Tolnai Népújság, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-13 / 214. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Szeptember 13., szombat fli(|j|| ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Újabb gyanúsított Magánokirat-hamisítás, szerződések visszadátumozása miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség P. Hajnalkát, a K&H volt brókerének, Kulcsár Attilának egyik asszisztensét. A hölgy szabadlábon védekezhet. A milliárdos bróker-botránynak vele együtt már 11 gyanúsítottja van. europress Csábítóra lőtt Emberölés kísérlete miatt indítottak eljárást egy 36 éves férfi ellen Kálozon, mert rálőtt egy gépkocsiban ülő fiatalemberre. A rendőrség szerint a támadó így akarta megtorolni, hogy az autóban ülők egyike viszonyt folytatott a barátnőjével. EUROPRESS Kábítószerfogás Öt kábítószer-kereskedőnél mintegy tízmillió forint értékű drogot találtak a miskolci rendőrök, Szegeden. Egy miskolci gépkocsifeltörés tettesének elfogása után göngyölítették fel a hálózatot, amelynek szálai egészen Szerbiáig vezettek. A drog értéke alapján akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphatnak a dílerek. mti Hamis okmányok Nagy mennyiségű hamis okmányt és a hamisításokhoz szükséges kellékeket találtak a röszkei vámosok egy Magyarországra tartó török gépkocsiban. Az első és a hátsó lökhárítóhoz csavarozva négy dobozban találtak 150 különböző nemzetiségű hamis útlevelet, 72 kitöltetlen vezetői engedélyt, továbbá előkerült 10 brit uniós vámbélyegző és 100-nál több fényképrögzítő fólia, mti Csecsemőt ölt Megölte újszülött gyermekét egy fiatal anya Debrecenben. A lány egy panzióban szült, majd megfojtotta a csecsemőt és távozott a helyszínről. A tetemet a panzió egyik alkalmazottja fedezte fel. Az anyát őrizetbe vette a rendőrség, europress A falon át tört be Pénteken éjfél után a falon át betörtek egy nyíregyházi kocsmába. A tettes csak egy liter körtepálinkát és három doboz cigarettát lopott el, de a rongálással 50 000 Ft kárt okozott. A hazánkból jogerősen kitiltott, szlovák állampolgárságú 44 éves férfi néhány nappal korábban a zöld határon át, iratok nélkül érkezett hazánkba. A tettes egy lopott biciklivel indult „kőrútjára”, europress Éles díszek Élesek voltak azok a gránátok, amelyeket csütörtökön foglaltak le Nagyegyházán egy családi veszekedés során. Mint arról korábban már mi is beszámoltunk: a családfő kizárta a lakásból gyermekeit és feleségét, majd családja megölésével fenyegetőzött, europress Fiatal rablók Előzetes letartóztatásba vette a rendőrség azt a két fiatalkorú fiút, akik a gyanú szerint több rablást követtek el Szombathelyen. Augusztusban egy eddig ismeretlen személyt rántott egyikük a földre és vette el nyakláncát, néhány napja pedig egy jáki lakost fenyegettek meg ékszeréért, europress Bárányt lopott Budapesten fogták el azt a férfit, aki augusztus 25-én egy biharugrai tanyáról ellopott öt bárányt. A tanyára a tettes úgy jutott be, hogy felfeszítette annak kapuját. Az állatok értéke hetvenötezer forint, europress Lebilincselő rablók öltönyben ________________Tolnában történt________________ Ká rvallott német Egy német állampolgár tulajdonában lévő személygépkocsit törtek fel ismeretlen tettesek Szekszárdon, az egyik szálloda parkolójában. A kocsiból két széldzseki és egy digitális fényképezőgép tűnt el. A kár meghaladja a 200 ezer forintot. Figyelmetlen gépkocsivezető Figyelmetlenül nyitotta ki személygépkocsija ajtaját egy férfi Szekszárdon, és emiatt egy éppen ott haladó kerékpáros elesett. Gyalogost gázol Szekszárdon a Mikes utcában gyalogost ütött el egy személygépkocsi. A gyalogos súlyosan megsérült. Feledékeny autós Autója mellett felejtette táskáját egy férfi a megyeszékhelyen. Mikor visszatért a kocsihoz, már csak a táska hűlt helyét találta, eltűntek az iratai és 50 ezer forint készpénze. Gyermektől rabolt Gyulajról érkezett a bejelentés, hogy egy kisgyermektől egy asszony elvette az ezüst karláncát. Ingyen pecafelszerelés Dombóváron egy boltból 12 ezer forintot érő horgászfelszerelést tulajdonítottak el ismeretlenek. A télre készül A rendőrség biztosította a helyszínt és forró nyomon indult a rablók nyomába fotó: europress Két öltönyös fiatalember támadta meg péntek reggel egy pénzszállító autó kísérőjét. A tettesek megbilincselték áldozatukat, majd a zsákmányukkal távoztak a helyszínről. A kár a rendőrség szerint mintegy tízmillió forint. Budapest- Nem viselt álarcot az a két rabló, akik megtámadták egy pénz- szállító autó kísérőjét a fővárosban - mondta az Europressnek Kondér Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A főhadnagy hozzátette: egyelőre csak annyit lehet tudni a tettesekről, hogy 20-30 év körüliek, 180 centiméter magasak és öltönyt viseltek a bűncselekmény elkövetésekor. A két fiatalember akkor rontott a kísérőre, amikor az egy I. kerületi pénzintézetbe vitt be egy zsákot. A rablók a bank hátsó bejáratánál elállták a férfi útját, fegyverrel megfenyegették és elvették tőle a mintegy tízmillió forintot tartalmazó csomagot. Ezután megbilincselték áldozatukat a saját bilincsével és elmenekültek. Az eset során a kísérő nem sérült meg, társa pedig mindvégig a pénzszállító autóban maradt. Legutóbb két héttel ezelőtt próbáltak kirabolni egy pénzszállítót a fővárosban, akkor sikertelenül jártak a tettesek. A pénz- szállító cég alkalmazottja ugyanis többszöri felszólításra és a fegyveres fenyegetésre sem volt hajlandó kinyitni a jármű ajtaját, így az elkövetőknek üres kézzel kellett távozniuk. A rendőrség nem sokkal később megtalálta a két A feltételezett tettesek tettest, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését. A házaspárt azóta előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, nagy eszter dóra Rendőrökre rontott a betörő Ágyában lepték meg a tettest a nyomozók Nem mindennapi eset történt a közelmúltban Békés megyében, a Sarkadi Rendőrkapitányság épületében. Egy többszörösen büntetett előéletű férfi, a 39 esztendős H. B. rátámadt a kapitányság hivatali helyiségében azokra a tiszthelyettesekre, akik kihallgatásra állították elő. Sarkad A történet szálai visszavezetnek a városbeli Kürt utcai borozóba, ahová egy éjjel akkor még ismeretlen elkövető bemászott az ablakon, s felfeszített, összetört egy pénztárgépet, egy pénztartó kazettát pedig lefeszített a pultról. A tettes a cselekményével 48 ezer forint lopási, s 50 ezer forint rongálási kárt okozott a tulajdonosnak. Az eset pikantériája, hogy a borozó riasztóval védett létesítményben található. A betörés időpontjában, hajnalban is megszólalt a riasztó. Ezt a környéken többen észlelték, de gyanús mozgásnak nyomát sem látták. A rendőrök a helyszíni szemle során - a belső udvaron - az eltulajdonított összegből 14 600 forintot megtaláltak. Nem sokkal ezután - a helybéli H. B. személyében - képbe került a cselekmény feltételezett elkövetője, akit szó szerint az ágyban leptek meg a nyomozóhatóság emberei. H. B. előbb méltatlankodva, később együttműködési hajlandóságot színlelve bement a Sarkadi Rendőrkapitányságra, ahol aztán 180 fokos fordulatot vett viselkedése. Először csak szidta a rend őreit, majd az őt kihallgató tiszt- helyetteseknek esett, akik testi kényszer alkalmazásával tudták csak kivédeni a támadását. E magatartásával H. B. jelentősen rontott amúgy sem rózsás helyzetén, hiszen amellett, hogy lopás bűntettének, illetve rongálás vétségének alapos gyanúja miatt indul ellene eljárás, immáron hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt is felelnie kell a hatóságok előtt. BOTH IMRE Bizonyára a közelgő télre készül az a tolvaj, aki Dombóváron egy udvarból ellopott egy vaskályhát. Más fűrészével vágja a fát Tolvaj járt Németkéren az egyik családi házban. Az ismeretlent egy közel 50 ezer forintot érő motoros fűrészt vitt el. Égő tanya a Bottyán hegyen Pénteken este hat órakor kigyulladt egy tanya Szekszárdon a Bottyán hegyen a Zöldkert utca felett. A tüzet a szekszárdi lánglovagok oltották el. Orvvadász Hőgyészen Ismeretlen személy egy szarvasbikát lőtt ki Hőgyész közelében. Az ügy érdekessége, hogy a tettes a vadat nem vitte el. A keletkezett kár meghaladja az egymillió forintot. ____________________________■ DÉ DÁSZ-KÖZLEMÉ S A 0ÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a vtNamosene rg i a - hál ózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergla-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kelt kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: » Bőieskén a Táncsics utcában, a pincesoron, a Béke téren, a Csorda úti pincéknél 2003. szeptember 15-én 8 órától 15 óráig. * Bölcske egész területén 2003. szeptember 17-én 8 órától 9 óráig és 15 órától 16 óráig áramszünet lesz A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatáskimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság TON^VlíCOlOR Cégünk az viszonteladójaként szeptember 25-ig 26-42%-os térkőakciót hirdet. 7 féle forma 12 féle színválaszték. Az akció idejében a fektetéshez szükséges ágyazó anyagok telepi árából további 75% kedvezményt adunk megrendelőink részére. i No feledje: ho jórdójól, kocsibejáróját térkövezné, most érdemes, * hiszen most minden harmadik m2 térkövét ajándékba kapja.__________ Da nubiusbeton Szekszárd, Sárvíz u. 3., TÁÉV telephelyén Dunántúl Kft. Tel./fax: 74/411-738,511-210 Nyolcszor támadt Vádemelési javaslatot tett a rendőrség a normafai szatír néven ismertté vált W. János ellen. A 44 éves hajléktalan férfit összesen 8 támadással gyanúsítják, amiért a bűnlajstroma alapján többéves szabadságvesztésre számíthat. Budapest Nyolc különböző bűncselekménnyel gyanúsítja a rendőrség azt a 44 éves hajléktalant, aki tavaly támadt meg nőket a fővárosban. A férfit a vádirati javaslat szerint többek között rablással, életveszélyt okozó testi sértéssel, szemérem elleni erőszakkal és kifosztással vádolják. A normafai szatír első áldozata egy kismama volt, aki kilenc hónapos gyerekével sétált a Tündérhegyen. A férfi először csak a nemi szervét mutogatta az asszonynak, majd rávetette magát és kétszer megerőszakolta. Egy hónappal később két nyugdíjast támadt meg, őket arra kényszerítette, hogy simogassák a nemi szervét. Szintén mutogatta magát két nőnek, de őket nem bántotta, csupán a táskájukat vitte el. A szatír később attól sem riadt vissza, hogy egy lányt az anyja előtt fogjon le, áldozata csak hosszú vita után tudott kiszabadulni a keze közül. A férfi egy 66 éves nőt is megpróbált megerőszakolni egy nyilvános illemhelyen, ám a sértett védekezett, így ez a kísérlet is meghiúsult. Az idős asszony súlyos sérüléseket szenvedett, ugyanis támadója brutálisan bántalmazta és testnyílásaiba különböző tárgyakat helyezett el. Néhány nappal később ismét kiraa szatír bolt egy fiatal nőt, akiről megpróbálta letépni a ruháját is, de mivel ez nem sikerült, a sértett táskáját vitte el. Máskor nemi szervét mutogatta egy nőnek, akit hajánál fogva rángattott, majd elvitte táskáját. A nő orrcsonttörést szenvedett a támadás során. Utolsó áldozatát a férfi megpróbálta megerőszakolni, ám az asszony ellenállt. A szatír csak a nő mobiltelefonját tudta megszerezni. A hajléktalan férfit tavaly augusztusban kapták el a személyleírások alapján, és már egy éve előzetes letartóztatásban van. Bár az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét, a sértettek és a tanúk a szembesítések során felismerték őt. A rendőrség szerint tárgyi bizonyítékok is a szatír ellen szólnak. A hosszú bűnlajstrom alapján a férfi többéves börtönbüntetésre számíthat. nagy Orosz rulett a Esztergom Feljelentés érkezett a városi kapitányságra egy eszter- gom-kertvárosi vállalkozó házaspár, valamint egy ismeretlen férfi ellen. A bejelentő H. Árpád alkalmi munkás panaszolta: őt és társát fegyverrel fenyegették meg, hogy átadjanak 120 ezer forintot. Elmondta, hogy alkalmi munkásként dolgoztak a házaspárnál, akik meggyanúsították őket azzal, hogy a nő pénztárcájából elloptak 120 ezer forintot. A vállalkozók elmesélték sérelmüket egy volt rendőrnek,^ nyergesújfalui B. Csabának. Ő készséggel felajánlotta, hogy amennyiben a két munkás vitte el a pénzt, vissza- szerzi azt. A hajdani rendőr másnap felkereste a munkásokat, majd kocsiba ültette őket. Egy Pikukoricásban lismarót környéki kukoricásban ököllel verte, megrugdosta az áldozatokat. Elővett egy forgótáras pisztolyt, megmutatta, hogy abban egyetlen lőszer van. Közölte, orosz rulettet fognak játszani. A pisztolyt mindkettejük fejéhez tartotta, a tárat elforgatta, a ravaszt meghúzta. Fenyegetőzött: ha másnap nem lesz meg a pénz, szól az ukrán maffiához tartozó ismerőseinek. A két megtört férfi kétségbeesésében ismerősökhöz fordult, ám csak egyiküknek sikerült szereznie hatvanezer forintot. Mégis elmentek a pilismaróti Templom térre, ahol a rendőrök azonban lefülelték a házaspárt, amint átvették az összeget. B. Csaba részben beismerte tettét, de tagadta, hogy lőfegyvere lenne. Az exrendőrt az esztergomi bíróság előzetes letartóztatásba helyezte __M. TÓTH SÁNDOR