Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-03 / 257. szám
2 PAKS, DUNAFÖLDVAR ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Parkot és utat gondoznak pályázat Munka százötven embernek PAKS térsége Tizennégy településen több mint százötven ember foglalkoztatására nyílik lehetőség, ha sikerrel jár az a pályázat, melyet most nyújtott be a Paksi Többcélú Kistérségi Társulás. A Foglalkoztatáspolinuppp*3H|ra| tikai és Munkaiul I ritim kö/munkapályázata 42 főként munkabérre, járulékokra fordíthatnak. A pályázat egy folyamatban lévő programhoz kapcsolódik - tudtuk meg ferencziné MÉREi meünda vidékfejlesztési menedzsertől. A pályázat készítője elmondta, most a kistérség tizennégy településén száz embernek adnak munkát november végéig. Ezúttal 158 állástalan foglalkoztatására nyílhat lehetőség. Többségüket három, húsz embert pedig hat hónapon át foglalkoztatnak majd. Az így alkalmazott közmunkások a falu- és városszépítésben vesznek részt, parkokat gondoznak, utakat tartanak karban, árkokat tisztítanak. A pályázattal negyvenkétmillió forintot nyerhetnek el, amelyhez csupán egymillió forintot kell önerőként hozzátenniük az önkormányzatoknak, amelyet a létszám arányában vállalnak. Vida T. Uj fák a betegek helyett csere Eltűnnek a nyárfák a lakótelepről Paks Folyamatosan vágják ki az allergiát okozó és az elöregedett vagy beteg iákat a városban. A Szent István téren az öreg és balesetveszélyessé vált juharfák helyére új fasort tervez az önkormányzat A városháza előtti díszcserjék némelyikén betegség nyomait fedezték fel a kertészek. Ide, mint Klézl Terézia főkertésztől megtudtuk, hársfákat ültetnek majd. A lakótelepen az allergiás tüneteket okozó nyárfákat vágatják ki. Az óvárosban Ulbert Sándor saját képviselői keretének egy részét fordítja fásításra. Terve az, hogy társadalmi munkában ültetik majd ki a hály utcai beteg vérszilvafák helyére kerül. Ebben a hónapban Dunakömlődön, a Béke utcában is fásításba fognak. A Dankó Pista utcában a paksi cigány kisebbségi önkormányzat parkosított a környezetvédelmi minisztériumtól nyert 1,2 millió forintból. Újabb pályázatok segítségével egy játszótér megépítését is tervezik. V. T. Kutyaszorítóban a menhely ebsors Bizonytalan a Cerberus egykori kedvenceinek sorsa Nem kapott működési engedélyt a paksi kutyamenhely. Négyszáz kutya és negyven macska sorsa bizonytalan. A telep vezetője elköltözik, ha a város egy hasonló telepet felépít az állatoknak. Seregély Erzsébet- Ha kell, a testemmel fogom védelmezni az állatokat - mondta Gál Tiborné, a kutyamenhely vezetője, aki hat hónapot kapott arra, hogy felszámolja a telepet. Amennyiben nem teszi, úgy százezer forintra büntetik - áll a paksi jegyzőtől kapott határozatban. A menhelyvezető nem akar megválni a kedvencektől. Elaltatni egyet sem fog - szögezte le. Egyelőre nincs hely, ahová mehetnének. A boxokból négyszáz kutyának és negyven cicának kellene költöznie. A menhelyet működtető Vácikai Cerberus Alapítvány vezetője szerint 40 millió forintba kerül egy új telep felépítése. Költözésről csak akkor lehet szó, ha segítséget kap a várostól - mondta a vezető. Három kilométeres körzetben bárhová áttelepül, amennyiben az építkezést és a költözést a város átvállalja. Messzebbre nem megy, mert az utazási költségek olyan magasak lennének, hogy azt az alapítvány nem bírná el. Évente így is nyolcszázezer és egymillió forint közti összegbe Robi, az arany retriever szerencsés. A veszprémi Takács Ferenc (a kép jobb szélén) örökbe fogadta. Gál Tiborné örül, hogy egyik védencének rendeződött a sorsa. A többi állat ugyancsak gazdára vár kerül a menhely fenntartása. Az állatmenhelyek nem kapnak állami támogatást - mondta Fiáth Szilvia, a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány vezetője. Szerinte nem megszüntetni, hanem segíteni kellene a menhely működését, hiszen az önkormányzat helyett gondjaiba veszi a kóbor állatokat. A kutyamenhely kálváriája már tavaly kezdődött A város tavaly megvonta a támogatást az alapítványtól, mert nem tartották be a megállapodást, amely arról szólt, hogy az ebek száma nem lehet több kettőszáznál A kóbor ebeket a sintér is a telepre viszi, ráadásul nőtt a létszám akkor is, amikor átvette a városi telepről a kutyákat A kutyamenhely megszűnéséről szerettük volna Hajdú János polgármestert is megkérdezni, de lapzártánkig nem tudtuk elérni. Cseréptetőt kap a hivatal Segítenek a tanároknak használni a számítógépet program Középkorúak a billentyűnél dunaföldvár Várhatóan egy hónapon belül elkészül a városháza tetőfelújítása. Az épület belső udvari részét a palaborítás helyett cseréppel fedik le - tudtuk meg Lajkó Andortól, a polgármesteri hivatal műszaki irodavezetőjétől. A képviselőtestület még a nyáron döntött a SÁRSZENTLÖRINC Étkezési búzát gyűjtött az erdélyi árvízkárosultaknak a sárszentlőrinci gazdakör - tudtuk meg Bach János elnöktől. A helyi és környékbeli gazdák által adott gabonát azok a gyergyószentmiklósi családok kapták, akiknek csűrjei vagy láfelújításról, amelyre négymillió forintot különítettek el. A tetőfelület és az ereszcsatorna mellett a belső homlokzatot is javítják. Korábban a százéves épület utcai homlokzatát újították fel. A munkák ideje alatt a hivatalban folyamatos az ügyfélfogadás. S.E. bon álló takarmányuk megsemmisült. A búzával megrakott kamion hétfőn délután érkezett meg az erdélyi településre. A rakományt a helyi plébános és a gyergyói Karitász szervezet segített elosztani. A 20 tonna kalászosból 185 család részesült. Ajándékot hoztak Niestre küldöttei dunaszentgyörgy A németországi Niestre-ből fogadtak vendégeket a hét végén Dunaszentgyörgyön. A Hessen tartománybeli, 1800 lelkes falu jókívánságait és ajándékait, egy tűzoltófecskendőt, egy platós kisteherautót és egy úthengert Edgard Paul polgármester adta át a település vezetőinek. A két falu partnerkapcsolatot szeretne kialakítani - mondta Hencze Sándor, Dunaszentgyörgy polgármestere. Az elöljárók először áprilisban találkoztak. A baráti találkozót szeptemberben egy viszontlátogatás követte, ahol megállapodtak, hogy közös uniós pályázatokat készítenek, és a német település amiben csak tudja, segíti a dunaszentgyörgyieket. Paks Pedagógusok ismerkedhetnek a számítógép-kezelés alapjaival, az internet-használattal a közeljövőben a paksi Közművelődési Kht Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában. A részletes program összeállítása és az iroda bővítése most folyik. Szerveznek majd képzést, lehetőség szerűit kis csoportokban, illetve egyénre szabottan, és lehetőséget biztosítanak arra is, hogy az irodában használhassák a számítógépeket a pedagógusok. A tanfolyam költségeit és az ahhoz szükséges számítógépeket, programokat, nyomtatót abból a két és fél millió forintból fedezik, amelyet a Dél- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán nyertek. - Megkeressük a paksi és Paks környéki iskolákat, hogy felajánljuk a lehetőséget a tanárok, tanítók számára - mondta Darócziné Szalai Edit, a kht. igazgatója. A pályázatot azzal a céllal adták be, hogy a pedagógusok szakemberek segítségével elsajátíthassák a számítástechnikai alapismereteket, mivel felmérések azt mutatják, hogy a pedagógusok, köztük is a középkorosztály egy részének problémát jelent a számítógép kezelése. Világi kórust is alakítanak nasydorog Községi kórus alakul Nagydorogon. Az új énekkar létrehozását Farkas János, a református kórus karnagya kezdeményezte. Az első összejövetelen egy híján tízen voltak. Abban maradtak, hogy péntekenként hattól hétig gyakorolnak az általános iskola zenetermében, ahova továbbra is várják az énekelni vágyókat. Farkas János bízik abban, hogy a községben élő énektanárok is csatlakoznak majd. Az első fellépés a Mindenki karácsonyán lesz, amelyre természetesen karácsonyi témájú dalokkal készülnek. Búzát vittek Gyergyóba AXIÁL KFT. Az Axiál Kft. Gépüzletága bajai telephelyére termékmenedzser kollégát keres az alábbi feltételekkel: Elvárások:- mezőgazdasági gépészmérnök végzettség- B kategóriás jogosítvány •angol és német nyelvtudás A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal kérjük 2005. nov. 15-ig az alábbi címre eljuttatni: Axiál Kft. Tel.: 79/526-420 Kovács Krisztina Fax: 79/520-410 6500 Baja, Szegedi út 147. E-mail: kovacsk@axial.hu TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Bonyhád elismerés A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Tolna Megyei Szervezete MATISZ NÓRÁT, a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtár munkatársát kiváló gyermekkönyvtárosi tevékenységéért, a kistelepülési könyvtárak és iskolák számára nyújtott segítségéért elismerő oklevélben részesítette. Matisz Nóra az oklevelet az Illyés- ünnepségek keretében vette át. ipái Dunaföldvár bővítés Bölcsőde bővítésére nyert pénzt az önkormányzat. A Munkaügyi Minisztérium által kiírt pályázaton mintegy harmincegymillió forintos támogatást kaptak csoportszoba-bővítésre és konyhafelújításra. lsei Fácánkert indulás Kiválasztották a kivitelezőt, és hamarosan elkezdik a művelődési ház felújítását - tudtuk meg Varga Katalin jegyzőnőtől. A munkák kezdéséhez a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett pályázaton nyert az önkormányzat 12 millió forintot, amelyet önerőből 15 millióra egészítettek ki. A tervek alapján például megújul az épület homlokzata, akárcsak a tetőszerkezet egy része, és a bejárat elé szélfogót építenek, m Kismányok felújítás Befejeződött a Kossuth Lajos utcában a járda és a burkolt vízelvezető árok felújítása. Ugyanebben az utcában most állítják helyre a földes vizesárkot, ipái Németkér biciklit nyertek Két Schwinn Csepel Adrenalin 2005 típusú kerékpárt nyert a németkéri általános iskola a DDGÁZ Rt. által kiírt pályázaton. A pályázóknak kerékpáros túraútvonalat kellett tervezni. Az útvonaltervet megjelentetik egy kerékpáros túraútvonal gyűjteményben, m Ozora művészeti képzés Az általános iskolában két hónapja kezdték az idén bevezetett Táltos művészeti képzést. A képzésben részt vevő hetven gyerek a tanórák utáni fakultatív foglalkozásokon örömmel, nagy lelkesedéssel vesz részt - tudtuk meg Szappanos József iskolaigazgatótól. (vl) Paks előadás Híres magyar utazók címmel tart előadást Pakson, a Városi Múzeum kőtárában dr. Kubassek János geográfus-tudománytörténész november 7-én, hétfőn 17 órakor, (se) Sióagárd kamera Civil kezdeményezés indult egy közelmúltban történt betörés kapcsán, egy térfigyelő kamera beüzemelésére - tudtuk meg Varga Katalin jegyzőnőtől. Mivel zsáktelepülésről van szó, egy kamerával könnyen megfigyelhetnék a bevezető úton közlekedő autókat. A részletekről a következő testületi ülésen dönt az önkormányzat, (he) k i t