Tolnai Népújság, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-16 / 13. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JANUÁR 16., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Sörétes puskával a határban mezőőrök Már a jelenlétük is elriasztja a tolvajokat a környékről Mauthner Ilona Tolna megyében az önkor­mányzatok többsége nem foglalkoztat mezőőrt, mert vagy nincs rá pénze, vagy fel sem merül a tele­püléshez tartozó terület védelme. Pedig a mezőőr­nek már pusztán a jelen­léte is visszatartó erejű - állítják az érintettek. Megyénk 108 településéből csupán húsz helyen alkalmaz­nak mezőőrt, tájékoztatta la­punkat Székely Gábor, a me­gyei földművelésügyi hivatal halászati felügyelője. A na­gyobb városokban, Pakson, Szekszárdon hármat alkal­maznak, de nem ez a jellemző, összesen 33 főállású mezőőr van a megyében. Nekik az a feladatuk, hogy járják a kör­nyéket, őrizzék a mezőgazda- sági földeket, figyeljék a föld­utak, szurdikok, völgyek álla­potát, ha vadkárt, vagy bármi­lyen más jellegű kárt észlel­nek, azt a tulajdonosnak, az önkormányzatnak, vagy a rendőrségnek jelezzék. A jog­szabály szerint, a felszerelt­séghez tartozik a sörétes pus­ka is, de ezt csak a kártevők ri­asztására, illetve önvédelemre lehet használni. Varga András, a szekszárdi polgármesteri hi­vatal műszaki irodájának a munkatársa elmondta, három mezőőrt foglalkoztatnak, de így is nagy terület jut egy-egy emberre. Télen a falopás, ta­nyabetörés, nyáron a termény dézsmálása okozza a legna­gyobb gondot. Faddon évek óta tervezik, hogy mezőőrt alkal­maznak, de eddig erre nem ju­tott pénz. Fülöp János polgár­Jékel János szekszárdi mezőőr naponta végigjárja a területét, a tanyák tulajdonosaival is mindig vált pár monda­tot. Balogh Lászlónak a Baktan van pincéje, ha teheti még télen is kimegy ellenőrizni, hogy minden rendben van« Húsz éve járja a határt, minden völgyet ismer mester szerint a bűnözési mu­tató olyan magas a környéken, hogy ezt nem lehet tovább ha­logatni. Terveik szerint tavasz- szal állna munkába egy mező­őr és egy közterület-felügyelő. Az utóbbinak a bérét az önkor­mányzat, a mezőőrét, ahogy a települések többségében, a földtulajdonosok járulékként fizetnék. Jékel János szekszárdi mezőőr az idén már huszadik éve, hogy járja a határt. 1826 hek­táros területet felügyel. Akik kint laknak a tanyán, azokkal naponta találkozik, gyakran szót is váltanak. Még a hajlék­talanokat is számon tartja. A húsz év alatt többször előfor­dult, hogy falopáson kapott néhány embert, soha nem félt, bár megnyugtatná, ha marok- fegyvere lehetne, akárcsak a természetvédelmi őröknek. JEGYZET IHAROS! IBOLYA r/** •• r r r, rr Kozossegepito tűzoltók A rendszerváltás áldozataivá lettek a tűzoltóegyesületek. Anyagiak hiányában a többsé­gük megszűnt, szétesett Ké sőbb szerencsére, elsősorban a német testvérkapcsolatok jóvol­tából újjáalakultak, vagy újak jöttek létre. Kaptak tűzoltóautót és más felszereléseket A gyer­mekeknek szervezett tűzoltó­versenyek is segítenek, hogy stí­lusosak legyünk, ébresztgetni a lelkesedés lángiát A19. század utolsó harmadában tömegével alakultak meg a magyar tele­püléseken a tűzoltóegyletek Volt köztük nem egy, amely 120-150 évet is megélt Nem mindegy, hogy tíz percen belül érkezik meg az első tűzoltó, vagy csak jel óm múltán. A hiva­tásos tűzoltók felszereltsége ter­mészetesen korszerűbb, sokolda­lúbb, s szükség esetén egészen speciális tüzek eloltására is ah kalmas. Az önkéntesek azonban éppen azért, mert helyben varé nak, sok értéket megmenthet­nek, ha megakadályozzák a tűz tovaterjedését Ennél is fonto­sabb a tűzoltóegyesületek kö­zösségépítő szerepe. Az önkén­tesek maguk is egymásm utalt, egymást segítő testület tagjai, választott vezetőkkel Olyan fér­fiak, sőt lányok is, akiket önzet­len munkájukért megbecsül a közösség. Hajdan igen mngos- nak számított még Szekszár­don is, nemhogy egy faluban a tűzoltóbál Ma úgy monda­nánk, az önkéntes tűzoltók a ci­vil szfém fontos szereplői Hasznosnak találják a kötvényt Nem pénzért oltják a tüzet, és öreg autókkal járnak Tolna megyében szeren­csére sok az egyesületi tűzoltó, de elavult techni­kával dolgoznak. Az ön- kormányzatoknak nincs sok pénzük a támogatá­sukra, de többen sikere­sen pályáztak. Vida Tünde Az önkéntes tűzoltók mindegyike átesik a szükséges képzésen, eb­ben a megyei szövetségtől és a ka­tasztrófavédelmi igazgatóságtól kapnak támogatást Pénzben vi­szont nem, maradnak az önkor­mányzatok és a pályázatok. Nagydorogon ez utóbbi megte­remtése érdekében most folyik az alapító okirat módosítása. Kishonti János elnök azt reméli, ki tudják majd egészíteni pályázat­ból az önkormányzattól kapott évi egymilliót Ők egyébként tizenhe­ten vannak, s egy IFA-val vonul­nak, amit a paksi hivatásosoktól kaptak. A legtöbb egyesület vagy a hivatásos tűzoltók leselejtezett au­tójával jár vagy a nyugati testvérte­lepülésektől kapott kocsikkal. Az egyesületek és a hivatásos állomány között „állnak” az ön­kéntes tűzoltóságok, melyek 24 órás szolgálatot adnak, s legalább négy ember vonulását biztosítják. Ilyen kettő van a megyében, a tol­nai és a tamási. Erre a címre pá­lyázik a bátaszéki tűzoltóság is. Treszner József elnöktől megtud­tuk, a fejlesztést az M6-os építése is sürgeti, hiszen Bátaszék térsé­gében 3 alagút lesz, ami a műsza­ki mentéseknél jelent majd új fel­adatot, nagy kihívást, s miután a szekszárdi, mohácsi egységek messze vannak, az lenne a leg­jobb, leggyorsabb, ha ők helyből vonulnának. Az állam minden 2006-ban született gyerek számára auto­matikusan 40 ezer forintot utal át a baba Start-számlájára, amelyet a szülő nyit meg vala­melyik hitelintézetnél. A szü­lői befizetést az állam annak 10 százalékával kiegészíti, leg­feljebb évi hatezer forintig. Ha egy szülő nem fizet be gyerme­ke számlájára, a fiatal várha­tóan 122 000 forint körüli ösz- szeget kap. Akinek a szülei ha­vi ötezer forintot befizetnek, több mint kétmillió forinthoz juthat nagykorúsága idejére. Legutóbbi közvélemény-ku­tatásunkban a Babakötvénnyel kapcsolatos véleményükről kérdeztük a napilapvásárlókat. Az eredmény azt mutatja, hogy a válaszadók 20 százaléka gon­dolja úgy, hogy ez a kezdemé­nyezés serkenti a gyermekvál­lalási kedvet, és haszpos. 45 százalékuk szerint nincs kiha­tással a gyermekvállalási haj­landóságra, azonban ennek el­lenére hasznosnak ítélik. A megkérdezett napilapvásárlók egynegyedének álláspontja szerint a Babakötvénynek sem­milyen haszna nem lesz. 9 szá­zalékuk nem hallott még erről a támogatásról. A férfiak és nők álláspontja között nem találtunk lényeges eltérést. Ám a korosztályok vé­leményét összevetve megálla­pítható, hogy a 45 év felettiek pozitívabban fogadták a kezde­ményezést, mint a fiatalabbak. A 30-44 éves korúak között az átlagnál közel 8 százalékpont­tal magasabb azok aránya, akik teljesen haszontalannak talál­ják a kötvényt. Az alapfokú végzettségűek között háromszoros azok ará­nya az összes megkérdezetthez viszonyítva, akik nem hallot­tak még erről a támogatási for­máról, azonban aki hallott ró­la, az jellemzően pozitívan íté­li meg. Legkevésbé a felsőfokú végzettségűek találják hasz­nosnak a kezdeményezést. Az ország régióit tekintve a buda­pestiek és a Délkelet-Magyar- országon lakók találják leg­hasznosabbnak a Babaköt­vényt. A kérdés megítélése összefüggésben van a válasz­adó pártpreferenciájával. Azok között, akik egy most vasárnapi választások esetén a jelenlegi kormánypártokra szavaznának, lényegesen ma­gasabb azok aránya, akik hasz­nosnak tartják ezt a támoga­tást. Szabályok és elvárások az önkéntes tűzoltóságokon Az önkéntes tűzoltósághoz leg alább napi négy készenléti szolgá­latot ellátó tűzoltó kell Napköz­ben nyolc percen, munkaidőn túl 10 percen belül meg kell kezde­niük a kivonulást Legalább egy középkategóriájú és egy tartalék gépjárműfecskendő legyen a birto­kukban. Emellett olyan hírköz­pont szükséges, amely folyamatos rúdiókapcsolatot tud biztosítani a hivatásosokkal A működési terü­letét úgy kell megállapítani, hogy annak legtávolabbi pontjám a be­érkezettjelzés vételétől számított 25 percen belül oda érkezzenek Ön szerint ösztönzi-e a Babakötvény a gyermekvállalási kedvet? Nem, és nem is tartom hasznosnak Nem, de hasznosnak találom FORRÁS: BUDAPESTI CORV1NUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON ll'DIT ÉS DR. HOFME1STER-TÓTH ÁGNES A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az AS-M. Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napila­pot vásárló felnőtt magyar lakosságból kerülnek ki Budapesten és az or­szág városaiban. A minta nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. A kutatás vezetői: dr. Simon Judit és dr. Hofmeister-Tóth Ágnes. TOLNÁBAN A-TÓL Z-ÍG Még egy hónapra pályázna a társulás dombóvár Részt vesz a köz­munkapályázatot kiíró mi­nisztériumok meghívásos pá­lyázatán a dombóvári többcé­lú társulás. A pályázat elnye­rése esetén egy hónappal meghosszabbodik a program, annak a kétszázötven ember­nek, akik május 30-ig részt vesznek a közmunkában. (így) A falu idős lakóitól tanulnak a fiatalok györköny Az önkormányzat és a nyugdíjasklub közösen nyert közel 300 ezer forintot a szociális minisztériumtól arra, hogy a nyugdíjasok más korosztályokhoz kerülje­nek közelebb. A teleházban áprilisig péntekenként talál­koznak a nyugdíjasok a falu ifjabb lakóival, hogy átörökít­sék tudásukat. Az első talál­kozón forgácsfánksütésre, csuhé-, csuta-, kórófigura ké­szítésre tanították az érdeklő­dőket. (vt) Nem értettek egyet a közös fenntartással nagymányok Általános Mű­velődési Központot hozna lét­re az önkormányzat, a leg­utóbbi testületi ülésen a kép­viselők többsége azonban el­vetette az intézmény alapítá­sát. A német kisebbségi ön- kormányzat sem támogatja a tervet, (pá) Panellakások felújítása volt a téma a fórumon PAKS Évről évre nő a panel­felújítási kedv Pakson. Idén várhatóan tizenegy lakókö­zösség rekonstruálja lakóépü­letét állami és önkormányzati támogatással. Zsarnai Sándorné, a 7. számú válasz­tói körzet képviselője a nyer­tes pályázókat, s azokat a pa­nellakásban élőket hívta la­kossági fórumra, akik még nem fogtak bele a felújításba. Az összejövetelen a lehetősé­gekről és a tapasztalatokról esett szó. (vt) Nem lesz drágább a gyerekek táborozása szekszárd Nem tervezi a szállásdíj emelését a Szek­szárdi Vagyonkezelő Kft. a balatonszepezdi és a sötétvöl­gyi gyermektáborban. Az idén is 1200 forintot kérnek éjszakánként. Ehhez ötven százalék támogatást adnak az önkormányzatok a saját gyerekeiknek. A vagyonkeze­lő tavaly tízmillió forintot köl­tött a táborokra. Az idén szebb és kényelmesebb kör­nyezet várja a gyerekeket, (ii) Várják a javaslatokat a pro űrbe kitüntetésre TOLNA Már várják a javaslato­kat a Tolna Városért Kitüntető Díjra. A kilenc éve alapított elismerést egyének és közös­ségek is kaphatják. A kitünte­tésre a képviselők, a jegyző, a szakmai és társadalmi szer­vezetek tehetnek javaslatot, január 31-ig. A felterjesztés­hez szükséges adatlapokat a városházán, a titkársági osz­tályon lehet kérni, illetve az internetről letölteni, (sk) i

Next

/
Thumbnails
Contents