Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-23 / 196. szám
4. OLDAL ALMANACH 200 4 NAGYKÓNYI 2004. augusztus 23., hétfő J j|§m Tisztelet a művész előtt A falu szülötte a magyar operett halhatatlan személyisége, Sárdy János. A művész posztumusz díszpolgári címet kapott Nagykónyiban, művészete előtti tisztelgésként Sárdy-emlékszobát rendeztek be a faluban. Sárdy János 1907-ben született Nagykónyiban. Pápán szerzett tanítói oklevelet, s tanulóévei alatt ott varázsolta el a színház világa. Rájött, a tanítói állásnál többre vágyik, ő is színpadra akar kerülni. A dunaföldvári tanítás mellett esküvőkön és temetéseken énekelt, mígnem megkapta az első felkérést. Az operaházi próbaéneklésen 1931. nyarán aztán kiderült, van tehetsége a pályához, de még nagyon sokat kell tanulnia. A Magyar Királyi Állami Operaház színpadára 1936. október 6-án lépett először Ottó szerepében a B^nk bánban. Innen már csak egy lépés volt a film, ami döntő tényező lett pályáján és A virágok faluja a növények gondozását, öntözését az önkormányzat finanszírozza. Két évvel ezelőtt zajlott le ez a virágosítási folyamat, ami nem csak a szemet gyönyörködteti, de jó hírét is viszi a településnek. Hetente többször is kapnak a községházán elismerő telefonokat, leveleket, a falun átutazók fejezik ki így elismerésüket. Az egyik levélből idézünk: „Gyönyörű, igényes, virágos utcájuk a napi gondokban felüdíti az embert, mindjárt mosolyogni kell, ha odaérünk és ez elkísér az úton.” Sajnos vannak olyanok is, akiknek annyira megtetszenek a kihelyezett virágok, hogy mindjárt magukkal is viszik, többnyi- re az éj leple alatt. ___________■ A településen száz virágoszlopot helyeztek ki és a virágládákban, közterületek ágyásaiban is szemet gyönyörködtetően nyílnak a növények. A virágosítást és Virágtenger a községházánál meghozta igazi népszerűségét. A közönség olyan művészek mellett avatta sztárrá, mint Honthy Hanna, Karády Katalin és Latabár Kálmán. Egyéni sármjával, különleges hangjával, színpadi bájával sikert sikerre halmozott. Nem csak a közönség, de kollégái is nagyon szerették. Érdemes Művész kitüntetést kapott 1963-ban, szülőházán tábla őrzi az emlékét, személyes tárgyaiból, bútoraiból, könyveiből a művelődési házban emlékszobát rendeztek be. Városokhoz közeli, vidéki nyugalom Nagykónyin főútvonal halad át, ami három várost is - Tamási, Dombóvár, Siófok - elérhető közelségbe hoz. Kedvező közlekedési helyzete és a vidék csendje, nyugalma együttesen vonzóvá teheti a turisták számára. Nagykónyi közel 1300 lakosú, szépen rendben tartott, virágos település. Mint a kis falvak többségében, itt is a kedvezőtlen anyagi körülmények szabnak leginkább gátat a nagyobb ütemű fejlődésnek. A költségvetés zömét az intézmények fenntartása és a szociális alapon kifizetett segélyek viszik el. A falu legnagyobb munkáltatója a termelőszövetkezet volt, három község lakói jártak ide dolgozni. Ma már kevés ember talál itt megélhetést, a környező városokban sem köny- nyű állást találni, sok a munkanélküli. A kedvezőtlen feltételek ellenére a falu fejlődik, ha nem is a kívánt ütemben, igyekeznek mindehhez biztosítani a forrásokat. A sikeres pályázatoknak pedig gyakran gátja a szükséges önerő hiánya. A faluban van óvoda és általános iskola, ez utóbbi társulásban működik, ide járnak az érté- nyi és a koppányszántói gyerekek is. Az iskola felújítása szerény ütemben, de folytatódik, egy osztálytermet teljesen felújítottak és korszerűsítették a fűtést a közlekedőfolyosókon és a mosdókban. Jövőre az óvoda felújítása kerül sorra. A közvilágítás korszerűsítése már lezajlott és megoldott a szervezett szemétszállítás is. Nagy igény lenne a szennyvízhálózat kiépítésére, de sajnos a falu nem tartozik az államilag kedvezményezett települések körébe, más forrást pedig nem találtak a kivitelezésre. Az utak is felújításra szorulnának, ám ehhez is nagyon sok pénzre lenne szükség. Nagykónyiban és a hozzá tartozó Meggyespusztán több ingatlant vásároltak meg külföldiek, zömében németek, akik nagyon szépen rendben tartják a portákat. A külföldi tulajdonosok maguk fedezték fel a falut, bizonyára a Balaton és Tamási közelsége tette vonzóvá a települést számukra. A nagykónyi önkormányzat hangsúlyt helyez a nagy területen elhelyezkedő falu rendben tartására, az önkormányzat közmunkabrigádja rendszeresen tisztítja, kaszálja, gondozza a közterületeket, a parkokat, az intézmények udvarát, a temetőt. A turizmus lehetőségeinek megteremtése az önkormányzat tervei közé tartozik. Szálláshelyeket, erdei iskolát, erdei tábort szeretnének létrehozni. A csinos, rendezett településnek erre minden adottsága meg is van. Pályázik az önkormányzat A község folyamatosan keresi a pályázati lehetőségeket. Jelenleg az idősek gondozóházának akadálymentesítéséhez, a vízelvezetők felújításához és rendbetételéhez keresik a forrásokat. Benyújtották anyagukat a „Szellemi örökségek védelme” című pályázatra is. Lajos bácsi szobrai A Budapesten élő Szőke Lajos szobrászművész Nagykónyi díszpolgára. Az alkotó munkái díszítik a falu köztereit, a templomban is található műve, kerámia táblaképei pedig a te- metőben láthatók. A képen látható szobor a községháza előtti teret díszíti. Gyermekváró ovi Az óvodát kívül-belül szépen kitakarították, rendbe tették a nyári szünet ideje alatt. Ottjártunkkor a közmunkaprogramban alkalmazott két hölgy éppen a mászókát varázsolta újjá. Gyermekeikben a jövő Az összefogást szorgalmazták a roma emléknapon Szedres Tizedik alkalommal rendezte meg a Roma Emléknapot a Szedresi Roma Kisebbségi Ön- kormányzat és a Szedresi Roma Szervezet. Fórummal indult a program, szombat délelőtt, a helyi művelődési házban. A Teleki László, cigányügyi államtitkár részvételével zajló eseményen számos, a cigányságot érintő probléma merült fel. A szedresi roma vezetők megköszönték Teleki Lászlónak a Miniszterelnöki Hivatal másfél millió forintos támogatását, amelynek segítségével sikerült megoldani Apáti-puszta ivóvíz-ellátását. Délután a szokásoknak megfelelően a községtől néhány küométerre levő Acsádi-völgyben, az egykori cigánytelepen zajlott megemlékezés. Orsós József, a szedresi roma ön- kormányzat elnöke a cigányság felemelkedésével kapcsolatban azt mondta, hogy „gyerekeinkben van a jövő”. Sárközi Károly, az OCÖ képviselője beszédében arra figyelmeztetett, hogy a cigányság számára nincs más kiút, mint a széleskörű roma összefogás. A program további részében megkoszorúzták a roma emlékművet és cigány folklórt (zene, tánc, mese) élvezhetett a közönség. _______________Megyei Tükör____________________________________________________________________________ Te stvérvárosok fiataljai találkoztak A testvérvárosok fiataljai számára rendeztek találkozót az elmúlt napokban Pakson. Paks Reichertshofen, Galánta, Visk és Kézdivásárhely fiatalsága kapott meghívást arra a nemzetközi gyermek- és ifjúsági találkozóra, melyet első ízben rendeztek Pakson. A településekkel régi jó kapcsolatot ápol a város, Kézdivásárhellyel éppen ez idő alatt kötöttek testvér- városi szerződést. Az ifjúsági találkozó azt szolgálja, hogy már a gyerekekben felkeltsék az igényt, az érdeklődést a más országokban élők, azok kultúrája, szokásai iránt. A gyerekeket családoknál szállásolták el. Az önkormányzat sétahajózást, pécsi kirándulást rendezett a fiataloknak. A legjobban azon a délutánon szórakoztak a vendég gyerekek, s házigazdáik, amikor tekéztek, íjászkod- tak, s ami még izgalmasabb, paintballoztak. A külföldi gyerekek vasárnap reggel keltek útra, s azzal búcsúztak vendéglátóiktól, hogy ígéretet tettek, nem ez volt az utolsó alkalom, találkoznak még. Mathias Gruber, Reichertshofen: Paks szép város. Nagyon jól éreztem itt magam, mert kedvesek az emberek és olcsó a pizza. Legjobban a paintballt élveztem. Remélem a magyar gyerekek is ellátogatnak hozzánk. Ledneczki Mercédesz, Paks: Három éve tanulok németül, s ezek a találkozások lehetőséget adnak a nyelvtanulásra. Márciusban én is jártam Reichertshofenben, jobb lett a kiejtésem és a nyelvtan is jobban ment. Czébely Beáta, Visk: Jó ötlet ez a találkozó, a magyaroknak lehetőségük van arra, hogy megismerjék egymást, én is azért jöttem, hátha valakivel összebarátkozom. Nagyon kedvesek voltak az emberek. Forró Tímea: Jártam már Pakson, Kisokos versenyen, elsők lettünk a csapatommal. Az akkori vendéglátómmal írtunk egymásnak, most is nagyon kedves családnál szállásoltak el, mindenhova együtt megyünk, láthatjuk miként élnek a többiek, tanulhatunk egymástól. VT Tolnában A-Zhű Béta - A települési és a kisebbségi önkormányzat a Bátaszéki Kertbarátok Egyesületének gesztorságával benyújtott, foglalkoztatást segítő pályázata eredményesnek bizonyult. Az elnyert támogatásnak köszönhetően nyolc hónapig tíz közmunkás dolgozik a faluban, ipa Bátaszék - A városi könyvtár Mini Galériájában megnyitották a Sipos Istvánná keresztszemes munkáiból rendezett kiállítást. A bemutató szeptember 6-ig várja az érdeklődőket az intézmény nyitva tartási idejében. m Bonyhádi - Az idén kiírt Tarka Fotó- pályázatra több mint háromszáz pályamunka érkezett. A beérkezett képeket háromtagú zsűri értékelte. Legjobbnak Montavai Zsolt (Miskolci Fotóklub) felvételei bizonyultak, a második díjat Kiss András (Kecskemét), a harmadikat Fekete Zoltán (Budapest) vehette át. A kiválasztott, százti- zenkét alkotásból rendezett kiállítás a művelődési központban látható augusztus 27-ig. ipái Decs - A Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat megjutalmazta a 2003/2004-es tanévben jól tanuló, 4,2 átlag fölött teljesítő roma gyerekeket. A helyi ösztöndíjban, amelynek összege négyezer forint volt, huszonnégy diák részesült. ipn Dombóvár - Az államalapító Szent István tiszteletére a kertvárosi templom előtti téren a Művelődési Ház Kht. rendezett ünnepséget. Az ünnepi műsorban Simon Balázs mondott verset, majd Kerényi Kata, Hörnyéki Adrienn, Szabó Dorottya, Kelemen Csaba, Liebermann András és Varga Péter mutatott be magyar táncokat. Az ünnepi beszédet Krauss Péter alpolgármester mondta és Rostás Jenő István plébános áldotta és szentelte meg az új kenyeret. m Dunaföldvár - A Löfan Mazsorett Csoport meghívására Dunaföld- váron vendégeskedik a szicíliai Frazzano város fúvószenekara. A két művészeti csoport között az internet segítségével alakult ki kulturális cserekapcsolat. A du- naföldváriak augusztus 7. és 16. között vendégeskedtek Szicíliában, az olasz zenészek pedig augusztus 19-én érkeztek. A Löfan Mazsorett Csoport a zenekar kíséretében augusztus 20-án Dunaföldváron, 21-én Velencén és Gyálon lépett fel. Az olasz vendégek kedden utaznak haza. mi Dunaszentgyörgy - Az Eötvös Ráczkevi István Dunaszentgyör- gyi Református Alapítvány és Dunaszentgyörgy önkormányzata közös szervezésében a paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és 8 Osztályos Gimnázium diákjai adták elő az István a király című zeneművet. Pénteken ökumenikus istentiszteletet tartottak a református templomban. mi Fácánkert-Sióagárd - Szeptember elsejétől pályázatírót foglalkoztat a közös körjegyzőséget fenntartó sióagárdi és fácánkerti önkormányzat. Rikker Anita a pályázatírói munka mellett ellátja a közművelődés-szervező és a könyvtárosi feladatokat is Fácánkertben. A pályázatírót közcélú foglalkoztatás keretében alkalmazzák az önkormányzatok. lak) Fadd-Dombori - Az ezeréves faddi ünnepségsorozat mellett Dombo- riban is volt rendezvény a hétvégén. A népszerű üdülőhelyen a Hámori Étteremnél tartottak nyárbúcsúztatót, sok száz fős közönséggel, közöttük nagyon sok gyerekkel, akiknek különböző programokkal, édességekkel, értékes nyereményű tombolával kedveskedett a rendező étterem. Éjfélkor nagyszabású tűzijáték zárta a rendezvényt. w; Gerjen - Móron rendezték meg a dunántúli helyi lapok első találkozóját a móri Hordó című lap fő- szerkesztője, Gárdonyiné Kocsi Ilona szervezésében. Az összejövetelen negyven szerkesztőség jelent meg közel száz fővel. Tolna megyéből a Gerjeni Hírek, valamint a nagy dorogi lap és az Atomerőmű újság munkatársai vettek részt a rendezvényen, mely alkalmat adott arra, hogy megismerjék egymást és egymás munkáját a helyi lapok képviselői. A találkozón a MÚOSZ vezetőségének tagjai tartottak előadást. mi Harc - Ismét remek hangulatban zajlott a harci horgász egyesület által rendezett Diósi Jenő Emlékverseny, amelyet szombaton rendeztek a Harc alatti Sió-szakaszon, mintegy kétszáz résztvevővel A hagyományos horgászverseny egyéni, egyesületi felnőtt versenyét Szép János nyerte, második lett Torma László, harmadik Mester József. Az ifi versenyben Bertus Gábor végzett az élen, Faludi Zoltán és Tóth István előtt. Az egyesületek közötti összetett csapatversenyben - amelyben a horgászat mellett célba dobás, célba lövés, halászlé főzés és elméleti tudáspróba is szerepelt - a Paksi HE bizonyult a legjobbnak, a Bonyhádi Dolgozók HE csapata, illetve a harci Horog Söröző gárdája előtt. (aki «1