Tolnai Népújság, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-03 / 2. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JANUÁR 3., KEDD 11 KÉK TÜKÖR Gyermekei előtt késelték halálra Letartóztatta a rendőrség azt a fiatalembert, akit egy négygyermekes anya megölésével gyanúsítanak - tájékoztatta lapunkat Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A 18 éves fiatalember a nyomozók szerint még szombaton végzett áldozatával Derecskén. A rendőrökhöz még aznap reggel érkezett bejelentés arról, hogy egy 29 éves, négy gyermekét egyedül nevelő asz- szony gyilkosság áldozata lett. Halálát szakvélemények szerint több késszúrás okozta. ■ A gyermekek otthon voltak a gyilkosság idején, de nekik nem esett bajuk. A rendőrség rövid időn belül elfogta a brutális tett feltételezett elkövetőjét, aki azonban tagadta a nyomozóknak, hogy ő ölte volna meg az asszonyt. Erre hivatkozva Vezendi nem árulta el, hogy milyen bizonyítékokkal tudják igazolni a nyomozók a fiatalember bűnösségét. A18 éves feltételezett elkövető ellen emberölés miatt indítottak eljárást. Annyit megtudtunk, hogy a nő tizenegy, kilenc-, hat- illetve négyéves gyermekei otthon voltak a bűncselekmény idején, ám nekik szerencsére nem esett bántódásuk. Sajtóértesülések szerint a kicsik végignézték, ahogy a tettes elvágja anyjuk torkát. A gyermekek a rendőrség tájékoztatása szerint rokonokhoz kerültek. ■ N. E. D. Összesen tíz kilogramm drogot találtak a rendőrök három fiatalembernél. A banda egy közúti ellenőrzés során bukott le Pomázon. Nagy Eszter Dóra A rendőrök még december 29- én igazoltattak egy személygépkocsit Pomázon, a kocsiban két fiatalember ült. Az autó hátsó ülésén néhány szem tablettát találtak a járőrök, így nyomozást indítottak. A gépkocsit vezető budapesti fiatalember, T. Péter övtáskájából több százezer forint került elő. Szűcs Bélától, a Szentendrei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől megtudtuk: az autóban ülő másik személyt kihallgatták, ám őt elengedték, mert kiderült: nincs köze a droghálózathoz. A rendőrök a nyomozás során jutottak el M. Rolandhoz, akitől vélhetően T. Péter vásárolta a drogot. A 22 éves pomázi fiatalember lakásán nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagokat, csomarendőrök drogfogyasztáshoz alkalmas pipát is lefoglaltak A szív alakú ecstasy tablettákból találták a legtöbbet tíz Zsákszámra került elő marihuána goláshoz szükséges eszközöket, mérleget valamint készpénzt találtak. M. Roland a rendőröknek bevallotta: 15 éves kora óta fogyaszt kábítószert, elsősorban marihuánát és kokaint. A szálak egy másik budapesti lakoshoz, D. Gergelyhez vezettek, aki beismerte, hogy kábítószert árusított. A három fiatalnál összesen kilogramm drogot találtak, többek között speedet, marihuánát, ecstasyt és kokaint. Ezek összértéke mintegy tízmillió forint. A nyomozás során zárfeltörő eszközök is előkerültek T. Péter lakásáról, ám egyelőre nem lehet tudni, hogy ezeket használ- ták-e, és ha igen, akkor mire. A rendőrség most a vevők körét próbálja feltérképezni, és az sem tisztázott egyelőre, hogy a csoport honnan szerezte be ezt a nagy mennyiségű kábítószert - mondta el lapunknak Szűcs Béla. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket. Az elmúlt egy évben ez volt Pest megyében a legnagyobb drogfogás. Legutóbb tavaly márciusban egy kistarcsai férfi ellen indított nyomozás során számoltak fel egy kábítószerhálózatot. Akkor másfél ezer ecstasy tabletta, speed és marihuána került elő a házkutatások során. A nyomozók egészen a fogyasztókig eljutottak, így egy hatszintű hálózatot sikerült feltérképezniük. Tízmilliós drogfogás rekord Pár szem tabletta vezetett el a tíz kilogramm kábítószerhez Befeszítették az ablakot, vittek, amit tudtak Tolnán egy tanya ablakát befeszítették ismeretlenek, és egy gázpalackot illetve kerti szerszámokat vittek el. A tolvajok a tulajdonosnak huszonötezer forintos kárt okoztak, (rt) Nyerőautomatákat törtek fel két tolnai kocsmában Két kocsmába is betörtek ismeretlenek Tolnán tegnapra virradóra. Mindkét helyszínen nyerőautomatákat feszítettek fel, illetve dohányárut és italt loptak. Az egyik kocsmából a pénztárgépben található pénzt is elvitték, itt a kár eléri a negyedmillió forintot, (rt) rn n AFFIPA Y A Av A* A* A A 6.30-8.00-ig Várdomb belterületén, 8.169. OO-ig az 56-os főúton, a 19 km-es szelvénynél, 9.00-10.00ig Bátaszék, Furkótelep megyehatárnál, 10.40-12.00-ig Pörböly belterületén, 12.15-13.15-ig az 56-os főúton, a 32 km-es szelvénynél, 6.50-7.20-ig a 60s főúton, a 142- 146 km-es szelvénynél, 7.30-8.10- ig a 65-ös főúton, az 1-6 km-es szelvénynél, 8.20-10.00-ig Harc, Zomba belterületén, 11.20-12.00- ig a 60s főúton, a 137-142 km-es szelvénynél. A Tolnai Népújság előfizetője jogosult: /Részt venni a Tolnai Népújság valamennyi nyereményjátékán, tizenkét havi folyamatos előfizetés esetén rendkívüli ajándéksorsoláson 2006. februárjában. /Kedvezményes áron vásárolni a Tolnai Népújság által meghirdetett termékekből (pl. postaláda, könyvek) /Jogosultság ünnepi ajándékokra: Tolnai Népújság Évkönyv és falinaptár A Tolnai Népújság kedvezményes lapcsomagajánlatai Önnek! Tolnai Népújság + Tolnai Népújság lapcsomag + havonta egy Fanny ajándékmagazin Rendelje meg most! Tel.; 74/511-503 Ha MA délután 16 óráig telefonál, akkor Papp Endre A vendéglős és híres vendégei című könyvével ajándékozzuk meg! TV kéthetes Rendelje meg most! Tel.: 74/511-503 ,. , .. ... —~~—~—~—=*----------- választható aiandékmagazmok Ha MA délután 16 óráig telefonál, akkor J ° Papp Endre A vendéglős és híres vendégei című könyvével ajándékozzuk meg! 'Tolnai Népújság+Tolnai Népújságé lapcsomag + havonta egy Fanny + választható f€r~ ajándékmagazin .2274 Ft-ért Tolnai lapcsomag + havonta egy Fanny + választható ajándékmagazin 0 csak 2445 Ft-ért TV kéthetes fltempó választható ajándékmagazinok Rendelje meg most! Tel.: 7^/511-503 Ha MA délután 16 óráig telefonál, akkor Papp Endre A vendéglős és híres vendégei című könyvével ajándékozzuk meg! Tolnai Népújság A hír velünk jár! zeti Bank hamarosan • Monetary a pénzügy' ^uve ^ összesen 3 fordulóban rhetik össze tudasute,- ' rűcWolai vetélkedő“Äv a nevezés Södpséolédgezdasag, Az országos sorozat ré feltételeiről ér L l