Tolnai Népújság, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-23 / 69. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2004. Március 23., kedd 1 Váratlan kamatcsökkentés További lazítást várnak a jegybanktól az elemzők Budapest A szakértőket is meglepve, 25 bázispontos kamatcsökkentésről döntött tegnap a jegybank. A hivatalos indok a gazdasági környezet javulása volt, a lépés időzítéséért azonban a forint erősödése tehető felelőssé. A forint újabb emelkedéssel reagált. Váratlan kamatcsökkentéssel tesztelte a piacot tegnap a jegybank: az immáron Hardy Ilonával és Bihari Vilmossal kibővült monetáris tanács 12,5-ről 12,25 százalékra mérsékelte az irányadó rátát. A Reuters által megkérdezett elemzők többsége még a múlt héten is úgy látta, hogy a harmadik negyedév előtt nem változik az alapkamat, csak néhány szakértő számított ilyen hamar egy gesztusértékű lépésre. A forint - amely már a nap első felében is erősödött - a hír bejelentését követően némi tétovázás után az eurónkénti 253-as szint alá mozdult, az állampapírpiaci hozamok pedig 5-20 bázispontos csökkenést mutattak. Pusztán a tankönyvi tételekből kiindulva a kamatmérséklés a forint gyengülését eredményezné, most azonban a helyzet korántsem egyértelmű. Az elmúlt hetekben a hazai eszközök iránt mutatott befektetői bizalom erőre kapott, és hirtelen forinterősödést okozott. (Az euró a február közepi 265 forint körüli szintről esett a jelenlegi 255 forintos érték alá.).BarA jegybanki alapkamat és a tízéves hozam alakulása (százalék) '<WTt-----------tízéves hozam CSSSS» jegybanki alapkamat JHÉ 13.0 ................................................................................................ 12 .5 12.0 11.5 11,0 10.5 10.0 9.5 9.0 8.5 8.0 7.5 7.0 6.5 6.0 5.5 ------------------------------------------------------------------------------------2002 . január 8.-2004. március 22. VG-GKAFÍKA Forrás: MN cza György, az ING Bank elemzője - aki a jelzésértékű csökkentés lehetőségét már egy hete is felvetette - a lépés visszafogott mértéke alapján úgy látja, hogy az MNB a jelen szint közelében szeretné stabilizálni a forintot. A tegnapi csökkentés azonban nem kívánt eredményt is szülhet: a további lazításra spekuláló külföldi kötvényvásárlások ismételt forinterősödést eredményezhetnek, ez pedig ténylegesen is újabb csökkentésre kényszerítheti a jegybankot. Hasonló forgatókönyv zajlott le a 2001/2002-es év fordulóján, amikor az MNB 4 hónap alatt 250 bázispontos csökkentést hajtott végre, míg végül 8,5 százalékos kamatszinten megfogta az árfolyamot - tette hozzá. A Lehman Brothers egy későbbi, 200 bázispontos kamatcsökkentésre számított, most azonban elemzői 250 forint alatti forintkurzust és további lazítást várnak. Az MNB a döntését nem az árfolyam helyzetével, hanem a korábban meghirdetett prioritásoknak megfelelően a javuló makrogazdasági környezettel indokolta. A jegybank szerint a gazdaság növekedési bázisa az elmúlt hónapokban - helyesen - a belső fogyasztás felől a külgazdasági teljesítmény javulása irányában változott. Az infláció átmeneti emelkedéséért a hatósági árak és az indirekt adók növekedése a felelős, így a második fél évben annak mérséklődése várható. Az indoklás nem említi, de ez utóbbiban fontos szerepet játszhat, hogy a legutóbbi inflációs jelentésben még 260 forint feletti euróértékkel számolt a jegybank. _________■ Be záratták a Kométa egyik gyárát Budapest Nem működhet a kaposvári Kométa 99 Kft. belföldi üzeme, mivel a Somogy Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás államigazgatási eljárás keretében pénteken visz- szavonta a kaposvári húsfeldolgozó belföldi üzemének működési engedélyét. A Kométa még nem kapta meg a hatóság írásbeli értesítését, jelenleg is működik a cég mindkét üzeme - tájékoztatta lapunkat Hollósy Tibor, a Kométa 99 Kft. helyettes ügyvezetője. Amíg az államigazgatási eljárás nem válik jogerőssé, a társaság működni kíván, az engedély elvonása ellen pedig fellebbezni fognak - tette hozzá. A megyei szakhatóság indoklásában az áll, hogy a cég nem teljesítette önként vállalt kötelezettségét, amelynek alapján március 15-ig bezárja az üzemet, miután az az uniós minősítés alapján „nem megfelelt” minősítést kapott. A cég továbbá nem tett eleget az exportüzemben vállalt fejlesztéseknek sem. A Kométa 99 Kft. korábban kérelmezte a megyei hatóságot a március 15-i határidő módosítására, hiszen a beruházáshoz szükséges gépek és berendezések egy részét nem szerezték be. Erre a kérelemre nem kaptak választ. A magyar piac harmadik legnagyobb cégének számító Komé- tának január végén már másodszor vonták vissza az exportengedélyét. Február elején be is jelentették a megyei munkaügyi központnak 400 dolgozó elbocsátását, hiszen exportjog nélkül a korábbi 8 ezer helyett kevesebb sertést vághatnak, amely heti 20-30 millió forint veszteséget okoz a cégnek. A kaposvári húsfeldolgozó az értékesített termékek egyharma- dát belföldi, a többit exportüzemben állítja elő, az exportengedély bevonása miatt azonban jelenleg mindent belföldre értékesítenek. Korábban egyébként a termékek 40 százalékát exportálták, többek között német, spa- nyol és délszláv piacokon ■ Egyszerűen T-Mobile A „Jobb veled a világ” szlogen váltja fel a korábbi „Westel, a kapcsolat” reklámszöveget - jelentették be a Westel vezetői. Nemcsak a mondóka változik május 1-jétől a mobilszolgáltató részvénytársaságnál: azontúl T-Mobile lesz a neve. Budapest Egy nemzetközi márkával összefonódva a Westel kilép a hazai piacról azáltal, hogy felveszi a T- Mobile nevet, s a társaság hivatalos neve május elsejétől T- Mobile Magyarország Távközlési Rt. lesz - tájékoztatott Straub Elek, a Matáv-csoport elnök-vezérigazgatója. A mobilszolgáltató tulajdonosi szerkezete nem változik, a Matáv továbbra is 100 százalékban birtokolja a részvényeket, de az új márkanév tulajdonosa, a Deutsche Telekom irányítási jogot gyakorol magyarországi leányvállalatánál - tette hozzá. A váltástól azt remélik, hogy erősebb pozícióra tudnak szert tenni a nagy vállalati ügyfelek körében, és a költségfelépítésüket is javítani tudják. Sugár András, a Westel vezér- igazgatója a névváltással járó marketing-meglepetéseket nem árulta el a sajtó képviselőinek, de mint mondta: szolgáltatásaikat olcsóbbá, gyorsabbá és jobb minőségűvé teszi a csatlakozás a hálózathoz. Már történtek lépések a nemzetközi tarifák kedvezőbbé tétele érdekében - hangsúlyozta. Michael Günther, a T-Mobile vegyesvállalatok irányításáért felelős vezetője a sajtótájékoztatón azt mondta: márkájukat az egyszerűség, a megbízhatóság és az inspiráció képviseli. A világ egyik legnagyobb mobilszolgáltatójaként 15 országban vannak jelen. A T-Mobüe International tavaly több mint 15 százalékos bevételnövekedést ért el az előző esztendőhöz képest, 2003. évi bevétele csaknem 23 milliárd eurót tett ki. NAGY VAJDA ZSUZSA Eladják az állami gabonát Megkezdi az állami búza- és kukoricakészletek pályázatos értékesítését az FVM. A tárca hetente 20-20 ezer tonna terményt ad el. Az ár akár 10 százalékkal is kisebb lehet a piacinál. Budapest Heti 20-20 ezer tonna állami búza- és kukoricamennyiség eladását kezdi meg e héttől az FVM - közölte lapunkkal Benedek Fü- löp, a tárca közigazgatási államtitkára. A mostani értékesítési akció a májusi uniós csatlakozásig tart, így - figyelembe véve a lebonyolítás időigényét is - terményenként várhatóan 80 ezer tonna körüli áru kerül a piacra. Az állami lisztmennyiségből egyelőre nem adnak el készleteket. Benedek előzetesen nem nyilatkozott arról, hogy a tárca az állami gabonát pontosan menynyiért kívánja értékesíteni. Korábbi információk szerint a tervekben az szerepelt, hogy a terményeket piaci áron adják el. Az államtitkár ugyanakkor most azt közölte, hogy a minisztérium a készletektől alacsonyabb áron akar megválni. Akár 10 százalékkal alacsonyabb ár is elképzelhető az árutőzsde 43 ezer, ületve 37-38 ezer forintos tonnánkénti májusi búza- és kukoricajegyzé- seihez képest - fogalmazott. Az állami gabonamennyiséget a minisztérium százszázalékos tulajdonában lévő Tartalékgazdálkodási Kht. kezeli, és e cég bonyolítja le a mostani értékesítést is. Értesüléseink szerint az EU- ban a stratégiai állami gabonakészletezésre nincs egységes direktíva, az Unió ezt nemzeti hatáskörbe utalja. így a csatlakozás után e tevékenységet Magyarország saját szabályozás szerint folytathatja, de a készletekről rendszeresen be kell számolnia Brüsszelnek. A mostani eladásokról a kht. tegnapig nem kapott alapítói határozatot az FVM-től' - tudtuk meg. Információink szerint a tárca a kukoricát az állattartó gazdáknak adná el, akik „tevékenységükkel arányos” mennyiségre pályázhatnának. A búzát pedig elsősorban azok a malmok vehetnék meg, amelyeknek megfelelő exportpiacaik vannak. Megugrik az ingatlanpiac Az uniós csatlakozást követő másfél-két évben megugorhat a szakmai befektetők ingatlantranzakcióinak értéke Közép- Európában. Továbbra is a nyugat-európaihoz képest magas hozam és a biztos piaci környezet a legvonzóbb. Budapest Közép-Európában az osztrák szakmai befektetők az ingatlan- piacon átvették a vezető helyet az amerikaiaktól. Egyes nagyobb tengerentúli alapok, mint például a Heitman International, ugyanakkor további, az eddigieknél nagyságrendekkel nagyobb öszszegű vásárlásra készül - mondták lapunknak a szakértők. A hazai ingatlanalapok az elmúlt egy-másfél évben vétették észre magukat több, általában kisebb vagy közepes tranzakcióval. Várható, hogy a közelmúltban indult alapok szeretnének fölzárkózni, s ezért még az idén „bevásárolnak”. ■ TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/dollár + * * * t 10497.93 245.8043 252,70 204,41 1.236-0,56% 1,2815 pont-1,01 FI-2,09 Ft 0,70 cent FTSE-100 (London) 4335,20 pont (-1,87%) Xetra DAX (Frankfurt) 3729,23 pont (-2,35% CAC-40 (Párizs) 3539,22 pont (-2,05%) Arany (1 uncia) 417,30 USD (1,11%) Brent (1 hordó) 34,34 USD (-0,46%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. május 25 400 44 350 37 500 37 500 2004. július 34100 45500 38000 38000 2004. november 28400 32 020 28 990 29000 2004. december 29 200 32 000 29 200 29 300 2005. március 31 000 32 930 30700 30700 2005. május 31 800 43000 31 550 31 550 TAKARMANYBUZA 2004. május 33 500 45 300 41 580 41 700 2004. augusztus 24 000 32 200 26 800 26800 2004. szeptember 29 600 32430 27 900 27 900 2004. december 30000 30 000 29100 29100 BÚZA 2004. május 33 500 52470 43 000 43 000 2004. augusztus 28 500 34100 28 500 28 950 2004. szeptember 28 450 35 500 28450 29 250 2004. december 29 200 36 000 29 590 29 590 2005. március 31 200 35 200 30 900 31 400 2005. május 35 300 35 300 31 950 32 550 Forrás: Budapesti Árutőzsde MATAV: 70 FORINTOS OSZTALÉK Rekordösszegű, részvényenként 70 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a Matáv igazgatósága, mivel nem találtak megfelelő befektetési lehetőséget - mondta Straub Elek, a cég elnökvezérigazgatója, aki egyben azt is bejelentette: május elejétől a Westel nevét a T-Mobile veszi át. A névváltoztatás költségét a Matáv 'anyacége teljesen átvállalja. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM TOVÁBBRA IS VITÁS REPROGRÁFIAI DÍJ Változatlanul nyitott a fénymásolási díj kiterjesztéséről szóló rendelettervezet sorsa. Az érintettek - az informatikai érdek- képviseletek és a kiterjesztést szorgalmazók, illetve a kormányrendelet módosítását előkészítő igazságügyi tárca - álláspontja nem közeledett. Úgy tudja: a Magyar Reprográfiai Szövetség nemrégiben elkészült prognózisa nem igazolja vissza az Informatikai 'Érdekegyeztető Fórum korábban közzétett számait a nyomtatók díjjal növelt várható árairól. Míg a fórum szerint 15, esetenként 60 százalékkal drágulnának az eszközök, a szövetség számításai értelmében évi 3-5 százaléknál nem lenne nagyobb az áremelkedés. TELEFONADÓ: MARADNA AZ ÖSSZES ÁFA Átalány helyett az áfa-vissza- igénylés lehetőségének teljes megtiltása az egyik elképzelés a jelenlegi formájában már törvényjavaslatként elbukott telefonadó helyett: miközben az SZDSZ-frakció tegnap megerősítette, hogy semmilyen formában nem támogatja egy új adónem bevezetését, a Pénzügyminisztérium és a szocialista frakció újabb megoldásokon dolgozik. Az egyik megoldás az lehet, ha a magáncélra is használt céges telefonok esetében a vállalkozásokat a számla áfatartalmának teljes egészétől elzárnák, ám rögzítenék, hogy egyéb közteher - személyi jövedelemadó - nem terheli a magáncélú használatot. VÁLLALATOK ________ÉS PIACOK _______ ÚJ VEZÉRIGAZGATÓJA IS LEHET A FORRÁS RT.-NEK A Forrás Rt. április 28-án tartja éves rendes közgyűlését, ahol akár az új vezérigazgató személyéről is dönthetnek a tulajdonosok. Az igazgatóság osztalék- javaslatáról legkésőbb a közgyűlést megelőzően 15 nappal kapnak tájékoztatást a részvényesek. MOST KEDVEZŐBB ADÓKEDVEZMÉNY Az átlagos 4-5 millió forintos lakáshitel-állománynál az életbiztosítással kombinált hitel lehet jelenleg a legkedvezőbb variáció, már ami az adókedvezményt illeti. A piaci szereplők komoly növekedési potenciált fűznek ehhez a szegmenshez, többen változtatnak konstrukcióikon, ami versenyképesebb árazást, rugalmasabb feltételeket jelent. SZEZONKEZDÉSRE KÉSZÜL A PASSNAVE A Passnave Személyhajózási Kft. végre átlagos évet vár az üzletmenetet komolyan zavaró tavaly előtti évszázados árvíz, és a tavalyi szintén rekordalacsony vízállás után. A fő tulajdonosa, a Mahart privatizációja előtt nagyobb beruházási terveket nem készítő cég kompjegy-értékesí- tése visszaesett a kényszerű létszámcsökkentés miatt. Az elmúlt évi úgynevezett kis víz miatt a tervezett 2,15 milliárd forintos árbevétel helyett csupán 1,987 milliárdot elért társaság ügyvezető igazgatója, Horváth Emil kiemelte, hogy az idén a szárnyashajó-üzletág belföldi forgalmát kívánják növelni. Az oldal a VILÁGGAZDASÁG alapján A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP készült. www.vg.hu \ A i