Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-01 / 152. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚLIUS 1., PÉNTEK SPORT 15 A padlóról állt fel a BVLC labdarúgás A Magyar Kupában főtáblára jutottak a bonyhádiak Szinte reménytelen hely- g zetből harcolta ki a bent- 1 maradást a Bonyhád § Völgység LC az NB III-as I labdarúgó-bajnokság Drá- I va-csoportja 2004/2005- ös idényében. Rónai Gábor Az őszi szezont utolsó előttiként záró egylet jó tavaszi teljesítményének köszönhette, hogy a tizedik helyen fejezte be a pontvadászatot. Kiss János játékos-edző a pocsék első félévi produkció ismeretében akár elégedett is lehetne csapata teljesítményével, ám a tréner úgy véli, legalább a nyolcadik helyet így is meg kellett volna szerezniük. Minderre meg is volt az esély, ám az utolsó két mérkőzés botladozásai miatt csak annak örülhettek a Völgységben, hogy a gárda az új idényben is az NB Ill-ban szerepelhet.- Ősszel 14 pontot tudtunk szerezni, ami egy ilyen játékoskerettel rendelkező csapattól gj| elfogadhatatlan - mondja m KISS JÁNOS. - A télen két he- 17* lyen is sikerült megerősítenünk keretünket (a védelembe Takács Norbert, míg a középpályára Tálas Zoltán érkezett - A szerk.), így a tavaszi szezonnak a bentmaradás reményében vághattunk neki. Az idény sajnos nem úgy indult, ahogy azt terveztük, hiszen Marcaliban az utolsó utáni percben bekapott góllal buktunk el két pontot (3-3), a Baja ellen pedig 2-0-ás vezetésről sem tudtunk Bíró Norbert (a labdával) és Tálas Zoltán (jobbról) sokat tett a bonyhádiak bentmaradásáért tavasszal nyerni (2-2). A folytatásban aztán bizonyítottuk, hogy helyünk van az osztályban. A dobogósok közül legyőztük a Dombóvárt és a Beremendet, s a két megyei rangadót, a Szek- szárd és a Tamási ellenit is sikerrel vettük. Az őszi teljesítményünkhöz képest az igazolásoknak is köszönhetően sikerült előbbre lépnünk, ugyanakkor fájó számomra az utolsó két mérkőzés, amelyeken az előkelőbb pozíciónkat játszottuk el. Ki kell emelnem ugyanakkor a csapat jó kupaszereplését, az országos táblára jutással valamelyest szépítettünk a bizonyítványon.- Az idei találkozókat értékelve melyik volt az a mérkőzés, melyre szívesen emlékszel, és akadt-e olyan, amelyet mielőbb felednél?- A legjobban a Beremend ellen (4-0) játszottunk, az évad leggyengébb teljesítményét az utolsó fordulóban a Mohács elleni, hazai 3-1-es vereségünk alkalmával nyújtottuk.- Tavasszal kik voltak a húzóemberek, és akadtak-e olyanok, akik csalódást okoztak?- Bíró Norbert teljesítményét 19 találata, és a góllövőlistán elért második helye minősíti, Kovács László végig megbízhatóan védett, s Tálas Zoltán is többnyire jó játékkal tudott hozzájárulni a csapat bentmaradásához. Akadtak gyengébb teljesítmények, de kimondottan csalódást senki sem okozott.- Mikor kezdődik a felkészülés, és várhatók-e változások a keretben?- Július 4-én kezdjük a munkát, s szerdán már le is játsz- szuk első edzőmeccsünket: az NB I-es Kaposvári Rákóczit fogadjuk. Hat edzőmeccset tervezünk, többek között a Paksi SE- vel, a Dunaszentgyörggyel és a Szekszárdi UFC-vel mérkőzünk. Mindenképpen szeretnénk erősíteni, hisz az új bajnokság, jóval erősebbnek ígérkezik az előzőnél, s a terveinkhez, a 8-10. helyek eléréséhez szükség lesz az új emberekre. Nem húzhatjuk az időt, hiszen július 31-én már lejátsszuk első kupameccsünket az országos főtáblán. A Konföderációs Kupát másodszor megnyerő brazil válogatott látványos show közepette vette át a trófeát A brazil válogatott nyerte a Németországban rendezett labdarúgó Konföderációs Kupát, miután a szerda esti döntőben 4-1- re verte Argentínát. TN-információ Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány együttese az első félidőben Adriano és Kaka bombagóljaival szerzett előnyt, majd a fordulás után Ronal- dinho találata mélyítette az argentin válságot. A torna legjobbjának választott és öt találatával a gólkirálynak járó aranycipőt is elhódító Adriano negyedszer is mattolta Lux kapust, az argentinok becsületgólját Aimar szerezte. A Selecao fegyelmezetten és végig fölényben futballozott az igazi presztízscsatát hozó frankfurti fináléban, és nemes bosszút állt az ősi riválistól a közelmúltban vb-selejtezőn elszenvedett 3-1-es vereségért. A brazilok kapitánya, Ronaldinho az ünneplést követően Athénbe utazott, ahol tegnap este díszvendége volt a görög bajnokság menetrendjének ünnepélyes kihirdetésén. Az FC Barcelona sztárjának közszerepléséért a helyi liga 300 ezer eurót (80 millió forintot) utalt át a világsztárnak, ráadásul egy egyhetes hajóútra is befizette őt az Égei-tengerre. A görög média máris élesen támadta Likure- zosz ligaelnököt, amiért ilyen horribilis összeget adott ki Ronaldinho elcsábítására. Berkes Ferenc az Eb-csapatban TN-információ A Magyar Sakkszövetség hétfőn kijelölte a göteborgi csapat Európa-bajnokságra utazó válogatottakat. A július végén kezdődő kontinensviadalon szereplő férfi együttesben helyet kapott Berkes Ferenc is. A paksi Atomerőmű SE ifjúsági világbajnok nagymestere a második táblán játszik majd, a gárda éljátékosa a közelmúltban véget ért III. Marx György-emlékverseny győztese, Almási Zoltán lesz. Gála Hőgyészen TN-információ Szombaton 17 órakor két kitűnő hőgyészi labdarúgó int búcsút az aktív játéknak: Bősz József és Királyházi János az 1990-ben megyebajnoki aranyérmet nyerő csapat elleni gálameccsen ölti utoljára magára a klub szerelését. A találkozón a 13 évvel ezelőtti együttesből újra szerelést ölt(het) Sörös, Váli, Pap, Bús, Topánka, Kurcz, vagy a Weitner-fivé- rek, János és Ádám. Magabiztos brazil győzelem labdarúgás A Selecao visszavágott az argentinoknak % Boros lehet a sprintkirály kajak-kenu Dejcző az ificsapatban A válogatókat és a szerdai szétlövéseket követően eldőlt: a paksi Atomerőmű SE három kajakkenusa indulhat az idei világversenyeken. TN-információ Az athéni olimpia bronzérmese, Kozmann György állandó társával, Kolonics Györggyel egyeduralkodó volt a két szegedi kvalifikációs viadalon, így a zágrábi világbajnokságon (augusztus 24-28.) 500 és 1000 méteren is ők képviselik a magyar színeket, míg a poz- nani Európa-bajnokságon (július 28-31.) - Kolonics egyéni indulása miatt - csak ezren állnak rajthoz. Mindkét világ- versenyen lesz paksi kajakos is a magyar csapatban: a hét végén a sprinttávon országos bajnoki címet szerzett boros Gergely (alsó portrénkon) 200 méteren lapátol majd a vb-n és a kontinensviadalon is. Az ifjúságiak szerdai szétlövései során kenu egyes 500 méteren a paksi dejcző Balázs legyőzte Kóti Dánielt, így Meczker András edző tanítványa a július közepén Plovdivban sorra kerülő ifjúsági Európa-bajnokságon az ezer négyes mellett - itt a váci Jakussal, a győri Vargával és a dunaújvárosi Lakatossal térdel majd egy hajóban - ötszáz méteren egyesben is próbára teheti fel- készültségét. A Tolna megyei küldöttség negyedik tagja Faldum Bere- niké (Alois Dallmayr-Tolna- text KKSC), aki az Európa- bajnokságon az ezres négyesben száll vízre. FOTÓ: TN-ARCHÍV A Kozmann (elöl), Kolonics kettős a vb-n és az Eb-n is indul Érkezik a Vidi és a Pécs labdarúgás Hét edzőmeccset vívnak Véglegessé vált megyénk legmagasabban jegyzett futballklubja, az NB Il-es Paksi SE felkészülési programja. R. G. Lengyel Ferenc csapata hét edzőmeccsen hangol az augusztusban kezdődő új bajnoki idényre. A felkészülést július 4-én, hétfőn kezdő paksiak szombaton már pályára is lépnek: az elmúlt évek hagyományainak megfelelően 10 órától a megyei I. osztályú Duna- fóldvár FC otthonában teszteli először az új igazolásokat Lengyel Ferenc. A PSE három élvonalbeli csapattal is összeméri erejét: július 13-án 18 órától a Pécsi MFC-t fogadják, 20-án a Kaposvári Rákóczi otthonában (17) játszanak, míg 23-án a Fehérvár FC (17) érkezik Paks- ra. Egy rövidke szlovákiai túrát is beiktatnak a programba: július 16-án a Galánta, másnap a Tallós lesz Kiss Tamásék ellenfele. Világliga, világbajnokság vízilabda Amerikába utaznak Kásásék TN-információ Hétfőn délután indul New Yorkba az olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a kéthetes edzőtáborozás után július 6. és 10. között játssza le középdöntős mérkőzéseit a Világligában, majd következik július 18-tól a montreali világbajnokság.- Az olimpia után ez az első világbajnokság, ezért nagyon nehéz megjósolni az esélyeket - mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány. - A csapatok felét az ötkarikás játékok óta nem láttam, ezért nem tudom, melyik válogatott mennyiben változott. Mindenesetre az aranyéremtől kezdve bármire esélyesek vagyunk. A kapitány szerint a vb előtt különösen jól jön a Világliga négy mérkőzése, továbbá egy edzőmérkőzés az amerikaiak ellen. A montreali vb-n a magyar csapat a horvát, a kanadai és a román együttessel szerepel a C-csoportban. 1