Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-15 / 190. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE FESTENEK Több mint tízmillió forintot fordít a vagyonkezelő a szek­szárdi Garay általános iskola Zrínyi utcai épületében a vizesblokk felújítására és a tantermek festésére. Képünkön Hudnik Antal és Pámer Pál pakolja ki az egyik osztálytermet. REPÜLŐNAP Kicsik és nagyok egyaránt találtak nézni- és kipróbálni valót a szombati Őcsényi Repülőnapon, így Katona Attila és család­ja is (képünkön). Helikopterek, sárkány- és már repülőgépek, ejtőernyősök lepték el az eget a település fölött. Sokféle lehet a támogatás tanév Az önkormányzatok segítik a rászorulókat A lehetőségeikhez mérten igyekeznek megkönnyíte­ni a szülőknek az iskola- kezdést. Legalábbis ami az anyagiakat illeti. Van, ahol sokat adnak, másutt csak a kötelező jut. Ebben a hónapban kell dönteni­ük az önkormányzatoknak az iskolakezdési támogatásokról. A tekintetben nagyok az eltéré­sek, hogy melyik önkormány­zat mennyi pénzt tud fordítani az iskolakezdés megkönnyíté­sére. Szekszárdon az önkormány­zat rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesíti azokat a szülőket, akik egyedül nevelik gyermeküket és az egy főre jutó jövedelmük nem haladja meg a 32.110 forintos összeget. Akik nem egyedül nevelik gyerme­küket, csak akkor támogatható- ak, ha az egy főre jutó jövedel­mük nem több, mint 28.405 fo­rint. A támogatás várható ösz- szege gyerekenként 3-4 ezer fo­rint, de ha nagyon alacsony az egy főre jutó jövedelem, elérhe­ti az ötezer forintot is. Harcon például azok az alsó tagozatos gyerekek, akik nem részesülnek gyermekvédelmi támogatásban, ingyen kapják a tízórait. Akik nem helyi iskolá­ba járnak, és nem részesülnek gyermekvédelmi támogatásban, azoknak hatezer forintot juttat az önkormányzat. Ők a felső ta­gozatos, középiskolás tanulók és azok, akik felsőoktatási intéz­ménybe járnak. Akik nem kap­nak gyermekvédelmi támoga­tást és akik nagycsaládban ne­velkednek, tankönyvtámogatást kapnak. A hátrányos helyzetű­ek közül néhány család tízezer forintos támogatásban részesül. Tolnán az általános iskolások közül az, aki gyermekvédelmi támogatásban részesül, egye­dülálló szülő neveli, nagycsalád­ban nevelkedik vagy tartósan beteg, ingyenesen jut hozzá a tankönyvekhez. R. T. Megújulnak a város útjai hitel Negyedmilliárd forintot vesznek fel szekszárd Negyedmilliárd fo­rint kedvezményes hitelt vesz fel az infrastruktúra fejlesztésé­nek finanszírozására a megye- székhely. Ez három program megvalósítását jelenti. Egyrészt aszfaltburkolat-felújítás lesz egyebek mellett az Ótthon és a Csaba utcában. Másrészt köz­műépítéssel összevont felújítás történik majd az Epres és a Sport utcában. Végül összekötő út épül a Szent László és a Vár­köz utca között és még egy he­lyen. A Szent László, a Mérey és a Fürdőház utca kereszteződé­sében pedig körforgalom épül. Már tart a közbeszerzési folya­mat az összes aszfaltozandó út­ra vonatkozóan, az Epreskert utca burkolat-felújítására és a körforgalom megépítésére. Leposa Gyula, a polgármesteri hivatal osztályvezetője elmond­ta, hogy a teljes beruházás meg­valósításának határideje a jövő év vége. Susztek Norbert Ingyen műszer a parlagfű ellen Két GPS helymeghatározó esz­közt nyert a szekszárd-tolnai kis­térség számára a Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Tár­sulás a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium pá­lyázatán - tájé­koztatott Bátai- né Balogh Er­zsébet, a térsé­gi fejlesztési ügynökségi szekszárd kht. munkatár- térségi sa. A műszer- fejlesztési rel, műholdas ügynökség kapcsolat révén i'!S'!mz"u * 'f'1”49 pontosan behatárolhatók a me­zőgazdasági területek. A statisz­tikai kistérség önkormányzatai­nak közigazgatási területe több, mint 103 ezer hektár, ennek négy százalékát az önkormány­zatok gondozzák. A szekszárd- tolnai kistérség erősen fertőzött terület, ezért fontos, hogy az ön- kormányzatokat segítsék a par­lagfű-mentesítésben. A társulás önkormányzatai, azok intézményei és a civil szer­vezetek ingyen használhatják a készüléket Az egyéb szerveze­tek, cégek, vállalkozások térítési díj ellenében‘kölcsönözhetik. A mérőeszközök akár birtokvi­ták eldöntéséhez is igénybe ve­hetők. Érdeklődni a kistérség szekszárdi, Tartsay utcai irodá­jában lehet vonzódás Sokan visszajárnak ide e mesterségből, ők már ezt igen magas szinten művelik. Volt jógatábor is. Decsi Kiss lános hozzátette, hogy a gyere­kek nemcsak a tanároktól ta­nulnak, hanem egymástól is, hisz más kultúrából érkezik egy alföldi és egy dunántúli gyerek. Szépek voltak a hangu­latos, holdfényes beszélgetések a tábortűz mellett. A Képzőmű­vészeti Szabadiskola például októberben újra eljön lefesteni az őszi tájat, a pécsi Leövey gimnázium diákjai több éve jár­nak vissza. Várfy Tibor falusiturizmus- menedzser elmondta, hogy so­kan jöttek Szálkára az ország minden területéről. Horgász­tak, strandoltak, túráztak Decsre, Őcsénybe, megkóstol­ták az itteni borokat, jól érezték magukat. Horváth Imre, a Hotel Hirsch üzletvezetője azt mondta: szá­mukra a július volt a legtelítet- tebb, nem is tudtak mindenkit elszállásolni. Sok külföldi jön: németek, hollandok, osztrákok, akik között sok a vadász. Ha személyes érdeklődés, vagy jó program várja a vendéget, nem számít az időjárás. A vadászok, ki­rándulók, táborozok évről évre visszatérnek. Susztek Norbert szálka Tizenhárom éve szer­iránt érdeklő­dők érkeznek főleg, környezet- védelmi, lovas- és kézműves tá­borokba. Május közepétől szep­tember közepéig tart itt a sze­zon, folyamatos a kihasználtság. A májusi csoportok ugyan­úgy részt vesznek órákon, mint az iskolában, de erdei környe­zetben, kézműves foglalkozá­sokkal kiegészítve a tanmene­tet. Az idén ötödik alkalommal volt gyöngyfűzőtábor. A részt­vevők nem ízelítőt kapni jöttek A szálkai vendégváróknak nem számít az időjárás TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Báta SZÉPÍTIK Az Együtt a Jö­vőért Egyesület százezer fo­rintot nyert az ÁNTSZ pályá­zatán. A pénzből a bátai kál­vária környékét szépítik meg. A szervezet a parlagfüvet ir­tatja ki az összegből, valamint dísz- és gyümölcsfákat, híjá­kat ültet a területre, mi Bátaszék ÜNNEP Elkészült Bátaszék várossá válásának 10 éves jubileumi ünnepségé­nek programja. A háromna­pos rendezvény alatt kiállítá­sok, koncertek várják az ér­deklődőket, valamint vasár­nap a tornacsarnokban mu­tatja be egy most alakult szín­játszó csapat az István a ki­rály című rockoperát, mi Dunaföldvár kiállítás a Berze- Nagy Ilona Városi Könyvtár­ban Péch Béla alkotásaiból nyílt kiállítás. Az öt éve alkotó művész portrékkal, csendéle­tekkel és tájképekkel mutat­kozik be a művészetkedvelő közönségnek, (sei Dunakömlőd vezetékfelújítás, csatorna Csapadékelvezető csatornahálózatot és járdát építenek, valamint kicserélik az ivóvízvezetékeket is a Béke utcában, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell szá­mítani. A munkákkal ősszel készülnek el. lsei Gerjed pályázat Két pályázat beadásával bízta meg a képvi­selő-testület Molnár József polgármestert. A TEKI-hez há­rommillió-hétszázezer forin­tért folyamodtak, amelyből az Alkotmány utca aszfaltozását és az útpadka javítását szeret­nék megoldani. A CÉDA-hoz benyújtott pályázat másfél millió forint összegről szól, amelyből kisteherautót szeret­ne vásárolni az önkormány­zat. (sei Kéty irtják A parlagfű adja a feladatok jelentős részét a he­lyi önkormányzatnak. Az allergén növény irtása mellett az iskola rendbetételével is nagyrészt elkészült a telepü­lés - tudtuk meg Gödrei Zol­tán polgármestertől, mi Paks útkorszerűsítés Nem­sokára befejeződik az Öreg­hegy utca korszerűsítése. Az önkormányzat még májusban indította el a beruházást. Jár­dát és támfalat építenek, vala­mint megoldódik a csapa­dékvíz-elvezetés, és egyéb közművek kivitelezését is most végzik, (sei Őcsény verseny Az Őcsényi Horgász Egyesület augusztus húszadikán tartja hagyomá­nyos házi versenyét. A csapat hat órakor gyülekezik majd a Keselyűsi Holt-Sió partjánál. A halfogásra reggel hét és tizen­egy óra között lesz lehetőség, ezt természetesen eredmény- hirdetés és díjátadás követi, mi (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) Tengelic falunap Falunapok voltak a hétvégén Tengelicen. A szó­rakoztató és kulturális programnak sztárvendégei is voltak, pél- | dául Koós János és Csala Zsuzsa. A gyerekek körében Buci bo­hóc volt a legnépszerűbb (képünkön), mi i > 4 J i *

Next

/
Thumbnails
Contents