Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-19 / 271. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 19., SZOMBAT 5 PTE ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI KAR Szakemberek a régiónak hagyomány A főiskola őrzi az emberközeli tanár-diák kapcsolatot A szekszárdi főiskolai kar egyesíti magában a nagy egyetem szellemi erejét és a tömegoktatás ellené­re megőrzött, emberköze­li tanár-diák kapcsolatot - mondta dr. Horváth Béla, egyetemi tanár, a PTE Ily­­lyés Gyula Főiskolai Kara főigazgatója. A főiskolai kar az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola jogutódja, ezért mindazon tradícióknak a folytatója, amelyek az intéz­mény fennállásnak több mint negyedszázada alatt kialakul­tak - mondta prof. dr Horvát Bé­la főigazgató. Már három nagy tudomány­­területen képeznek szakembe­reket: a szociálpolitika, a gazda­ságtudomány és a pedagógus­­képzés területén. Sok szak mű­ködik. Céljuk, hogy minél na­gyobb mértékben kielégítsék a megye és a régió szakemberigé­nyét. Ennek érdekében új sza­kokat, szakirányú továbbképzé­seket indítanak. A már meglévő, népszerű és jól működő szakok mellett 2006- ban már az új bolognai rend­szerben indítják a bölcsészettu­domány területén a magyar és a média szakot. Ugyancsak á Bolo­­gna-típusú képzésben a gazda­ságtudomány területén új szak­iránnyal jelentkeznek, a turiz­mus-vendéglátás szakkal. Az elmúlt egy-két évben indí­tották a felsőfokú szakképzései­ket, ezek kínálatát is bővítik. 2006 februárjában keresztfél-Nappali Levelező Összes 1993 435 296 731 1994 477 410 887 1995 553 701 1254 1996 559 679 1238 1997 634 553 1187 1998 707 491 1198 1999 730 460 1190 2000 668 496 1164 2001 674 673 1347 2002 721 916 1637 2003 777 1000 1777 2004 910 1111 2021 2005 1033 1279 2312 Fontos, hogy a hallgatók jól érezzék itt magukat - mondta dr. Horváth Béla főigazgató éves képzéssel indul a moderá­tor, az ifjúságsegítő és az infor­matikai statisztikus szak. Az el­múlt év sikeresebb képzése az idegenforgalmi szakmenedzser szak volt. Ez a képzés Szekszárd nevezetességére, a vörösborra épült, fő szakiránya ugyanis a borturizmus. A főiskola Szek­szárd szülötteihez kapcsolódó tradícióit is folytatni kívánja - mondta a professzor. A főiskola hallgatóinak na­gyobb fele Szekszárd és közvet­len környezetéből, illetve Tolna megyéből érkezik. A többiek a környező megyékből iratkoz­nak be a főiskolára, az ő elhe­lyezésüket jó színvonalú kollé­gium biztosítja.- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a hallgatók jól érezzék magukat nálunk - hangsúlyozta a főigazgató. Hozzátette, hogy ugyan már náluk is tömegokta­tás van, de azért még őrzik és ápolják az emberközeli tanár­diák viszony hagyományát is. Folyamatosan fejlesztik az infrastruktúrát, hogy az szolgál­ja a hallgatók képzését és érde­keit. Az európai felsőoktatási térség szellemében jelenleg há­rom belga, osztrák, görög, romá­niai intézménnyel ápolnak part­nerkapcsolatokat, hogy hallga­tóik megismerhessék egy másik ország kultúráját és tanulhassa­nak az ottani főiskolákon. A Kinyitották a főiskolai könyvtár kapuit pedagógia A megye legnagyobb szakmai dokumentumgyűjteménye Mintegy húszmilliós beru­házással bővítették a főisko­lai kar könyvtárát. A saját bejárat lehetővé teszi, hogy a nyitva tartást függetlenít­sék az oktatási időtől. Száz-százhúszezer dokumen­tum áll a könyvtárhasználók rendelkezésére, ebből mintegy nyolcvanezer a főiskolai kari könyvtár tulajdona. Az akkori Humán Szolgálatok Központja Megyei Pedagógiai Szakkönyv­tárának állománya, mintegy harmincezer dokumentum 1977-ben került a főiskola könyvtárába. A könyvtár a megye legtelje­sebb pedagógiai gyűjteménye. Egyes pedagógiai lapokból 1945-től vannak bekötött évfo­lyamaik, ilyen például a Tanító vagy a Köznevelés. A pedagógia határterületeinek dokumentu­mait tekintve is egyedülálló az állomány. A hallgatók egy része naponta ötször-hatszor, szinte minden szünetben megjelenik a könyv­tárban valamilyen anyagért. Az óravázlatok írásához például egyszerre akár tíz könyvből is dolgoznak a hallgatók. Amíg egy közművelődési könyvtárban az a gyakorlat, hogy a látogató el­visz három könyvet, és azt há­rom hétig olvassa, addig a kari könyvtárból a hallgató tíz köny­vet kölcsönöz ki, és három nap múlva cseréli. A könyvtár látoga­tói 194 folyóiratot forgathatnak. A könyvtár kutatóműhely is, ahol gyűjtik a hallgatók szak­­dolgozatait, s az oktatók tudo­mányos munkájával kapcsola­tos dokumentumokat. Megta­lálhatók azok a munkák, ame­lyek nyilvánosan még nem je­lentek meg, csak kéziratban ol­vashatók. Mikor, hol érhető el? Online katalógus: http://gutenberg.igyfk.pte.hu Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.45-18.00, szombaton: 8.00-12.00-ig Szellemi műhely a Dunatáj tudomány Rangos konferenciákat szerveznek A főiskola szellemi mű­helyeket is működtet, amelyeknek a hatása messze túlterjed Tolna megyén. A főiskolai kar Szekszárd szel­lemi műhelyeként szerkeszti az Új Dunatáj című tudományos és művészeti szemlét. A lap fő­­szerkesztője N. Horváth Béla, szerkesztői Kukorelly Endre és Töttős Gábor. A főiskola hozta létre és mű­ködteti továbbá az Illyés Irodal­mi Alapítványt, amely pályáza­tokat, versmondó versenyeket hirdet fiatalok számára, s igyek­szik mindjobban megismertetni a névadó irodalmi és szellemi örökségét. Az idén a József Atti­­la-év kapcsán szavalóversenyt hirdettek. A Tolna Megyei Tudo­mányos Egyesület rangos, nem­zetközi konferenciákat, tudomá­nyos tanácskozásokat szervez és bonyolít. Legközelebbi rendezvé­nyük - még a magyar tudomány ünnepéhez kapcsolódóan - Bélyácz Iván akadémikus Mo­dernizáció, növekedés és eladó­sodás című előadása lesz no­vember 21-én, ló órakor a kar ta­nácstermében. A Dunatáj Mészöly Miklós számá­nak címlapja az író 80. születésnap­ja alkalmából, 2001 júniusában üjm-íatá-J *1 ftfOUAtt 1 S2Ä» * 2$et. Sok oktató szerez tudományos fokozatot Az oktatás színvonalát mi sem jelzi jobban, mint az oktatói gárda tudományos minősítései. A kar ötvenegy főállású oktató­jából tizenháromnak már van valamilyen tudományos minő­sítése. Ugyanakkor az oktatók nemcsak tanítanak, hanem ta­nulnak is. Jelenleg tizenöten doktori iskolát végeznek, közel állnak a Phd-fokozat megszer­zéséhez. Többen habilitáltak. Kiemelendő a főiskolán oktató művész-tanárok ismertsége, el­ismertsége. Az integrált nagy egyetem előnyei abban is meg­mutatkoznak, hogy a szekszár­di oktatók tanítanak az egye­tem pécsi karain, s neves egye­temi előadók oktatnak rendsze­resen Szekszárdon. Képzések 2006/2007-ben A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyű- <f'vVR'yí/I la Főiskolai Kara az alábbi képzéseket hirdeti meg a 2006/2007-es tanévre FŐISKOLAI DIPLOMAT ADO ALAPKÉPZÉSEK a C3 CL. kommunikáció- és médiatudomány alapszak magyar alapszak óvodapedagógus alapszak óvodapedagógus alapszak, nemzetiségi (német) óvodapedagógus szakiránnyal szociális munka alapszak tanító alapszak tanító alapszak, nemzetiségi (német) tanító szakiránnyal turizmus-vendéglátás alapszak kommunikáció-és médiatudomány alapszak magyar alapszak óvodapedagógus alapszak szociális munka alapszak tanító alapszak turizmus-vendéglátás alapszak DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐK RESZERE: szociális munka alapszak (pedagógusdiplomával rendelkezőknek) FELSŐFOKÚ SZAKKEPZESEK-NAPPAU RENDSZERŰ KÉPZÉSBEN: g 5 csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó idegenforgalmi szakmenedzser ifjúságsegítő informatika statisztikus, gazdasági tervező moderátor vállalkozás szakügyintéző levelező tagozaton is keresztféléves képzésben is keresztféléves képzésben is keresztféléves képzésben is keresztféléves képzésben is Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Tel.:74/528-300; Fax:74/528-301 7100 Szekszárd, Szent István tér 15-17. Tel.:74/419-622; Fax:74/419-507 E-mail: felveteliinfo@igyfk.pte.hu Honlap: www.igyfk.pte.hu Kényelmes kollégium várja a kar hallgatóit diákélet Hagyományok, szórakozás A főiskolai kar háromszáz he­lyes kollégiumában hat emele­ten háromágyas, hideg-meleg vizes mosdóval, hűtőszekrény­nyel, telefonnal felszerelt szo­bákban laknak a hallgatók. Informatikaterem, s szinten­ként tanulószobák állnak a hallgatók rendelkezésére. Az épületben található büfé, vala­mint minden emeleten villany­­tűzhellyel felszerelt konyha. Sportolási lehetőséget a kondi­cionálóterem használatával, kölcsönözhető kerékpárokkal és más sporteszközökkel bizto­sít a kollégium. A Kari Hallgatói Önkormány­zat és a Kollégiumi Bizottság számos diákrendezvény szerve­zője. A városban található Incognito klub kedvelt szórako­zóhelye a kar diákjainak. Az el­sőévesek gólyatábora, a gólya­bál, a kollégiumi „gólyasimoga­tó”, a tavaszi főiskolai napok, a más egyesületi rendezvények színes és tartalmas kiegészítői a karon folyó szakmai tevé­kenységnek. Feszített víztükrű fedett uszo­da, tornaterem, szabadtéri sport­­létesítmények, gyakorlóintézmé­­nyek is várják a hallgatókat. SÍTÁBOR A harmadéves tanítójelöltek közül azok, akik testnevelés mű­veltségterületre szakosodtak, minden évben kötelezően ötnapos sítáborban vesznek részt Ausztriában. A tananyag része, hogy megta­nulják a síoktatást. Képünk a legutóbbi semmeringi sítáborban készült

Next

/
Thumbnails
Contents