Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-30 / 100. szám
2005. ÁPRILIS 30., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 CSALÁD&NE V E L É S Az örökbefogadás a család akarata kell legyen. Férj és feleség együtt vállalják a feladatot, közösen vesznek részt az alkalmassági vizsgálatokon is. Megláttuk, és őt akartuk! örökbefogadás A teljes eljárás akár másfél évig is eltarthat Örökbe fogadni sem érzelmileg, sem gyakorlatilag nem könnyű. Aki ezt az utat választja, az biztosan nagyon akarja a gyereket. Mohácsi Edit Bori olyan, mint a többi tíz hónapos gyerek. Csak rá egy kicsit többet vártak a szülei. Vincze Krisztina (42) mindig Idős és beteg nem kell? Magyarországon 19 ezer gyerek él állami gondoskodásban, közülük 8700-at helyeztek el nevelőszülőknél. A többiek közül sem adható örökbe mind, csak azok, akikről a szüleik végleg lemondtak. Tízévesnél idősebb, beteg vagy roma származású gyerekeket szinte senki nem akar örökbe fogadni. A nyílt És titkos örökbefogadások száma évente 800 és 1000 között mozog. Ebből a civil szervezetek 120-130-ban vállalnak szerepet. Az örökbefogadottgyermekek fele 3 év alatti, a másik fele 3-6 év közötti. Csak 2-3 százalékuk idősebb ennél, de szinte sosem nagyobbak tízévesnél Évente mindössze egy-két tartósan beteg gyerek talál új otthonra. úgy gondolta, egyszer majd lesz gyermeke. Harminchat éves kora tájékán kezdett orvoshoz járni, majd bekapcsolódott a lombikbébiprogramba. Amikor kiderült, hogy az sem megy, beszélgetni kezdtek férjével, Tiborral az örökbefogadásról.- Elindítottuk az eljárást. Kérelem, környezettanulmány, pszichológiai vizsgálat, alkalmassági vizsga és tanfolyam következett. Másfél év múlva kezünkben volt a határozat, hogy alkalmasak vagyunk. Beadtuk kérelmünket a Gólyahír Alapítványhoz. Fél év múlva szóltak, hogy született egy kislány. Megismerkedtünk a szülőanyával, aki úgy döntött, nekünk adja a babáját. Amikor megláttuk a picit, Tibor elsírta magát. Én csak fürkésztem az arcát, és akkor megfogta a kezem. Döntöttünk. Őt akarjuk! Öt nappal később, a gyámhivatalban újra találkoztak a szülőanyával. Ez a hivatalos eljárás utolsó állomása, a szülőanya aláírja a jegyzőkönyvet, hogy lemond a gyerekről.- Megrázó élmény volt, átérez- tük a helyzetét. Az aláírás után megfogtam a kezét, megszorítottam, könnybe lábadt a szemünk. Aztán mentünk a kórházba, mert csak a papírra adták ki a kicsit. Itt láttuk utoljára a vér szerinti anyát Volt még annyi lélekjelenléte, hogy utoljára megnézte a gyereket, aztán elment. Mi pedig hazautaztunk Borival. Segítő szervezetek ■ GÓLYAHÍR ALAPÍTVÁNY ■ BÖLCSŐ ALAPÍTVÁNY ■ ALFA SZÖVETSÉG ■ FÉSZEK ALAPÍTVÁNY ■ MÓZESKOSÁR EGYESÜLET ■ MAG-ÓRA ALAPÍTVÁNY ■ TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLATOK (AZ ÖRÖKBEFOGADÁSRÓL MINDENT MEGTUDHATNAK AZ ÉRDEKLŐDŐK A WWW.OROKBEFOGADAS.LAP.HU HONLAPON) Felkészítő tanfolyam 2004. január óta azok fogadhatnak örökbe, akik elvégeznek egy 21 órás tanfolyamot. MÉSZÁROS KRISZTINA PSZICHOLÓGUS több mint egy éve vezet ilyen foglalkozásokat.- A legtöbben valamilyen tragédia hatására döntenek az örök- befogadás mellett. Elveszítik gyermeküket, vagy sikertelen próbálkozások után jutnak erre az elhatározásra. Nekünk segítenünk kell a veszteség elfogadását, és felkészítjük őket a feladatokra. Működtetünk egy klubot is, ahol kéthetente találkozunk, és bárki elmondhatja a gondjait, problémáit. Csak a legkisebbek és az egészséges babák találnak könnyen szülőkre HÍREK - ÚJDONSÁGOK Élet&Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG&DIVAT KEDD ESÉSZSÉD SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ►SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Óvatlanul vezet a váló francia sofőr száz franciaországi közlekedési balesetből háromban az is szerepet játszik, hogy a baleset okozója éppen válófélben van - tette közzé a meglepő statisztikát egy kutatóintézet. Annak a veszélye, hogy valaki közlekedési balesetet szenved, négyszeresére nő a válóper időszakában. A szerencsétlenségekben a sofőr lelki állapota is szerepet játszik Szerelemből túlóráznak a szenvedélyes belgák viszonya volt már valamelyik munkahelyi kollégájával Belgiumban a férfiak 35, a nők 37 százalékának. így már érthető, miért túlórázik hetente 2-5 órát a belgák 67 százaléka. Bevallotta csalását a fontoskodó nagymama bevallotta csaknem fél évszázaddal ezelőtti vizsgacsalását egykori iskolájának egy ötszörös nagymama az Egyesült Államokban. A hölgy kézzel írott levélben tudatta, hogy 1957 őszén egy barátjával megszerezte egy Shakes- peare-teszt helyes válaszait. Megölte a férjet a szekrényben élő szerető nem elég, hogy egy teljes hónapig szeretője és a felszarvazott férj lakásában lakott - egy szekrényben rejtőzve -, miután lebukott, még agyon is verte a férjet egy férfi az Egyesült Álla@ További érdekességek: www.reggel.hu mokban. A felszarvazott férj sokáig nem vette észre, hogy valaki lakik az egyik használaton kívüli hálószoba beépített szekrényében. 15 év alatt három és fél millióval több pekingi A pekingiek a város körüli településeken keresnek lakóhelyet CSAKNEM 18 MILLIÓ lakosa lesz - a jelenlegi 14,5 millióval szemben - 2020-ra Nagy- Pekingnek. A legújabb város- rendezési terv szerint az emberek 90 százaléka várhatóan a közeli és távolabbi külvárosokban él majd. Veszélybe sodorja a kapcsolatot a húsvét A házasságra legveszélyesebb ünnep a zsidó húsvét, a pészah. Égy izraeü felmérés szerint a válókeresetek 87 százalékát közvetlenül az ünnepek után adják be. A felmérést végzők szerint a gond abban gyökerezik, hogy az ünnep alatt a családtagok túl sok időt töltenek összezárva. Az az életem, hogy anya lehetek anyák napi dossziéval kedveskedik olvasóinak a hölgyvilág legújabb száma. Novodomszky Éva, Szalay Kriszta, Román Judit, Szandi és Pápai Erika mesél arról, mit jelent anyának lenni. Azt is elárulják, milyen változásokat hozott életükben gyermekük születése. Mózeskosár, kenguru vagy babakocsi biztonságban Segítik a közlekedést a praktikus bébihordozó eszközök Kisgyerekkel viszontagságos a közlekedés a városban. Sok múlik azon, milyen segédeszközben szállítjuk az apróságokat. Németh Zsuzsa BABAHORDOZÓ kosár ajánlott: 0-7 hónapos korig előnye: Tetszés szerinti dőlésszögben letámasztható. A gyermek zavartalanul alhat benne. hátránya: Fárasztó a nagyobb babákat cipelni benne. Felborulhat, ezért óvatosan használjuk. KENGURU ajánlott: 10 hónapos kortól előnye: A baba állandó test- és szemkapcsolatban van a szülővel. Nem kell babakocsival végigbumlizni a városon, kényelmesebb a lépcsőzés, buszozás. hátránya: Egyesek szerint megterheli a baba gerincét, ha sokáig viszik ülve. Nehezebb babánál fárasztó lehet a szülőnek. BABAHORDOZŐ HÁTIZSÁK ajánlott: 1 éves kortól előnye: Letámasztva székként is használható. Különösen a lábtartóval ellátott típusok nyújtanak kényelmes ülést a babának. hátránya: Egy óránál tovább nem tanácsos bennehagyni a gyereket. Hidegben könnyen átfáznak a kicsi végtagjai. BABAKOCSI ajánlott: 0-12 hónapos korig előnye: Hideg, szél, eső, hó, tűző napsütés ellen egyaránt véd. A pici kényelmesen elfér benne. hátránya: A városban nehézkes vele a közlekedés. Az anyjától viszonylag távol ülő gyermeket megijesztik a zaj, a tömeg, a hirtelen mozdulatok. KÉRDÉS - FELELET Piros hólyagok a gyerek fülén Nyolcéves kisfiam fölére az első napsütés hatására minden évben piros hólyagok nőnek. A bőrgyógyász ad rá kenőcsöt, amitől elmúlik. Éz most már mindig így lesz? * Kis Éva, Kecskemét DR. VASS ILONA, BŐRGYÓGYÁSZ SZAKORVOS: Az első napsütés okozta, kis hólyagos kiütés oka ismeretlen. Valószínűleg veleszületett hajlam is szerepet játszik a kialakulásában. Rendszerint hat-nyolc évesen kezdődik, és tíz-tizenkét éves korra elmúlik. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek rendszerint kinövik. Ha az előző években már megjelentek a kis hólyagok, akkor érdemes kora tavasszal elkezdeni a magas fényvédő faktorú naptej használatát. Minden reggel kenje be kisfia fülét, és húzzon a fejére egy fülét is takaró, vékony sapkát. Néha a béta-karotin szedése is kedvező hatású lehet. Kérdésével, gondjaival forduljon szakértőinkhez! INFO: REGGEL, ÉLET&STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14. i * t < I j