Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-08 / 132. szám

4 TOLNA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚNIUS 8., SZERDA A VIRÁGTOLVAJ KÖZTÜNK JÁR Bár egyesek szerint virágot lopni nem bűn, azért a virágtolvajok idén már közel százezer forintos kárt okoz­tak a városban. Váli László, a Kommunális Kft. ügyvezetője szerint ebben az évben a szokásosnál is több virág tűnik el az utcai virág­tartókból, ágyásokból. Az ügyvezető úgy látja, igen kevés esély van arra, hogy a virágtolvajokat lefüleljék. „Végső elkeseredésében” csi­náltatta a képen látható szégyentáblát, amit a Szentháromság téren helyeztek ki nemrég. JEGYZET Távol az ünneptől nem vett részt a pedagógusnapi rendezvényen a Széchenyi is­kola tanárainak, tanítóinak zöme. Kiderült: azért nem men­tek el, mert az ünnephez méltatlannak találták a rendezvény körüli hercehurcát. Korábban ugyanis felmerült, hogy ha ez a városnak anyagilag segítség, akkor az ünnepre szánt körülbelül másfélszázezer forintot takarítsa meg az önkor­mányzat. Ám voltak, akik ezt úgy értelmezték, hogy a neve­lőknek nem kell a pedagógusnap. A tanárokat e sorok írója is megbántotta: leírtam, mennyibe került a tavalyi rendezvény. Ezt többen hangulatkeltésnek ítélték, annak ellenére, hogy az ünnep szerény költségvetésű. Nyilván nem tudták, hogy minden városi rendezvény elszámolása nyilvános, legyen az idősek napja, vagy ifi-önkormányzati esemény, és ezekről tá­jékoztatni is szoktam. Ezek után „nem merek”. nem vitatható, hogy a kisstílű viták nem méltóak a pedagógus­naphoz. Az is lehet, hogy vannak, akik direkt kavarják a fe- káliát. A tanerők távolmaradása az ünneptől azonban nem biztos, hogy a megcélzottakat találta el. A jelen levő kollégák­nak, köztük Az Év Pedagógusának viszont, gondolom, nem eshetett jól. steinbach zsolt Hivatalossá vált az újabb testvértelepülési kapcsolat Május utolsó vasárnapján az er­délyi Uzonban aláírták Tolna és Uzon együttműködési megálla­podását. Dr. Szilák Mihály pol­gármester elmondta: Tolnáról először járt hivatalos önkor­mányzati delegáció az erdélyi községben, ahol a közismert székely vendégszeretetben volt része. Az aláírt megállapodást az uzoniak augusztusban ese­dékes látogatásakor fogják tar­talommal megtölteni. Civil cso­portok között eddig is volt már kapcsolat, tervezik az általános iskolás diákok csereüdültetését. A tolnai önkormányzat magyar nyelvű könyveket ajánlott fel az erdélyieknek, és pénzt is adtak át az ottani iskola céljaira. Végre építik a csatornát beruházás Még nem tudni, miként határozott a közbeszerzési döntőbizottság. Lehet, hogy nem kell hitelt felvennie a városnak Nagy lendülettel építik a szennyvízcsatornát a vá­ros több utcájában. A pol­gármester úgy látja, hogy a közbeszerzési döntőbi­zottság esetleges elma­rasztaló döntése sem lesz hatással a megkötött kivi­telezői szerződésre. Steinbach Zsolt Egyelőre nem tudni, miként foglalt "állást a közbeszerzési döntőbizottság a tolna-fácán- kerti szennyvízberuházás kivi­telezőjéről hozott önkormány­zati határozatról. Ezt a döntést is megtámadták ugyanis. Ám mivel a döntőbizottság nem til­totta meg, a kivitelezői szerző­dést megkötötték, a munka másfél hete jó ütemben folyik, Tolnán és Mözsön, egyszerre több utcában. Dr. Szüák Mihály polgármes­ter elmondta: egy esetleges el­marasztaló ítélet esetén az aján­latkérőt megbírságolják, de" az ítéletnek a megkötött szerző­désre feltehetően nem lenne hatálya. Szerinte egyébként sem követett el az önkormány­zat a közbeszerzési törvény ál­tal tiltott dolgot. A csatornamű-társulat vélhe­tően még e hónapban megala­kul. Hamarosan tájékoztatják a Mözsön, a Hunyadi utcában Is elkezdődött a munka. A beruházás fővállalkozója a Hegedűs és Smldt Kft. lakosságot, hogy melyik utcá­ban mikor építik a csatornát. Dr. Szilák Mihály szerint el­képzelhető, hogy a megnyújtott fizetési határidőkkel az önkor­mányzat minimális hitellel, vagy akár anélkül is képes lesz a beruházást véghezvinni. Százhúszezer forint a hozzájárulás A lakossági hozzájárulás ősz- szege nem változik, százhúsz­ezer forint marad. Lehet egy összegben fizetni, ilyenkor kedvező esetben az összeg hu­szonöt százalékát vissza lehet kapni. Lehetőség lesz lakásta­karék-pénztári szerződéssel, részletekben is leróni a kötele­zettséget. Őszinte taps a díjazottnak optimista Pirginé Somfay Zsuzsanna az év pedagógusa Pirginé Somfay Zsuzsan­na kapta idén Az Év Pe­dagógusa kitüntetést. A tolnai Fusz János Zeneis­kola igazgatója optimista: úgy véli, a zeneiskolával soha nem lesz gond, ze­nét mindig fognak tanul­ni a gyerekek.- Mi esett Önnek jobban, a kitüntetés, vagy az az őszinte szeretetet kifejező nagy taps, amit kapott?- Mindkettő, de ez utóbbi ta­lán még jobb volt. Nagyon meg­ható volt, és nagy meglepetés.- Köszönő szavai közt említette: a hobbija a munkája. Volt-e mégis külön­legesen kedves idő­szaka?- Huszonegy éve vagyok ze­neiskolai veze­tő. Tíz éve köl­töztünk a jelen­legi helyünkre, a volt gimnáziumi kollégiumba. Nagyon nagy kedvvel dolgozom itt. Külön öröm, hogy részt ve­hettem a felújításban és szépít­hettem az iskolánkat. Nagyon sokat köszönhetek a gyerekek­nek, a legnagyobb kritikusaink­nak. És a szülőknek, akik hoz­zák a gyerekeket, látják, hogy van értelme a zenetanulásnak.- De most a zenedékre is rájár a rúd.- Szerintem a zeneiskolával soha nem lesz probléma. Opti­mista vagyok. Muzsikát a gye­rekek mindig fognak tanulni, és a szülők áldozni fognak rá. A mai világban az érvényesülés­hez fontos a kiállás, a szereplés. Akik zeneiskolába járnak, azok a zene szeretete mellett ezt is megtanulják.- Rengeteg dicséretet kapott az ün­nepségen. Lehet-e ezt még jobban csi­nálni?- Mindig lehet fejlődni. Az ember, amíg él, szeretné a tudá­sa legjavát adni. Lennének még ötleteim, amit pénz híján most nem lehet megvalósítani. De majd meglátjuk. Görhokibajnok kerestetik Városi kispályás görhokibaj- nokságot szervez a nyárra a Tol­nai Sportegyesület. A bajnok­ság nyűt, tehát más települé­sekről is várják a jelentkezőket. A meccseket a városi sportcsar­nok sportudvarán levő pályán rendezik. A bajnokság kadét, ifjúsági és felnőtt korosztályban zajlik. Korosztályonként nyolc csapa­tot, csapatonként nyolc játékost lehet nevezni. A mérkőzéseken egyszerre három játékos lehet a pályán. Kiskapura játszanak, külön kapus nincs. A bajnokságra június 15-ig várják a nevezéseket a városi sportcsarnokban Beregi Ká­rolynál (tel.: 30/348-2972; e- mail: tolnaise@freemail.hu ). !l rJk ■V «MB MlNDENrATIR’ANYITASERTi ÄJANDEKBA! Járt már úgy, hogy mire hazatért külföldi nyaralásából, tele volt a postaládája? Ha nem akarja, hogy ez megismétlődjön, és szeretne jót tenni olyan emberekkel, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy lapunk előfizetői legyenek, irányítsa át kedvenc napilapját egy szociális intézmény részére. • »T Á / • / Tolna, Deák F. u. 82. Tel.: 74/440-728, 74/540-173 • Ülőgarnitúrák • szekrénysorok • étkezők • kiegészítők • egyedi konyhák • irodabútorok • üzletberendezések • asztalterítők • ágybetétek, • csaptelepek. Állandó akciókkal várjuk kedves vásárlóinkat! dB 'ä ÉPÍTŐIPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATŐ BT. j 7130 TOLNA,8A3CSY-ZS.u.22. TEL.:06 30/23-72-120 » 06 30/23-72-067 JÚNIUSBAN IS FOLYTATJUK AKCIÓNKAT NIKECELL HŐSZIGETELŐKRE, OSB TÁBLÁKRA MINDEN MÉRETBEN, HAJÓPADLÓRA, LAMBÉRIÁRA Folyamatosan bővülő árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat! hétfő-péntek 8-tól 17 óráig, szombat 8-tól 12 óráig Bitoma Bt. Tolna, Bajcsv-Zs. u. 22. Tel.: 74/443-190 Tel./fax: 94/501-419 www.dom-inno.hu Sze rkezetkész állapottól akár a kulcsátadásig. Választható falvastagsággal! Szerkezetár (nettó): 36 000.- Ft/m2-től.

Next

/
Thumbnails
Contents