Tolnai Népújság, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-05 / 233. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. OKTOBER 5., SZERDA NAGYDOROG 5 A lovas kántort jól megnézik portré A zenénél és a természetnél csak a családját szereti jobban A művészetek és a természet. A családja mellett e két dolog a legfontosabb Farkas János számára. Vida Tünde A művészetek és a természet. Ez a két legmeghatározóbb fogalom Farkas János életében a család mellett. Hogy zenetanár és kántor lett, az annak köszönhető - mint elárulta hogy működött az „eleve elrendelés”. Édesanyja is zongoratanár, kántor, tanított a kántorképzőben, egész életében orgonán játszott, János ebben a légkörben nőtt fel, s egyértelmű volt, hogy ezt a pályát választja. Most amellett, hogy tanít zongorát Pakson, Nagydorogon és környékén kántorkodik. Ezzel nem merül ki a művészetben betöltött szerepe, ő vezeti a református kórust. Most arra készül, hogy községi énekkart toborozzon. Azokat várja az október 28- ára tervezett alakuló összejövetelre, akik nemcsak az egyházi énekeket szeretik. Itt - ahogyan elmondta - alkalom lesz, hogy énekeljenek bármit Palestri- nától az Illésig. Amint a hobbijáról kérdezem, mosolyogva mondja: azzal nincs probléma, van bőven. Imádja a természetet, van egy terepjárója, azzal járja a szőkébb és távolabbi környéket. Szüretkor Snneplik a Búzavirágot is Emlékezetesnek ígérkezik az idei szüreti nap, amelyet október 8-án tartanak, hiszen ez a rendezvény lesz egyben a Búzavirág Néptáncegyesület fennállásának jubileuma is. Az együttes 25 éve alakult, s erre az alkalomra visszahívták a régi táncosokat is, akik nem csak a felvonuláson vesznek részt, hanem fellépnek este, s ők nyitják meg a bált is. A felvonulás délután két órakor indul a település központjából, a fogatok és a táncosok végigjárják a falut. A bált a sportcsarnokban rendezik. A szüreti napon műsort adnak a Búzavirág Néptáncegyesület jelenlegi táncosai is.- Ha leesik a hó, abban a pillanatban elindulunk. Szenzációs érzés amikor az ember megy, s maga előtt nem látja senki nyomát, csak mögötte a sajátját - mondja lelkesedve. A másik fantasztikus élményt adó hobbi a ló. Nagyapái nagy lovasok voltak, édesapját azonban mindvégig hiába nyaggatta, hogy tartsanak lovakat. Ő azonban megvalósította az álmot, van egy kancája csikóval. Ha teheti, úgy intézi, hogy lóval jön-megy, hiszen - mint mondja - a lovast mindenki megnézi, s még az emberekkel is könnyebb úgy beszélni, ha lóháton közlekedik. Persze, nem magas lóról... Farkas János először tartott orgonakoncertet tanítványaival a református templomban. A bevételéből a Búzavirág együttest segítik Névjegy 1970. január elsején született Szekszárdion. Nagydorogon él születése óta, itt végezte az általános iskolát, Pakson a Vak Bottyán Gimnáziumban érettségizett, Pécsre járt művészeti szakközépiskolába, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképzőjébe. Pakson zongoratanár a Pro Artis Művészetoktatási Intézményben, felesége, Farkas Ildikó mobilfodrász, egy gyermekük van, a 3 és fél éves Lili. Kelengye hét új kis polgárnak ünnepség Számon tartják a legfiatalabb lakosokat Két éve vált szokássá, hogy a kicsiket „kis polgárrá” avatják és megajándékozzák. Az idei ünnepségen hét csecsemőt és édesanyát köszöntöttek. Nagydorog új kis polgárai, Keresztes Hanna, Kumika Kevin Zoltán, Binder Zsombor, Szakács Klaudia, Czári Mendi Csenge, Lotz Dániel, Kőszegi Evelin Mária. Az új hagyomány megszületése óta hetvenkét kisbaba lett Nagydorog kis polgára. Ők körülbelül négyezer forint értékű babaápolási csomagot, Az egyik kis polgár, Binder Zsombor, édesanyja, Binder Henrietta ölében 1870 2199 1949 3559 1970 2928 1990 2874 2005 2904 emléklapot, szüleik egy Nagydo- rogról szóló könyvet kaptak ajándékba. Az ünnepség a két védőnő, Bakonyi Zoltánná és Demény Károlyné tájékoztatójával folytatódott. Ők a babák táplálásáról, a szoptatás fontosságáról beszéltek. Az összejövetelre olyan anyukákat is meghívtak, akik kitartóan szoptatták kisbabájukat. Demény Károlyné elmondta, hogy jelenleg az összes három hónapnál fiatalabb csecsemőt anyatejjel táplálja az édesanyja. A két védőnő rendszeresen találkozik a kismamákkal, hetente kétszer az egészségházban tartanak tanácsadást, de otthonukban is rendszeresen meglátogatják a kicsinyeket. Igaz testvérek Igazfalván kapcsolat A szerződést rövidesen aláírják az erdélyi településsel Testvértelepülési szerződés aláírását tervezik, miután igazfalvai delegációt fogadtak Nagydorogon, illetve a község küldöttsége járt az erdélyi település falunapján. Nagydorogon régen megfogalmazódott az igény, hogy Erdélyben testvértelepülést keressenek, így megkezdték a tárgyalásokat, s amennyiben mindkét fél részéről erős a szándék, kiépítik a kapcsolatot. 1866-ban Szekszárdról, Kajdacsról, Szedresről, Sárszentlőrincről, Uzd- ról és Nagydorogról települtek ki családok Bunyaszekszárdra, mely 1978-ban megszűnt. Lakói Lúgosra, Acsádra és Igazfalvára települtek. Szekszárd Lúgossal ápol testvérvárosi kapcsolatot, s WsW még lehetnek a megyeszékhely képvise- lő-testülete bá- báskodott Nagydorog és Igazfalva találkozása fölött.- Igazfalván nagydorogi leszármazottak - mondja Dobri István polgár- mester, aki elmondta, hogy Kaczián János helytörténész e témáról írt egy könyvet, a nagydorogi szálakra vonatkozó adatokat rendelkezésre bocsátja. A polgármester reméli, hogy nemcsak a települések vezetése, hanem a művészeti csoportok között is létrejön a kapcsolat. Kiépítik a diákcsere lehetőségét, s eljutnak addig, hogy az igazfalvai és nagydorogi családok is megismerjék egymást. A hivatal őrizné a meleget Kicserélték az ablakokat és az ajtókat, összesen negyven- kettőt, a polgármesteri hivatalban. A munkát a szekszárdi Mirold Rt. végezte a település vezetésének teljes megelégedésére. A beruházás 2,9 millió forint volt, ebből egymillió forintot tett ki a saját erő, 1,9 milliót pedig a CÉDA-pályázatból kapott támogatás. A hivatal épülete a nyolcvanas években épült, s megérett a korszerűsítésre. A falu vezetésének terve, hogy ha nem is a következő évben, de felújítják a tetőt, s ha lehet, szigetelik az épületet, hogy gazdaságosabban lehessen fűteni. EMLÉKKIÁLLÍTÁS Monhalt Istvánná Patkós Mária festményeiből rendeztek kiállítást a Közművelődési és Sportlétesítmények Központjának rendezvénytermében. A pálfai festő korábbi munkái mellett új technikával készült alkotásokkal érkezett Nagydorogra. Ezeket a képeket tragikus körülmények között elhunyt unokahúga, Tóth Aranka emlékére ajánlotta. A kiállítást két héten át láthatták az érdeklődők. Tekfonos hirMsítliétd Értékesítésben jártas, jó kommunikációs és szervezőkészséggel rendelkező munkatársakat keresünk (másodállásban Is végezhető munka) Bonyhád, Dombóvár, Simontornya, Szekszárd, és Tolna É területére. Cím: Szekszárd, Liszt F. tér 3. E-mail: peter.kisvari@axelspringer.hu 3 Tel.: 74/511-523 mmmmm Az AS-M Kft. szekszárdi irodája szerződéses hirdetMftevő keres Nnaydoj ^rmetere. Érdeklődni: 74/511-516 Fax: 74/511-501, E-mail: hird.tolna@axels.hu Tolnai Népújság __________A hír velünk jár! UJ LOTTOZO A A Szerencsejáték Rt. Paks, Kossuth L. u. 3. szám alatti lottózója 2005. október 7-én elköltözik és megújult környezetben, nyitott pultos üzlethelyiségben, vasárnapi nyitva tartással várja a játékosokat és fogadókat a paksi Tesco Áruházban (Tolnai út 2.) kialakított új lottózóban. Nyitás: 2005. október 7. (péntek), 8 óra A nyitás napján akció várja a játékosokat! „Bármikor bejöhet!” lásÉít ÜP simmtsimm s?t< pécsi nmm k t