Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-23 / 196. szám
2004. Augusztus 23., hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Gyurcsány és Kiss a kormányfőj elölt Rendkívüli kongresszust, tart szerdán az MSZP Kiss Péter kancelláriaminiszter, valamint Gyurcsány Ferenc eddigi gyermek-, ifjúsági és sportminiszter közül választja ki a miniszterelnök-jelöltet az MSZP jövő hét szerdára összehívott kongresszusa. Ok kapták meg - az elnökség jóváhagyásával - a szocialista párt országos választmányában az 50 százalék plusz egy szavazatot a testület szombati, több mint öt órát igénybe vevő budapesti ülésén. A koalíciós pártok ma a kormányprogramról egyeztetnek. Budapest A kongresszusi küldöttek egyhar- madának a támogatásával más jelöltek is szavazásra kerülhetnek. Kiss Péter 103, Gyurcsány Ferenc 99, a harmadik jelöltként a testület elé került Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára 31 támogató voksot kapott a választmányban. Előzőleg, a pártelnökség szombat kora délutáni ülésén egyedül Kiss Péter jelölése került szóba. Később, az MSZP parlamenti frakciójának tanácskozásán megejtett szimpátiaszavazáson 90-en támogatták Kiss Pétert, 80-an Veres Jánost, 73-an pedig Gyurcsány Ferencet. Hírek szerint a megyei képviselők körében ugyanakkor Gyurcsány támogatottsága a nagyobb. A szocialista képviselők többsége amellett foglalt állást, hogy több miniszterelnök-jelöltet terjesszenek a szerdai rendkívüli pártkongresszus elé. Az MSZP képviselőcsoportja este Lendvai Ildikó frakcióvezető által ismertetett nyilatkozatban szögezte le: magára kötelezőnek fogja tekinteni a rendkívüli pártkongresszus döntését a parlamenti szavazásnál. A szocialista párt testületéinek ülését megelőzően az MSZP és az SZDSZ délelőtti koalíciós egyeztetést tartott. E megbeszélés összegzéseként Kovács László pártelnök elmondta, hogy az MSZP és az SZDSZ közös javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé az új miniszterelnök személyéről. A koalíciós pártok vezetői egyetértettek a közös kormányzás fenntartásának szükségességében és lehetőségében. Mivel a miniszterelnök jelölésének joga az MSZP-t illeti, a párt illetékes fórumainak javaslatát a szerda délutánra összehívott rendkívüli kongresszus hagyja jóvá. Az SZDSZ várja a szocialista párt javaslatát a miniszterelnökjelölt személyére, addig nem foglal állást személyi kérdésekben, nem avatkozik bele az MSZP-n belüli folyamatokba - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, ugyancsak a koalíciós egyeztetés után. Hozzátette: a szóba jövő jelöltek közül a szabad demokraták többet is elfogadhatónak tartanak. Közölte, hogy az SZDSZ számára a hangsúly nem a személyi kérdéseken, hanem az eddiginél hatékonyabb, határozottabb kormányzati munkán van. Kovács László és Jánosi György, a választmány elnöke a választmányi ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a grémium megértette Medgyessy Péter miniszterelnök bizalomvesztés miatti döntését és megköszönte az elmúlt kétéves tevékenységét, úgy értékelve, hogy a kormányfő helytállt. Kovács László ugyanitt azt hangsúlyozta, hogy a két koalíciós ROGÁN ANTAL, a Fidesz frakcióvezető-helyettese: - A kormányzati zűrzavar oda vezetett, hogy a kormányfő és lényegében az egész kormány megbukott. Választ várunk HKk íSf H Medgyessy Péter bukott kor- HHk jLjB mányfötöl, hogy mi lemondásának valóságos oka, milyen a költségvetés valódi helyzete, mekkora az állam- adósság, és valóban meghaladja-e a költségvetés hiánya a 4,6 százalékot és eléri-e majd az 5 százalékot. A Fidesz elnöksége szerint ugyanis valami hirtelen, váratlan dolognak kellett történnie ahhoz, hogy Medgyessy Péter lemondjon. A szocialista párt két lehetséges miniszterelnök-jelöltje, Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc vasárnap egyeztető megbeszélést tartott. Az MTI értesülése szerint egyetértettek abban, hogy a miniszterelnök-jelölés folyamata nem zavarhatja meg a kormányzást. Egyeztettek a kongresszusi döntést megelőző időszak etikai DAVID IBOLYA, az MDF elnöke: - Olyan béklyókkal rendelkező politikusok jelentek meg miniszterelnök-jelöltként, akik eddig részesei voltak a negatív folyamatnak. El lehet játszani a gondolattal, hogy miért nem jött számításba egy vitathatatlan tekintélyű ember. Nem is láttunk arra utaló jelet, hogy erre kísérletet tett volna az MSZP és az SZDSZ, pedig az ország helyzete, európai uniós megítélése talán ezt a megoldást igényelné. A miniszterelnök-jelölő folyamat úgy indult meg, hogy az elsődleges cél a szocialista érdekkörök és érdekek egyensúlyának fenntartása legyen. párt nem csak az együttműködés folytatásában ért egyet, hanem abban is, hogy 2006-ban nyerjék vissza a választók bizalmát további közös kormányzásra. A pártelnök a kormányprogramot illetően kitért arra, hogy át kell tekinteni, mi valósult meg annak ígéreteiből, mi az, ami egyelőre nem, de végrehajtható, illetve azt is közölni kell a választókkal, hogy melyek azok a pontok, amelyek pénz- vagy időhiány miatt nem teljesíthetők. MESTERSÉGEK ÜNNEPE. A budai Várban 18. alkalommal rendezték meg a többnapos vásárt és bemutatót, amelyen 800 kézműves vett részt portékáival. ______fotó: europress/kallus györgy Bővül ő csatornázottság Néhány iskolapad nem elég Télikabátokkal segítik a csecsenföldi gyerekek iskolába járását Romániában született gyerekként jól emlékszem arra, hogy mit jelentett az a néhány színes ceruza és csokoládé, amit a külföldi segélyszervezetek szállítottak Erdélybe a 89-es forradalom után. Bár a büszkeség nem engedte, hogy én is odaáll- jak azokhoz, akik az első sorokban tülekedtek a mindenféle csodadolgokért, azért sóvárogva néztem a barátnőim tolltartójában díszelgő újdonságokat. A Kárpátok által övezett országban mára már európaibb viszonyok alakultak ki, kellő ügyességgel hozzá lehet jutni bármihez, amit az ember megálmodik, nem így a két háború által sújtott Csecsenföldön. Itt a segélyszervezeteknek még mindig igen sok dolga akad. Budapest 2002 óta évente 1,2 százalékkal nő hazánkban a csatornázottsági szint, így a közcsatorna-hálózatra jelenleg a magyarországi lakásállomány mintegy 59 százaléka csatlakozik rá - közölte Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A kormány ezt az arányt 2015 végére 87 százalékra akarja növelni. Persányi Miklós közölte: 2002 decemberében a csatornázottsági szint 56,1 százalékos volt, azóta ez az arány évente átlagosan 1,2 százalékkal nőtt, így jelenleg a magyar lakások 59 százaléka van rácsatlakozva a közcsatorna-hálózatra. A kormány szennyvízprogramja alapján a csatornázottság 2015 végére 87 százalékra nő, és 17 ezer kilométer gyűjtővezeték, 6 ezer kilométer bekötővezeték építését, továbbá 4,2 millió lakosra vonatkozóan szennyvíz- tisztító kapacitásfejlesztést tartalmaz. A fejlesztésekből mintegy 700 milliárd forint a csatornázás és 252,6 milliárd forint a szennyvíztisztítás költségigénye. Persányi Miklós kifejtette: a legutóbbi statisztikák szerint a jelenlegi csatornahálózat napi átlagban 1,433 millió köbméter települési szennyvizet gyűjt össze, amelynek 34,8 százalékát nem tisztítják, 4,2 százaléka mechanikai tisztításon megy át, 61 százaléka pedig biológiai tisztítást kap. A miniszter megjegyezte, hogy az idén várhatóan 75-85 milliárd forint értékű csatornázási beruházás fejeződik be, ami 140-150 kilométernyi csatornát jelent. Ezen kívül mintegy 10-12 milliárd forint szennyvíztisztító telepi kapacitás kivitelezése is befejeződik - tette hozzá. Budapest Az első csecsenföldi háború kirobbanásakor, 1995-ben a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat egyedüli közép-kelet-euró- pai szervezetként részt vett a segélyprogramok megszervezésében a helyszínen. A nyugat-európai és tengeren túli szervezetekkel csaknem 40 menekülttábort építettek ki a szomszédos Da- gesztánban. Ezt követően ingyenkonyhát működtettek, a nagycsaládosoknak élelmiszercsomagot osztottak szét, megszervezték az idősek ellátását, akik közül sokan egyáltalán nem ■kaptak nyugdíjat, hosszú ideig szinte alig jutottak élelmiszerhez. Lehel László, a segélyszervezet elnöke szerint a térségben még mindig olyan nagy mértékű a nyomorúság, hogy továbbra is szükség van a külföldi szervezetek jelenlétére. Az EU hivatalos adatai alapján a lakosság több mint fele 20 dollárból él egy hónap alatt. - A segélyek hatékony elosztása érdekében igen fontos bevonni a tervek készítésébe a helyi politikai, törzsi vezetést, a kedvezményezetteket. Csakis egyeztetéssel lehet a konfliktusokat elkerülni, kell legyen egy világos kritérium, ami alapján a kézbesítés történik. Ha valami nincs előkészítve, például egy kisebb szervezet teherautókból elkezd élelmiszert osztani például árvíz által sújtott területen, egy órán belül rendőrségi konfliktus keletkezik - mondja Lehel László. A segélyszervezet elnöke szerint a csecsenföldi lakosság esetében fontos tényező a büszkeség, különös felelősség vigyázni arra, hogy ne legyen megalázó számukra az adományozás. Az utóbbi években a szervezet tevékenysége a humanitárius segélyezésen felül a fejlesztési programok folytatásával egészült ki. Eddig mintegy hét iskolát újítottak fel. A munkálatok elvégzésébe (festés, ablakcsere) a helyieket vonják be, akik többnyire élelmiszert kapnak a feladat elvégzéséért. Olyan iskolákat választanak ki, ahol aránylag sok gyerek tanul, és megfizethető összegért rendbehozható az épület. A hazainál lényegesen olcsóbban, 25 ezer dollárból egy 1000 gyerek oktatására alkalmas épület újítható fel. Stari Atakiban egy téglát gyártó kisvállalatot hoztak üzemképes állapotba, amely 15 személynek ad munkát. - így viszonylag olcsón hozzájutunk ahhoz az alapanyag-mennyiséghez, amely a házak lakhatóvá tételéhez, ingyenkonyhák létesítéséhez szükséges - mutatott rá a lelkész. A szervezet az iskolába járás feltételeinek megteremtésében is segítséget nyújt a fiataloknak. Ez elsősorban ruházkodási kérdés, de iskolai szerek szétosztását is jelenti. Működésükben új lendületet adott, hogy tavaly év végén a magyarországi szervezetek között elsőként szerződést írtak alá az Európai Bizottság Humanitárius Hivatalával. Ez lehetővé teszi, hogy hozzáférjenek a több millió euróval gazdálkodó testület költségvetéséhez, felhasználhatják a nemzetközi forrásokat elképzeléseik megvalósításában. Elsőként egy csecsenföldi tervvel készültek el. Szeptember közepétől nyolc településen télikabátokat és higiéniai csomagokat osztanak szét. A négy hónapig tartó akció keretében a 200 ezer euró értékű támogatásból 3500 gyermeknek nyújtanak segítséget a Groznijtól délre eső területeken. Hat évvel ezelőtt külföldi zsoldosok, akik valószínűleg Afganisztánból kaptak támogatást, elrabolták többek között a segély- szervezet két munkatársát, és pénzt követeltek. Az alkalmazottak szerencsésen kiszabadultak a fogságából, de az esemény következményeként 1998 nyarán a külföldi intézmények állandó munkatársaikat kivonták a térségből. A szervezet irodáját orosz földre helyezte át, azóta onnan irányítják a programokat. Lehel László utalt arra, hogy a régióban ma már nem folyik nyílt háború, de a különböző terrorista akciók viszonylag gyakoriak. A segélyszervezet munkatársai arra törekednek, hogy olyan helyen szervezzék a programokat, ahol nem éppen a konfliktusok tűzvonala van, de előfordul, hogy felújított épületek újabb sérülést szenvednek. Ugyanakkor arra számítanak, hogy a térségben néhány éven belül stabilizálódik a helyzet. NAGY VAJDA ZSUZSA Brit-magyar terv Budapest Várhatóan támogatja az Európai Tanács (ET) vegyi anyagokkal foglalkozó szakmai munkacsoportja azt a brit-magyar kezdeményezést, amely a kemikáliák nyilvántartásáról formálódó uniós rendelet tervezetét befolyásolná - mondta Zoltai Nándor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) EU koordinációs főosztályvezetője. A szabályozás lényege az, hogy a vegyipari cégeknek egészség- ügyi és környezetvédelmi szempontból ellenőrizniük kell az általuk gyártott, importált vagy forgalmazott vegyi anyagokat, bizonyítva a hatóságoknak azok ártalmatlanságát. Zoltai Nándor szerint az Európai Parlament elé ősszel kerülő uniós álláspontot Magyarország az Egyesült Királysággal közösen úgy kívánja befolyásolni, hogy a várhatóan 2006 közepén életbe lépő rendelet gazdaságos, 4 időtakarékos legyen, és a lehető legkevesebb állatkísérlettel járjon. Magyar- országnak főként azért érdeke a kezdeményezés, mert a 2100-2300 érintett magyarországi cég többsége kis- és középvállalkozás, amelyeknek a törzskönyvezési és engedélyezési kötelezettségek komoly terhet jelentenek. ■ Wekler lemond Budapest Wekler Ferenc szabad demokrata országgyűlési képviselő felajánlotta lemondását parlamenti alelnöki posztjáról - jelentette be az SZDSZ elnöke. Kuncze Gábor közölte: ha valaki le akar mondani, azt nem tudja megakadályozni. A képviselőt többen támadták pártján belül a földjeire felvett több százmilliós állami támogatás miatt. A párt ügyvivő testületé korábban megállapította: Wekler élt, és nem visszaélt a lehetőséggel, amikor felvette a támogatást. Az SZDSZ több képviselője szerint viszont a testület megállapítása helytelen, ezért Bauer Tamás és Gusztos István, az országos tanács tagja egy héttel ezelőtt Pető Ivánhoz, a testület elnökéhez intézett levélben rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte, mert szerintük az SZDSZ-nek világossá kell tennie álláspontját az üggyel kapcsolatban. Bauer Tamás olyan állásfoglalást javasolt, hogy az országos tanácsnak fel kellene szólítania Wekler Ferencet a parlamenti alelnöki posztjáról való lemondásra, mti Foglalkoztatás Budapest A jelenlegivel azonos számú munkanélkülit feltételez 2010-re a Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv prognózisa: a 2003. évi 244 ezres munkanélküliségi szám csak 242 ezerre csökken 2010-re a becslések szerint. A prognózis megállapítja: 2006-ig még nő is a munkanélküliek száma és eléri a 253 ezret, ezt követően viszont évről évre fokozatosan csökken a 2010-re jelzett 242 ezres számig. A munkanélküliségi ráta a 2003-as 5,9 százalékról 2010-re 5,3 százalékra csökkenhet. mti Sertésárak Budapest A vágósertéspiacon a múlt hónap végén folyamatos volt a felvásárlás, és egyre inkább keresleti piac alakult ki - tartalmazza a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium legfrissebb összegzése. A sertés ára hétről hétre emelkedett, és július végére elérte hasított súlyban számítva az S és az E minőségnél a 376-382 forintos árat. mti