Tolnai Népújság, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-15 / 242. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. OKTÓBER 15., PÉNTEK 10 KEK TŰKOR HIRSAV Bombariadóval fenyegettek a gyerekek elfogták Debrecenben azt a két gyereket, akik tegnap bombariadót jelentettek be telefonon. Felhívták a megyei főkapitányság ügyeletét azzal, hogy az Eötvös Utcai Általános Iskolában bomba robban. Bombát nem találtak, (szí) Poloska volt az irodájában lehallgatás Rádióadót talált a hivatalában a fűtőtest és az ablakpárkány között dr. Bognár András Páty első embere. Tudja, ki állhat a háttérben. Újabb pedofil Budapesten lebukott a fővárosban egy újabb pedofil. A 36 éves Sz. Z. Ferenc 2003 tavaszán az internethálózaton keresztül postai utánvéttel kiskorú személyeket ábrázoló pornográf felvételeket rendelt, illetve lakásán tartott, (jj) El akarta venni a rendőr pisztolyát előállították a 25 éves N. Rolandot, mert a XXII. kerületi Brassói utcában a vele szemben magánlaksértés miatt jogszerűen intézkedő rendőrtől el akarta venni a pisztolyát, (ned) Harminc festményt lopott egyszerre keresik a 44 éves G. Sándort, mert betört egy VII. kerületi lakásába, és onnan harminc festményt ellopott. Ezek közül hetet a Pod- maniczky téren megtaláltak az elkövető autójában, (szí) Páty három-ötmilliárd forint értékű szabad földterülettel rendelkezik. A polgármester úgy véli, hogy az ingatlanüzletből kimaradók helyezhették el nála a poloskát. Szemán László Német testvérközségük ajándékait nézegette kedden dr. Bognár András Páty polgármestere, amikor furcsa szerkezetet pillantott meg.- Korsókat és mézeskalács szívet kaptunk. Itt volt a fűtőtest előtt, a földön az ajándék doboza. Leguggoltam, hogy megnézzem. Akkor pillantottam meg a radiátor és az ablakpárkány között azt a gyufaskatulyányi an- tennás valamit. Korábban már feltűnt, hogy információk szivárognak ki a hivatalból. Például egy ügyvéddel tárgyaltam, aki felvetette, hogy idetelepülne egy ír cég. Két nap múlva a piacon megkérdezték tőlem, hogy valóban jön-e egy ír cég - mondta a polgármester, miközben megmutatta a készülék helyét. Bognár András azonnal hívta a Budaörsi Rendőrkapitányságot. A rendőrök elvitték a készüléket, ám előtte jegyzőkönyvbe vették a polgármester mondandóját.- Elmondtam a rendőröknek, hogy tavaly ősz óta folyamatosan kapom a mocskolódó leveleket postán és a világhálón. Ezeket át is adtam nekik. Azt is közöltem velük, hogy Páty rendelkezik három-ötmilliárd forint értékű, szabadon mozgósítható földterülettel, amelynek felhasználásából bizonyos körök kimaradtak. Őket sejtem a poloska mögött - folytatta Bognár András. Szerinte a poloskának nincs köze a vegyianyag-tárolóhoz. A pátyiak vasárnap ügydöntő népszavazáson voksolnak arról, hogy felépüljön-e a község ipari földterületén az egyik nagy cég vegyianyag-tárolója. Itt volt a készülék, mutatja Bognár András, Páty polgármestere Kis hatósugarú készülék volt Az előzetes szakértői vélemény szerint a lefoglalt készülék gombak- kumulátor- ral ellátott, 150-200 méter hatósugarú rádióadó. Az akku 4-5 napra elegendő energiát tud biztosítani A vevőkészüléknek a hivatal közelében kellett lennie, például az épület előtt parkoló autóban. Az adó és vevő együtt maximum 100 ezer forintba kerül FORGALOMKORLÁTOZÁS Vasút feletti híd javítása miatt a 61. sz. főközlekedési úton Dunaföldvár határában, félpályás útlezárás és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőlámpás forgalomirányítással, előzni tilos. Szennyvízcsatorna építése miatt a 61. sz. Dunaföldvár-nagykanizsai főközlekedési úton, Tamási belterületén félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. Burkolatsüllyedés miatt a 61. sz. Dunaföldvár-Dombóvár- nagykanizsai főközlekedési úton, Dombóvár belterületén útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Burkolatszélesítés miatt a 61. sz. Dunaföldvár-Dombóvár- Nagykanizsa főközlekedési úton Nagykónyi és Kocsola között útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. A Dunaszentgyörgy- Fadd-Szekszárd összekötő úton Tolna belterületén útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Járdafelújítási munkák miatt a 65. sz. Szekszárd-siófoki főközlekedési úton, Hőgyész belterületén útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Profiljavítás miatt a Keszőhidegkút-Regöly-szakályi összekötő úton, Regöly belterületén útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. A Bátaszék-Bonyhád összekötő úton Bátaszék közelében útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. Körforgalmi csomópont építése miatta Kaposszekcső-Jágónak- Mezőhíd összekötő úton Jágónaknál útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Útcsatlakozás kiépítése miatt a Tamási állomáshoz vezető úton, Tamási belterületén útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. További felvilágosítás a nap 24 órájában a 74/412-011 telefonszámon. Tizenhárom év fegyházat kapott az anyagyilkos férfi ítélet Különös kegyetlenséget állapított meg a bíróság MTI szombathely Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek és nem jogerősen 13 évi, {egyházban letöltendő szabadságvesztés büntetéssel sújtotta a Vas Megyei Bíróság csütörtökön azt a szombathelyi férfit, akit édesanyja megölésével vádolnak. „Az édesanyjával élő vádlott tíz éve nem dolgozott, alkoholista, italozó életmódot folytatott, az idős korú, betegségei miatt magatehetetlen, ágyhoz kötött sértettet rendszeresen megverte, magára hagyta, nem gondozta, sőt éheztette is" - ismertette a körülményeket a bíróság, miután a férfi nem kívánt újabb vallomást tenni az elsőfokú bíróság előtt. Az első fokon született ítélet megállapításai szerint a bűncselekmény elkövetésének napján a férfi szokása szerint már kora reggeltől a kocsmában töltötte a napot, majd hazatérve üüegelni ,rugdosni kezdte az asszonyt. „Ököllel az arcába csapott, fojtogatta a sértettet, aki az életéért könyörgött, de hiába” - vázolta fel a részleteket a tárgyalást vezető bíró. A bűncselekmény okára a vádlott vallomásaiban megdöbbentő magyarázatot adott: „idegesítette”, hogy édesanyja maga alá piszkított, elviselhetetlennek tartotta a lakásban terjengő bűzt. A tényállás szerint a bűncselekmény elkövetése után az enyhe fokban ittas férfi lefeküdt aludni, másnap reggel vette észre, hogy édesanyja meghalt. A kiérkező mentőknek és rendőröknek azt mondta, nem tudja, hogyan halt meg az asszony. „A halált közveüenül azonban egy tompa ütés okozta, amely miatt a koponyában vérömleny keletkezett” - hivatkozott a bíróság az igazságügyi orvos szakértő véleményére. Az ítélet indoklása szerint a vádlott különös kegyetlenséggel követte el az emberölést, hiszen a folyamatos bántalmazás, az ellátatlanság, a kiéheztetés és az orvosi beavatkozás hiánya nem vezethetett máshoz, mint a sértett halálához. Ez a magatartás pedig a bíróság álláspontja szerint különösen kegyetlennek minősíthető. A vádlott a bíróság előtt any- nyit mondott: megbánta cselekedetét, a büntetőeljárás korábbi szakaszaiban tett és végig fenntartott beismerő vallomását az ítéletben enyhítő körülményként értékelték. Az ügyész elfogadta a bírói döntést, a vádlott és védője azonban enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. TRAFFIPAX Ma 7.30-10.00-ig a 64-es főúton Simontornya belterületén, 10.3011.30- ig a 61-es főúton Simontornya belterületén, 11.4012.30- ig a 61-es főúton Tolnanémedi belterületén, 14.20- 14.50-ig a 6-os főút 142-146 km- es szelvényénél, 15.00-15.40-ig a 65-ös főút 1-6 km-es szelvényénél, 15.50- 16.20-ig a 65-ös főúton Harc belterületén, 16.40-18.30fg a 65-ös főúton Zomba belterületén, 18.50- 19.30-ig a 6-os főút 137-142 km- es szelvényénél, 19.40-20.00-ig Szekszárd, Tartsay u. várható sebességmérés. Gyalog ment a gyanúsított Ny. Sz. Pécs Egy pécsi fiatalember tett feljelentést a rendőrségen, hogy eltűnt apósa személykocsija, amit egy uránvárosi ház előtt állított le, ám bennehagyta a slusszkulcsot. Néhány óra múlva a feljelentő ismét jelentkezett, hogy megtalálta a kocsit a 6-os út mellett, Tortyogónál. Később lakossági bejelentésre a rendőrök igazoltattak egy férfit, aki a 6-os szabadszentkirályi elágazásánál gyalogolt az úton. Hamarosan kiderült, hogy a 30 éves, ér- tényi illetőségű férfi észrevette az Uránvárosban „szabad prédaMegölt anyja nyugdíjából három évig élt Beismerte tettét F. István, aki három éve végzett anyjával. Az idős nőt eltűntként keresték. Nagy Eszter Dóra ként álló” kocsit, és elvitte a járművet. Az azonban egy idő után felmondta a szolgálatot, így az elkövető gyalogszerrel folytatta útját. A rendőrök a férfinél megtalálták a kocsiból hiányzó fényképezőgépet és a tulajdonos iratait is. Egy hónapig tartó hajsza után elfogták a rendőrök f. Istvánt. A 44 éves férfi 2001 júniusában ölte meg anyját Cegléden. A 77 éves asszony és fia azon vesztek össze, hogy a csirkék rongálják a veteményest. A vita verekedésig fajult. Az asszony egy ütéstől olyan szerencsétlenül csapódott a földhöz, hogy a helyszínen meghalt. A gyilkos otthonuk, egy ceglédi tanya udvarán ásta el a holttestet. A helybelieknek azt mondta: anyja elköltözött. A hazugságok miatt a rendőrség is gyanút fogott. F. István azonban nem jelent meg a rendőrségen, ezért körözni kezdték. Elfogásakor beismerte tettét és megmutatta, hol rejtette el a tetemet. A férfi egyébként nem ismeretlen a hatóságok előtt. Vagyon elleni bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletű. Munkát nem vállalt, az elmúlt három év alatt anyja nyugdíjából tartotta el magát. A gyilkosság után rendszeresen felvette az asszony pénzét. TOLNÁBAN TÖRTÉNT Még most is mozognak a darazsak KÉT KISEBB ESETHEZ hívták a tűzoltókat tegnap lapzártáig. A hideg ellenére még mindig mozognak a darazsak, igaz Tolnán zárt térből kellett őket eltávolrtaniuk a helyi önkénteseknek. Tamásiban személyautó ütközött össze egy mentővel. A tűzoltókat tűz- és robbanásveszély miatt hívták ki, ugyanis a személyautónak túlmelegedett a motorja. Személyi sérülés nem történt SENKI SEM SÉRÜLT MEG abban a két balesetben, amely a szekszárdi rendőrkapitányság illetékességi területén történt. Az anyagi kár azonban a két helyszínen összesen meghaladja az 1 millió forintot. Hova tűnt a százezer forint? PÉNZTÁRCA TŰNT EL egy szekrény fiókjából, jelentették a megyeszékhelyen a rendőrkapitányságon. A bejelentés szerint a pénztárcában 100 ezer forint volt, melyet az erszénynyel együtt lopott el az ismeretlen tettes. Figyelmetlensége áldozata lett NYOLCVANEZER FORINTJÁBA és sok bosszúságába került annak a férfinak a figyelmetlensége, akitől tegnap délben saját lakásából lopták ki készpénzét. * 4 A »