Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-30 / 280. szám
6 HAZAI TÜKÖR 2005. NOVEMBER 30., SZERDA HIRSAV Mécs Imre MSZP-s listán indul jövőre elfogadta az MSZP ajánlatát, így a szocialisták fővárosi listájának befutó helyére kerül Mécs Imre. Mécs eredetileg SZDSZ-jelölt, de nem szerepelt volna befutó listás helyen. Mécs úgy tervezte, hogy egyéni győzelme esetén az SZDSZ-, listán bekerülve viszont az MSZP-frákciót erősítené. AII. kerületi SZDSZ visszalépésre szólította fel a politikust. Gyurcsány: nem Blair javaslatára ELFOGADHATATLANNAK nevezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Tony Blair brit kormányfő javaslatát, mely szerint mintegy 170 milliárd euróval csökkentenék a következő EU-költségvetési tervezetet. Gyurcsány szerint nem kell most bármi áron büdzsét készíteni, az osztrák elnökség talán alkalmasabb lenne erre. 40 ezerrel rövidültek meg az adófizetők? az orbán-kormány háztartásonként 40 ezer forinttal rövidítette meg a magyar adófizetőket - jelentette ki tegnap Gál I. Zoltán. A szocialista képviselő arra emlékeztetett, hogy a villamosenergiartörvény 2001. decemberi módosításával az Orbán-kormány 64 milliárd forint többletnyereséget juttatott az erőműveknek. Krizsó helyett Győrffy A szólás szabadságában győrffy Miklós lesz vasárnaptól A'szólás szabadsága új vezetője. A Friderikusz Sándor utáni műsorvezető, Krizsó Szilvia ugyanis gyermeket vár - így az indoklás. @ további hírek: www.heggel.hu Zsúfoltak maradnak az InterCityk „Új menetrend lép életbe december 11-étől a MÁV-nál” - mondta el Kavalecz Imre szóvivő. A társaság igyekszik zökkenőmentesen biztosítani a vonat-, autóbusz-és egyéb csatlakozásokat. A csatlakozás javulására számíthatnak többek közt Érd, Vác, Monor, Pilis, Sülysáp lakói. A vasúttársaság bevételeinek mintegy negyede egyébként az itt utazóktól származik. Idén legtöbben az InterCity (IC) vonatokat vették igénybe. A járműpark azonban túl kicsi, ami különösen hétvégenként jár kényelmetlenséggel. A helyzet nem javul, mert a MÁV anyagiak híján nem tervez jövőre változást. Átszervezik a budapesti józsefvárosi pályaudvar személyforgalmát. Az így megtakarított pénz nagyobb részéből, 300 millióból a Keleti pályaudvart korszerűsítik. Decembertől ismét lesznek a gyorsvonatokon első osztályú kocsik, a társaság a jelenlegieknél tisztább szerelvényeket ígér. ■ Rados V. Törvényalkotási véghajrá költségvetés Közel ezer módosító indítványról voksoltak o E c A kijelölt képviselők bekiabálással és zászlókkal jelezték, hogyan szavazzanak frakciótársaik Igazi szavazási nagyüzem volt tegnap a parlamentben. A honatyák a költségvetési módosítások mellett többek közt elfogadták a felsőoktatási törvényt és a földosztásról szóló jogszabályt is. Szakács Árpád Reggel 9 órakor kezdődött tegnap a szavazási nagyüzem az Országgyűlésben. A honatyák a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó módosító indítványokról voksoltak a T. Házban. A parlamenti padsorokból a kormány által előterjesztett dokumentumhoz közel ezer egyéni javaslat érkezett, amelyekről összesen négy óra alatt döntöttek a honatyák. Mindezt jelképesen kell érteni, mivel a jelenlévők többsége aligha tudta, pontosan mihez adja voksát. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke mindössze az indítvány számát és az előterjesztő nevét jelentette be a szavazás előtt. A „tájékozódást” a frakciók által kijelölt képviselők segítették, akik a voksoláskor bekiabálták, sőt, kis zászlókkal jelezték pártjuk álláspontját, így a honatyák tudták, hogy melyik javaslatot támogassák és mit utasítsanak el. A maratoni gombnyomássorozat hamar lefárasztotta a képviselőket, egy idő után sokan újságjaik mögül nyúltak ki. Medgyessy Péter volt miniszterelnököt is inkább a sajtó kötötte le, mint a voksolás. Szavazás közben Horn Gyula is kedélyesen beszélgetett padtársaival, hasonlóan cselekedett Orbán Viktor Fidesz-elnök is. De voltak olyanok is, akik mobiljuk fényképezőgépét tesztelték, míg mások telefonjukon vitatták meg kisebb-nagyobb ügyeiket. A voksolás délután egy órakor ért véget. A honatyák az ezer módosító javaslatból alig ötvenet támogattak. Ezek kivétel nélkül a kormánypártok és a kabinet előterjesztései voltak, az ellenzéki kezdeményezéseket elutasította a többség. A döntések értelmében jövőre egész évben az ideivel azonos mértékű normatív támogatást kapnak a művészeti iskolák. A parlamenti frakciók az ügyben összefogtak, és a kormány elképzeléseivel szemben fenntartották az iskolák támogatásának mértékét 2006-ban is. A koráb-Elfogadták a számokat A Jövő Évi költségvetéshez benyújtott 948 módosításról szavaztak a T Házban. A büdzsé főösszegeit 7 ezer 506 milliárd kiadással, 5 ezer 975 milliárd forint bevétellel, 1531 milliárd hiánnyal fogadták el. „Magyarország az egyetlen tagország, amelynek költségvetési hiánya nem felel meg az EU ajánlásainak” - mondta tegnap Joaquin Almunia, az EU-bizottság pénzügyi biztosa. Mint elhangzott, Brüsszel újabb figyelmeztetésre kényszerül. bi elképzelésnél szintén több juttatást kapnak a szociális intézmények. Az elfogadott előterjesztések nyomán valamelyest emelkedett az önkormányzatoknak juttatott támogatások mértéke is. Mindez nem elégítette ki az érintetteket: az önkormányzati vezetők továbbra is azt hangoztatták, több pénzre lenne szükségük. A jövő évi költségvetésről december 19-én, a végszavazással zárul a vita. A vadászok alkalmasságát vizsgálnák Idén már öt halálos vadászbaleset történt hazánkban, ezért a területet felügyelő agrártárca a szabályok módosítását tervezi. Gráf József miniszter elsősorban a vadászok orvosi és pszichológiai vizsgálatát szigorítaná. „A hatályos törvény a vadászat minden apró részletét szigorúan szabályozza, így semmilyen változtatásnak nem látom értelmét” - mondta ugyanakkor Székely István. Az Országos Magyar Vadászkamara jogi képviselője szerint a baleseteket mindig emberi felelőtlenség okozza, amit semmilyen új rendelkezéssel nem lehet kiküszöbölni. Legutóbb Urbán Árpád szocialista képviselő vesztette életét, amikor bátyja tiltott módon oldalirányba adott le lövést. Itthon ötvenötezer vadász rendelkezik fegyvertartási engedéllyel. Ehhez el kell végezni egy három hónapos tanfolyamot, át kell esni egy orvosi kivizsgáláson. A fegyvervásárlást és -tartást rendőrség engedélyezi. A miniszter szigorítana- Mit jelent az - kérdezte lapunk Gráf József minisztertől -, hogy erősíteni kell a vadászok orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatát?- Ez a legveszélyesebb sport, ezért ezt csak olyan ember űzheti, aki válsághelyzetben is képes jó és gyors döntést hozni.- Eddig nem volt vizsgálat?- Az csak egy alapvizsgálat, de mint azt látjuk, kevés. Hetven éven felül pedig minimális feltétel lenne, hogy a vadászt évente megvizsgálják, hiszen mi, idősebb emberek, a szürkületben gyakran rosszul látunk.- Ön is vadászik?- Életemben nem vadásztam. Új felsőoktatási törvény és életjáradék-program AZ ORSZÁGGYŰLÉS pontosította a „földért életjáradékot” programot. E szerint a földalap az 55. évét betöltött, saját jogú nyugellátásban részesülő tulajdonostól, továbbá a 62 év feletti tulajdonostól vásárolhatja meg a ßldet, életjáradék ellenében. A korábbi szabályozás nem határozott meg korhatárt, csak annyit, hogy a földalap nyugdíjastól vásárolhat földet. elfogadta a T. Ház az Alkotmánybíróság határozata után módosított új felsőoktatási törvényt is. Ennek egyik vonása, hogy irányító testületeket nem, gazdasági tanácsokat viszont fel kell állítaniuk az intézményeknek. A Mádl Ferenc aggályai miatt ki nem hirdetett jogszabályhoz az alkotmányügyi bizottság 67 pontos módosítást nyújtott be. MDF-es kitűző az euróért az euró 2010-ES bevezetéséért kampányolt az MDF, arra kérve a képviselőket, hogy a jelenlegiformában ne szavazzák mega költségvetési főszámokat. A honatyák levelet és EURO 2010 feliratú, nemzeti | színű kitűzőt vehettek át a frak- í dó tógáitól. Úgy tudjuk, a ki- | fűzőket az ülésteremben osztot- .1 ták volna, ám Szili Katalin ház- 2 elnök ehhez nem járult hozzá.- Azt hallani, hogy egyes kivételezett személyek vendégvadászként, vadászvizsga nélkül is lövöldözhetnek az erdőben. Ön hallott erről?- Igen. De ez csupán némely vadásztársaságok törvényellenes gyakorlata, amit meg kell szüntetni.- Vizsgálatot indított. Mikor lesz eredmény?- Hét végére várjuk az érsekvadkerti tragédiáról összegyűjtött tényeket. ■ Izing A.-Vég M. Nyitottá tennék a bírói pályát életpálya Az államfő és a legfőbb bíró változtatna Körülményeik javításáért tüntetnek a suzukisok Sólyom László államfő szerint túl zárt a bírói pálya, nagyon ritka, hogy tapasztalt, gyakorló jogász bekerüljön a bírói karba, pedig annak jót tenne a nyitottság. Minderről azon a találkozón beszélt az államfő, amelyen Lomnici Zoltán főbíróval vitatta meg az igazságszolgáltatás aktuális kérdéseit. A Legfelsőbb Bíróság elnöke rámutatott, a rendszerváltás idején 1000 fős bírói kar jelenlegi 2800-ra gyarapodása részben más területekről érkezett jogászok révén valósult meg. Hozzátette: kezd belterjessé válni a bíróság, így érdemes gondolkodni a változtatáson. ■ Sz. Sz. A Lomnici Zoltán (jobbra) a Legfelsőbb Bíróságon fogadta az államfőt Tüntetést szerveznek december elsejére, csütörtökre az esztergomi Suzuki-gyárnál a dolgozók. A munkások túlfeszítettnek tartják a megkövetelt tempót, kifogásolják, hogy nem úgy vehetik ki szabadságukat, ahogy ők szeretnék. Bár az alapszabadság egynegyedét elvileg a dolgozók mindenhol akkor veszik ki, amikor szeretnék, az esztergomi cég vezetése a dolgozók szerint ezt sorozatosan nem teszi lehetővé. Felháborodtak a munkások azon is, hogy még a mosdóba is csak akkor mehetnek ki, amikor megengedik nekik. A cégvezetés korábban úgy nyilatkozott, egy építkezés miatt a problémát mobil WC-kkel próbálják megoldani. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke szerint hazánkban már a legvégső eset, amikor a szakszervezetek tényleges akcióba lépnek, ellentétben a sokkal lobbanékonyabb francia dolgozók hozzáállásával. „A magyar szakszervezeti kultúra hatékonyságát elsősorban a kollektív szerződés hatálya alatt dolgozók aránya jelzi, nem a ténylegesen megvalósított sztrájkok” - tette hozzá az alelnök. ■ B. L. ■ Csak engedélylyel mehetnek ki a mosdóba?