Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-30 / 280. szám

2005. NOVEMBER 30., SZERDA VILÁGTÜKÖR 7 Elérte a beiIZOl Oroszországot Már elérte Oroszország területét a kínai vegyi üzemből származó benzolszennyezés. Az orosz egészségügyi hatóságok már tegnap észlelték az Amur folyó benzoltartalmának növekedését. Becslések szerint a szennyezés december 6-án éri el Habarovszk városát. A mérgező anyag miatt Oroszországban mintegy másfél millió ember ivóvízellátása van veszélyben. Börtönbotrány Európában cia-rejtély Büntetés vár az emberi jogokat sértő országokra Nyolc áldozata van a kanyarónak Az életmentő oltások hiányában Románia egyes részein kanyaró­­járvány ütötte fel fejét. A beteg­ségnek eddig nyolc gyermek esett áldozatul, a legidősebb kö­zülük egy 13 éves kislány. A jár­vány megelőzhető lett volna a ta­valy e célra létrehozott országos intézet segítségével, de ott sem kellő szakembergárda, sem meg­felelő mennyiségű vakcina nincs. Az Országos Járványellen­őrző Központot az előző kor­mány hozta létre 4,6 millió eurós befektetéssel, de ott a mai napig is mindössze négy ember dolgo­zik. Adriana Pistol, a központ igazgatója szerint ráadásul Eugen Nicolaescu miniszter sem mond igazat, amikor azt állítja, elegendő mennyiségű oltóanyag volt készleten. A járványveszélyre már 2001- ben felhívta a figyelmet egy PHARE-alapokból elkészített jelentés, amelyet viszont annak idején nem hoztak nyilvánosság­ra. A lakosságnak csak mintegy 60 százaléka részesült védő­oltásban. ■ L. J. A Vatikán a melegek ellen Hivatalosan is közzétette a Vati­kán azt a pápai rendeletet, amellyel ki kívánják rekeszteni a homoszexuálisokat az egyház­ból. A sajtó által már egy héttel ezelőtt megszellőztetett utasítás messze a katolikus egyházon túlnyúló heves vitát váltott ki. A XVI. Benedek pápa által még augusztus 31-én jóváhagyott ren­delet értelmében az egyház „nem fogadhat be a papneveldékbe és a szerzetesrendekbe olyanokat, akik aktív homoszexuális életet élnek, mélyen gyökerező homo­szexuális hajlamokat mutatnak, vagy támogatják az úgynevezett meleg kultúrát”. Az utasítás ugyanakkor lehe­tővé teszi azoknak a jelölteknek a pappá szentelését, akik bizo­nyítani tudják, hogy előzőleg legalább három éven át le­gyűrték homoszexuális vonzal­mukat, és nem tartottak fenn nemi kapcsolatot. Az új szabályozás drámai visz­­szaesést hozhat a hivatást gya­korlók számában. Az utasítás el­lenzői szerint a dokumentum szellemében nagy visszalépést jelent a korábbi liberális intéz­kedésekkel szemben. ■ F. K. Az EU-tagsággal járó jogok felfüggesztésével fenyegeti Brüsszel azokat a tagországokat, amelyek otthont adtak a CIA titkos börtöneinek. Csák Elemér A jelek szerint távolról sem hír­lapi kacsa, hogy az amerikai hír­szerzés által terrorizmussal gya­núsított foglyokat európai orszá­gokban is vallatták. Amióta a botrány kirobbant, több ország - köztük Magyarország - vezetői határozottan tagadták, hogy tit­kos börtönök lettek volna a terü­letükön. Hírek jelentek meg ar­ról is, hogy a CIA gyanús repü­lőgépei hol szálltak le az öreg kontinensen 2001. szeptember 11. után. Szóba került többek között hazánk is, Batiz András kormányszóvivő azonban úgy nyilatkozott: a gép utasai csupán megpihentek Budapesten. Új fordulatot vett az ügy, hogy Franco Frattini, az Európai Unió Biztottságának bel- és igazság­ügyekért felelős elnökhelyettese kijelentette: az EU a vád teljes tisztázását kéri. Frattini egyben figyelmeztetett: elvesztik szava­zati jogukat azok a tagországok, amelyekről kiderül, hogy enge­délyeztek titkos CIA-börtönöket. Az EU-tag Lengyelország és a tagjelölt Románia - a La Re­­publica megfogalmazása szerint - már a vádlottak padjára került, de a lista bővülhet. Az EU egy jogászt bízott meg azzal, hogy irányítsa a titokzatos repülő­járatok kivizsgálását. A bizottság egy magas beosz­tású képviselője a múlt héten fel­vetette ezt a kérdést a Fehér Ház­ban és az amerikai külügymi­nisztériumban egyaránt - nyilat­kozta Fratüni. - A válasz az volt: időre van szükség. „Ilyesformán nem kaptuk meg az amerikaiak­tól azt a magyarázatot, amire számítottunk” - tette hozzá. A főbiztos szerint az EU magatar­tása attól függ majd, meddig kell várni a washingtoni válaszra. Csak Nagy-Britanniából több mint 200 terroristagyanús sze­mélyt vittek ki. Németországban - ahol minden párt kemény fel­lépést követel - 80 járat úti célját vizsgálják. Ellenőrzésnek vetettek alá egy gépet Portugáliában is. Kanadában az elmúlt négy év­ben 55 ízben szálltak le a CIA iszlámista foglyokat szállító re­pülőgépei - állította hétfői szá­mában a La Presse című kanadai napilap. Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksé­gének (CIA) összesen 13 gépe fordult meg tíz különböző kana­dai reptéren - írja a lap, amely állítólag megszerezte az érintett járatok jegyzékét. Eszerint a gépek közül nyolc a kubai Guan­­tánamóból, az ottani amerikai tá­maszpontról érkezett, ahol több száz iszlámistát tartanak fogva a terrorizmusellenes harc jegyé­ben. Más gépek Spanyolország, Nagy-Britannia, Portugália és Németország felé folytatták út­jukat, végső úti céljuk azonban nem volt ismeretes. Az említett repülőgépek, amelyek egyébként a Human Rights Watch emberi jogi szer­vezet listáin is szerepelnek, a CIA fedőszerveinek tulajdoná­ban állnak. Irán megfenyegette az Európai Uniót IRÁN MEGSZÜNTETI az atom­­programjáról folytatott tárgyalásokat az Európai Unióval, amennyiben utóbbi továbbra is azzal fenyegetőzik, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsá­hoz küldi dossziéját. „Ha a következő tárgyalásokon ismét csak a Biztonsági Tanáccsal fenyegetőznek, akkor a tárgyalásoknak semmi értelme” - jelentette ki tegnap Dzsavad Vaidi iráni főtárgyaló. Izraeli-palesztin tűzpárbaj Betlehemben izraeli és palesztin katonák keverédtek egymással ösz­­szetűzésbe a palesztinai Betlehemben, A jelentés sze­­{ rint a néhány perces tűzpár­­bajban senki sem vesztette életét. Mindkét fél a másikat vádolja a lövöldözés miatt. J Közben Mahmud Abbász palesztin elnök leállította a Fatah szervezetben tartott előválasztásokat a sorozatos csalások miatt. Osztrák-magyar kormányülés lesz Bécsben karácsony előtt néhány { nappal, december 20-án tartják a közös osztrák-ma­gyar kormányülést Bécsben - jelentette be Wolfgang Schüssel osztrák kancellár. A találkozó időpontjáról Gyurcsány Ferenc október J végén, az Európai Unió nagy-britanniai csúcs­­találkozóján állapodott meg osztrák kollégájával. A rendőrök is hibáztak a beszlani túszdrámában az orosz rendőrség kom­mandósai is vétkesek annak a 331 túsznak - elsősorban gyermekeknek - a halálá­ban, akiket 2004-ben ejtet­tek foglyul csecsen terroris­ták egy beszlani általános is­kolában. A vizsgálat szerint a legtöbb áldozatot a nehéz­­fegyverek használata szedte. Az iskola ostromában a helyi erők ugyanis gránátvetőket, tankokat és lángszórókat is bevetettek. @ TOVÁBBI HÍREK: www.regoel.hu Tornyosuló felhők a Fehér Ház fölött az AMERIKAIAK kétharmada gondolja azt, hogy az USA ira­kifellépése rossz irányba tart. A háború odahaza is egyre népszerűtlenebb, s - ha eset­leg hoz is látszatsikert a de­cember 15-i iraki választás - egyre nyilvánvalóbb, hogy a terrorizmustól nem a Tigris és az Eufrátész partján kell meg­védeni a nyugati demokrá­ciát. Amerika az iszlám világ­gal folytatott általános hábo­rú felé sodródik - nyilatkozta a világéletében keményvona­las Zbigniew Brzezinsky volt nemzetbiztonsági főtanács­adó. A tekintélyes politológus szerint Irakban többé nem reális az eredetileg kitűzött cél, a stabil világi demokrácia megteremtése. Nők napja Irakban emberrablással terror Egy európai származású asszony követett el öngyilkos merényletet Megbukott a liberális kanadai kormány Tegnap két hír is megrázta Európát: egy belga származású asszony öngyilkos merényletet követett el Irakban, ahol néhány óra múlva terroristák elraboltak egy német régésznövendéket. Az öngyilkos merénylő Bel­giumban született, s miután egy iszlám radikálishoz ment fele­ségül, áttért a muzulmán hitre. A nő nevét nem hozták nyilvá­nosságra. Szakértők szerint a terroristák között világszerte egyre több a nő. Közben első komoly külpoliti­kai válságával néz szembe az új német kancellár, tegnap ugyan­is elraboltak egy német nőt Irak­ban. „A német kormány minden tőle telhetőt megtesz annak ér-Kivégzéssel fenyegetik a terroristák a német nőt és sofőrjét dekében, hogy sértetlenül kerül­jön elő egy Irakban eltűnt német származású nő és sofőrje” - kö­zölte kedden Angela Merkel né­met kancellár. Az áldozat, Susanne Osthoff régésznek tanult, de Irakban hu­zamosabb ideje már emberbará­ti tevékenységgel foglalkozik, például gyógyszereket igyekszik beszerezni kórházaknak. Ost­­hoff elrablói videofelvételt is küldtek az egyik német televí­ziós állomás bagdadi irodájának. Ezen két térdeplő, bekötött sze­mű személy látható, körbevéve három fegyveressel. Az elrablók azt követelik, hogy Németország szüntesse be az iraki újjáépítés támogatását. ■ Farkas K. Belebukott a hétfő este tartott bizalmatlansági indítványba a kanadai kormány. A Kanadai Liberális Párt alkotta kisebbségi kormány elleni bizalmatlansági indítványt 171 igen és 133 nem szavazattal fogadta el a képviselőház. Paul Martin kor­mányfő tegnap talál­kozott Michaelle Jean főkormányzó­val, az államfő, II. Erzsébet ki­rálynő képviselőjével, akitől kér­te a képviselőház feloszlatását. Az ellenzék vezetői azért nyúj­tottak be bizalmatlansági indít­ványt a kormány ellen, mert Paul Martin miniszterelnök el­utasította azt a követelésüket, hogy oszlassa fel a parlamentet. A bizalmatlansági indítványt egy nagyszabású sikkasztási botrány váltotta ki, amelyben érintett volt a kormányzó liberá­lisok több pártvezetője is, bár a vizsgálat Paul Martint minden vád alól tisztázta. A vesztegetési bot­rány egy korábbi liberális kormány­időszakhoz kapcsolódik: a párt a kilencvenes években csaknem 85 millió dollárt fizetett ki rek­lámügynökségeknek, sokszor mindenfajta ellentételezés nél­kül. Az előrehozott választá­sokat várhatóan január 23-án tartják. ■ K. F. ■ Paul Martin nem volt érintett a liberális párt botrányában. V k

Next

/
Thumbnails
Contents