Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-24 / 299. szám
VI. OLDAL K A R Á C S 0 N Y 2 0 0 3 Itt vagyunk itthon A Miska-kancsók' Senki sem tudja, honnan származnak a Miska-kancsók. Ez az igazi magyar kuriózumnak számító, különleges korsó egyszer csak felbukkant fazekasművészetünkben. Kántor Sándor Kossuth-díjas karcagi fazekast a híres néprajztudós, Győrffy professzor kérte fel egykor, hogy a XVIII. századból fennmaradt leírások alapján teremtse újra a Miska-kancsót a Néprajzi Múzeum számára. Neki köszönhető, hogy népművészetünknek ez a különlegessége napjainkban is rendkívül népszerű itthon és küföldön egyaránt. A neves művész igazi fazekasdinasztiát alapított, ám rendhagyó módon náluk nem apáról fiúra, hanem apósról vejre öröklődik a mesterség. Előbb Kántor Sándor veje, Kun Gazda Ferenc vitte tovább a műhelyt. Lassan huszonöt esztendeje pedig Tóth János keze nyomán formálódik az agyag. Ő valóban a gyakorlatban sajátította el a fazekasságot, iskolában sohasem tanulta. Komoly focistakarrier állt előtte, ám egy térdsérülés után kénytelen volt feladni terveit, s hazaköltözni Karcagra. Azt viszont álmában sem gondolta volna, hogy alig néhány hónap alatt gyökeresen megváltozik az élete. Találkozott ugyanis későbbi feleségével, s nemcsak a Kántor családba nősült be, hanem vele együtt a fazekasságba is. Az elmaradt iskoláknál azonban ezerszer többet ért tanítómestere, hiszen maga az akkor már kilencven felé járó idős művész mutatta meg neki a mesterség fortélyait. Szellemi örökösének tartotta Tóth Jánost, akinek különösen jó érzéke van az agyaghoz; Kántor Sándor hangoztatta, hogy sok-sok „inasa” közül egy sem tanult olyan gyorsan, mint unokaveje. Ő pedig híven viszi tovább mindazt, amit magába szívott mesterétől; úgy véli, a Kántor Sándortól tanult művészeten csak rontani lehetne, ha alakítana rajta. A Kántor-örökség szellemében alkotó Tóth János talán az egyetlen napjainkban, aki az igazán szemrevaló, méteres Miska-kancsók készítéséje is vállalkozik. Ezek a hatalmas Miskák bizony különleges technikát igényelnek, s nem utolsósorban egészen prózai feltétele is van megteremtésüknek: megfelelő méretű kemence a kiégetésükhöz. Persze ez már csak a végső fázis, előbb meg kell formázni a méretes „kisbírókat”. Általában öt részből készülnek, ahhoz pedig, hogy valóban szépek és tartósak legyenek, bizony sok-sok türelem kell. Épp ez a türelem hiányzott Tóth Jánosból, amikor még csak tanulóéveit töltötte. Rögtön nagyot, mutatósat akart csinálni, elbüszkélkedni a családnak, hogy lám, milyen gyorsan eltanulta idős mesterétől a Miska-kancsó fortélyait. Szép is volt a kikorongo- zott Miska, ám mire kivonult a család a műhelybe, hogy megcsodálják a művet, az összeroskadt. így tapasztalta ki saját kárán Tóth János, hogy időt kell hagyni egy-egy résznek, hogy száradjon, s elbírja a további súlyt. Hiszen a közel méteres Miskák megemeléséhez még kész állapotban is komoly erő szükséges, hát még nyersen! Az évtizedek során igazán rutinossá vált, „sorozatgyártásra” azonban nem vállalkozik. f Sorra készülnek ugyan a különböző méretű kancsók, valamiképpen mégis mindegyik egyedi. Díszítésük, zsinórozásuk, bajszuk állása megkülönbözteti őket egymástól. Persze gyakran vannak nagyobb megrendelések, hiszen a Belügyminisztériumtól a környék iskoláinak érettségizős osztályaival bezárólag számtalan helyről készíttetnek vele Miskákat, meg természetesen számos egyéb használati és dísztárgyat. Még a mexikói nagykövetségen is őrt áll a sarokban egy Miska- kancsó, igaz, azt fül nélkül kérték. Az ottaniak ugyanis esernyötartóként használják... Bármennyi megrendelés is érkezik azonban, olyan eset nem fordulhat elő, hogy kifogynak a fazekasműhely polcáról ezek a korsók. Tóth János ugyanis azt tartja, hogy a Kántor-műhely nem létezhet Miskák nélkül. SZILVÁSI ZSUZSA A Miska-kancsó történetének is van népi hagyománya. Minden valamirevaló család őrzött egy jókora, borkínálásra alkalmatos, díszes darabot ezekből, amiket jeles napokon töltöttek teli. Névnap, eljegyzés, gyerek születése vagy fontos egyházi ünnep idején odaözönlöttek a falu szegényei, hogy a családdal együtt ünnepelhessenek a kifogyhatatlan mélységű Miska-kancsók jóvoltából. A Hibay név Egerben fogalom. A belvárost járva az ember itt is, ott is találkozik vele. A városháza sarkán álló patinás gyógyszertárat - ma Kígyó patika - a régi egriek csak Hibay- patikaként emlegetik. A vár alatt elfutó kis utcába, a Hibay-ház előtt visz az út. Az utca, amelyet hajdanvolt öregek még Újvilág utcának hívtak, jó néhány évtizede dr. Hibay Károly, a „szegények orvosa” nevét viseli. A nevet életben tartja a város, és lakóinak szeretetten emlékezete. A Hibayakról már 1711-ből olvashatók anyakönyvi bejegyzések Egerben. A család azóta is markánsan jelen van a városban. Nevükhöz az egriség kapcsolódik. Ennek mibenlétéről, s még megannyi dologról kérdeztem a nyolcvanadik születésnapját ünneplő dr. Hibay Györgyöt, dr. Hibay Károly fiát. Az Almagyar utcai kis lakásban, melynek keleti ablakából a várat, a nyugatiból pedig a székesegyház tornyait és a líceum épületét lehet látni, igazi értelmiségi-polgári miliő fogad. Legfontosabb ismérve és kelléke ennek a rengeteg könyv, amelyek helyenként az egész falat beborítják. Az érdeklődő látogató persze igyekszik szemügyre venni a könyvtárat, néhol irigykedve pillantva meg egy-egy fontos alapmű vagy kü- j lönlegesség sok forgatástól kopottas gerincét. Máskor örömmel csodálkozik rá ismerős darabra, mely hasonlóan kézközeli he „...mi itt vagyunk itthon. Ez nem jelent rangot, egy hajszálnyit sem. Ami rangot ad, az egyedül a tisztesség. ...emlékezni az isko- • Iákra, ahol embert próbáltak faragni belőlünk. Nemcsak a tudás, de a becsület is lényeges volt. ” mosdották. S természetesen ott volt a szőlő - mely szinte kötelezően volt minden egri család birtokában. Gyuri bácsi édesapja legendás orvos volt, dr. Hibay Károly 1890-ben, augusztus 20-án látta meg a napvilágot. Az egri gyermekévek után hol máshol folytathatta tanulmányait, mint a ciszterci rend gimnáziumában. Ezután az egyetemi évek következtek Budapesten. Közbejött az első világháború, amelyet még szigorló orvosként végigverekedett a Monarchia hadseregében az olasz fronton, a Kaiser lágereknél. Gyuri bácsi hozzáteszi a háborús históriához, hogy amikor először járt Innsbruckban, ellátogatott a császárvadászok kaszárnyájába, ahol édesapja szolgált. Csodálatos érzés volt, hogy a Kaiser Jágerek csodaszép indulóját az akkori bakák ugyanúgy énekelték, mint tette azt az ifjú Hibay Károly annak idején. A háború után aztán a Budapesti Szülészeti Klinikán kezdte meg hivatásának gyakorlását a fiatal orvos, majd 1922-ben visz- szatért szülővárosába, s itt dolgozott, mint a Szent Vince kórház szülészeü-nőgyógyászatí és belgyógyászati osztályának főorvosa. Megalapította a „Stefázést hordozó tetű megcsípte. A betege meggyógyult, az orvos tíz nap múltán belehalt a betegségbe. Gyuri bácsi édesanyja ez után a tragédia után nem engedte fiát az orvosi pálya közelébe. Még egy ilyen szörnyűséget nem viselt volna el az az asszony, aki egészen fiatalon megözvegyült. A családban szinte kötelező cisz- ter gimnáziumi évek után a fiú, hogy segítse édesanyját, munkát vállalt, és emellett szerzett jogi, később közgazdasági végzettséget. A feleségével 1946-ban házasodtak össze, a szintén ős egri családból származó Aliz nénivel, akivel egyik találkozásukról oly szépen beszél:- Emlékszem, a Hibay- házban, az unokahúgoméknál volt egy délutáni kakaóparti, ahová meg volt híva Lizi is, meg jó néhány osztálytársuk, s összeszedték a hozzám akkor hasonló rövidnadrágos dzsentlemeneket. Jól is éreztük magunkat, s én tudtam ugyan, ki az a Nemess Aliz, de itt aztán nagyon megtetszett. Pufók volt, mint egy farsangi fánk, életvidám, nagyon eleven, rövid hajú kicsi lány volt. Közös életükről, arról az öt- venhét évről, melyet együtt töltöttek, azt mondja: a titok nem más, mint az, hogy közös alapról kell indulni. Nem az számít, kinek mi volt az apja, orvos-e vagy mérnök, szegény volt vagy gazdag, csak az alap számít, amit a szülyet foglal el az otthoni könyvespolcon. Hibay György mesélni kezd az ősökről, akik iparosok, szűcs-, szabómesterek voltak. A házuk pedig a vár tövében, a Dobó utcában állt. Az 1905-ben eltávozott dédpapa már taníttatta a fiát a cisztercita gimnáziumban. Mégpedig egy osztályban a másik, az anyai nagyapával. ... A névsorban is egymás után ! szerepeltek: Hartl és Hibay. Mindketten patikusnak készültek. Hartl nagyapa aztán kémikus lett, Hibay György gyógyszerésznek tanult. Hartl nagyapa Győrött, Hibay nagyapa pedig Szegeden nyitott patikát. Onnan került vissza Egerbe, ahol megnyitotta a legendás Hibay-patikát, amely a megye egyik legjobb gyógyszertára lett rövid idő alatt. S bár Hibay nagyapa korán meghalt, ott maradt és működött a gyógyszertár a család tulajdonában egészen addig, mígnem a második világháború után állalői házból hoz magával az ember. Ha ez a platform nem különbözik, lehet építeni rá bármilyen hosszú közös éveket, akár viszontagságosakat is. Gyuri bácsinak és Aliz néninek két lánya született, Aliz közgazdász, Éva pedig fuvola- művész lett. így teljes a család, a racionalitás és a művészvilág bohémsága, bohósága teszi teljessé. Négy unokájuk és négy dédunokájuk gyakorta vendégeskedik az Almagyar utcai lakásban. Az élet persze gyakran mást hoz, mint amit eltervezünk. Gyuri bácsiék sem maradtak szülővárosukban, hiszen a kötelesség és a gyerekek iskoláztatása a fővárosba szólította őket. Aktív életük jó része itt telt. 1982-es nyugdíjba vonulása után ugyan még jó néhány évig dolgozott tanácsadóként a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalatnál, melynek gazdasági igazgatója volt korábban. De hamarosan megérlelődött bennük az elhatározás, hogy visz- szatérnek hőn szeretett szülővárosukba. Immár közel tíz esztendeje élnek ismét itt, és boldogan néznek ki lakásuk ablakán, hogy csak egy pillantást is vessenek a várfalaiba, vagy a bazilika tornyára, arra a különleges jegenyére az ablakuk előtt, amelynek csúcsa közelében - megmagyarázhatatlan módon - egy sudár ág van vízszintesen, és mint egy természetes kereszt tör az ég felé.- Mi vagyunk a jegenyekeresztes ház lakói - mondják Hibayék. Amióta ismét itthon vannak, aktív részesei Eger kulturális és társadalmi-társasági életének. Nem lehet olyan fontos koncert vagy kiállítás, melyen ne lehetne találkozni a házaspárral. Természetesen tagjai az Eger Vár Baráti Körének, az Egri Városszépítő Egyesületnek, az Egri Ciszterci Diákok Szövetségének. Természetesen, mert egriek. Mert egrinek lenni nem érdem, hanem boldogító szolgálat. A sokat emlegetett „egriség” ilyen emberek mindennapjaiban érhető tetten. Nem véletlen, hogy amikor tetszhalála után az Egri Fertálymesteri Testület 1996-ban újjáalakult, a város negyedik negyedében Hibay Györgyöt választották az újkori negyedmesterség első képviselőjének. Ő volt az egyik, aki hosszú idő után ismét magára ölthette a „százráncú köpenyt” és kezébe ragadhatta a szalagos botot, a fertálymesterek hivatalának jelképét. Ahogy ő mondja: nekünk az a tudat jelenti az eg- riséget, hogy mi itt vagyunk itthon. Ez nem jelent rangot, egy hajszálnyit sem. Ami rangot ad, az egyedül a tisztesség. Egrinek lenni annyit tesz, mint ismerni például a ciszterek mögött az orgonást, ahol Varga Bennó kisrókája elszökött, meg ismerni azokat a nia” ingyenes gyermekrendelést. Járta a hós- tyákat, a város külső kerületeinek beteg népét gyógyította, fáradságot nem ismerve. Hozzá bármikor fordulhattak bizalommal. Hosszú élet azonban nem adatott neki, hiszen 1924- ben, harmincnégy évesen, amikor fia, mostani beszélgetőtársam féléves volt, kiütéses tífuszban szenvedő beteget vizsgálva egy fertőbe Hibay György: csak az az alap számít, amit a szülői házból hoz magával az ember FOTÓ: MOLNÁR ISTVÁN GÉZA házakat, ahol ez meg ez lakott. És emlékezni az iskolákra, ahol embert próbáltak faragni belőlünk. Nem csak a tudás, de a becsület is lényeges volt. Ilyen gondolatokat, ezt a fajta harmóniát kívánom a gyermekeimnek, unokáimnak, dédunokáimnak. Éljenek olyan békességben környezetükkel és önmagukkal, mint mi, a jegenyekeresztes ház lakói. EGRES BÉLA A Á » I t
