Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-30 / 100. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. ÁPRILIS 30., SZOMBAT 10 HÉTVÉGE Azt nem mondom, hogy életem élménye, de nagyon jó volt. Többen ezekkel a szavakkal és boldog mosollyal léptek ki kedden éjszaka a szekszárdi sport- csarnok kapuján. Az ősrajongók azért, mert utoljára '77-ben látták élőben Szekszárdon az Omegát, a fiatalok pedig azért, mert a banda világszínvonalú technikával és változatlan lelkesedéssel érkezett a tolnai megyeszékhelyre. A sportcsarnok kedd este ettől függetlenül csak félig telt meg érdeklődőkkel, ez a megjelent közönségben némi kárörvendő örömet és még inkább sajnálkozást váltott ki. A koncerten nemcsak a legfőbb attrakció, az Omega remekelt, hanem Keresztes Ildikó is, lévén kis nőből jött a bitang jó hang. A Csillagok útján című turnét követően az együttes nyáron stúdióba vonul, és valószínűleg ősszel a boltokba kerül az örökifjú banda új nagylemeze. Képeinken Kóbor János, Molnár György és Szekeres Tamás látható. (BK) Örökifjú Omega 0> 5 Seite des Verbandes der Deutschen Minderheitenselbstverwaltungen der Tolnau Hírek, közlemények a Tolna Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége háza tájáról: 60 Jahre Internierung der Tolnauer Ungarndeutschen Hier in Lendl erinnern wir uns an diese, vor 60 Jahren geschehenen Ereignissen, wobei am Ende April 1945 György Bodor und seine Helfer - auch von ihnen als Konzentrationslager beschrie-ben - ein Internierungslager eingerichtet haben, in dem zirka 20.000 Menschen gelitten haben. Vor sechzig Jahren ist der blutigste und zerstörendste Krieg der Menschheit beendet worden. Beispielloses Leiden brachte dies der Völker Europas und der Verursacher des Weltbrandes, des Todes und Leidens mehreren Millionen Menschens war das NaziDeutschland, und seine Führung. Die Verantwortung auf dem Schlachtfeld und wegen den Geschehnissen in den Vernichtungslagern belastete dementsprechend, ausschlaggebend die Auslöser des Krieges, die Ausbrütenden und Durchführenden der Völkervernichtungen. Das Nachlassen des Schlachtlärmes, die Kapitulation des Deutschen Wehrmachtes bedeutete Unzähligen wirklich das Leben, die Befreiung, aber es bedeutete auch vielen Menschen, Volksgruppen Gefangenschaft, Internierung, auf ethrtische Zugehörigkeit basierende Säuberungen, Massenmorde, Plünderungen und mehr oder weniger rechtliche Raubattentaten. Aber schauen wir uns ein bisschen nuansierter die Frage der Verantwortung an. ln der Atlantische Charte war nur von der Aufspürung und Bestrafung der Beschuldigten und von einem demokraüschen Europa die Rede,aber nach dem Jaltauer Pakt setzte sich auch das Prinzip „vae victis” (O wehe dem Besiegten) durch. Vor sechzig Jahren: am 05. April 1945 in Kassa kündete man das sog. Benes- Programm an, was die kollektive Bestrafung,die Entrechtung, die Vertreibung aus der Heimat der in der Tschechoslowakei lebenden Deutschen und Ungarn bedeutete. Im April 1945 hieß als Benes in Ungarn: Imre Kovács,Ferenc Erdei, György Bodor, und die Liste könte man lange fortsetzen. Was in der Tschechoslowakei (in Oberungarn) damals mit den ungarischen Dörfern: Umgrenzung, Vertreibung, Einschüchterung geschehen ist, geschah auch Ende April und Mai hier im Komitat Tolnau. Sogar sahen auch die Methoden so ähnlich aus,wie wenn die. Ausbrüter des Terrors nach einem gemeinsames Rezept gearbeitet hätten. In den ungarischen Geschichtsbücher erklärten dies _ die damals Verantwortung tragenden Parteien der provisorischen, später Koalitions - Regierung, mit den sog. Potsdamer Beschlüssen der Siegermächten, die von der damaligen ungarischen Regierung wegen ihrer beschränkten Unabhängigkeit nur zögernd durchgeführt wurde. Die Geschichtenfälschung ist evident, die erwähnte Konferenz tagte nämlich erst im August 1945, in einem Zeitraum als die in die Sowjetunion verschleppten 40-50.000 Ungarndeutschen (Laut des sowjetischen Frontbefehls Nr. 0060, kurz darauf nach einem ungarisch-sowjetischen Regierungs-Abkommen) schon seit 8 Monaten geschuftet haben, und in den nach Lendl internierten Schwaben in ihren Häusern und Höfen wohnten und auf ihren Feldern ernteten schon die neuen Besitzer. Und dies alles geschah damals im Namen der kollektiven Schuld, gesetz- wiedrig auch nach des damaligen gesetzlichen Rahmens. Die Angehörigkeit zum Volksbund war nur ein Vorwand, nämlich wenn es um Vermögen ging und der ehemaliger Volksbundsmitglied arm war, konnte er leicht die Rechenschaftsforderung vermeiden,weterhin hat die Bindung oder Mitgliedschaft zur rechtsradikalen politischen Parteien im Komitat bei den Nichtdeutschen keine solche Auswirkungen gehabt. Die Stimmung lenkte im Land die Nationale Bauernpartei Imre Kovács: „Die Schwaben sind mit einem Bündel gekommen .sollen mit einem Bündel gehen!” Die von den Kommunisten geleitete Polizei führte nach einigen Monaten später die -vor Jahren vorher von dem Sozialdemokraten Károly Payer - angekündigte Prophezeiung durch: „Nach dem Krieg wird die ungarn- deutsche Frage nichts anderes, wie eine einfache Frage der Waggonen werden.” Wir Ungarndeutschen der heutigen Zeiten, leben und wirken im Geist der Stuttgarter Charta. Wir haben unserer Geschichte entgegengesehen, wir wissen wo wir gesündigt haben, wir wissen, was die Geschichte und die Historiker klären müssen und wir wissen, was in unserem Gewissen nicht mehr saubergemacht werden kann. Wir erinnern uns aber genau, wir möchten keine alten Wunden aufreissen, aber wir erwarten,dass die Sünden, Verantwortung überall: in Siebenbürgen, in der Batschka, in der Tolnau und Branau dasselbe bedeuten. Auszug aus der Stuttgarter Charta: „Im Bewußtsein ihrer Verantwortung vor Gott und Menschen, im Bewußtsein ihrer Zugehörigkeit zum christlich - abendländischen Kulturkreis, im Bewußtsein ihres deutschen Volkstums und in der Erkenntnis der gemeinsamen Aufgabe aller europäischen Völker: 1. Wir Heimatvertriebenen verzichten auf Rache und Vergeltung. Dieser Entschluß ist uns ernst und heilig im Gedenken an das unendliche Leid, welches im besonderen das letzte Jahrzent über die Menschheit gebracht hat. 2. Wir werden jedes Beginn mit allen Kräften unterstützen, das auf die Schaffung eines geeinten Europas gerichtet ist, in dem die Völker ohne Furcht und Zwang leben können. 3. Wir werden durch harte, unermüdliche Arbeit teilnehmen am Wiederaufbau Deutschlands und Europas. Wir haben unsere Heimat verloren. Heimatlose sind Fremdlinge auf dieser Erde. Gott hat die Menschen in ihre Heimat hineingestellt. Den Menschen mit Zwang von seiner Heimat trennen, bedeutet, ihgi im Geiste töten . Wir haben fieses Schicksal erlitten und erlebt. Daher fühlen wir uns berufen zu verlangen, daß das Recht auf die Heimat als eines der von Gott geschenkten Grundrechte der Menschheit anerkannt und verwirklicht wird.” Herausgegeben in Stuttgart am 05.August 1950, 5 Jahren nach der Schliessung des Internierungslagers in Lendl ,und nach 2 Jahren der letzten Vertreibungen. Dr. Michael Józan -Jilling Hatvan évvel ezelőtt történtekre emlékezünk itt Lengyelen, ahol 1945. április végén Bodor György és segítői berendezték a saját szavaikkal is koncentrációs táborként jellemzett internálótábort, ahol a háború utolsó heteiben mintegy 20 000 ember sínylődött. Hatvan éve fejeződött be az emberiség legvéresebb, legpusztítóbb háborúja. Példátlan szenvedést hozott ez Európa népeinek és a világégés kirobbantója, sok-sok millió ember halálának és szenvedésének okozója a náci Németország és annak vezetése volt. A felelősség a hadszíntéren, a fogoly- és megsemmisítő táborokban történtekért is ennek megfelelően döntően a Háború kirobbantóit, a népirtások kitervelőit és végrehajtóit terhelte. A harci zaj megszűnése, a német Wermacht kapitulációja így sokaknak valóban az életet, a felszabadulást jelentette, de nagyon sok embernek, népcsoportnak a fogságot, internálást, az etnikai alapú tömeggyilkosságokat, tisztogatásokat, fosztogatásokat és többé-kevésbé törvényesített rablást jelentett. De nézzük kissé árnyaltabban a felelősség kérdését. Az Atlanti Chartában még csupán a bűnösök felkutatásáról és megbüntetéséről, egy demokratikus Európa létrehozásáról volt szó, de Jalta után a „vae victis” /Jaj a legyőzöttnek!/ elve is érvényesült. Hatvan éve, 1945. április 5-én Kassán kihirdetik a benes-programot, mely a csehszlovákiai németek és magyarok kollektív büntetését, jogfosztását és szülőföldről történő eiűzetését jelentette. Benest Magyarországon 1945 áprilisában Kovács Imrének, Erdei Ferencnek, Bodor Györgynek, Németh Kálmánnak - és még sorolhatnám sokáig a listát - hívták. Ami a Felvidéken a magyar falvakkal történt - bekerítés, elhaj- tás, megfélemlítés - az április végén, május elején itt Tolna megyében is megtörtént! Sőt a módszerek olyannyira hasonlítottak, mintha közös recept szerint dolgoztak volna a terror kiterve- lői. A magyar történelemkönyvekben, az akkoriban felelősséget viselő ideiglenes, majd koalíciós kormányt alkotó pártok képviselői a Potsdamban, a győztes hatalmak által előírt határozatokkal szokták ezt magyarázni, melyet az akkori magyar kormány a korlátozott szuverenitás miatt csak vonakodva hajtott végre. A történelmi hamisítás nyüvánvaló, ugyanis az említett konferencia csak 1945 augusztusában ült össze egy olyan időszakban, amikor a Szovjetunióba hurcolt 40-50 000 magyarországi német /0060.SZ. szovjet napi parancs, majd .röviddel ezután magyar-szovjet kormányközi megállapodással!/ már nyolc hónapja dolgozott és a Lengyelbe internált svábok házaiban, udvaraiban és földjein már új tulajdonosok laktak és arattak. Mindez a kollektív bűnösség jegyében, még az akkori törvényi keretek között is törvénytelen módon történt. A Volksbundhoz tartozás csak ürügy volt, mert ha a vagyonról volt szó és a bundos szegény volt, könnyen meg- úszhatta a számonkérést, másrészt a megyében a nem német származásúaknái a jobboldali politikai kötődésnek, vagy szervezeti tagságnak nem voltak ilyen jellegű következményei. A hangulatot az országban a Nemzeti Parasztpárt /Kovács Imre: a svábok egy batyuval jöttek, egy batyuval menjenek.../ irányította, a kommunisták által irányított rendőrség pedig végrehajtotta és néhány hónappal később, megvalósulhatott a szocdem Payer Károly évekkel korábban bejelentett jóslata: a háború után a magyarországi németek kérdése egyszerű vagonkérdés lesz. Mi, a jelenkor magyarországi németjei az 1950-es Stuttgarti Nyilatkozat szellemében élünk és dolgozunk. Történelmünkkel szembenéztünk, és tudjuk miben vétkeztünk, mi az amit a történelemnek és a történészeknek tisztázniuk kell és melyik az, a lepedő, melynek foltjait tisztára mosni nem lehet és nem is szabad! De pontosan emlékezünk, régi sebeket nem kívánunk felszaggatni, de azt is elvárjuk, hogy a bűn és a felelősség mindenütt /Erdély, Bácska, Felvidék, Tolna-Baranya/ egyet jelentsen. Részlet a Stuttgarti Chartából: „Isten és ember előtti felelősség, a nyugati-keresztény kultúrkörhöz, a német népcsoporthoz való tartozás és valamennyi európai nép közös feladata tudatában: 1. Mi elűzöttek ezennel lemondunk minden bosszúról és megtorlásról. Ezen elhatározásunk szent és komoly, emlékezve arra a végtelen szenvedésre, amelyet különösen az utolsó évtized zúdított az emberiségre. 2 Teljes erőnkkel támogatni fogunk minden olyan kezdeményezést, amely az egyesült Európa megteremtésére irányul, amelyben a népek félelem és kényszer nélkül élhetnek . 3. Kemény és fáradhatatlan munkával részt veszünk Németország és Európa újjáépítésében. Elvesztettük hazánkat. A hazátlanok idegenek ezen a Földön. Isten az embereket a hazájukba teremtette. Embereket hazájuktól megfosztani annyi, mint lélekben megölni őket. Ezt megéltük, ez a sors jutott nekünk is osztályrészül! Mindezek alapján feljogosítva érezzük magunkat, hogy kérjük a hazához való jog, mint Istentől kapott alapjog elismerését és megvalósítását.” Kiadatott Stuttgartban, 1950 augusztus 5-én, öt évvel a lengyeli internálótábor bezárása és két évvel az utolsó kitelepítések után. Dr. Józan-Jilling, Mihály * > l t i I 1
