Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-02 / 153. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚLIUS 2., SZOMBAT MEGYEI TŰKOR 3 KÖZTISZTVISELŐK Együtt ünnepelte tegnap a megyei önkormányzat és a megyei illetékhivatal a Köztisztviselők Napját. A Domboriban tartott rendezvény kifejezetten protokollmentesen zajlott. A központi ünnepségnek Szolnok adott otthont. Tolna megyéből kitüntetésben részesült dr. Mityókné dr. Nász Anna, a megyei közigazgatási hivatal hatósági főosztályának munkatársa. Képünkön: Domboriban a bográcsnál Balogh Er­zsébet sürgölődik, az asztal előtt Baloghné Herceg Viktória, Bucherné Lenti Andrea, Hurczné Komjáti Rózsa és Palotainé Höffler Katalin Hideg ivóvízre még futja ellátás Nem kell korlátozástól tartani a megyében Díjat kaptak a felszámolók Kihirdették az illegális hulladék- lerakók felszámolásáért kiírt pá­lyázat megyei eredményét és át­adták a díjakat Szekszárdon. A Hulladék Munkaszövetség pá­lyázata négy szakaszból állt: az illegális szemétlerakók feltérké­pezése, a figyelemfelkeltés, a le­rakók felszámolása és a rend to­vábbi megőrzésével kapcsolatos teendők elvégzése. Első helyen a szekszárdi Comenius Általános Iskola végzett, a második helyet a kalaznói önkormányzat és az általuk mozgósított fiatalok érték el, a harmadik helyezett pedig a Pálfai Általános Iskola közalapít­ványa lett. Tolna megyében 175 önkéntes dolgozott, 14 illegális hulladéklerakót számoltak fel. Színák Renáta Átlátszó falú buszmegállók A közmeghallgatásokon több al­kalommal felvetődött, hogy a téglából épített kisvejkei busz­várók szemetesek, az utazók úgymond nem rendeltetéssze­rűen használják azokat. Most megkezdődött a megállók cse­réje. Új, átlátszó falú váróhelye­ket alakít ki az önkormányzat, saját erőből. P. Á. Az ivóvízzel évtizedek óta kisebb-nagyobb gondok vol­tak Tolna megyében. Van, ahol az elöregedett vízveze­ték-rendszer, máshol a víz­bázist szennyező' anyagok okoznak problémát. Biztató, hogy vízkorlátozástól nem kell tartanunk. Venter Marianna A megyeszékhely vízbázisa mentes és védett a külső szen­nyezéstől - tudtuk meg Gaál Zol­tántól, a Szekszárdi Vízmű Kft ügyvezető igazgatójától. Az ivó­víz tisztaságát folyamatosan el­lenőrzik. Mint arról beszámol­tunk, néhány éve Szekszárd ivó­vízbázisát a mérgező diklór- etilén veszélyeztette. A szennye­zés forrását megtalálták és sem­legesítették. Azt azonban a mai napig nem sikerült kiderítem, honnan került a mérgező vegyi­anyag a földbe. A megyeszékhe­lyen és környékén élők vízfo­gyasztása egyenletes, nyáron sem kiugróan magas. Vízkorláto­zástól nem kell tartani, ha sokkal több fogyna a szokásosnál, a víz­mű a tartalék kutakból pótolná a vizet. Nemcsak Szekszárdon, az egész megyében nem volt példa évek óta vízkorlátozásra. A bonyhádi déli vízbázist tetraklór-benzol származékok sodorták veszélybe négy eszten­deje. A vegyszeres hordókat egy fővárosi cég leányvállalata tárol­ta a helyszínen. Új ivóvízbázist kellett kiépíteni a városban. Eh­hez több mint félmilliárd forint címzett támogatást kapott Bony- hád. A munka tavaly fejeződött be, nyolc mélyfuratú kutat, vala­mint vas- és mangántalanítót he­lyeztek üzembe. Bátaszéken nem a víz tisztaságával volt prob­léma. Az ingadozó víznyomás ke­serítette meg a lakók életét. Ta­vasszal új kutat állítottak üzem­be, amely nyomásfokozóként is működik. Lassan kiapadnak a megyében a közkutak A megyeszékhelyen élők már egyetlen mérőóra nélküli köz­kutat sem találnak. A kutakat sokan ingyenes víznyerésre, autómosásra, kertek locsolá­sára használták. Ezt a költsé­get nem vállalta tovább a víz­mű. Dombóváron negyven kék csap van a városban. Éves költségük közel 400 ezer fo­rint, az önkormányzat fizeti. Bonyhádon és Majoson össze­sen harmincnégy közkút mű­ködik. Tolnán a közkutak he­lyett a város központi részein ivókutak működnek majd. Idegen anyagok is vannak a vízben Magas vastartalmú a víz Vár­dombon, Decsen, Sárpilisen és Paks egyes részein. Mangánki­válás miatt Tolnáról érkeznek panaszok. Magas a víz nitrit- tartalma Tamási néhány vá­rosrészében. Míg a vas és a mangán inkább csak a víz él­vezeti és esztétikai értékét csök­kenti, a magas nitrittartalom veszélyeztetheti a csecsemőket. Ilyen esetben egészséges ivóvi­zet kell szállítani az érintett te­rületre. (Forrás: ANTSZ) TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Kölesd gépszín Elkészült a Kölesdi Agrár Kft. mintegy négyszázötven négyzetméte­res új gépszíne. A nyolcmillió forintos beruházást saját erő­ből hajtotta végre a cég. iski Pincehely szoboravatás A Pin­cehelyért Egyesület Benkó La­jos elnök vezetésével sokat dolgozott azért, hogy elkészül­jön a megbékélés az ártatlanul meghurcoltak emlékére készí­tett emlékszobor. Az emlék­művet ma 14 órakor a nagy­község polgármestere, Herdics Béla avatja fel, s az egyházak megszentelik, m Sióagárd ifjúság A sióagárdi önkormányzat százezer forin­tot nyert a Mobilitástól. A pénzt saját szervezésű ifjúsá­gi táborozásra kell felhasznál­ni. (sk) Váralja FELÚJÍTÁS a Regionális Fejlesztési Tanácstól 5,6 millió forintot nyert útfelújítási cé­lokra Váralja község. A felújí­tások az év második felében, ősszel kezdődnek majd el, a tervek szerint a Kossuth utca felső szakaszán. Az önkor­mányzatnak az összeg 50 szá­zalékát saját forrásból kell elő­teremteni. (szr) (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Zomba DÍJ hajtással kezdődött meg tegnap délután Zombán a megyei és regionális kettesfogathajtó verseny. Huszonnyolcán álltak rajthoz, elsőnek díjhajtásban. A verseny holnap maraton hajtással folytatódik. Képünkön Dávid János dombóvári hajtó, aki 2003-ban megye, 2004-ben pedig régiós bajnok volt. JEGYZET Szellemek és a kitörési pont AZ OLY SOKAT EMLEGETETT KITÖRÉSI PONT, A TURIZMUS, ezen belül is a falusi, nagyon úgy tűnik, a megyében nem létezik. Ezt a szakemberek is hajlandóak ma már beismerni. Mint ahogy azt egy kistelepülés polgármestere mondja, ehhez például gondozott porták, utak kellenének. A munkanélküliség okán, erre nem futja a népeknek. így meg nem jön a pénz, és a nem létező pénzből megint csak nem lehet a házakat felújítani. jó néhány éve. a csapattól elszakadva Erdélyben külön kirán­dulásra indultunk barátommal, ami aztán rémálommá vált Igaz, nem lendített az ügyön az sem, hogy a repedezett, szűk, hegyek árnyékától félelmessé vált úton, miközben egy bivaly­csorda bámész tagjai nyomták orrukat a kocsi üvegéhez, vám­pír- és szellemtörténetekkel szórakoztattuk egymást. Majd a biztonságosnak tűnő táborban is, ahol nemcsak magunkat, hanem aztán a többieket is sikerült halálra rémiszteni. persze sokan még ma is félnek, az akkori, amúgy ma is fiatal csapatból is. Csakhogy nem a szellemek, a vámpírok okozzák a jeges rémületet, hanem a bizonyos kitörési pont, magyarul a munka hiánya, illetve elvesztésének rémképe. BUDAVÁRI KATA MEGKÉRDEZTÜK Takarékoskodik a vízzel? GALAMBOS LÁSZLÖNÉ, Decs: Mértékkel, de takarékosko­dom. Energia- takarékos mo­sógépem van, ez kevesebb vizet fogyaszt. Ha fürdésről van szó, nem igazán spórolok, úgy vagyok vele, hogy számos más dolog­gal is tudnék takarékoskodni, csak nem mindig tartom fon­tosnak. szTANKOVics Ferenc, Szek­szárdi Igen, ta­karékosko­dom. Mi, idő­sebbek már nem lubicko­lunk annyit, mint a gyere­kek. Téli napokon inkább zuha­nyozni szoktam, és ritkábban engedem tele a kádat nagy für­dőzésre. Arra pedig ügyelek, hogy a csap ne csöpögjön, az je­lentősen megemeli a vízszám­lát, ha nem vesszük észre. VARGA IMRE, Szekszárd: Feles­legesen nem pazarolok semmit, a víz­zel is így va­gyok. A moso­gatást meg­próbálom gyorsan elintézni, fürdésnél pedig nem engedem tele a ká- 8at, csak háromnegyedig vagy félig. Ha otthon csöpög a csapunk, azonnal kicserélem a gumit rajta. BARABÁS tsborné, Bonyhád- Majos: Figye­lek arra, hogy ne folyassam feleslegesen a vizet. Fogmo­sás közben nyugodtan el lehet zárni, hiszen csak öblí­tésre kell, és mosogatásnál sem muszáj folyóvízben öblí­teni. A csapot mindig rende­sen elzárom, nehogy szivárog­jon a víz, a kertemet pedig esővízzel locsolom. The Power of Dreams Szeptember elején nyíló Honda Márkakereskedés keres munkatársakat az alábbi pozíciókba: • értékesítő/adminisztrátor elvárásaink: « középfokú végzettség, « kiváló kommunikációs képesség, « alapos számítástechnikai ismeretek. előny: « hasonló területen szerzett gyakorlat, «felsőfokú végzettség, « nyelvismeret. * autószerelő elvárásaink: « középfokú szakirányú végzettség, « szakmai gyakorlat, « alapos számitástechnikai ismeretek, « precíz, igényes munkavégzés. . vevőszolgálati munkatárs elvárásaink: « középfokú végzettség, « kiváló kommunikációs képesség, « alapos számítástechnikai ismeretek. előny: « hasonló területen szerzett gyakorlat, «felsőfokú végzettség, « nyelvismeret. Várható munkakezdés szeptember 1-én. Kérjük, a fényképpel és fizetési igény feltünteté­sével ellátott szakmai önéletrajzát az alábbi címre személyesen vagy postai úton legké­sőbb 2005. július eljuttatni: 8-ig P-Max Kft. 7100 Szekszárd. Palánki út 1. www.honda.hu é % i

Next

/
Thumbnails
Contents