Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-11 / 262. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. November 11., kedd Elfogadták az adótörvényeket A lakosság adói emelkednek, a nagyvállalkozásoké csökken jövőre A nagyvállalkozások a nyertesei a következő évre a parlament által tegnap megszavazott adókoncepciónak. A személyi jöve­delemadó kulcsai is csökkennek, ám a lakosság a kedvezmé­nyek jelentős megnyirbálása miatt alig érezheti a tehercsök­kenést. Az élelmiszerek után nagyobb áfát kell felszámítani, és emelkednek az autózás költségei is. Budapest Az Országgyűlés a kormánypár­tok támogatásával, az ellenzék nem szavazatai mellett elfogadta az adózás rendjéről, valamint az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosítását. Nyugdíjak, biztosítások, ked­vezmények. Megszűnik a nyug­díjjárulék és a magánpénztári tag­díj adókedvezménye, ami ebben az évben még lehetővé tette a fizetendő 8,5 százaléknyi járulék negyedének levonását. A 3 száza­lék helyett jövőre 4 százalékos pgészségügyi járulékot kell fizet­ni. Januártól nyugdíjnak minősül, vagyis adómentessé válik az ön­kéntes, kölcsönös nyugdíjpénztár által a tag részére egy összegben, vagy járadék formájában teljesí­tett nyugdíjszolgáltatás (kiegészí­tő nyugdíj), ha a tagsági viszony a kifizetés évét megelőző harmadik adóévben vagy korábban keletke­zett. A magánnyugdíjpénztár által nyújtott nyugdíjszolgáltatás (a já­radék típusú és az egyösszegű is) nyugdíjnak minősül, ide értve a biztosítóintézet által nyújtott jára­dékszolgáltatást is. A minimálbér­ről annak 130 százalékára emel­kedik a munkáltató által adómen­tesen az önkéntes pénztárakba (a dolgozó javára) befizethető ösz- szeg úgy, hogy a három pénztár- típusból - nyugdíj-, önsegélyező, egészségpénztár - egybe csak a minimálbérnek megfelelő összeg fizethető. Újdonság, hogy január­tól az életbiztosítások hozama is adóköteles jövedelemnek minő­sül. A biztosítótól kapott összeg adóköteles, kivéve, ha az biztosí­tási szolgáltatásból származik. Változnak az áfakulcsok. Az általános forgalmi adó 25 százalé­kos normál kulcsa nem változik, de 0-ról 5 százalékra nő a kedvez­ményes kulcs és 12-ről 15 száza­lékra emelkedik a középső áfa­besorolás. Utóbbi tartalmazza az élelmiszereket, a gázszolgáltatást, a távfűtést, a tömegközlekedést, az ásványi tüzelőanyagokat is. A kedvezményes áfakategória emel­kedése a gyógyszereknél és a tankönyveknél jelent drágulást. Egyes termékekre az ideihez ké­pes eltérő besorolást kell alkal­A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ-TÁBLA 2004-BEN 0-800 ezer forintig 18 százalék 800 ezer-1,5 millió 144 ezer forint és a 800 ezer forint feletti rész 26 százaléka 1,5 millió forint felett 326 ezer forint és az 1 millió 500 ezer forint feletti rész 38 százaléka Forrás: VG Negatívum Vállalkozásokat érintő legfontosabb adóváltozások 2004-ben Pozitívum______________________________í ! a veszteség korlátlan ideig elhatárolható csökken a társasági adó energ iaadő m környezetterhelési díj no az off-shore cégek adója emelkedik a gepkocsiadó m fejlesztési adókedvezmény feltételei ■ szélesebb eva-kör VG-GRAFÍKA Forrás: VG-gyűjtés mazni, így áfacsökkenés a köny­veknél lesz. Ezek a 12 százalékos besorolásból a kedvezménye­sebb, 5 százalékosba kerülnek. Drágább lesz az autózás. Ha­vonta tízezer forintos többletki­adást jelent egy alsóközép kategó­riás autó esetében az, hogy janu­ártól a jelenlegi dupláját kell cég­autóadóként befizetni. Emelkedik a gépjárműadó. Eddig 800 és 1000 forint lehetett a teher száz kilo­grammonként. Januártól az ön- kormányzatok egységesen 1200 forintot lesznek kötelesek kivetni. Az új autót vásárlókat és a kül­földről behozókat érinti, hogy re­gisztrációs adó váltja fel a forgal­mi adót. Az új adó a gépjármű környezetvédelmi besorolásának és a motor hengerűrtartalmának függvényében 90 ezer és 1,6 mil­lió forint között alakul. Egy 1600 köbcentiméteres, korszerű benzi­nes gépkocsi esetében például 150 ezer forint lesz. A gépkocsi át­íratásának költsége köbcentimé­terenkénti 13 forintról 15-re emel­kedik. Evások és önállóan tevékeny­kedők. 15 millió forintról jövőre 25 millióra emelkedik az egysze­rűsített vállalkozói adó bevételi plafonja. Januártól nem lesz kizá­ró feltétel, ha az adózó az adóév­ben szövetkezeti hitelintézet által kibocsátott részjeggyel rendelke­zik. Nem számítana bevételnek a nyújtott kölcsön, hitel visszafize­tett összege és a visszatérített adó. Az uniós csatlakozástól kezdve arra kell majd figyelni, hogy akik kereskednek az unió tagországai­val, és ezért rendelkeznek uniós áfaazonosító jellel, azok nem ma­radhatnak az eva hatálya alatt. Az evához hasonló nyilvántartási kö­telezettségük lesz azoknak a ma­gánszemélyeknek is, akik önálló tevékenységből jövedelmet sze­reznek. Ez a kötelezettség az ős­termelőkre és az egyéni vállalko­zókra is kiterjed. A nyilvántartás­ban a bevételek beérkezését, azok időpontját, a kifizető (k) nevét és adószámát, a levont adóelőleg összegét kell feltüntetni. Ugyan­ezt meg kell tenni a bevétellel szemben esetleg elszámolt kiadá­sokkal is. 2005 tavaszán bizonyos feltételek esetén már nem kell majd személyi jövedelemadó-be­vallást készíteni - az adóhivatal megteszi. Csökken a társasági adó kul­csa. 18 százalékról 16-ra mér­séklődik a társasági adó kulcsa. Tovább csökkenti az adóterhet az, hogy a társasági adóalap mérsékelhető a helyi iparűzési adó 25 százalékával, de legfel­jebb az adózás előtti nyereség összegével. Ennek feltétele, hogy az adózónak az adóév utolsó napján ne legyen köztar­tozása. A jövő évtől keletkezett veszteséget már korlátlan ideig lehet elszámolni a mostani 5 év helyett. A kisvállalkozások be­ruházási célú hiteleihez kapcso­lódó, a kamatok 40 százalékára vonatkozó adókedvezmény fel­ső határa 5 millió forintról 6 mil­lióra emelkedik. Mérséklődő iparűzési adók. 2004-től valamennyi vállalkozás jogosult lesz az egyszerűsített adóalap-megállapításra, ameny- nyiben évi nettó árbevétele nem több mint 4 millió forint. Az egy­szerűsítés lényege, hogy nincs szükség a nettó árbevételt csök­kentő tételek külön gyűjtésére, az adóalap a nettó árbevétel 80 százalékában is megállapítható. Alacsonyabb adófizetési kötele­zettséget eredményez az a mó­dosítás, hogy a befektetett pénz­ügyi eszközök után, és a kama­tok, kamatjellegű bevételek 50 százalékát kiemelik az iparűzési adóalapból. Fizetni kell a környezethasz­nálatért. Jövő évtől fokozatosan vezetnék be a levegő- és a víz- terhelési díjat, míg a talajterhelési díjat 2005-től vetnék ki először. Ugyancsak január 1-jei hatállyal vezetnék be az energiaadót a föld­gáz és a villamos energia után. Ebből 2004-ben várhatóan 11 mil­liárd forint folyik be a központi költségvetésbe, ami a közüzemi szolgáltatókat és az energiakeres­kedőket érinti közvetlenül. Magyaromég legnagyobb mobilszolgáltatója A szivem a regi a mobilom új Régi előfizetéséhez készülékek induló részlettel +12 havi kamatmentes fésriettel Ajánlatunk Arany- vagy Piatinakártyas Ügyfeleinknek 0 Ft indulórészlettel * 12 havi kamatmentes részlettel A telefonok mentesen bi Márkaépítés százmilliókkal Várhatóan nem fokozódik a márkák versenye Vannak, akik százmilliókat költenek termé­keik megismertetésére és akadnak olyanok, akik jóval kevesebbet. Mindannyian tudják: ennél is sokkal többet kellene reklámra és marketingre fordítani, a piac ugyanis folya­matosan változik, az európai uniós csatlako­zás előtt álló termékpaletta pedig újabb rivá­lisokkal bővülhet. Budapest Az elmúlt három évben 600 millió forintot fordítottak márkaépítésre - számolt be az Univer Product Rt. vezérigazgatója, Molitó- risz Károly. Mint mondja: erre már csak azért is szükség volt, mert bár a Piros Arany vagy a Majonéz korábban is az ismert termékeik voltak, mégsem kapcsolódtak automatikusan össze az Univer névvel. Hangsúlyozta azt is: a jövőben még többet kell áldozni a márkaépí­tésre. Már csak azért is, mert a vezérigazgató úgy véli: az ételízesítő szegmensben is akad­nak olyan nyugat-európai gyártók, akik még nem jelentek meg a magyar piacon. Már­pedig nagyobb marketinghátterükkel és ver­senyképes áraikkal várhatóan nagy konku­renciát jelenthetnek majd. Igaz, könnyen előfordulhat az is, hogy rossz minőségű, de nagyon alacsony árú termékek lepjék el a piacot. Molitórisz Károly szerint ugyanakkor min­denképpen előnyben lehetnek azok, akik jól felépítették márkáikat. -így van ez az Univerrel is: tradicionális termékei ugyanis évtizedek óta ismertek a magyar piacon; amely nem a véletlen műve. Az Univer példá­ul 50 százalékos piaci részesedéssel rendelke­zik a majonézpiacon, a fogyasztók évtizedes szokásait pedig nehéz megváltoztatni. Persze nem szabad elkényelmesedni - véli a vezető. Az Univer még novemberben újabb kam­pányt indít, az EU-csatlakozás előtt pedig egy teljesen új (szósz) termékcsaládot vezet be a piacra, stílszerűen Fantasztikus Európa- projektnév alatt. Várhatóan nem fokozódik jelentősen a márkák versenye az EU-csatlakozást követő­en Magyarországon, mert a különböző ipar­ágak legnagyobb képviselő már szinte kivétel nélkül jelen vannak a magyar piacon - véli A kereskedelem és a márka viszonya A márkaépítés témakörét elemzik a hazai szakemberek a Magyar Marketing Szövetség november 19-21. között rendezett konferen­ciáján. A szervezők a szakmai programot úgy állították össze, hogy a legkülönbözőbb szakterületek képviselői is választ kapjanak a márkaépítéssel kapcsolatos kérdéseikre. A szekciókban külön témaként foglalkoznak a Hungaricumok nemzetközi pozíciójával, a márkázási stratégiákkal és az európai uniós versenyképességi kihívásokkal. A konferenci­án többek között előadásokat tartanak a ke­reskedelem és a márka viszonyáról, az on-line márkaépítésről, a márkaépítésnek a gyorsan fejlődő hazai piacon való előnyeiről, illetve az európai uniós csatlakozás kapcsán felmerülő szerepéről. a legismertebb autóápolási és autóüzemelte­tési terméket, a Preventet gyártó és forgalma­zó Medikémia Rt. vezérigazgatója, Pálmai Antal. Mint mondja: mindezek ellenére nem zárható ki, hogy a piacra lépők között több kisebb - a hazai piacon -, eddig kevésbé is­mert brand is jelen lesz, azonban számuk nem lesz jelentős. A harc, persze, így is két­pontos: a versenyből ugyanis nem maradhat­nak ki az áruházláncok sem. A márkaépítéssel kapcsolatban Pálmai An­tal azt hangsúlyozza: mivel a piac állandóan változik, ezért az egyes márkáknak is folya­matosan alkalmazkodni kell az igényekhez. Időt és pénzt kell áldozni az új brandek beve­zetésére. Nem titkolja azt sem: mindig több pénzt kellene márkaépítésre fordítani, mint amennyit az egyes cégek hajlandóak elkölteni rá. A Medikémia Rt. esetében ez jelenleg né­hány százaléka a társaság éves árbevételének. Pálmai Antal szerint akkor lehet hatékony egy kampány, ha vegyes és jól strukturált médiamixen: azaz a televízióban, az óriáspla­kátokon, a rádióban és a sajtón keresztül tör­ténik egy brand megismertetése a célcsopor­tokkal. SIMON

Next

/
Thumbnails
Contents