Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-02 / 78. szám

2004. Április 2., péntek S P 0 R T 13. OLDAL Fogathajtás: négy helyszínen versenyeznek Új vezetés a lovasoknál A hét végén a dombóvári Né­met Közösségi Házban tartot­ta közgyűlését a Tolna Megyei Lovassport Szövetség, mely előbb új elnökséget és fel­ügyelőbizottságot választott, majd ismertette a fogathajtók idei versenyprogramját is. A szövetség Szűcs István elnök által irányított vezérkara benyúj­totta lemondását, ezért tisztújí­tásra került sor. A közgyűlésen résztvevő tizenkét egyesület kép­viselői a Szekszárdon élő, 62 éves Takács Istvánt választották vezetőjükké. Az értékesítési me­nedzserként dolgozó okleveles agrármérnök köszönetét mon­dott a lovasok bizalmáért, és megígérte, hogy legjobb tudása szerint szolgálja őket. A titkári te­endőket Király Krisztina látja el, a gazdasági ügyekért Cservári Józsefné felel. Rajtuk kívül tag­ként még Fekete József és Varga István került az elnökségbe. A felügyelőbizottság vezetője Ká- konyi István lett, munkáját Pá­kolitz István és Dávid János segí­ti majd. Az új alapszabályt is elfo­gadó közgyűlésen úgy határoz­tak, hogy a szövetségnek fizeten­dő éves tagdíj idén 20.000 forint lesz, a versenyzéshez szükséges engedély kiváltása pedig 6.250 forintba kerül. A fogathajtók idei regionális bajnokságának lebonyolítására a hazánkban nagy hagyományok­kal rendelkező sportág országos irányítói a Tolna Megyei Lovas­sport Szövetséget kérték fel. Az első vetélkedő helyszíne május 15-16-án Dombóvár lesz, a má­sodik fordulót június 5-én és 6- án Gerjenben tartják, majd július első hétvégéjén Zombán „rande­vúznak” a dél-dunántúli gyeplő­kezelők. A regionális sorozat au­gusztus 14-15-én Szakcson zá­rul. Az előbbiek mellett Mágocs, Attala, Tolna-Mözs, Döbrököz, Szakály, Kurd, Tamási, Kakasd és Harkány ad majd otthont a kö­zönség körében ugyancsak nép­szerű egynapos akadályhajtó versenyeknek. -gr­A megyebajnok, Dávid János idén ts. megvédené a címét ■ ■ " Icnriiyißb fö JAsf.vgiV .noiío Au, iJj-rilU vglA:! soatn," Labdarúgás: vereség Fehér emlékmeccsén Matthäus megvédte Lőwöt Lothar Matthäus szövetségi kapitány a játékosok hozzáál­lásával elégedett volt a szerda esti 2-1-es vereséget hozó Ma- gyarország-Wales barátságos mérkőzés után.- Az eredmény miatt természete­sen csalódott vagyok, de meg kell védjem a játékosaimat, hiszen a hozzáállásukkal nem volt problé­ma. Míg ellenfelünk optimálisan használta ki a lehetőségeit, addig mi hiába dolgoztunk ki több hely­zetet, azokat rendre kihagytuk - mondta a német szakvezető a ja­nuár 25-én elhunyt Fehér Miklós emlékmérkőzését követő sajtótájé­koztatón. Matthäus hozzátette: akadnak még gondok, nem megy gördülé­kenyen a támadásról védekezésre való átállás, s a támadójátékon is van még mit javítani. A kapitány senkit nem emelt ki csapatából, csupán a második walesi gólnál hatalmasat hibázó Lőw Zsoltot vette védelmébe. A játékosként 150-szeres német válogatott edző szerint az Energie Cottbus futbal­listája a „kapitális bakit” leszámít­va a csapat egyik legjobbja volt.- Akadtak helyzeteink, de azok kimaradtak, ajándékokat is ad­tunk a walesieknek, ráadásul a bí­ró nem adott meg egy büntetőt nekünk - elemezte a vereség okait Matthäus. Gera Zoltán nagyon letörten nyilatkozott a mérkőzés után:- Sok helyzetet alakítottunk ki, mégis kikaptunk, pedig minden­képpen győzelemmel szerettünk volna elbúcsúzni Mikitől. Azért különösen fájó a kudarc, mert el­lenfelünk mindössze kétszer ju­tott el a kapunkig - szomorkodott a ferencvárosi támadó. Emlékeztető. Magyarország- Wales 1-2 (1-1). Budapest, Pus­kás-stadion, 7000 néző. V: Meyer (német). Magyarország: Babos- Komlósi (Dvéri, 89.), Stark, Pető Z- Bodnár, Molnár B. (Böjthe, 80. ), Lisztes (Tóth B„ 52.), Lőw (Bodor, 89.)- Gera- Torghelle (Se­bők J., 70.), Kenesei (Szabics a szünetben). G: Kenesei (11-esből) a 18., Koumas a 20., Earnshaw a 81. percben. Lothar Matthäus elégedett volt a játékosok hozzáállásával fotó: epa Autósport: ma este Egerben elrajtol a ralibajnokság Krózserék címvédésre készülnek A tamási Krózser Menyhért, Bucholz János duó ta­valy hihetetlen dolgokat művelt az N3-as Hondájá­val, s már a bajnokság fele után egyértelmű volt, hogy ebben a kategóriában a Hirt MSE kettőse áll­hat év végén a dobogó legfelső fokára. A tamási párosnak idén természetesen az a legfőbb célja, hogy megvédje bajnoki cí­mét a kategóriájában, ám továbbfejlesztett autójukkal szeretné­nek borsot tömi az N- csoport menőinek orra alá is. Krózser Meny­hérttől arról érdeklőd­tünk, mi változott ta­valy óta.- A felállás marad a régi. Az autó is marad, a Jani (Bucholz János navigátor - A szerk.) is ma­rad, az egyesületünk is, és én is. Az autón fejlesz­tünk.- Mit lehet fejleszteni egy ilyen SuperN-es autón?- Ezen? Mindent! A motor, a dugattyú, a vezér- műtengely, a felömlő, a leömlő, az elektronika... Próbáltuk egyre jobbá tenni a versenyautót. Könnyebb felniket szereztünk be, amivel a rugó- zaüan tömeg kisebb. Úgy gondolom, hogy techni­kailag komolyabb színvonalú autót építettünk. Durván 230-240 lóerő közötti teljesítményre lesz képes, ami 20 százalékos növekedés az eredetihez képest. Ez azért elég komoly, nem? A futóművün­ket is fejlesztettük, többek között Szlovákiában is teszteltünk.- Hol készült az autó? Kint vagy itthon?- Itthon csináltuk! Mindig mi készítjük az autót Tamásiban, a Hirt Motorsport bázisán.- Mit tudsz az ellenfelekről? Milyen erős lesz az N3-as géposztály 2004-ben?- Úgy hallottam, sok újdonság lesz, komoly ké­szülődés van, hallottam Renault Sportos Clióról is. Hadik Andrisnak is új autója lesz, egy Opel Astra. Kégli Norbiék új Integrával mennek, Nagy Zoli pe­dig épített egy 206 RC-t, azt mondják. Minden bi­zonnyal sűrű lesz.- Azért te szeretted tavaly a nagy N-csoportot is ijesztgetni...- Persze. Azért is próbálunk az autón fejleszte­ni, hogy a kategóriában minél előrébb tud­junk végezni. Aszfalton igyekszünk meg- csipkedni a Mitsubishiket, Subarukat. A cél, hogy szeretnénk megvédeni a bajnoki cí­mpt- Nem terveztetek elő­relépést, változást az idénre?- Felmerült, hogy egy murvás futamon elin­duljunk egy négykere­kessel, egy Mitsubishi­vel. Nagy kérdés, hogyan alakul az évünk, hogy tudunk autót szerezni és főleg mennyiért. Egy futamon mindenképp szeretném kipróbálni magam egy N4-es autó­ban. ( WWW.DUEN.hu ) Harcba szállnak az aranyért Az elmúlt évben a negyedik helyet szerezte meg az országos ralibajnokság II. osztályának Nl-es kategóriájában a Suzuki Swift GTI-vel száguldó Pintér Kristóf, Musitz László duó. A mágocsi és kapospulai fiatalember az idén a tavalyinál jobb eredményeket szeretne elérni a hét végén Egerben kezdődő versenysorozaton.- A mezőny jelentősen megerősödött, hiszen kategóriánkban huszonkét páros jelezte részvételi szándékát a szezonnyitón - emelte ki Pintér Kristóf. - A tél a támogatók keresése mellett sok munkával telt el, ugyanis teljesen felújítottuk az autónkat. Re­mélem, hogy a kicsit koros, 1.3-as, 110 lóerős Suzukival az idén a tavalyinál is jobban szerepe­lünk. Az elmúlt évben pénz hiányában a nyolc ver­senyből csak ötön vettünk részt, ám háromszor így is a dobogóra állhattunk. Jó eredményünknek kö­szönhetően a MNASZ illetékes bizottsága feljebb sorolt bennünket, most a juniorok között indulha­tunk. Támogatóink jóvoltából előreláthatólag idén mind a hét versenyen rajthoz állunk, és megpró­báljuk a bajnoki címet megszerezni. A bonyhádi Beach-B MSE színeiben induló Pin­tér, Musitz duó egy hónapja edz. A pilóta és navi­gátora úgy érzi, hogy a teszteken sikerült formába lendülniük, ismét megvan a korábbi remek össz- hang kettejük között.______________________-m­Krózserék a bajnoki címet vették célba fotó: duen.hu MEGLEPETÉSEK. Jó néhány meglepő eredmény született a szerdai barátságos labdarúgó-mérkőzése­ken. Ezek egyikét a tartalékos olaszok okozták, akik a nyári Európa-bajnokság házigazdáját, a legjobb csa­patával felálló Portugáliát verték meg idegenben 2-1-re. Vieri (képünkön Jorge Andradéval csatázik) gólt is szerzett a találkozón. Kikaptak a csehek is. Barosékat az írek verték ugyancsak 2-1-re.________________■ _________________Kajak-kenu: egy hónap múlva olimpiai válogató _________________ Ko zmannék már itthon edzenek Pontosan egy hónap múlva, május első hétvégéjén kerül sor az első olimpiai válogató­ra a kajak-kenusoknál, a ke­ret egyik része már itthon, másik része pedig még külföl­di edzőtáborokban készül. Ludasi Róbert kenus szakág­vezető tanítványaival - köztük a kétszeres ötkarikás aranyérmes Kolonics Györggyel - néhány nap­pal ezelőtt tért haza Pretoriából, s mint elmondta: rendkívül jó kö­rülmények között dolgozhattak, és amit elterveztek, maradéktala­nul megvalósították.- A kétszer háromhetes dél-afri­kai tartózkodással kimerítettük az edzőtáborozási lehetőségeinket, így a folytatásban már Csepelen készülünk, s bár itt a feltételek nem olyan jók, mint ott voltak, jó itthon lenni - mondta a szakem­ber a csütörtöki sajtóbeszélgeté­sen, amelyen részt vett Kolonics is. A szakág - a Kolonics, Koz- mann György duó révén 500 és 1000 m-en - összesen négy ver­senyzői kvótát szerzett a tavaly szeptemberi gainesville-i kvalifi­kációs világbajnokságon, az athé­ni indulási jog megszerzésére még a május 20. és 23. között sorra ke­rülő poznani kontinensviadalon nyílik majd lehetőség. Az Eb azonban nemcsak emiatt lesz fon­tos, hanem azért is, mert a magya­rok számára második olimpiai vá­logató is egyben. Amelyik egység megnyeri az első szelektáló via­dalt, majd Lengyelországban is jól szerepel (az 1-4. helyek valamelyi­kén végez), készülhet az ötkarikás játékokra. Kolonics - aki 2000-ben, Syd­neyben az 500 m-es egyéni ver­senyben diadalmaskodott - saját bevallása szerint még nem döntöt­te el, hogy mely számokban áll rajthoz a május eleji válogatón.- Kozmann Gyurival egyre job­ban összecsiszolódunk, de egy­előre még nem szeretném kizárni az egyesben való indulás lehetősé­gét - mondta a 13-szoros világbaj­nok klasszis. Ludasi szerint a kettősnek a pá­ros számokban reálisan éremszer- zési esélye lenne Athénban. ■ Remek ellenfél volt a Tamási Labdarúgás Felkészülési mérkőzés: Paksi SE-Tamási 3-1 (1-0). Paks, 100 néző. V: Makai. Paks: Sipos G. (Bérdi)- Wolf (Araczki), Rein (Herger), Hosnyánszki, Bán (Rózsi)- Tóth J., Mészáros I. (Osztermájer), Tóth P. (Böde D.), Búzás (Radics)- Rompos (Varga L.), Galambos J. (Szili). Edző: Klement István. Tamási: Bogyay (Pék)- Illés, Juhász G„ Juhász I., Tóth T.- Magócs, Sza­kács, Herr, Kovács R.- Molnár L. (Márkus, Páczelt), Béres (Sza­bó). Játékos-edző: Molnár László. G: Rompos, Tóth P., Tóth J„ illetve Szakács. ■ Sportműsor szombat Floorball: OB II-es döntő a ten- gelici sportcsarnokban, 9. Kézilabda: Női NB I/B, Nyu­gati csoport: Tolna KC-Marcali 18, Hévíz-Fino-Tamási KC 17. Női NB II, Déli csoport: Ercsi- Cece-Simontornya KC 18. Dél­nyugat: Zalaegerszeg-Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd 16. Kosárlabda: Férfi NB 1, A- csoport: Gunaras KC Dombó- vár-Falco KC Szombathely 18, Soproni Ászok-SMAFC-Atom- erőmű SE 18. Nők, A-csoport, alsóházi rájátszás: Atomerőmű- KSC Szekszárd-Röhnisch-Foton Sopron 18. Labdarúgás: NB II, Hummel- csoport: Paksi SE-Szigetszent- mildós 16.30. Megyei I. osztály: Tamási-Kajdacs (Pincehelyen, Botos M.) 15.30. Utánpótlás-bajnokság: NB I (U-15, U-13): Szekszárdi UFC- Paksi ASE 14. NB I/B (U-19, U- 17): Paksi ASE-Csepel 11, 13. NB II-NB III (U-16, U-19): Dom­bóvár-Baja 11, 13; Szekszárd- PVSK 12. Női labdarúgás: NB II: Kö- fém-Völgység NSE Bonyhád 13. VASÁRNAP Floorball: OB II-es döntő Tenge­lyen, 9. Kézilabda: Férfi NB II, Dél­nyugati csoport: Simontomyai TC-Bácska 17. Női labdarúgás: NB l es női utánpótlás (U-15) bajnokság for­dulója Bonyhádon, 10. Sakk: NB I: Atomerőmű SE- Makó 11. NB I/B: Atomerőmű SE II-Postás-Matáv SE 11, BEAC II-Decs 1990 SE 11. NB II: Gép­elem SE Szekszárd-Fehérvár SE 11, Tam-Bau KSE Tamási-Szen­na Pack Kaposvár II11. LABDARÚGÁS NB III, Dráva-csoport: Bonyhád Völgység LC-Bóly, Hidas-Szek­szárdi UFC, Kozármisleny-Dom- bóvári FC-Rutin 15.30. Megyei I. osztály: Bogyisz- ló-Bátaszék (Tamás L), Siihon- tornya-Dunaszentgyörgy (Vö­rös J.), Őcsény-Ozora (Horváth T.), Bölcske-Nagymányok (Kre- kó Gy.), Kéty-Tolna (Takács Z.), Tevel-Dunaföldvár (Weitner), Dunakömlőd-Kakasd (Kis Z.) 15.30. Megyei II. osztály: Tenge- lic-Cikó (Bányai Gy.), Sióagárd- Döbrököz (Nagy Gy.), Szálka- Bátaapáti (Tóth L), Madocsa- Nagydorog (Horváth L), Decs- Majos (Haraszin J.), Pusztahen- cse-Kisdorog (Lehel J.), Apar- hant-Szedres (Albert J.), Ger- jen-Hőgyész (Lubastyik I.) 15.30. Megyei III. osztály, Paksi csoport: Németkér-Izmény (Ba­jor), Kölesd-Györköny (Nagy J.), Fadd-Báta (Ledneczki), Pálfa- Mórágy (Mihálovics), Gyönk- Dunaföldvár STE (Agócs) 15.30. Dombóvári csoport: Kurd-Csi- kóstőttős-Kaposszekcső, Felső- nyék-Iregszemcse, Pincehely- Magyarkeszi, Nak-Dalmand 15.30. Megyei IV. osztály: Harc- Alsónána (Odor), Mőcsény-Zá- vod (Orosvári), Mucsfa-Tolna- némedi (Vágner) 15. Utánpótlás-bajnokság: NB II-NB III (U-16, U-19): Paks- Szentlőrinc 10,12. ________ ■

Next

/
Thumbnails
Contents