Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-03 / 257. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG • 2005. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK M § Iví H y ■■ MEGYEI TŰKOR ■ mm mmmmmmmmmM 3 Milliók gyógyítják a csapást vis maior Utak, hidak, középületek rongálódtak meg a zivatarokban Idén júniusban, tizenöt kérelem 39,5 millió forintos támogatásával elfogyott a megyei vis maior keret. Szeri Árpád A természeti csapások okozta károk enyhítését ezután a belügyminisztériumtól várhatták az érintett önkormányzatok. Bohli Antal, a Tolna Megyei Területfejlesztési Iroda vezetője elmondta: a júniusi felhőszakadások után ugyancsak sok település kért anyagi segítséget. Az első csomagban öt kérelmet továbbítottak 18,5 millió forint összértékkel. A BM ebből 16,3 millió forintot teljesített. Ezután ugyanitt újabb tizenöt Tolna megyei pályázatról született döntés, nem is olyan régen, mindössze egy hete. A 107 milliós kárigényt a központ sokallotta, ez az oka annak, hogy a kért összegből 43,6 millió forint érkezett a megyébe. Az irodavezető megszívlelendő tudnivalóként aláhúzta: egy szórt makadámút teljes aszfaltozását a BM később sem teszi lehetővé kizárólag a vis maior keretből... Ugyancsak a nyári özönvíz hozta meg újabb tizenhárom település 173 millió forintos kérelmét, erről várhatóan két héten belül döntés születik. Hoz-Czifra Ferenc, Alsónána polgármestere a részben a vis maior keretből rendbehozott általános iskolánál zájuk a múlt hónap végén tizennégy település csatlakozott, benyújtott számlájukon 133 millió forint szerepel. Bohli Antal ilyen esztendőre nem emlékszik praxisában, azaz a megyéből ilyen sokan még soha nem kértek ilyen sok pénzt kármentésre. Még 306 millióra várnak a települések A nyári felhőszakadás óta Tolna megyében harmincöt település részesült 99 millió 400 ezer forint vis maior támogatásban. Ezeken a helyeken főleg utak, hidak és amúgy is rossz állapotban lévő középületek rongálódtak meg. A központi keret terhére jelenleg huszonhét település nyújtott be kárigényt 306 millió forint értékben. Döntés még nem született. A multik halásszák ki a hasznot haltermelés A hidegebb és mélyebb tavakban kevesebb a hal A hazai halastavakban az idén is a ponty a meghatározó, de évről évre nő a harcsa, a csuka, a süllő aránya is. Ennek ellenére évente egy emberre 3,40 kiló hal jut, míg a szomszédos Ausztriában a fogyasztás 10 kiló fölött van. Mauthner I. Az Alfóldön, a sekélyebb halastavakban több, míg a hidegebb, mélyebb dunántúli vizekben kevesebb volt idén a hal, tájékoztatta lapunkat Sztanó lános, a Haltermelők Országos Szövetségének és Terméktanácsának elnöke. A felvásárlási ár még a tavalyit sem éri el, noha 380 forint körül van egy kiló hal önköltségi ára. A termelők szeretnék elérni, hogy a lehalászást követő hetekben ne legyen drágább a hal a boltokban 500 forintnál, jelenleg még a bevásárlóközpontokban is 790 forint egy kiló ponty. A terméktanács vezetése próbált egyezkedni a multikkal, miszerint novemberben olcsóbb, majd karácsony előtt drágább legyen a hal. Egyezségre azonban nem jutottak, mondta Sztanó János. A multik ugyanis egymást figyelik, nem a termelőket. Karácsony előtt lenyomják a ponty árát, a több vásárló reményében. A termelők szeretnék elérni, hogy mindenhol legyen feltüntetve, ahol halat árulnak, hogy honnan származik a termék, melyik termelőtől. HORVÁTH ZOLTÁN SZentlőrinci termelő 38 hektáros halastóval rendelkezik. Ehhez vásárol még fel kisebb termelőktől is halat, vele Bonyhádbörzsönyben találkoztunk. A bevásárlóközpontoknak mégsem jelent üzleti partnert, mert kistermelőnek számít, aki egész évben nem tud halat szállítani. Milyen a nem iszapízű, finom ponty? Az iszapízt okozhatják a tóban elszaporodott zöld növények és a planktonok, melyek fontos szerepet játszanak a halak táplálkozásában. Az se jó, ha zsíros a hal. A vastag iszapréteg a tó fenekén ugyancsak nem használ. A legjobb ízű pontyok a 1,20- 1,50 kiló közöttiek, mert ezeknek még jó a zsír- és húsarányuk. Halászlének, rántott halnak, rácpontynak kiválóak. JEGYZET Lássuk a drótszamarat! az autósok egyik rémálma közé az éjben az út szélén alig észrevehetően, bizonytalanul tekerő kerékpáros tartozik. Ugyanakkor az országútra merészkedő kerekesek is gyakorta panaszkodnak arról: az autósok majdhogynem semmibe veszik őket. Igazságot ebben az összetett kérdésben nem lehet tenni: ezzel a rendőrség sem próbálkozott tegnap, amikor is ellenőrizte a megyeszékhelyen a bicikliseket. Nem büntette, hanem jó tanácsokkal látta el őket. S nem is kétséges, hogy érdemes odafigyelni az útbaigazításra. Hiszen tény, hogy a kerékpár olyan közlekedési eszköz, mellyel az is része lehet a forgalomnak, aki nem ismeri oda-vissza, álmából is felébresztve a KRESZ-t. Ezt a luxust elvileg egyetlen gépjármű vezetője sem engedheti meg magának. SOK gyermek is látható az utakon, megnyergelve a drótszamarat. Remélhetőleg valamennyien kellő alapozást kapnak már az általános iskolákban a közlekedési szabályokról, s nem utolsósorban arról, hogy mennyire fontos a láthatóság. A fejükbe csepegtetett tudnivalók azt is erősíthetik, amit úgy nevezünk: közlekedési kultúra. Aminek birtoklása persze mindenkinek előnyös, kerékpárosnak és autósnak egyaránt, szeri árpád ujj u» fi irúiTi nr^nPTTi/ AJ %Jf Jaj -XT1. U Ej M-j A. %-a ää Ön milyen gyakran eszik halat? varga József vizsgabiztos, Syaszhink tolnai módra elkészített halászlé, tésztával és jó csípősen. Ez az a halétel, amely a legtöbb esetben kerül az asztalra. Paprikás lisztbe forgatott kárászt is szoktunk sütni. KUTAS KRISZTIÁN képviselő, Dombóvár: Nem eszem halat, mert tele van szálkával. Ha mégis rászánom magam, akkor leginkább karácsonykor és még néhány ünnepnapon, legtöbbször halászlét. A tengeri halakat viszont szeretem sütve, de csak amelyikben kevés a szálka. nagy Péter pénzügyi tanács■ 4P rül az asztalomra halból kalmakon, karácsonykor, esetleg szilveszterkor szoktam halászlét vagy rántott halat enni. Nyaraláskor, ha van rá lehetőségem, akkor megkóstolom a tengeri halakat. komjáti vivien tanuló, Szek| szer mindig a* ■ van otthon Lj£|&jN j* halászlé és Bt w fy ; rántott vagy ■ J sült hal, amit mindig a nagymamám vagy az édesanyám készít. A halászlét mi is tésztával eszszük. A kedvencem a ponty halászlé, de a többi halételt is nagyon szeretem. Hitelre is szükség lehet A Tolna Megyei Önkormányzatnak a megelőző évnél kedvezőtlenebb pénzügyi feltételek mellett kell teljesítenie idei pénzügyi feladatait. A költségvetés elfogadásakor 14 milliárd 869 millió forint bevétel mellett 15 milliárd 79 millió forint szerepelt a mérleg két serpenyőjében. Az esztendő hátralévő időszakában még várható és a költségvetésben nem szereplő kiadások összege elérheti a 100- 140 millió forintot. Emiatt nem zárható ki a hitelfelvétel szükségessége. Sz. Á. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Paks az atomerőmű által épített jégpálya tegnap délután megnyílt. Használata a jövő hét végéig díjtalan. Hatvanszor harminc méteres, plusz húsz fokos hőmérséklet alatt lehet használni. m> Szedres véradónap Vérüket adták a szedresiek szerdán az általános iskolában - tudtuk meg Koleszár Mihály polgármestertől. A Vöröskereszt és a véradóállomás által szervezett őszi véradónap sikeresebbnek bizonyult, mint a tavaszi, hiszen többen jelentkeztek. Az adakozókat meleg ebéddel és üdítővel vendégelték meg. m Szekszárd cukorbetegség A Magyar Vöröskereszt városi nyugdíjas alapszervezete november 8-án, 14 órakor (kedden) előadást szervez a Babits Mihály Művelődési Ház tükörtermében az időskori cukorbetegségről. Előadó: dr. Sudár Zsolt, belgyógyász főorvos. (gy) Tolnanémedi vetélkedő a világtakarékossági nap alkalmából vetélkedőt rendeztek, melyen az általános iskola negyvenhárom felsőtagozatos tanulója vett részt. A gyerekek a takarékosságból, a pénzzel való gazdálkodásból vizsgáztak. Öt csapat indult - versenyen kívül a tanárokból és szülőkből verbuválódott csapat - melyből a 7. osztály került ki győztesen, m Závod KÉPÚJSÁG A helyi kábeltelevíziós rendszer egyik csatornáján megkezdődött a képújság adása. Az információk egy számítógépes program segítségével kerülnek a závodi családok televízióinak képernyőjére. A technikai berendezések a polgármesteri hivatalban vannak. (Pn (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) DRÓTKERÍTÉS! VÉDD A MAGADÉT Műanyagozott kerítésfonat 1.5 m magas csak 6900 Ft/25 fm Tetra Hobby heg.kerítésháló 1.5 m magas csak 5990 Ft/50 fm Tetra Nett heg. kerítésháló 1.5 m magas csak 5990 Ft/25 fm Araink az átát (25%) tartalmazzák Cím: Drótüzem Kozármisleny. Ipartelep, tel.: 72/370-037 Cím: ECONOMIC kft. Szekszárd Rákóczi u. 156/a az Opel Gemencel szemben, tel.: 74/311-349 BESZÉLGETÉSRE VÁRJA AZ ÉRDEKLŐDŐKET HARANGOZÓ GÁBOR EU Parlamenti képviselő 2005. november 4-én (pénteken) 16.00 érakor a HAPPY&ORANGE Kávézóban, (volt Gemenc presszó) rNAGYDOROGI ^ BÚZAVIRÁG NÉPTÁNCEGYESÜLET köszönetét fejezi ki azoknak, akik szja 1%-ával támogatták egyesületünket. A befolyt 58.999 Ft-ot az alapító okiratban megfogalmazott célokra fordítottuk. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik a 2003. évi szja. 1 %-át (142.532 Ft-ot) a SZEKSZÁRDI NAGYCSALÁDOSOK EGYESÜLETE javára ajánlották fel. A törvény adta lehetőséggel élve felhasználását átcsoportosítottuk a következő évre. Az összeget kirándulások szervezésére szeretnénk fordítani. Kérjük továbbra is támogassanak bennünket, adományuk nemes célt szolgál. Adószámunk: 19231938-1-17 •28196'