már hónapok óta várták, de csak az év utolsó napjaiban érkezett meg a számlájukra az uniós támogatás. Mauthner A nemzeti vidékfejlesztési terv intézkedései között szerepel az agrár-környezetgazdálkodás támogatása: 2004 őszén 32 685 kérelem érkezett az MVH-hoz, ezek közül 24160 gazda - Tolna megyéből 1400 - nyert öt évre támogatást. A helyszíni ellenőrzésre kiválasztott 1212 kérelmező igényének értékelése és kifizetése januárban várható. A mezőgazdasági területek erdősítésének támogatására az MVH-hoz 936 támogatási kérelmet nyújtottak be a gazdák, közülük 848-an kaptak támogatási határozatot. Novemberben 1,5 milliárd forint, decemberben pedig további 1,06 milliárd kifizetése megtörtént. A kedvezőtlen adottságú területek támogatását összesen 5762 gazda kérte, közülük 5100 nyert öt évre összesen évi 2,1 milliárd forint támogatást. Decemberben 4900 gazdának kifizettek 1,5 milliárd forintot, a többiek a helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyvek értékelése után januárban kapják meg a pénzüket. Félig önellátó mezőgazda- sági üzemek szerkezetének átalakításához is kapható támogatás. Ezen a jogcímen 1031 kérelem érkezett, ebből 717-et hagytak jóvá és fizettek 174 638 700 forintot. Az új támogatási kérelmek benyújtására 2006. július 1-31. között nyílik lehetőség. Az Európai Unió környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai előírásainak való megfeleléshez nyújtott támogatást 1025- en kértek, de csak 597-et hagytak jóvá. Ezekre decemberben 190 millió forint jövedelempótló támogatást fizetett ki a hivatal. Több munkavállaló kérdezte, hogy a felszámolás alatt álló céggel szemben van-e valamilyen garancia arra, hogy a fennálló kiegyenlítetlen bértartozást, vagyis munkabért előbb-utóbb kifizetik. A kérdést a megyei adóhivatalhoz továbbítottuk, Kiszl Fe- rencné osztályvezető válaszolt. A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnek a munkavállalóval szemben fennálló, kiegyenlítetlen bértartozása a bérgarancia-eljárás keretében megelőlegezhető. Ha a felszámoló a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnél foglalkoztatottak munkabérét nem tudja kielégíteni, haladéktalanul kérelmet kell benyújtania a megyei munkaügyi központhoz visszatérítendő pénzügyi támogatásért. A felszámoló a támogatási igény meghatározásánál a bérfizetési napon fennálló bértartozást, legfeljebb a tárgyévet megelőző második év nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének négyszeresét veheti figyelembe. 4 4 i 4