Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-02 / 230. szám

7. OLDAL i:. liliom 2003. Október 2., csütörtök MEGYEI TÜKÖR Újabb csatorna kellene hozzá Tolna megyében egyelőre nem lesz HB02 Tolna megye Az ország néhány körzetében már fogható a HB02, de Tolna megyében egyelőre nem. A kábelszolgáltatást végző he­lyi vállalkozók szerint sokba kerülne egy újabb csatorna kiépítése és az érdeklődés is csökkent a mozicsatorna iránt. A szomszédos Baranya megyé­ben már fogható az HB02, bár ez nem minden előfizetőre igaz. A UPC pécsi ügyfelei közül az el­múlt napokban többen is kifogá­solták, hogy az HBO-ra előfize­tők közül csak azok foghatják a szeptember elején indult HB02- t, akik rendelkeznek konverter­rel, vagyis a kábelszolgáltató csak azoknak biztosítja a vételt, akik a magasabb díjú, úgyneve­zett családi és aktív programok előfizetői. Ott, ahol az HB02-t is fogni lehet, egy lakáson belül több konverter is kell, annyi, ahány tévé van, mely havi újabb kétezer forintokat jelent a csalá­doknak. Tolna megyében két vállalko­zás - a szekszárdi Tarr Kft. és a bonyhádi Szignál Kábeltévé Kft. - közvetíti az HBO csatornát. Ifjabb Tarr János kérdésünkre elmondta, nincs és kicsi az esélye annak is, hogy a jövőben lesz HB02 csator­na. Ennek az az oka, hogy a már meglévő mellé egy újabb csator­nát kellene kódolttá tenni, mely­nek önköltségi ára 40 millió forint körül van. (Az HBO magát a beru­házást nem támogatja.) A számí­tások szerint az HB02 nem hozna annyi előfizetőt mely fedezné az újabb befektetés költségét. Ráadá­sul az új mozicsatoma nem kínál új filmeket, az HBO-n sugárzott programok „futnának” itt is, csak más sorrendben. A vállalkozó azt is elmondta, amikor 1993 októbe­rében elindították a mozic­satornát, akkor a lakosság körében akkora volt az érdeklődés, hogy az előfizetők 49 százaléka igényelte az HBO-t, mára ez az arány (nyü- ván ennek anyagi okai is vannak) 10 százalékra esett vissza. Tarr Já­nos elmondta, az HB02-vel kap­csolatos tárgyalásokat továbbra is folytatnak még a UPC-vel, de egy­előre úgy tűnik, kicsi az esély arra, hogy elfogadható megállapodás születik. MAUTHNER Őszi fesztivál, tizenkettedszer Művészet, hagyományok, sport, szórakozás Újdombóvár Az előző évekhez hasonlóan ismét a művészet, a hagyo­mányőrzés, a sport és a szóra­kozás játssza majd a főszere­pet a pénteken és szombaton immáron tizenkettedik alka­lommal megrendezendő őszi fesztiválon. A József Attila Általános Művelő­dési Központ ezúttal is gazdag programmal várja a településrész lakóit és a város egyik legjelentő­sebb kulturális rendezvényének vendégeit. Péntek délután fél öt­kor a galériában F. Bodó Imre helytörténész nyitja meg Papp László festőművész kiállítását, majd az oktatási intézmény ud­varán felállított sátorban tánco­sok és kötélugrók tartanak be­mutatót, azután öt rockegyüttes - a Borvirág, az Incydens, a Negathyw Hozzáállás, a Hátsó Ajtó és Flash - ad koncertet. Másnap reggel a zenés ébresz­tőt követően kézművesek vására kezdődik a III. utcában, az iskolá­ban pedig játszóház, sportvetél­kedő és főzőverseny lesz. A sza­badtéri színpadon délelőtt tíz órától előbb a Hangoló Gyermek­színház tagjai, majd tornászok, néptáncosok, hagyományőrző énekesek és zenészek szórakoz­tatják a közönséget. Délután ket­tőkor a körforgalomnál lévő kato­likus templomtól indul a szüreti menet, a diákok szépen feldíszí­tett hintókon és fogatokon végig­vonulnak Újdombóvár utcáin. A szőlő és bor ünnepének estéjén látványos tűzijátékkal és két bállal zárul a várhatóan több ezer helyi és kör­nyékbeli érdeklődőt vonzó prog­ram.-GR­Korunk betegsége: allergia, asztma Jelentősen javítható a betegek életminősége Évek óta folyamatosan nő az allergiás és asztmás betegek száma, egyre több a kör­nyezeti allergén. Jelenleg 2500 allergiás, 887 allergiás asztmás és 477 asztmás bete­get tartanak nyilván a megyei tüdőgondo­zó intézetben. Tolna megye Egyértelműen civilizációs betegségnek te­kinthető az allergia és az asztma. Az ipar fej­lődése, a nagyvárosok kialakulásának „ho- zadéka”, korunk betegsége. Régen a fertőző betegségek voltak a jellemzők, a nagy, pusz­tító járványok. Az allergia ilyen szempont­ból nem olyan veszélyes, ebbe szerencsére nagyon ritkán halnak bele a páciensek. Az allergiás betegek ma már komoly egészség- ügyi problémát jelentenek a legtöbb fejlett, iparosodott országban. Az allergiás tünetek kialakulásában a genetikai tényezők szerepe jól ismert, de a környezeti hatások szintén nagyon fontosak. A Európai közösségen be­lül több allergológia társaság rábírta kormá­nyát, hogy kezdjenek el foglalkozni a növek­vő allergiás megbetegedések problémájával. E betegségek nagy terhet rónak az egyénre, a családra, a társadalomra, az egészségügy­re egyaránt, melyet az életminőség és a ter­melékenység csökkenésén és az egészség- ügyi ellátás költségein lehet lemérni. Mit tehetünk, hogyan védekezhetünk? Már a legelső életévekben megjelennek a tü­netek annál a gyereknél, amelynek hajlama van erre - tudtuk meg dr. Gagyi Emma me­gyei tüdőgondozó főorvostól. Á cél a beteg­ség kialakulásának késleltetése, ameddig csak lehet. Az iskolai hiányzások, a munká­ból való kimaradás jó mutatószámot adnak a betegség társadalmi hatásának felméréshez. Bizonyított, hogy az allergiás gyermekek tel­jesítménye gyengébb, mint egészséges isko­latársaiké. Ennek oka a hiányzások mellett a gyógyszerek betegre való hatásában keresen­dő. A legtöbb allergiás gyermek felnőtt korá­ban is allergiás tüneteket mutat. Magyaror­szágon az asztam előfordulási gyakorisága 3 százalék, ma mintegy 70 ezer gyermek aszt­más, amit azt jelenti, hogy 130-140 ezer szü­lő számára az asztma nap mint nap potenciá­lis veszélyforrás. A betegség jól kezelhető, szinten tartható. Ehhez azonban rendszeres szakorvosi ellenőrzésre van szükség, a gyógyszerek pontos beállítására, a beteg ré­széről pedig alkalmazásuk szabályainak na­gyon precíz betartására. Az allergiát lehet és kell is kezelni a kivizsgálást követően tablet­tával, orrspray-vel, szemcseppel. Ha fölállí­tották a diagnózist és megszabták a terápiát, a szakorvos javaslatára lényegesen olcsóbban juthat gyógyszerhez a szénanáthás beteg. Az allergia olykor átmehet asztmába, illet­ve azzal párhuzamosan is jelentkezhet. Az asztma egyébként sokkal súlyosabb tüneteket produkál, különböző fokozatai vannak az egé­szen enyhétől a súlyosig, kezelése ehhez iga­zodik. Az asztmás panaszokat a tüdőgondo­zóban vagy a tüdőosztályon vizsgálják ki. A gyermekkori asztma kinőhető, de van akit éle­te végéig elkísér a betegség. Az asztmát gyógy­szeresen kezelik, de adott esetben a betegeket szanatóriumi gyógykezelésre utalják. Az allergiáról Az első adatok a betegségről i. e. 3000 tájáról származnak. Menes fáraó feltehetően rovarméreg allergia követ­keztében halt meg a Nílus folyó partján. Szerencsére az allergológia - nem utol­só sorban az allergiások számának ug­rásszerű növekedése miatt - az utóbbi években nagyon sokat fejlődött. Aki szenved a szénanáthától, először is vizs­gáltassa ki, pontosan milyen növény pollenjére allergiás. Kiváló készítmények állnak a betegek rendelkezésére, ame­lyek szinte teljes tünetmentességet biz­tosítanak, ezen gyógyszerek nagy ré­szére pedig 90 százalékos a tb-támoga- tottság. Az allergia tünetei:- ormyálkahártya duzzanat- orrdugulás- vízszerű orrfolyás- orrviszketés- torok viszketés- szemviszketés Az asztma tünetei:- rohamokban jelentkező nehéz légzés- rohamokban jelentkező köhögés- köpet ürítés (tapadós, sűrű, nyákos) enyhétől a súlyosig A főorvosnő azt tanácsolja, hogy feltétle­nül forduljon szakorvoshoz az, aki észleli magán a szénanátha tüneteit - mert az aller­giából, ha nem kezelik, gyakran alakulhat ki a súlyosabb asztma. _______________venter Kö zösségfejlesztés romák körében A váraljai cigányok nyitottak a kezdeményezésre A Magyar Vöröskereszt közösségfejlesztő programjához Tolna megye is csatlakozott. A váraljai önkormányzattal karöltve a roma lakosság számára teremtenek olyan lehetőséget, amel­lyel a résztvevők saját élethelyzetük átgondolására, javítására válhatnak képessé. Tolna megye A Magyar Vöröskereszt „Aktív Részvételen Alapuló Szükséglet­felmérés” (ARASZ) elnevezéssel három észak-magyarországi me­gyében kísérletet indított, amely tulajdonképpen egy közösségfej­lesztő program. Magában rejti az egészségügyi és szociális változá­sok lehetőségét. Eredményekép­pen a projekt nemzetközivé fejlő­dött. A Norvég Vöröskereszt és a brit nagykövetség segítségével új közösségek finanszírozására nyílt lehetőség, újabb megyék csatla­kozhattak, köztük a Magyar Vö­röskereszt Tolna Megyei Szerve­zete. Martin János, a szervezet vezetője elmondta, hogy a prog­ramot Váralján valósítják meg a roma lakosság körében, több sza­kaszban. Nagyon fontosnak tar­totta, hogy az előkészítés során jó partnerre találtak a váraljai ön- kormányzatban, s a rendkívül rossz körülmények között élő ci­gány lakosság is nyitottnak mu­tatkozott a kezdeményezésre. Két képviselőjük, és a koordinátor szerepét betöltő bonyhádi vörös­keresztes csoport vezetője olyan képzésen vesznek részt, amelyen felkészítik őket a közösségfejlesz­tésre. A program során olyan esz­közöket igyekeznek a résztvevők kezébe adni, amelyekkel kifejez­hetik és elemezhetik életkörül­ményeiket, megtervezhetik és meg is valósíthatják helyzetük ja­vítását. A tervezési folyamatot és a programot, a csoportnak teljes mértékben magának kell megva­lósítania. A területi Vöröskereszt szerepe a koordinálás és támoga­tás, nem a megvalósítás. Filczinger Ágnes, Váralja polgár- mestere úgy nyilatkozott, hogy örül a programnak. Reméli, hogy a sokszor nem egy felé haladó váraljai cigányságot a közösség- fejlesztés felkészíti az együtt gon­dolkodásra, s arra, hogy igényei­ket, elvárásaikat és önmaguk ér­dekében saját feladataikat meg tudják majd fogalmazni. -pál­prót keres? A lapban megjelenő apróhirdetéseket kereshető formában, rovatonkónti csoportosításban, jóval gyorsabban megtalálja. Hirdessen - az első napon ingyen, egy hétre pedig csak 8o Ft + ÁFA-ért ro. tempó HIRDETESSZERVEZOT keres Tolna megye területére. Feladata: Az ideális pályázó: Amit nyújtunk:- új piacok megszervezése- üzletkötési stratégiák megvalósítása- jó kommunkációs és problémamegoldó készséggel rendelkezik-pozitív gondolkodású, kitartó, ambiciózus egyéniség- korszerű munkakörülmények -multinacionális cég háttere -próbaidő alatt fix bért biztosítunk A pályázatot „Tempó” jeligére várjuk az alábbi címre: TOLNAI NÉPÚJSÁG 7100 Szekszárd Liszt F. tér 3. 2003 október 10-ig. po A Tnln rai Mánnicán tisztelt hirdetőnk! *» t Ullldl FI ti Li J A Tolnai Népújságba hirdetését közvetlenül levélben is elküldheti. | ' * | . ' íria a megrendelölanra a hirdetés szöveíét - e£v betűt írásielet eíi kockába la szavak között eív-eév SZOiqaiiaiaSa kockát kérünk kihagyni)! A sorok elé írtuk a hirdetés fizetendő díját. Jeligés hirdetés esetén a ieligedíi II . , , plusz 100 Ft A pénzfeladást igazoló szelvényt, valamint a kitöltött és az újságból kivágott megrendelőlapot 3 laKOSSaq FGSZGTG küldje el címünkre APRÓHIRDETÉS megjelöléssel. Címünk: AS-M Kiadói Kft Tolna Megyei Irodája, "v. o 7100 Szekszárd, liszt Ferenc tér 3., Telefon: 74/511-534,74/511-540 ^ o LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS-MEGRENDELŐLAP (Lakossági: adásvétel, ingatlan, állást keres, társat keres.) Megrendelem Önöknél az alábbi szövegű apróhirdetés megjelentetését: 290 Ft 580 Ft 870 Ft 1160 Ft 1450 Ft Feladó neve: ..................................................................................................................................................................................................... Lakcíme:.......................................................................................................................................................................................................... A fenti apróhirdetés megjelentetését - a kedvezmények figyelembevételével - még megrendelem a Tolnai Népújságban Tolnai Népújság Tolnai Népújság Tolnai Népújság □ szombati ráadás Q Vasárnap Reggel GRÁTISZ (hirdetési újság) Q internetes oldalán +200 Ft +375 Ft +200 Ft hetente 100,-Ft Kérem a TEMPÓ apróhirdetési lapban hirdetésemet elhelyezni [] alkalommal. (Lakosság részére 25 szóig ingyenes) Kérjük, x-szel jelölje azt a lapot, amelyben az apróhirdetését szeretné még megjelentetni. A csekken befizetésre kerülő összeg az Ön által megjelölt kedvezményes megjelentetések összegével értendő. -u 2*

Next

/
Thumbnails
Contents