Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-02 / 230. szám
8. OLDAL G A Z D A S A G I TŰKOR 2003. Október 2., csütörtök Gazdaságot élénkítene az MSZP Hétfőn dönt az adótörvényekhez benyújtandó módosító indítványokról a szocialista frakció Budapest A kormány terveihez képest tovább csökkentené a vállalkozókat terhelő adókat az MSZP - ez is szerepel a szocialisták gazdaságélénkítő tervei között. A téma emellett az adótörvényekhez beadandó módosító indítványok között is nyitott kérdésként szerepel. A szocialista frakcióban párhuzamosan folyik a jövő évi adójogszabály-tervezetekhez benyújtandó módosító indítványok kidolgozása és a gazdaságélénkítő csomag kimunkálása. Utóbbira a tapolcai frakcióülésen hoztak létre munkacsoportot, amely el is készítette 17 pontos ötletcsomagját. Ezt már eljuttatták a miniszterelnökhöz, s a pontok közül 16 megvalósíthatóságát a kancellária és a kormány szakembereinek bevonásával vizsgálják. Egy részük az adójogszabályokat, más részük a jövő évi költségvetést is érinti. A vállalkozásélénkítő javaslatok több tízmilliárdos kiadást jelentenének a büdzsének, így forrásaik „keresése” javában folyik. A tervek között szerepelnek költségvetési ráfordítást nem igénylő elképzelések is. Ilyen egy központi, felülről nyitott alap létrehozása, amely az EU-pályáza- tokhoz szükséges önrészt biztosítaná „az uniós pénzt nem hagyunk elveszni” ígéret mentén. Az alapot kötvénykibocsátással hoznák létre, amely - ha nem a központi költségvetés, például a Magyar Fejlesztési Bank bocsáta- ná ki - nem befolyásolná a hiány mértékét. A csomagban szerepel az is: az MSZP felülvizsgálná a pályázati rendszert, csökkentené a kiíró szervek számát, decentraAtcsoportosítás az aszálycsomagban Budapest Átcsoportosításokra lesz szükség az 50 milliárd forintos aszályhitelcsomagban, mivel egyes pénzintézeteknél kimerülhet a felhasználható keret. Az FVM levélben fordul a bankokhoz, hogy ne havonkénti rendszerességgel, hanem kéthetenként adjanak tájékoztatást a megkötött hitelszerződésekről. Több pénzintézetnél előreláthatólag nem lesz elegendő az aszálykárosult termelők pénzügyi helyzetének javítását szolgáló kedvezményes hitelkeret. A kormány 50 milliárd forintos csomagról döntött, amelyhez 60 százalékos állami garanciavállalás és a jegybanki alapkamat 70 százalékának megfelelő kamat- támogatás társul. A hitelt azok vehetik fel, akiknél a kár az ösz- szes megművelt területen meghaladja a 20 százalékot. Várhatóan át kell csoportosítani a csomagot a programban résztvevő bankok között - közölte Forgó Imre, az FVM főtanácsosa. A bevont pénzintézetek a hitelek mögött álló, 30 milliárd forintnyi állami garancia fel- használásáról a PM-mel már korábban szerződést kötöttek. Az agrártárca adatai szerint a megyei földművelésügyi hivatalok eddig 459 termelői kérelmet záradékoltak, amelyek 8 milliárd forintnyi hitel felvételére irányulnak. További 500 igény elbírálás alatt áll. A gazdálkodók főként az őszi munkák finanszírozásához, illetve már meglevő hitelállományuk kiváltásához, átütemezéséhez szeretnének forrásokhoz jutni. A kölcsönök megszerzése érdekében a záradékolt kérelmekkel a bankokhoz kell fordulniuk. hazafi LÁSZLÓ Az új versenyképességi csomag irányai 5Ű' lizálná a forrásokat, célirányossá tenné felhasználásukat. A szocialisták felülvizsgálnák az önkormányzatok számára törvényben előírt létszámminimumot is. A csomagban szerepel - lehetséges bevételi forrásként megjelölve - a nyugdíjjárulék-fizetés felső határának eltörlése. De itt is szólnak a negyedik szja-kulcs támogatásáról is, amely tétel már az adójogszabályokhoz benyújtandó módosító indítványoknak is része. Az adókhoz benyújtandó szocialista módosítókról hétfőn mond véleményt a frakció. Nyitott kérdés még a szilárd tüzelőanyagok 15 százalékos áfakulcsban tartása, illetve az is, miként lehetne a kormány terveihez képest tovább csökkenteni a vállalkozókat sújtó adókat. Ehhez kapcsolódna az az elképzelés, amely szerint a helyi iparűzési adót fizető vállalkozók ezt - vagy egy részét - levonhatnák a társaságiadóalapjukból. A könnyűiparban dolgozó kisvállalkozók ehóját 3000 forintra mérsékelnék. Újabb társaságiadó-csökken- tést hozhat 2005-től az a kormányhatározat-tervezet, amely a gazdasági versenyképesség javítására fogalmaz meg javaslatokat. Az immáron második versenyképességi csomag - az elsőt szeptember elején jelentette be a kormány - már a 2005-ös költség- vetési évre tervez. Ennek részét képezi a helyi iparűzési adó konstrukciójának és mértékének átalakítására vonatkozó javaslat is: a pénzügyminiszternek a vállalati szektor képviselőit is be kell vonnia a részletek kidolgozásába. A társasági adó jelenleg 18 százalékos kulcsa januártól 16-ra csökken, de a közigazgatási álForrás: VG-gyűjlés lamtitkári értekezleten már megtárgyalt és elfogadott második versenyképességi csomag további, és előre meghirdetett ütemű mérséklést irányoz elő legkorábban a 2005. adóévtől. A szak- minisztereknek ki kell dolgozniuk a munkaerő foglalkoztatását és képzését terhelő adók és járulékok rendszerének átalakítását és a mértékek csökkentését is. Emellett a Miniszterelnöki Hivatalban készült dokumentum feladatba adja a pályázatok adminisztrációs eljárásainak egyszerűsítése érdekében a pályázati dokumentumok egységesítését, az elbíráláshoz szükséges kritériumok számának minimalizálását, valamint egy bizalmi elv alapján működő, hatékony szankciórendszer kidolgozását, legkésőbb a 2004. évre szóló pályázatok ki- írásának időpontjáig. ______ ■ Em eli a kormány a lapok áfáját! Tiltakozzon! Uniós átlag: Magyar terv: 4.3% 15% Uíuio fa|orszaggyulesi nlVJd IGI képviselőjét! Tiltakozzon kedvenc lapjai megdrágítása ellen! 06 (1) 4414000 Ez a Parlament telefonszáma, itt kéije képviselőjét SÍ TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/ft Dollár/ft * * 9070.94 250.5181 254.10 217.03 1,170 1,58'/. 0.0938%-0,40%-1,36% 0.50% FTSE-100 (London) 4159,90 pont (1,68) Xetra DAX (Frankfurt) 3293,42 pont (1,13) CAC-40 (Párizs) 3191,01 pont (1,79) Arany (1 uncia) 385,20 USD (-0,23) Brent (1 hordó) 28,18 USD (0,56) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum i maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. november 22 600 36 400 35 820 35 800 2003. december 23100 36 900 36 410 36 270 2004. március 23 300 38 600 38 490 38 250 2004. május 25 400 39 400 39 500 39 200 2004. július 34100 40 400 40 200 40000 2004. november 30 000 32 020 31 890 31 890 2004. december 30500 30 500 32 050 32 050 TAKARMÁNYBÚZA 2003. december 22 500 39 900 39 500 39 500 2004. március 24100 33400 39 800 39 800 2004. május 33 500 33 500 40300 40 300 2004. augusztus 24 000 32 200 32 030 32 030 2004. szeptember 30 600 30 600 32 350 32 350 BÚZA 2003. december 23 950 42150 41 600 42 000 2004. március 24 200 43 000 43000 43 000 2004. május 33500' 43 300 43000 43000 2004. augusztus 30 000 34100 34 000 34 000 2004. szeptember 33000 35 500 34 000 34 000 Forrás: Budapesti Árutőzsde AUCHAN: MAGYAR EXPORT Az EU-csatlakozás után az Auchan Magyarország Kft. megkezdi a magyar termékek exportját, s arra törekszik, hogy 2008-ig elérje az évi 5 milliárd forintos kiviteli szintet - jelentette be Jean-Paul Filliat, a társaság ügyvezető igazgatója. A cég nyolcadik, mintegy 500 munkahelyet teremtő hipermarket- je novemberben nyílik Óbudán. Mobilszövetség A Pannon GSM is részt vesz az együttműködésben München Kilenc európai mobilszolgáltató szövetséget alakított annak érdekében, hogy egész Európa területén ösz- szehangolt hang- és adat- átviteli megoldásokat nyújtsanak üzleti és lakossági ügyfeleik számára. A megállapodást tegnap az Amena (Spanyolország), az 02 (Németország, Egyesült Királyság és Írország), a One (Ausztria), a Pannon GSM (Magyar- ország), a Sunrise (Svájc), a Telenor Mobil (Norvégia) és a Wind (Olaszország) írta alá. Az újonnan megalakult szövetség szolgáltatásai kezdetben a résztvevő tagok európai területén érhetők el több mint 40 millió előfizető számára. Az együttműködés célja az, hogy új, innovatív, határokon átívelő termékeket és szolgáltatásokat vezessenek be, s hangolják össze tevékenységüket a technológia, az erőforrások megosztása és az értékesítés területén. Fejlődésével párhuzamosan a szövetség további kulcs- fontosságú régiókat fed majd le. Az előfizetők ezt a gyakorlatban úgy tapasztalhatják meg, hogy külföldön ugyanúgy használhatják mobilkészüléküket, mint ahogy azt otthon már megszokták: ugyanolyan háttérrel és szolgáltatásminőséggel, egyszerűen és kényelmesen. A tagok hálózatai közötti összehangolt GPRS és MMS kapcsolat, valamint a hazai szolgáltatásokhoz történő egyszerű hozzáférés - mint a már jól ismert rövid számok használata a hangposta és az ügyfélszolgálat felhívására - azonnal elérhető lesz az előfizetők számára. Ezen felül a szövetség tagjai bevezetik azt a szoktatást, amellyel a kártyás (prepaid) ügyfelek gyorsan és egy^ szerűen tölthetik fel egyenlegüket bármely tagországban. Az üzleti előfizetők is jól járnak majd a rendkívül verseny- képes tarifacsomagokkal és termékekkel valamennyi tagország területén. „A szövetség lehetővé teszi a Pannon GSM számára, hogy nemzetközi hátterére támaszkodva külföldön tartózkodó ügyfeleiről is gondoskodhasson, számukra a szolgáltatások egyre bővülő köréhez egyszerű és könnyű hozzáférést biztosítson. A Pannon célja az, hogy továbbfejlesztett roamingszerződéseket köt, és elősegíti a külföldön tartózkodó mobilfelhasználók számára jobban tervezhető tarifarendszer bevezetését. A Pannon GSM már ma is több mint 100 ország szolgáltatójával rendelkezik roaming- szerződéssel. Ez a szövetség kiszolgálja a sokat utazó üzletemberek különleges kommunikációs igényeit is, ezért olyan megoldásokat fejleszt ki, amelyek segítségével az üzletemberek akkor is otthon érzik magukat, ha külföldön dolgoznak” - mondta Klaus Holgaard Rasmussen, a Pannon GSM vezérigazgatója. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. www.vg.hu A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP