Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-01 / 152. szám

16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚLIUS 1., PÉNTEK ■EQQ339I Muti meg! elmés KÉRDÉSRE, még elmésebb válaszként szinte minden pasas elmondja, hogy ő azért szereti a nyarat, mert a nők, meg a miniszok­nya, meg a szárnya, meg a combja, ami kivil­lan. Én persze nem ezért szeretem, hanem pél­dául azért, mert az anyukák és nagymamák sétáltatják a helye­sebbnél helyesebb gyerkőcöket És nekik is kivillan a combjuk, meg a bugyogójuk, és mosolyognak a sok fogukkal, szám szerint kettő darabbal. És integetnek is, sokszor minden felszólítás nél­kül, amitől aztán az utca népe könnyekig meghatódik. És vicces dolgokat csinálnak, például bepisilnek, ami persze főként a mi­niszoknyás nőknél lenne még viccesebb. És a szülők később a vicces dolgokra úgy emlékeznek, hogy bezzeg amikor kicsi vol­tál és aranyos, nem ilyen szemtelen. PEDIG A kettő nem zárja ki egymást. A minap Szekszárd központ­jában láttam. A delnő aprócska miniszoknyában vonult. Egy kis­kamasz, aki nem vonult, csak ment, először hosszasan elmélá­zott a látványon. Majd gondolt egy merészet, és a nyomaték ked­véért le is guggolt, és így sandított be a szoknya alá. Hát persze, hogy vicces volt. És naná, hogy szemtelen. BUDAVÁRI KATA Vidámak a minták, élénkek a színek Néhány évvel ezelőtt még egyértelmű volt, hogy a kislányokat rózsaszín, a kisfiúkat pedig kék hol­mikba kell öltöztetni. Ma már a gyerekruhák piacán is hatalmas a kínálat. A vá­lasztásnál csak a szülő ízlése és pénztárcája szabhat határt. Napjainkban a szülők szívesen vásárolnak olyan darabokat cse­metéiknek, amelyek színben és mintázatban összhangban állnak saját ruháikkal. Idén tavasszal és nyáron a kicsiknél is az élénk szí­nek és a vidám minták népszerű­ek. Akárcsak a felnőtteknél, a gyermekholmik piacán is divato­sak a világos árnyalatok. Újra hó­dít a rózsaszín, a Ula, a világos­zöld és a sárga. Szabásuk tekinte­tében a gyermekruhák egy része a felnőttekét utánozza: a kis in­gek, nadrágok, szoknyák szinte csak méretükben különböznek a szülők darabjaitól. A klasszikus­nak számító állat- és mesefigurás ruhácskák mellett megjelentek a számokkal és feliratokkal díszí­tett sportosabb öltözékek is. A ki­csiknek tervezett holmiknál a lát­vány mellett elsődleges szempont a kényelem. Ha tehetjük, mindig bőrbarát, természetes anyagból készült ruhákat vásároljunk. Nyá­ron különösen fontos, hogy a gyerkőc lenge, szellős pólókat és nadrágokat viseljen. Részesítsük előnyben a vékony pamutból, illet­ve lenvászonból készített holmi­kat. A jó minőségű, márkás dara­bok drágábbak ugyan, mégis megérik az árukat. Egy mozgé­kony kisgyerek nagyon hamar el­koptatja, kiszakítja a ruháját, ha az nem elég strapabíró anyagból készült Fontos, hogy a varrások elég ellenállók legyenek. A térd-, illetve könyöktájékon megerősí­tett nadrágok és pulóverek külö­nösen praktikusak. Nem árt, ha a ruhán jó néhány zseb is található. Bár a legtöbb szülő tisztában van csemetéje méretével, három­négy éves kor után mégis érde­mes inkább a gyerekkel együtt vá­sárolni. Még mindig teljes gázzal az Éleiben! | Megállás nélkül továbbhajtott Egy ismeretlen ellen indult el­járás, aki tegnapelőtt késő es­te Kéty határában autójának bal oldalával nekiütközött egy Hőgyész felé haladó autónak. Az ismeretlen autós az eset után megállás nélkül tovább­hajtott. Személyi sérülés nem történt. S. V. __DELTA-E m- I ? Jó megjelenésű, dinamikus munkatársat keresünk könyvelői Ismeretekkel, szakmai gyakorlattal, számítógépes Ismerettel, „B” kategóriás Jogosítvánnyal. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet Irodánkban. H-R: 8.00-16.00-lg Szekszárd, Kossuth L. u. 54. Tel.: 30/3000-301 MŰVÉSZETI TÁBOR A PTE szekszárdi főiskolai kara művészeti alapiskolája képzőművész tanszakának hagyományos szálkai tábora holnap fejeződik be. Egy hétig a kicsik alkotnak, játszanak a főiskola vendégházában. Képünkön Kis Ildikó táborvezető és Cziráki Tamás korongozik. HUMOR VEGETÁRIÁNUSOK A kolostorban vacsorához készülnek a barátok, akik szigorúan vegetáriánus koszton élnek. A szakács így szól a többiekhez:- Kérlek titeket, testvéreim, üljetek asztalhoz, mielőtt el­hervad a vacsora! UTOLSÓ KENET Kis haldoklik, és szól a fele­ségének, hogy hívja a papot.- Felveszed az utolsó kene­tét? - kérdezi az asszony.- Az is lehet, de azért hívom, mert szeretnék neki megbo­csátani! FELEDÉKENYSÉG Kovács panaszkodik a ba­rátjának:- Olyan feledékeny lettem az utóbbi időben!- És mit teszel ellene?- Mi ellen? r ■' ■ “'ú-' r- '■ ' ■ . • mmm .*gy nálja kedvezd percdíjjal! ' kínál Önnek a napi 18 óra 'ész nap ingyen es irányba. ■ 1 ■. • * * - “Com ..apón. a T-Pont információkat. m Inkább nyitott szemmel döntsön... i

Next

/
Thumbnails
Contents