Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-08 / 132. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚNIUS 8., SZERDA ALMANACH 2005 9 1 - PUSZTAHENCSE Aszfaltburkolatot kapnak a betonozott utcák Aszfaltozzák a Dózsa György utca alsó szakaszát. Az ön- kormányzat a területfejlesz­tési tanácshoz nyújtott be pá­lyázatot. A beruházás az el­nyert pénzből és az önrész hozzáadásával készül. Az ön- kormányzatnak minden ut­cája betonozott, hamarosan valamennyire aszfaltburkolat is kerül. Közben két új járda építését is tervezik. A Pozso­nyi utca alsó szakaszán, va­lamint a Temető és Petőfi ut­ca között. Fákkal, cserjékkel beültetett parkot építenek Készülnek a tervek a falu központjának átalakításáról. A művelődési ház és az isko­la előtt parkolókat és parkot szeretnének kialakítani. A központ rehabilitációja már régebben elkezdődött. A szű­kös költségvetésből csak kis lépésekben tudják megvaló­sítani a díszburkolatú zöld­övezetes tér kialakítást. Szép és tiszta környezetet alakítanak ki A közmunkaprogram kereté­ben öt főt foglalkoztatnak a településen, akik a közterü­letek szépítésén fáradoznak. A munkások parkosítanak, fákat ültetnek, megtisztítják a vízelvezető árkokat és füvet kaszálnak. A munkaprogram keretében eszközöket is kap­tak a dolgozók. w* 1 Polgármesteri hivatal: ügyfélfoga­dás naponta 7.30-tól 16 óráig. Körjegyző fogadóórája: kedden és csütörtökön 7.30-tól 16 óráig Orvosi rendelés dr. Regős György hétfő, szerda és péntek 11-től 13 óráig dr. Faragó Mária kedd 11-től 13 óráig, csütörtök 17-től 18 óráig. Katolikus szentmise min­den szombaton 14 órakor. Refor­mátus istentisztelet kétheten­ként vasárnap 15 órakor. Evan­gélikus istentisztelet kéthetente vasárnap 8 órakor. Az összeállítást Seregély Erzsébet írta, a fotókat Bakó Jenő készítet­te. Az oldal a pusztahencsei és a Tolna megyei önkormányzat tá­mogatásával készült Megújulnak az intézmények ütemesen A napközi ebédlője elkészült, az óvoda épületén új a cserép, most az iskolán a sor. Tetőt és nyílászárókat cserélnek Az intézmények fenntar­tására elég a pénz, a fej­lesztésekre töredékek jut­nak. Az önkormányzat mindenre pályázik, hogy minél több épületet fel­újíthasson. A település központja átalakult. A sártengert aszfaltburkolatú tér és sárga színű bársonyvirá­gok váltották fel. Ennek köszön­hetően esős időben is meg lehet közelíteni a boltokat, tavasztól késő őszig virágok díszítik a fő­utcát. Nagy tervek nincsenek. Apró fejlesztésekre futja a költ­ségvetésből, így fokozatosan szé­pül a falu. Nemrégiben a napkö­zi otthon kony­háját, majd az ebédlőjét újítot­ták fel. A műve­lődési ház több mint negyven­éves parkettáját kicserélték, a könyvtárhelyiséget kifestették, ahol teleházat alakítottak ki - so­rolta az elmúlt időszak elvégzett munkáit LENGYEL JÁNOSNÉ pol­gármester asszony. A szolgálati lakásokat felújították, és a fiók­gyógyszertár működik. A közvi­lágítást korszerűsítették. Sok a tennivaló, hiszen minden intéz­ményük javításra szorul. Igaz az A település teleháza népszerű az Iskolások körében, itt minden délután telt ház van óvoda tetőszerkezete már meg­újult, amire nagyon büszke a :„lu. Hasonló módon szeretnék a tetőt cserélni az iskola épüle­tén, és új nyílászárókra is szük­ség lesz. A nagyobb beruházá­sokat több ütemben tudják megvalósítani, mert az önkor­mányzat a pályázatokhoz ke­vés önerőt tud biztosítani. Ezért az utcák aszfaltozása is szakaszosan történik. A legna­gyobb gondot a szennyvízháló­zat hiánya jelenti - mondta a polgármester asszony. Még 2004-ben elkészültek a terve­zéssel. A feltételeket megte­remtették. Amennyiben meg­nyernék a céltámogatást, úgy jövőre megkezdődhetne a kivi­telezése. Füller József saját recept szerint süti a halat fuller József, a Boszorkány söröző tulajdo­nosa a helyi labdarúgócsa­pat meccsein szurkol a fo­cistáknak. Horgászni rit­kán jár, de ha mégis, a környékbeli halasta­vak partján időzik. Nemcsak a pecázás kedvéért ül a vízpar­ton. Nagyon kedveli a halétele­ket. A horogra akadt pontyból halászlét készít. A törpehar­csát és az amurt egy napig hagyja fokhagymás - vörös­hagymás pácban, majd meg­forgatja paprikában, és tárcsá­ban megsüti. PUSZTAHENCSEN Füller Józsefné sízoknikat és pulóvereket köt Gazdag Ferenc rajzol és hadtörténetet olvas Füller józsefné a nyugdíjas- klub vezetője sokat kézi­munkázik. Szabadidejé­ben ruhákat varr, pulóvere­ket és mellé­nyeket köt. Télre a síelni induló fiának tér­dig érő zoknikat készít. Ked­venc elfoglaltságára a betaka­rítás után jut Idő. A nyári idő­szakban a konyhakertet ren­dezgeti. Férjével zöldségféléket termelnek. A gyümölcsfák ápolása is időt vesz igénybe. Most érik a korai cseresznye, amit, nyugdíjasok is megkós­tolhatták a klubban. gazdag Ferenc az iskola né­met-rajz sza­kos tanára munka után olajképeket, grafikákat ké­szít. Az amatőr festőnek még sosem volt önálló kiállítása. Leginkább táj­képeket és portrékat készít, amit elajándékoz. A megma­radt festményeket alkalman­ként csoportos kiállításon mu­tatja be. Emellett érdeklődik a történelmi események iránt. Különösen a hadtörténet érdek­li. A témában kevés könyv van, amit nem olvasott. Ha csak te­heti, megvásárolja azokat Pölöskei Istvánná szívesen dolgozik a kertben pölöskei istvánné csak a gyer­mekeknek él. A helyi óvoda vezetője nem jár nyaralni. A kicsik olyany- nyira kitöltik életét, hogy ő boldognak ér­zi magát közöttük. Ha kirándul­ni megy, akkor is csak egy nap­ra hagyja el a települést. Náluk szabadidőben is mindenki dol­gozik. Hétvégén az erdővel kö­rülvett kert ad munkát. Gondoz­zák az akác-, a galagonya- és szederfákat és kapálják a vete- ményeket. Esténként az áttelel­tetett és tavasszal kiültetett vi­rágait locsolja és ápolja. rwmm- ■ Megvalósult Német Imre három kívánsága német Imre szeretett volna nagyszülei és dédszüiei közelében él­ni, így került a faluba. Harminc évig tanította a gyerekeket biológiára. A testnevelésórákat is megsze­rettette velük. Látta, hogy az aprócska tanítványból hogyan lesz anyuka és nagymama. Mindig nyüzsgő életet élt. Szeret rendezvényekre járni. Jól érzi magát az emberek kö­zött. Örül, hogy a gyerekek is itt képzelik el a jövőjüket. Vá­gyott egy ilyen közösségre, és arra, hogy egyszer virágok lesznek az utcákon és épül egy templom a faluban. Mindkettő megvalósult. 1870 1900 1970 1990 2005 Terv. helyi adó bevétel: Gépjárművek száma: Óvodások száma: Iskolások száma: Munkanélküliség: 820 1000 1274 1066 1107 5080 Ft 144 47 108 15% FONTOS EMBEREK Képviselő-testület: Lengyel Jánosné polgármester, Gamós András alpolgármester. Körjegyző Erdei Tamás, Bán István, Borza István, Kőműves Sándorné, Laták István, Németh János, Takácsné Hahn Erzsébet. Házorvos: dr. Regős György és dr. Faragó Mária Katolikus pap: Manökhe Lőrinc Református lelkész: Bocskorás Bertalan. Evangélikus pap: Füller Mihály Védőnő: Bakonyi Zoltánná Gyermekjóléti és családsegítő szolgálat: Madarász Hajnalka Küzdenek a fennmaradásért vállalkozás Fiainak is legyen miből élni Gyöngén indult az idei év. A ma­gyar öntvényekre sincs szükség, ebben az ágazatban is a kínai árut részesítik előnyben. A König Heg-Szer Bt. telephelyén csatornaöntvények, csapágyhá­zak, víznyelőrácsok sorakoznak. A jó minőségű öntöttáruból ke­veset tudott értékesítem Kocsis István tulajdonos, aki emellett még hegesztéssel, lakatosmun­kákkal és csőszereléssel is fog­lalkozik. 2001 óta vállalkozó, és hamar felismerte, hogy munka- vállalóinak, akik most mintegy harmincán vannak, jó körülmé­nyeket kell biztosítania. A fém­öntödét két éve vásárolta, azóta a cég szépen fejlődik. Az udvar­ban az új csarnok alapjai készül­nek. A betonpilléreken álló acél- szerkezetű műhelyben saválló elemek gyártását tervezi. Mind­ehhez el kell, hogy készüljön a beruházás, ami nehézkesen in­dul - mondta a tulajdonos. Sok helyen dolgoznak, jó referenci­ákkal rendelkeznek, többek kö­zött a paksi atomerőműben is. De hiába a kifogástalan munka. A piacon nincsenek olyan part­nerek, akik biztosan és ponto­san fizetnének. Küzd a vállalko­zása fennmaradásáért, amit majd egyszer gyermekeinek sze­retne átadni. A három fiú közül az egyik máris az apa nyomdo­kaiba lépett. Ügyesen hegeszt Nyolc éve nyílik a Vadvirág együttes Mezőföldi, sárközi, kalocsai táncokat járnak Minden szüreti bálra új műsort tanulnak a Vadvirág Néptánc Együttes tagjai. A csapat 1997- ben alakult. Az ötlet Szabó Istvánnétól származott, aki mindig szeretett táncolni. Azóta ő a csoport vezető­je. A közösség tagjai me- zőfóldi, sárközi, kalocsai és szatmári táncokat adnak elő, amelyekhez külön ruhát is varratnak. A színes blúzok, kötények többsége a helyiek adakozásából és a vállalkozók támogatásaiból készült el. Az is előfordult már, hogy a felnőttek maguk vállalták a fellépő ruhák költségeit. A próbákra negyve­nen járnak, de a szüret közeled­tével megnő a is eléri. A felnőttek ugyanolyan lelkesedéssel gyakorolnak a be­mutatókra, mint a gyerekek. Az együttes évenként négy-öt alka­lommal vállal fellépést zeneka­ri kísérettel - mondta Szabó Istvánné. A napokban el- . Elkészült a zenei anyag CD- felvétele, ami szintén a fel­készülést segíti. Nyáron tánctá­borba mennek, Harkányba. Ott újabb koreográfiát tanulnak, megismerkednek más együtte­sek tagjaival. Aztán a kemény munka következik: megkezdőd­nek a szüreti előkészületek. Idén először Erdélyből hívtak táncegyüttest, velük együtt mu­tatkoznak be. >

Next

/
Thumbnails
Contents