Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-05 / 181. szám
8. OLDAL GAZDASÁGI TŰKOR 2003. Augusztus 5., kedd Visszaesőben a benzinturizmus Budapest A magyarországi üzemanyagpiac alakulása A határ menti feketekereskedelemben ma már gyakorlatilag az üzemanyag az egyetlen gazdaságosan csempészhető áru. Az üzemanyagok magas magyarországi adóterhelése miatti benzinturizmus révén az állam évente legalább 30 milliárd forint árbevételtől esik el a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) becslése szerint. Ezt a pénzt a magyar autósok a szomszédos országokban fizetik ki, miután bármerre indulunk is, mindenütt olcsóbb a motorbenzin és a gázolaj is, alapvetően az üzemanyagokat terhelő kisebb közterhek miatt. A tavaly júliusi jövedékiadó-eme- lés újabb lendületet adott a benzinturizmusnak, amit aggasztónak tartanak szakmai körökben. Részben a határ menti magánimporttal magyarázzák az olajtársaságok, hogy az első fél évben 5 százalékkal csökkent a magyar- országi üzemanyag-forgalom. A szlovák határszélen a tavaly júliusi adóemeléssel valóban megélénkült a benzinturizmus, a Szlovákiában érvényes jövedéki adó augusztus 1-jei emelését követően azonban már nem igazán éri meg átjárni tankolni északi szomszédunkhoz. A különbség július 31- én a gázolaj esetében még 23-25 forint körül mozgott literenként, mára azonban az árak kiegyenlítődtek. Volt időszak, amikor a különbség elérte az ötven forintot is literenként, ami még az úgynevezett vasárnapi autósokat is arra ösztönözte a határtól számított legalább harminc kilométeres sávban, hogy inkább északi szomszédunknál tankoljanak. Az utóbbi hónapokban a szlovák üzemanyag 2002.1. tél év (liter) 2003.1. fél év (liter) Változás (%) ■ 91-es 73 612 902 47 683 152-35,6 ■ 95-es 639 699 606 644 655 876 0,8 | ■1 98-es 113 863 186 90 750 288-20,4 ■ ........ ■ g ázolaj 539 790 880 535 671 079 □ WGRAFIKA üzemanyagárak is követték a világpiaci ármozgást, az árkülönbség lassanként apadt, inkább már csak a határ menti települések lakóinak érte meg átjárni Szlovákiába benzinért, gázolajért, és közülük is csak azoknak, akik igazán sokat autóznak. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) tapasztalatai szerint manapság már nem működik olyan nagyságrendben a benzincsempészet, mint a korábbi években. Akkoriban számtalan trükköt kihasználtak a feketézők, hogy jelentős haszonra tegyenek szert. Ezek a megoldások több esetben balesetveszélyesek is voltak. A benzinturizmus egyébként manapság főként csak az ukrán határszakaszon jellemző, ahol a literenkénti árkülönbözet meghaladja a száz forintot. Az elmúlt négy napban azonban a magyar-ukrán határon 40-50 százalékkal kisebb volt a forgalom, ami az augusztus 1-jével életbe Forrás: MASZ A motorbenzinek és a gázolaj adóterhelésére vonatkozóan egyébként nincs olyan egységes uniós norma, mint például a dohánytermékek körében. Ugyanakkor megvan a szándék az adóterhelés és ezzel együtt az árak valamelyes kiegyenlítésére. Addig is volna megoldás - a szakmai szövetség főtitkára szerint. Olasz példát említ, ahol a szlovén határszélen meglévő benzinturizmust sávos adóztatással sikerült visszaszorítani. A szlovén határ közvetlen közelében majdhogynem szlovén árakat alkalmaztak, s onnan távolodva több lépésben tértek át az olasz adó- és ezzel árszintre. lépett szigorításokkal magyarázható - közölte érdeklődésünkre Molnár László, a Nyírbátori Határőr-igazgatóság határrendészeti osztályvezetője. Tapasztalatok szerint eddig a forgalom mintegy 80 százalékát ez az egyszerűsített határátlépés tette ki, aminek döntő része benzinturizmus volt- tette hozzá az osztályvezető. Az elmúlt évhez képest több mint a felére csökkent a forgalom a magyar-román határon is- tudtuk meg az Orosházi Határőr-igazgatóságnál. Ez vélhetően azzal magyarázható, hogy a hazai és a román benzinárak mára megközelítették egymást. Az Ausztriába irányuló forgalom jóformán nem változott az elmúlt évhez képest, az első hat hónapban csupán 1,4 százalékkal többen (összesen 3,1 millióan) lépték át a határt, mint tavaly ilyenkor, így nehéz megállapítani, hogy ebből mekkora részt képvisel a benzinturizmus - közölte lapunk érdeklődésére Kemenes Péter, a Szombathelyi Határőrigazgatóság sajtóreferense. Több mint 20 ezerrel nőtt viszont a szlovéniai határátlépések száma, a gyarapodás a kiutazó magyaroknak köszönhető - tette hozzá Kemenes Péter. A NAP SZÁMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 8191,14 pont-0,37% DJ Stoxx 50 2453,53 pont-1,06% Forint a sávban-6,90% +28 bp Euró forintban 262,87 Ft-0,77 Ft Euró dollárban 113,38 cent +0,64 cent Dollár forintban 231,81 Ft-1,04 Ft Referenciahozam, 1 éves 9,05% +3 bp A WALL STREET LEHÚZTA EURÓPÁT Bár kora délután még szerény pluszt mutattak a főbb európai börzék, a csökkenéssel nyitó amerikai értéktőzsdék láttán gyorsan elillant a még meglévő optimizmus is. A londoni FTSE-100 0,1, a párizsi CAC 40 0,8, míg a frankfurti DAX 1,3 százalékos csökkenést mutatott a nap végén. Lapzártánkkor a Dow Jones 0,3, a Nasdaq 1 százalékos mínuszban volt. A BÉT ezúttal követte a nemzetközi trendet, a BUX 0,4 százalékkal lejjebb, 8191,14 ponton zárta a napot. GABONAARAK Szállítási Eiszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. november 22 600 32 360 29 900 29 300 2003. december 23100 33100 30030 29810 2004. március 23300 34300 30 860 30600 2004. május 25 400 32 900 32 200 32 200 TAKARMANYBUZA 2003. szeptember 20 700 31 000 31 000 31 000 2003. december 22 500 29020 32 300 32 300 2004. március 24100 32 890 33 200 33 200 2004. május 33 500 33 500 33500 33 500 BÚZA 2003. szeptember 22450 35 500 33 900 33 700 2003. december 23 950 36 300 34780 34 490 2004. március 24 200 36700 35 850 35 800 2004. május 33 500 36700 36400 36000 Forrás: Budapesti Árutőzsde UJ KENYÉRGYÁR GYŐRBEN Új kenyérgyárat épített 1,2 milliárd forintos beruházással Győrben a Ceres Sütőipari Kft. Az ipari méretű pékség próbaüzeme ezen a héten kezdődik el - tájékoztatott Tormáné Kása Margit ügyvezető igazgató. Ezzel együtt az elmúlt három évben 2,3 milliárdos ráfordítással korszerűsítették üzemeiket. Néhány milliárdnyi befagyott költség Budapest Az előzetes becslések szerint ebben az évben néhány milliárd forintnyi átállási költséggel lehet számolni az árampiac megnyitásával összefüggésben. Az ágazati szakértők emlékeztettek, hogy az MVM Rt. a paksi üzemzavar miatt kissé késve és az eredetileg tervezettnél kisebb erőművi kapacitást bocsátott nyilvános árverésre. Az MVM Rt. egy 85 megawattos, úgynevezett virtuális erőmű termelését értékesítette a nyilvános árverésen, 8 forintos kilowattóránkénti áron. Ebből kiindulva a várakozások szerint valahol 1 és 3 milliárd forint körül lehet az a befagyott költség, amit az MVM Rt.-nek meg kell téríteni. A vil- lamosenergia-törvény (vetv.) szerint a piacnyitásból eredő átállási költségeket a szabadpiaci fogyasztóknak kell viselni. A Magyar Villamosenergiaipari Rendszerirányító Rt. (Mavir) kezeli azt az alapot, amelyet a rendszerirányítási díj egy meghatározott részéből kifejezetten a befagyott költségek finanszírozására tartanak fenn. Az alapot a vetv. szerint 2010-ig kell fenntartani. A vetv. szerint egyébként az MVM Rt.-nek törekednie kell a befagyott költségek mérséklésére. Ezért első körben a hosz- szú távú szerződések újratárgyalását kellett kezdeményeznie az erőművekkel. Miután ez a kör eredménytelenül zárult, a közüzemi piac ellátásához szükségtelen erőművi kapacitást nyilvános aukción értékesíteni. HLAVAY RICHÁRD Praktikum Perfekt minden Időszakban, minden mobil- és vezetékes hálózatba: 36 Ft/perc! • * C V p Ti I | pannon praktikum +Siemens A55 14 900 Ft +Nokia 3410 15 900 Ft WAP +Sony Ericsson TlOO 17 900 Ft Az árakból 3 600 Ft lebeszélhető! A megújult Praktikum Perfekt tarifacsomaggal 2003. augusztus 1-től a legkedvezőbb kártyás percdíjjal hívhatsz minden mobil- és vezetékes hálózatot, minden időszakban. A Praktikum Perfekt tarifacsomag esetén hívásaidat egyperces egységekben számlázzuk A részletekről és a további ajánlatokról érdeklődj bemutatótermünkben (Székszárd, Széchenyi u. 48-52.) vagy hivatalos viszonteladóinknál országszerte! A készülékek csak Pannon GSM SlM-kártyávai használhatók. Ajánlatunk 2003. augusztus l-től az akciós készlet erejéig tart. Pannon GSM nonstop információs vonal: 173 (bármely más hálózatból: +36 20 920 0200). Készülékes csomagjainkat már honlapunkon, a PannonNetShopban is megvásárolhatod, www.pannongsm.hu Az élvonal. Az élvonal. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM A NEGYEDIK HELYEN HORVÁTORSZÁGBAN Magyarország - több mint 600 millió dolláros invesztícióval - Ausztria, Németország és az Egyesült Államok mögött a negyedik legnagyobb befektetővé vált. A magyar tőkeexportőrök sajátossága Horvátországban, hogy amíg az osztrákok és a németek befektetéseik zömét a távközlésbe, bankokba és biztosító- társaságokba irányították, a magyar tőkebefektetések szerteágazóbbak, az idegenforgalomtól kezdve az olajüzleten és a rijekai kikötő fejlesztésén át a jobb forgalmi összeköttetésig számos területet, ágazatot érintenek. LÁNCHÍD-PROGRAM KISVÁLLALKOZÁSOKNAK A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az idén 700 millió forintot szán a mikro- és kisvállalkozások faktoringjának kamattámogatására. A Lánchíd Faktoring Program várhatóan szeptember végén, október elején indul. A közreműködő szervezet(ek) kiválasztására a tárca pályázatot írt ki. ÉV VÉGÉN MEGKEZDŐDHET A KÓRHÁZ-PRIVATIZÁCIÓ Az alkotmánybírósági beadványok ellenére megkezdődhet az egészségügyi intézmények átalakításának előkészítése. Három kormányrendelet készült a kórháztörvényhez. A működési engedélyeket az érvényes felelősségbiztosítás bemutatásával az ÁNTSZ adja ki. A meglévő alvállalkozói szerződések jövő év végéig érvényesek. A kormány a következő tíz évben 300-350 milliárd forint magántőke bevonását reméli az ágazatba. VÁLLALATOK ÉS PIACOK K&H BANK: A KBC-TOL JÖTT AZ ÚJ VEZÉR A Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) Rt. élére a pénzintézet belga tulajdonosától, a KBC Banktól érkezett az új megbízott vezérigazgató John Hollows személyében. Hollows eddig az ázsiai, csendes-óceáni térség regionális igazgatója volt. Az igazgatóság egyúttal megállapította: a K&H Equitiesnél feltárt szabálytalanságok kapcsán további munkavállalók is érintettek. MARADT AZ ALAPKAMAT A várakozásoknak megfelelően döntött tegnapi ülésén a jegybank monetáris tanácsa. Az MNB szerint az euró felvételére megcélzott időpont 2008 kell legyen, annak teljesüléséhez azonban jelentős erőfeszítésekre van szükség a kormány és a jegybank részéről egyaránt. ÁRVÍZALAP: A GYAKORLATBAN CSAK ŐSSZEL INDUL A júniusban elfogadott törvény szerint a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap már beindulhatott volna, ám amíg a Pénzügyminisztérium nem dolgozza ki a végrehajtási rendeletet, hiába szeretné bárki is elkezdeni az önkéntes tagsági díj fizetését. ROHAMOSAN NŐ A BALLONOS ÁSVÁNYVÍZ PIACA Nemcsak a palackos, hanem a ballonos ásványvíz piaca is bővült az elmúlt években - mondta Fehér Tibor, az Ásványvíz Terméktanács elnöke. A szakember szerint a nagyobb, 19 literes kiszerelésben eladott ásványvíz részaránya a teljes forgalomból már 1,5-2 százalék közötti. Az oldal a VILÁGGAZDASÁG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.h