Tolnai Népújság, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-16 / 13. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JANUÁR 16., HÉTFŐ 2 TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Várják a civilek ötleteit, véleményét dombóvár A tavalyinál magasabb keretet szeretne az ön- kormányzattól a város egyesületeinek számára a dombóvári civil tanács. Ennek érdekében kérdőívet tettek közzé, hogy jobban megismerjék a szervezetek munkáját, költségigényét. A kérdőívhez várják a jó ötleteket és a javító szándékú kritikákat is. (tgy) Összejövetelt tart a gyönki baráti kör gyönk Hétfőn, azaz ma tartja összejövetelét a Gyönki Baráti Kör Egyesület népfőiskolái csoportja a művelődési házban 16 órakor. A foglalkozáson elsőként Gusztáv Edit ifjú tudor az I. Béla gimnázium tanulója tart előadást, majd dr. Humné Szentesi Katalin a Tolnai Lajos gimnázium igazgatója ad tájékoztatást a 200 éves iskola jubileumi programjáról. Végül Szoboszlai Máténé, a baráti kör vezetője beszél Mesélő Ládika címmel készülő önéletrajzi könyvéről, (sv) Vandálok rongálják a város új játszóterét siMONTORNYA A tavaly átadott játszóteret, főleg annak kerítését, sorozatosan tönkreteszik. A csúnya látvány mellett megnőtt a balesetveszély is, a gyerekek a kerítés hiánya miatt az úttestre futhatnak. A város polgármestere húszezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. (vl) Sorozat lesz az egyesület egészségnapjaiból dombóvár Első ízben rendezett egészségnapot az Egészségvédő Egyesület. Képünkön Keczeli Erzsébet fülakupunk- túrás addiktológus a fényterápiás kezelést mutatta be Ától Sándornénak. (tgy) A nagy víz elviszi a a most telepített halat pálfa Első ízben telepített a Sióba halat a Pálfai Horgász és Halászegyesület. A telepítés novemberben megtörtént, két héttel később megnyitották a zsilipeket a Balatonnál. Az egyesület attól tart, hogy a halak a magas vízszint miatt elúsznak, s nem lesz eredménye a telepítésnek, (vt) Már most szervezik az Önkéntesek hetét szekszárd Már most lehet jelentkezni a 2006-os Önkéntesek hete rendezvénysorozatra. A program az önkéntesség népszerűsítését tűzte ki célul, a szervező országos alapítvány civü szervezetek jelentkezését várja, de magánszemélyek is bekapcsolódhatnak. A június elejére tervezett rendezvényhez kapcsolódó ötletekkel, tervekkel és részvételi szándékkal a megyei civü szolgáltató központban lehet jelentkezni, (vm) SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE Az első éjszaka a Sió partján vízitúra Vadregényes és jól hajózható a folyó megyei szakasza Egész évben alkalmas vizitúrázásra a Sió Tolna megyei szakasza. A Siófoki Vízitúra Egyesület tizenhárom tagja Siófoktól Keselyűsig hajózott kenuján. Képünkön a csapat Medinánál, balra Valuska Péter, jobb szélén Balogh Tibor, a Balaton-parti egyesület vezetője Lezajlott az első éjszaka a Villa Medinában. Némi romantikával fűszerezett híradás következik - de csókok és könnyek nélkül. Steinbach Zsolt A Villa Medinára elkeresztelt épületet az egykori malomból alakították ki, többek között azzal a szándékkal, hogy az újraélesztendő Sió-vízitúra bázis állomása legyen. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy bő egy hete lezajlott az első olyan éjszaka az épületben, amikor vízitúrázók pihentek a Viüa Medina falai között. Igaz, berendezés híján egyelőre a földön, hálózsákban, aminek azonban megvan a maga romantikája. A Siófoki Vízitúra Egyesület tizenhárom fős csapata váüalko- zott a korántsem szokványos kalandra. A januári vízitúra ugyanA közútfejlesztés, a borkultúra, a falusi turizmus és a kistérségi programok támogatását ígértem, s ezekért is dolgozom négy évig - mondta HALMAI GÁBORNÉ, az MSZP szekszárdi országgyűlési képviselője.- Nem pénzt ígértem a választóknak, hanem fejlesztési irányokat jelöltem meg. Ezek egyike volt az autóutak építése. Sok fejlesztés történt a mezőgazdaságban, köztük például terménytárolók épültek. A harmadik cél jjedig a kistérségi programok támogatása volt A sikeres pályázatok természetesen pénzben is ki- fejezhetőek. Más-más összeg tartozik a kistérség 26, a választókerület 12, és megint más a városban megvalósult fejlesztésekhez. Csak a választókerületben november végéig hétmiüiárdnégy- száztizennégymilüó forint ösz- szegű nyertes pályázatról tudok. Közülük az egyik legfontosabb a szekszárdi panelfelújítás, amelyis az északi félteke ezen a szélességi körén nem jeüemző kikapcsolódási forma. Balogh Tibor, az egyesület vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy bár túráztak már többek között Finnországban, az Adrián, a VisztuA Villa Medina Az 1919-ben épült, a Sió bal partján álló malom felújítása, átalakítása 2003-ban kezdődött, a műszaki átadás a múlt év végén történt meg. A beruházáshoz a Szekszárd környéki kistérségi társulás és a helyi önkormányzat, a Hozam Kft. összesen mintegy negyvenmillió forintos pályázati támogatást nyert. Az alsó szinten többek között konferenciaterem, melegítő konyha lesz, felül vendégszobák. Az épület berendezésére újabb pályázatot nyújtanak be. nek során 4154 lakás hőszigetelését támogatja a város a 6546- ból. Településenként el tudom mondani az 1-2 legfontosabbat a megvalósult beruházások közül. Törvénymódosító indítványom révén sikerült folytatni a pince és partfal programot, s a népművészet mesterei is kapnak nyugdíjkiegészítés.- Indul-e újra a választáson?- Igen, mert azt tapasztaltam, hogy azon programok bizonyultak sikeresnek, amelyeket együtt terveztünk a vállalkozókkal, építészekkel, s egymást segítve küzdöttünk a pályázatok sikeréért. Ebben szeretnék továbbra is partner lenni. Ihárosi Ián is, de hóban ők sem eveztek még. Ennek ellenére kétszeres túljelentkezés volt erre a téli Siótúrára. A csapat egy hatalmas kenuval indult Siófokról egészen Keselyűsig, a Dunáig. A Balaton A Siór mint túralehetöség A Sió-vízitúra újjáélesztésére négy-öt éve történtek meg az első lépések. A teljes folyószakasz csak a Balaton vízeresztésekor hajózható. A mintegy kilencven kilométeres Tolna megyei rész - a Kapos torkolatától - viszont egész évben alkalmas a vízi- túrázásra Az utolsó negyvenkét kilométeres szakaszon öt olyan állomáshelyet népszerűsítenek, ahol érdemes kiszállná Kölesd, Medina, Harc, Sióagárd és az Árvízkapu közelében Keselyűs. Medinán tervezik csónakkikötő kialakítását is. Tizenkét, Szekszárd térségi településen dolgoznak a Segítő kezet nyújtunk nevet viselő foglalkoztatási program alkalmazottai. Az országos foglalkoztatási alapítvány egyelőre november 30-ig támogatja munkájukat. Segítő kezet nyújtunk. Ezzel az elnevezéssel indult egy modell jellegű program a szekszárdi kistérség tizenegy hátrányos helyzetű településén - tudtuk meg Bátainé Balogh Erzsébet programvezetőtől. A programban dolgozók feladata, hogy a város környékének tizenkét településén hozzásegítsék az embereket állásuk megtartásához, illetve, hogy nagyobb esélyük legyen újra munkát találniuk. A személyi segítők által végzett kiegészítő szociális szolgáltatásba a munkaügyi információk átadása éppúgy beletartozhat, mint például az alkalmi házi vízeresztése és a Kapos áradása nyomán a magas vízállású Sió végig igen jól hajózható volt. A víz a jármű haladását is jól segítette, hiszen viszonylag gyorsan, 3-6 kilométeres sebességgel robogott a folyó. Balogh Tibor elmondása szerint vadregényes tájakon haladtak keresztül, élmény volt az út. Első este Simontornyán, második este pedig Medinán szálltak meg. A szerbek lakta településen a vízitúrázók felkeresték a kézműves házat, találkoztak a népi hangszereket készítő Kőszegi fivérekkel, akiket meghívtak egy általuk készített babgulyásra. A túrázók elégedetten nyüatkoztak a helyi vendéglátóipari egységek hangulatáról is. A siófoki kenusok jó tapasztalatokat szereztek útjukon. Vezetőjük elmondta, hogy ezentúl évente megcsinálják a Sió-túrát. És amerre járnak, jó hírét viszik a Siónak és Tolna megyének. gyermekfelügyelet, vagy az idősek gondozása. A program az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól a kistérség által elnyert pályázati támogatásból működik, egyelőre november 30-ig. Szekszárd környékének három mikrotérségében összesen hat segítő állt munkába: Medinán, Szedresen, Tengeli- cen, illetve Zombán, Harcon, Kétyen, Felsőnánán, Murgán, valamint Várdombon, Sárpilisen és Szálkán ketten-ketten dolgoznak. Valamennyien hölgyek, akik maguk is a munka világába való visszatérőkhöz tartoznak. S. K. Kizárnák a Dunaág Kft.-t a tolnai vízműből tolna A Dunaág KfL tolnai vízműből való kizárásáért indít pert a tolnai Vízmű KfL - döntött a Vízmű kfL közgyűlése. Takátsné Bertalan Anikó, a Vízmű KfL vezetője azt is közölte, hogy a közgyűlés a Dunaág KfL-ben levő önkormányzati üzletrészekre vételi ajánlatot tesz. Korábban megírtuk, hogy a Dunaág KfL-t a dunaszentgyörgyi és a gerjeni önkormányzat, valamint a pécsi vízmű tulajdonában levő Aquainvest KfL hozta létre. A cégbe a két önkormányzat a tolnai vízműben levő üzletrészét vitte be apportkénL A Dunaághoz azóta újabb két, a tolnai vízműben tulajdonos önkormányzat csatlakozott. Később a fenti négy településen a Dunaág KfL szolgáltat majd, viszont ezek az önkormányzatok a Dunaágon keresztül továbbra is tulajdonosai a tolnai vízműnek. Ennek a helyzetnek a feloldására, a tiszta viszonyok megteremtéséért akarják kizárni a Dunaág Kft.-t a vízműből - mondta Takátsné Bertalan Anikó. Gesztesi László, a Dunaág KfL egyik tulajdonosa, az Aquainvest KfL ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: a Dunaág tulajdonosai a lehető legrövidebb időn belül döntenek az üzletrészek megvásárlására tett ajánlatról, mivel ez a vízműnek és a Dunaágnak is közös érdeke. Ha meg tudnának egyezni, nem kellene elindítani a kizárási pert. S. K. Várja a Babits az origamikat szekszárd Pályázatot hirdet az origami baráti kör óvodás, iskolás és felnőtt kategóriában. A két- két munkát január végéig lehet beküldeni a Babits művelődési házba. A nevezési díj 500 forinL Nem látható helyen fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, címét, és hogy kinek a modelljét hajtogatta meg. 1.1. Komoly segítség a civilek számára a Sárköz Kht. decs A civileknek a papírmunka okoz gondot, de azt tudják már, hogy létezik a Sárköz Fejlesztő Kht. - mondta Sebestyén Anita, a kht. munkatársa. Tíz egyesülettel napi kapcsolatban áll a pályázatíró csapat. Ennél jóval többen vannak, akik alkalmanként kérik a segítségüket. Mostanság a vállalkozások is keresik már őket. Nekik viszont az a gondjuk, hogy a pályázati biztosítékot gyakran nem tudják vállalni. A közhasznú társaság 2005- ben huszonnégy pályázatot adott be, ebből huszonegyet meg is nyertek, egy volt sikertelen. A Leader-*- és egy művésztábor eredményét még várják a munkatársak. Tavaly a faluházra 41 milliót nyert a csoport, plusz nyolcmillió forintot a Belügyminisztériumtól az önrészre. A TESZ Alapítvány egészségmegőrző kiírásán is sikeresen szerepelt a kht. és Decs. Összesen tizenhárommillió forintot nyert a település. Idén többek közt a kisper- jési út burkolására és a Sárköz park kialakítására szeretnének pályázni. B.K. MEGKÉRDEZTÜK A KÉPVISELŐT Nem pénzt ígért, de a pályázatok azt is hoztak Segítő kezet nyújtanak három mikrotérségben szolgáltatás Álláshoz jutni és megtartani