Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-13 / 189. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. AUGUSZTUS 13., PÉNTEK ÜGYELETI NAPLÓ este 6*tól este 6-ig Égő csarnok Fél órán belül eloltották azt a tüzet, amely Csepelen, az egykori vasmű egy használaton kívüli üzemcsarnokának tetején keletkezett. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség két személyt elfogott, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az épület mellett felhalmozódott nagy mennyiségű szemétre égő cigarettát dobtak. Mn Szabadlábon Továbbra is szabadlábon maradnak a törökbálinti robbanás kapcsán meggyanúsított cégvezetők a Pest Megyei Bíróság másodfokú döntése értelmében, amely lényegében helybenhagyta az első fokon eljárt Budakörnyéki Bíróság határozatát. MTI Presszóbetörés Az ablakrácsot lefeszítve törtek be egy presszóba éjjel Gulácson. Az ismeretlen elkövetők a helyszínen nagy . mennyiségű váltópénzt zsákmányoltak. A rendőrség megkezdte a nyomozást, europress Ikonokat találtak Két muzeális értékű ikont találtak a röszkei vámosok egy szerb-lengyel kettős állampolgárságú férfi személyautójában. Az illető ellen eljárás indult - közölte a regionális vámparancsnokság. A férfi nem jelentett elvámolandó árut, de viselkedése és feltűnően sok úti holmija felkeltette a pénzügyőrök figyelmét, mti Kerékpárral Okirattal való visszaélés miatt rendőrségi eljárás indult egy 38 éves nyíregyházi lakos ellen. A férfi este kerékpározás közben lekapta egy gyalogosan közlekedő középkorú férfi válltáskáját, és elhajtott. A sértett elesett, de nem szenvedett komoly sérülést. A járőrök a közelben elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, és menekülési útvonalán megtalálták az eltulajdonított tárgyak jelentős részét, europress Méhek miatt Kaptárból kiszabadult méhek okoztak közlekedési balesetet Körmend külterületén. Egy személygépkocsi fának ütközött, vezetője a balesetben súlyosan megsérült, a mentők kórházba szállították - mondta Lendvai Gábor, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. MTI Trabant-lopás A győri rendőrkapitányság járőrei az elmúlt napokban figyelmesek lettek a városban egy gyanús Trabantra. Később a bűnügyi szolgálat nyomozói a belvárosban elfogták a Trabant- lopások és betörések elkövetése miatt gyanúsítható, körözés alatt álló 28 éves férfit, europress Fiatalkorú rabló Rablás gyanúja miatt indított eljárást a budapesti rendőrség egy 17 éves budapesti lakos ellen. A fiatalember a Külső Szilágyi utcában késsel megtámadott egy 34 éves budapesti nőt, és elvette a mobiltelefonját. A sértett bejelentése után az elkövetőt forró nyomon üldözve elfogták. A megtámadott nő könnyű sérüléseket szenvedett. EUROPRESS Figyelmetlenség Baleset történt Mátészalkán. Egy kerékpározó 15 éves lány egy útkereszteződésben úgy próbált meg kanyarodni, hogy nem adott elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsinak, amely fékezés közben elütötte. A biciklis könnyű sérüléseket szenvedett. EUROPRESS ■ Autószalonba rohant a HÉV A rendőrök látták, de nem tudták megállítani az elszabadult kocsikat FOTÓ: FŐVÁROSI TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG Csütörtökön a hajnali órákban autószalonba rohant egy ipari HÉV-szerelvény két kocsija a főváros X. kerületében. A szerelvényen dolgozó két munkás súlyosan megsérült, egyikük élet- veszélyesen. A rendőrség foglalkozás közben elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást. Budapest Eddig tisztázatlan körülmények között elszabadult két alacsony oldalfalú, tető nélküli szállító- kocsi Csömörnél, ahol vasúti síneket pakoltak rájuk - mondta Molnár Péter, a fővárosi tűzoltók szóvivője. A lejtős vasúti pályán * az elszabadult kocsik nagy sebességre gyorsultak fel, a Kerepesi út és Albertirsai út kereszteződésénél kisiklottak, és belerohantak egy autókereskedés szalonjába. A szerelvény több gépkocsit megrongált, a tetőszerkezetet letépte, oldalára borult, és a sínek legurultak róla. Rendőrjárőrök már a Cinkotai úti felüljárónál észlelték a szerelvényt, de megállítani ők sem tudták. A balesetek elkerüléséért lezárták a szerelvény útjába eső kereszteződéseket. A vonaton dolgozó két munkás a baleset következtében töréseket és zúzódásokat szenvedett, a Péterfy Sándor utcai kórházba szállították őket. A kórház ügyeletvezetője elmondta, hogy az egyik sérült néhány ujját amputálni kellett, de súlyos sérülései ellenére járóképes. A másik sérült tudatánál van, bár súlyos alsó és felső végtagi, valamint koponyasérüléseket szenvedett. A BKV illetékesei szerint az elszabadult HÉV-kocsik Kerepes és Mogyoród között a korábban végzett pályafelújítási munkálatokat követően anyag- szállítást végeztek. A sínszálakkal megrakott két teherkocsi rakodás közben szabadult el a lejtős pályaszakaszon. A BKV Rt. munkatársai páros féksarukat helyeztek a vágányra, a váltókat megfelelő irányba állították, így tettek több kísérletet a járművek megállítására. Az átjárókban a fénysorompókat tilosra állították és lezárták. BOZÓKI ISTVÁN meteorológus: - Az időjárási, légköri frontok bizonyítottan hatással vannak az emberi szervezetre. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál készült kutatás eredményeként kiderült, hogy a fronthatások a baleseti statisztikákban is nyomon követhetők. Az intenzív melegedést felváltó gyors lehűlés idején történik a legtöbb közlekedési baleset. Ilyenkor ugyanis csökken a reakcióidő, hangulat- és vémyomásváltozás figyelhető meg az emberek többségénél. Általában kapkodóbbak, fáradékonyabbak, figyelmetlenebbek vagyunk mind a munkában, mind a közlekedésben. A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK SZÁMA HAVONTA, KIMENETELÜK SZERINT (2002) Hónap Összes A balesetet követő 30 nappal későbbi állapot szerint halálos súlyos könnyű sérüléses balesetek száma Január 1363 92 463 808 Február 1171 76 402 693 Március 1428 91 505 832 Április 1421 84 493 844 Május 1787 82 642 1063 Június 1798 91 643 1064 Július 1816 123 657 1036 Augusztus 1855 117 683 1055 Szeptember 1798 102 637 1059 Október 1843 151 654 1038 November 1757 125 607 1025 December 1649 130 596 923 Összesen: 19 686 1264 6982 11440 Tolnában történt AVARTÜZEK Avartűz volt a Tamási melletti Martinka pusztán, a tamási önkéntes tűzoltók fékezték meg. A dombóvári tűzoltók a Baranya megyei Gerényesen oltották el az égő avart. Bátaszéken a Vörösmarty utca végén 2-3 hektáron égő tarlótüzet a szekszárdi hivatásos önkormányzati tűzoltók és a bátaszéki önkéntesek kéziszerszámok segítségével oltották el. ÉGŐ SZALMAKAZAL Pincehelyen a Széchenyi utcában egy ház udvarán szalmakazal gyulladt ki csütörtökön este fél hétkor. A tűzhöz a tamási és a sárbogárdi önkéntesek vonultak ki. MEGVERTE AZ APJÁT Édesapját bántalmazta egy szekszárdi férfi. Az ütlegelés miatt az apa több bordája eltörött, így súlyos testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség a fiú ellen. KAJÁT LOPOTT Közel 30 ezer forintot érő élelmiszer tűnt el egy bátaszéki házból. Az eddig még ismeretlen tettes kifeszítette a ház ajtaját, így jutott be az épületbe. KOCSMAI VEREKEDŐK Kölesden és Kistormáson is egy italboltban előbb vitatkozott, majd összeverekedett két férfi. Mindkét esetben egy-egy személy köny- nyebben megsérült. KIVÁGTA A GUMIABRONCSOT Murgán egy szórakozóhely előtt álló személygépkocsit rongált meg egy férfi, kivágta a gumiabroncsokat, a karosszériát is több helyen megsértette. A kár közel 200 ezer forint. MINDENT VISZNEK Munkagépet loptak el Dombóvár-Mászlony pusztán. A rendőrség keresi a tettest. KERÍTÉSEN ÁT VITTÉK EL A MOTORT Egy bekerített udvarból loptak el ismeretlen tettesek egy segédmotoros kerékpárt, Simontomyán. A kár meghaladja a 100 ezer forintot. MEGVERTE, KIRABOLTA Rablás miatt indult eljárás Simontomyán, ahol egy ismeretlen elkövető tettleg bántalmazott egy férfit, majd elvette mobiltelefonját. A sértett a bántalmazás miatt súlyos sérüléseket szenvedett. Az adatgyűjtést követően, a rendőrök rövid időn belül elfogtak egy férfit, akit megalapozottan gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével. SEGÉDMOTOROSNAK TOLATOTT Felsőnyéken a Kossuth utcában egy Peugeot típusú kisteherautó vezetője tolatás közben nekiment az úttest szélén, a segédmotorja mellett álló személynek és elütötte. A motoros 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. ■ Felgyújtotta zárkáját Pécs Csütörtök reggel egy korábbi lopás miatt őrizetbe vett 42 éves nő felgyújtotta ruháit a rendőrségi fogda egyik zárkájában. Az őrök azonnal eloltották a tüzet, az asszony könnyű sérüléseket szenvedett. A fellobbanó lángokra azonnal felfigyeltek az őrök, akik percek alatt eloltották a tüzet. Kékesné Gyimóthy Marianna, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: az asz- szony, akit néhány napja tartottak őrizetben, engedéllyel magánál tartott öngyújtójával okozta a tüzet. A nőt orvoshoz vitték, aki megállapította, hogy a gyújtogató könnyű sérüléssel és enyhe füstmérgezéssel megúszta az esetet. Egyelőre nem tudni, mi volt a célja az asszonynak, de feltehetően nem öngyilkossági szándék vezette, tekintve, hogy lopás gyanúja miatt tartották fogva, s ezért nem * * számíthatott súlyosabb büntetésre. Most azonban a helyzete rosszabbodhat, mivel a zárka berendezésében több tízezer forintos kár keletkezett, ezért rongálás miatt is felelősségre vonják. A rendőrség sajtóreferense szerint a hatóság részéről senkit semmilyen felelősség nem terhel az eset kapcsán, ezért vizsgálatot sem indítanak. Az őrizetben lévő személyeknél tartható tárgyakról az ORFK szabályzata rendelkezik, az pedig lehetővé teszi a dohányosok részére az öngyújtó használatát. A rendelkezés szigorítására a kapitányságoknak nincs jogosítványuk. MÁTÉ BALÁZS GYILKOST FOGTAK. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette azt a 41 éves nyírteleki férfit, aki szerda este a megyei kórház előtt ittas állapotban megkéselte feleségét. A nőt több szúrás érte, életét nem tudták megmenteni._________________________fotó: europress/taipus attila Csődbe ment az Eurotours Budapest Csődöt jelentett az Eurotours utazási iroda. A cégnek volt biztosítása, ennek köszönhetően a jelenleg külföldön lévő utasokat a QBE Atlasz Biztosító Rt. hozza haza. Az Eurotours cégcsoport három utazási vállalkozását azonnali hatállyal törölte az utazásszervező és közvetítő tevékenységet folytatók hatósági nyilvántartásából a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatala, mert a cégek megsértették az utazásszervező és közvetítő tevékenységről szóló kormányrendeletben foglalt előírásokat. A határozatok csütörtöktől jogerősek - áll a tárca közleményében. Az előírásoknak megfelelően az Eurotours utazási vállalkozások összesen 172 millió forint vagyoni biztosítékkal rendelkeznek, amit érvényes biztosítási szerződés keretében kötöttek meg. Csütörtöktől nem indulnak újabb külföldi utak az Eurotours szervezésében. A kinn tartózkodó utasok hazaszállításáról a QBE Atlasz Biztosító Rt. gondoskodik. Azok az utasok, akik még nem utaztak el, de befizették a részvételi díjat vagy a foglalót, kártérítési igényükkel ugyanehhez a céghez fordulhatnak. Horváth Péter, az Atlasz Biztosító Rt. utazási ágazatának értékesítési igazgatója közölte: jelenleg mintegy ezer ember tartózkodik külföldön az Eurotoursszal, elsősorban Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Horvátországban. Hozzátette: a külföldön nyaralók egy részének hazautazása megoldott, mert az útjuk ki van fizetve. _______■