Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-02 / 153. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚLIUS 2., SZOMBAT DOMBÓVÁR Hangos lesz a lekvárgyár program Nyárnyitó buli a JAM-ben Hatalmas nyárnyitó bulival várják ma délutántól a dombóvári fiatalokat a JAM Csarnokban. A volt lekvárgyárban a helyi gyermek- és ifjúsági önkormányzat renprogramokat. ■ HOSSZÚ SÁNDOR R ÜQH tője mindenkit vár a nyárnyitóra tíztől harmincéves korig. Rengeteg programot állítottunk össze - mondta az ifjúsági polgármester és reméljük, hogy a fiatalok jól érzik majd magukat a JAM Csarnokban. Már délután érdemes lesz ellátogatni ide, mivel tizennégy órától indul az Országos Skate Bajnokság, ahol a legügyesebb gördeszkások és BMX-esek mutatják be tudásukat Dél-Dunántúl legnagyobb skate-pályáján. Lesz bulisegélyszolgálat és a fiatalok egy kivetítőn újranézhetik az elmúlt hónapok eseményeiről összeállított képsorozatot. Az ifjúsági önkormányzat ezzel a rendezvénnyel szeretne utalni arra, hogy rengeteg program lesz a nyáron és érdemes lesz rendszeresen ellátogatni a volt lekvárgyárba sportolni vagy buüzni. Az esti parti sztárvendége a közkedvelt DJ. WAYKO lesz. Igent mondtak a yes-re lehetőség Angolul tanulnak a fiatalok Remekül érzik magukat, azok a dombóvári fiatalok, akik részt vesznek a Y.E.S. projektben. A Jóléti Szolgáltató KhL egy nemzetközi konzorcium tagjaként részese a programnak, melyben hátrányos helyzetű fiatalokon próbálnak segíteni. A dombóvári közhasznú társaság jóvoltából nyolc fogyatékkal élő fiatal tanulhat angolul és ismerkedhet a számítógépekkel. SOPONYAI MIHÁLY- né. a kht. ügyvezetője nagyon örül annak, hogy a gyerekek hatalmas lelkesedéssel vesznek részt a nyelvórákon, ahol alapszinten sajátíthatják el az angolt. Erre azért van szükség, hogy kapcsolatot tudjanak tartani külföldi társaikkal, hiszen ez az egyik legfontosabb része a programnak. A magyar, spanyol, olasz, svéd, angol és német fiatalok az internet segítségével ismerkedhetnek meg hasonló sorsú gyerekekkel, és ehhez elen- gedheteüen a minimális nyelvtudás. A program dombóvári sikerét külföldön is elismerik, hiszen július közepén itt tartják meg a Y.E.S. program soron következő tanácskozását T. Gy. A táborból a rács mögé nyaralás Izgalmas programmal nyitott a felújított gunarasi tábor Több mint tízmillió forintot költött a város a gunarasi ifjúsági tábor felújítására. Az első' lakók remekül érezték magukat. Az általános iskolás diákok testközelből ismerkedhettek a rendőrök munkájával. Tulézi György Visszaadták a gyerekeknek a felújított gunarasi ifjúsági tábort, melyre a város önkormányzata több mint tízmillió forintot fordított pályázati pénzből és saját forrásból. A tábor az elmúlt években olyan rossz állapotba került, hogy a felújítás nélkül a tisztiorvosi szolgálat már nem engedte volna megnyitni erre az évre. Most korszerűsítették a konyhát, a vizesblokkokat és új bútorok is kerültek a szobákba. Természetesen, hiába lenne a szép tábor, ha az itt nyaraló gyerekek nem éreznék jól magukat. Ezért csütörtökön közel negyven dombóvári és szakcsi általános iskolás látogathatott el a rendőrkapitányságra, ahol beülhettek a járőrautókba és megismerkedhettek a rendőrök munkájával. Nagy élményt jelentett a gyerekeknek, hogy ujjlenyomatot vettek tőlük, amit akár haza is vihettek. Még a rácsok mögé is Jól érezték magukat a gyerekek a rendőrségen, Nlklal Xénia örömmel próbálta ki a rendőrmotort bemehettek, hiszen megengedték nekik, hogy bemenjenek a fogdába. Aki akart, eljátszhatott a gondolattal, milyen érzés rabnak lenni, ami erre a rövid időre tetszett is a diákoknak. Persze, nem maradhatott el a szirénázás sem, szinte mindegyik fiatal beült a járőrautókba és lelkesen nyomogatta a gombokat. Hiányzik a televízió Sándor Viktória nem rémült Jól néz ki a konditerem BESENYEi kitti nem járt még a rendőrségen. Meglepődött, hogy milyen jól felszerelt konditermük van a zsaruknak. Jó szóval várják a vendéget Tourinform Pont várja a nyaralókat a gunarasi strandfürdő bejáratánál augusztus végéig. A város önkormányzatának támoga» m mm IUUI tásával a Dombóvári Kistérségi Tourinform Iroda üzemelteti az információs helyet, ahol diákok adnak felvilágosítást a hazai és külföldi vendégeknek a programokról és a látnivalókról. HOSSZÚ ALEXANDRA elmondta, főként magyar és német vendégek érkeznek, akiket a fürdő szolgáltatásai érdekelnek leginkább, valamint a környék látnivalóiról és programjairól kérnek tájékoztatást. A Tourinform Pont az idegen- forgalmi szezon végéig mindennap üzemel a fürdő bejáratánál. T. Gy. Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: 2005. július 4-én, 7 óra 30 perctől várhatóan 11 óra 30 percig, hálózatkarbantartás miatt áramszünet lesz: • Kisvejke egész területén, • Závod egész területén, • Lengyel egész területén, • Lengyei-Szállásmajor területén, ■ Lengyel-Annafürdő területén, • Lengyel-Miklósmajorban. • Kéty község egész területén hálózatátépítés miatt, 2005. július 7-én, 7 óra 30 perctől várhatóan 10 óra 30 percig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatáskorlátozás miatt megértésüket kérjük. Biztonságosabban altatnak kórház Új gépeket vesznek harmincnégymillióért Két modern altatógépet vásárol a dombóvári kórházat működtető Szent Lukács Egészségügyi Kht. A nonprofit szervezet tulajdonosa, a városi önkormányzat az államtól tizenhétmillió forintot, a Tolna Megyei Terület- fejlesztési Tanácstól pedig tizenkétmillió forintot kapott a műszerek vásárlására. A támogatások mellett a város képvise- lő-testülete és a kht. közösen fizeti ki az ötmillió forintos önrészt. Ebből a harmincnégymillió forintból két korszerű aneszteziológiai munkaállomás kerül a kórházba, altatógéppel és betegellenőrző monitorokkal. A térség több mint hetvenezer lakóját ellátó egészségügyi intézményben régóta szükség lett volna már ezeknek a berendezéseknek a cseréjére, hiszen a legfiatalabb altatógép is elbői nem volt lehetősége a cserére, mely a betegek biztonságát is szolgálja, de remélik, a köz- beszerzési eljárás lefolytatása után, ősszel már a modern készülékeket használhatják a dombóvári kórházban. Az új altatógépek a legforgalmasabb helyekre kerülnek, egyik a sebészeti műtőbe, a másik a szülészeti osztályra. T. Gy. A nagy felújítás Több mint egymillión! forint címzett támogatásból újítják fel a kórház egyik ho- telszámyát. A munkával jövő augusztusra végeznek. Minden szobában lesz vizesblokk, kicserélik a nyüászá- rókat és felújítják az elektromos hálózatot. Kutatnak és fejlesztenek Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere lett a Regionális Innovációs és Gazdasági Bizottság elnöke. A Regionális Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén döntött a bizottság létrehozásáról, melynek legfontosabb feladata a kutatás és fejlesztés elősegítése lesz a térségben - mondta Szabó Loránd. Az új testület foglalkozik az innocsekk pályázatokkal, melyek a hatástanulmányok elkészítését, szabadalmi eljárások finanszírozását teszik lehetővé. A másik terület a kis- és középvállalkozások támogatása a kutatás és fejlesztés területén. Bátaszék módosítás a bátaszé- ki képviselő-testület módosította 2005. évi költségvetési rendeletét. A képviselők döntöttek arról is, hogy a tájház csekély gázdíjtartozását rendezni kell. mi Bogyiszló KÜLDÖTTSÉG A vajdasági Ada vendége lesz a hét végén a polgármester vezette bogyiszlói küldöttség. A csoport a Bogyiszlóval baráti kapcsolatokat ápoló település ünnepi programjára kapott meghívást. fsk) Bonytlád fogadónap Az Országos 56-os Szövetség Tolna Megyei Szervezete július 4-én, azaz hétfőn, 9-től 12 óráig tartja fogadónapját. Találkozás a művelődési központ főbejáratánál. (pé) Budapest KITÜNTETÉS Molnár Ibolya, a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet szekszárdi kirendeltségének helyettes vezetője a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium elismerő oklevelét vette át Pásztohy András államtitkártól az agrárium finanszírozásában kifejtett eredményes munkájáért a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából tartott országos ünnepségen, a Mezőgazdasági Múzeumban. Decs delegáció Ötvenheten jönnek július 5-én, kedden a franciaországi Cormeilles városából Decsre. A társasággal fiatalok és gyerekek is érkeznek, akiket a DECOR baráti egyesület lát majd vendégül. A delegáció július 17-én utazik vissza a Sárközből Franciaor- szagba. (szó Kistormás HÍD Közel kétmillió forintba kerül a májusi felhő- szakadás alkalmával megrongálódott Dózsa György utcai, önkormányzati tulajdonban levő boltíves téglahíd helyreállítása. Az önkormányzatnak valószínűleg hitelből kell megfinanszíroznia a munkát. A helyreállításhoz az országos vis maior keretből remélnek támogatást Kistormáson. (sk) * á «