Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-26 / 198. szám
4. ÖLDAL MEGYE« TÚKÖ R 2003. Augusztus 26., kedd Misszió a bajba jutottakért A veszélyt is vállalják, hogy segíteni tudjanak Szálka Európai és tengeren túli országokból érkezett családok a Szálkán a Művészetekért Alapítvány táborának lakói. Ők azok, akikkel bohócokként, jókedvet, szeretetet árasztó fellépőkként találkozhatunk kórházakban, időseket, sérülteket gondozó intézetekben. Ami közösséggé kovácsolja őket, az a segíteni akarás a hit, a szeretet erejével. Harmincöt évvel ezelőtt, 1968- ban indult útjára az a mozgalom, amelynek képviselői azt a célt szolgálják, hogy másokon segítsenek. Ettől az időponttól számítják a „Család” megszületését. Egy amerikai férfi a hippik életfelfogását kutatva ébredt rá, hogy csak sajátos nyelven szólhat hozzájuk. Azokhoz, akik tulajdonképpen gazdag emberek gyermekeiként mást kerestek, mint amit maguk körül láttak. E megszólításból eredt az a kommunikációs forma amely tulajdonképpen a bibliára épülő, a szereteten, a mások megsegítésén alapuló keresztény misszió. Aktivistái a világ több mint kilencven országában dolgoznak, mindössze kilencezren, s szükség szerint visznek lelki, anyagi támogatást a rászorulóknak. Bohócként, zenélő, jókedvet árasztó fellépőkként velük találkozhatunk a kórházakban, időseket, sérülteket gondozó intézetekben, háború sújtotta területeken, menekülttáborokban. Egyikük Bergner Andrea, aki most a Szálkán a Művészetekért Gyerekek a „Család” táborban Alapítvány táborában szervezi több európai és tengeren háttérrel induló emberek hittel, kékért. A munkánkhoz az anyagi túli államból érkezett családok szeretettel tehetnek a bajba jutót- feltételeket magunk teremtjük programját. takért. Mindezt politikai állásfog- elő. Vannak, akik támogatják a- Táborunkat elsősorban gyér- lalás nélkül. Mikor a háború befe- programjainkat, van egy alapítvá- mekeinknek szerveztük. Alapve- jezése után három hónappal Ko- nyunk is, amelynek fő célkitűzé- tően azt a mentalitást szeretnénk szovóba humanitárius segítséget se a családok segítése, éljenek megmutatni nekik, ami minket vittünk, egyformán próbáltunk azok a világ bármely pontján, vezérel. Azt, hogy a különböző tenni a szerb és az albán gyerme- _____________________-pálAr ccal az iskolabezárások felé? A gyermeklétszám csökken, a kiadások nőnek Hírek TAMÁSI. Területfejlesztési és Phare-pályázatok benyújtásáról tárgyal egyebek mellett a város képviselő-testülete‘augusztus 28-án, csütörtökön 15 órakor kezdődő ülésén. A testület tájékoztatást kap a Tamási Vízmű Kft. idei gazdálkodásáról is. DIÓSBERÉNY. Három és fél millió forintos vis maior támogatásban részesül az önkormányzat a Belügyminisztériumtól a községben a májusi árvízben megrongálódott hidak helyreállítására. Becslések szerint az összes kárt szenvedett híd helyreállításához mintegy hatmillió forint szükséges, az állami támogatásból egy átkelő hozható helyre. NAGYSZOKOLY. A hétvégén, augusztus 30-án rendezik a községben hagyományos falunapot. A program délelőtt fél tízkor térzenével kezdődik, délután mások mellett a felsőnyéki tánccsoport, a siófoki mazsorettek, a nagyszokolyi dalkör és Barkóczi József fürgedi polgármester szórakoztatja a közönséget. IREGSZEMCSE. A tanév előkészítéséről kapnak tájékoztatást a község képviselői holnap 14 órakor kezdődő ülésükön, amelynek napirendjén többek közt szerepel az önkormányzat szociális rendeletének módosítása. Iskolabezárási hullámról egyelőre inkább csak egyes ellenzéki politikusok vizionálnak szívesen, tény viszont, hogy az oktatási intézmények (illetve az azokat fenntartó ön- kormányzatok) zöme egyre rosszabb helyzetbe kerül. Tolna megyében idén Váralján szűnik meg az iskola. Tolna megye Mivel az állami normatívát a tanulólétszám alapján kapják az önkormányzatok, az iskolafenntartás szempontjából tehát nagyon nem mindegy, hogy egy osztályban 10, vagy mondjuk 22 gyerek tanul, hiszen a pedagógus bére, vagy éppen sa fűtésköltség mindkét esetben ugyanakkora, az állami támogatás viszont a diáklétszám függvénye. Érthető, hogy a demográfiai hullámvölgy egyre lehetetlenebb helyzetbe sodorja az egyébként is alulfinanszírozott önkormányzatokat, hiszen a kieső állami pénzt a saját bevételeikkel kell pótolniuk, a települési költségvetések igen jelentős hányadát használva fel az oktatásra. A fenntartók részére újabb csapás volt a tavalyi jelentős közalkalmazotti béremelés, amelynek - ahogy az már lenni szokott - csak egy része épült be az állami normatívába. A kisebb települések iskolái vannak a legnehezebb helyzetben, mivel egyre több gyereket visznek szüleik a közelben található nagyobb iskolákba. (Más kérdés, hogy ezek a diákok valóban mindig sikeresebbek lesznek-e, ha a családias, „odafi- gyelősebb” iskolából egy nagyobb, személytelenebb, ugyanakkor - éppen a nagyobb létszám révén - általában tényleg jobb fel- szereltségű, több „pluszt” kínáló intézménybe kerülnek.) A romló anyagi feltételek miatt immár gyakorlatilag minden településen az oktatási intézményeket is érintő takarékossági intézkedésekre került, kerül sor, Tolna megyében is, még ha egyelőre ritka is az iskolabezárás, mint ahogy az nemrégiben Kistormáson, vagy Szálkán, legutóbb pedig Váralján történt. Szekszárdon nem tervezik oktatási intézmények összevonását, de több, mint negyven, zömmel karbantartói, takarítói állást szüntetett meg a közgyűlés. Bár Bonyhád költségvetése jelentős működési hiányt mutat, ott sem tervezik az intézmények összevonását, bezárását. Takarékossági intézkedések bevezetése azonban várható. Dombóváron a képviselőtestület az önkormányzati fenntartású óvodák közül három belvárosit és a szőlőhegyit Szivárvány Óvoda néven augusztus elsejével összevont. Általános művelődési központként működik ugyanettől az időponttól a József Attila Általános Iskola, a Százszorszép Óvoda és az újdombóvári közösségi ház. A jövő év őszétől a Zrínyi Ilona Általános Iskola, a Molnár György Általános Iskola és a Városi Művészeti Iskola is egy intézmény - Belvárosi Iskola - lesz. Pénzügyi problémákat okoz az általános iskola a regölyi önkormányzatnak. A községben júniusban az iskolát részben önálló intézménnyé minősítették át, augusztus 1-től pedig a Tamásival létrehozott iskolafenntartó társulás keretében működik. Tolnán a Széchenyi iskola - fokozatosan bevezetendő - évfolyamonként egy osztályossá alakításáról döntött májusban a képviselőtestület. QJU.L4>JL«ZS^T.F. Váralján megszűnik a négy osztályos általános iskola. E döntését azért hozta a képviselő-testület, mert a gyermeklétszám folyamatosan csökkent, a váraljai gyerekek közel fele a környékbeli iskolákban tanul, a pedagógus béremelés miatt megnövekedett kiadások nagy terheket róttak a kis település költségvetésére. Az oktatási feladatokat a nagymányoki önkormányzattal kötött megállapodás alapján, iskolatársulási formában látja el az önkormányzat. A tanulók utaztatása megoldott. A váraljai iskolában tanító három pedagógus közül egy áthelyezéssel a nagymányoki általános iskola tantestületében dolgozik tovább ________________________-PÁLSe gítség a kórháznak Az önkormányzat támogatja új eszközök vásárlását Dombóvár Két hónapos szünet után hétfő este ismét ülésezett a képviselőtestület, mely tizennyolc témát tárgyalt. Először három önkormányzati tulajdonú ingatlan további hasznosításáról döntött a várost vezető testület, mely egy telket bérbe adott az egyik mobiltelefonos szolgáltató cégnek antennatorony felállítására, kettőt pedig értékesített helyi vállalkozásoknak lakóházak, üzletek, illetve jármű- parkolók építésére. Szabó Loránd polgármester és a képviselők arról is határoztak, hogy a jövőben a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. üzemeltesse a Teleki és a VI. utcai szökőkutakat. Mintegy 15 millió forint megtakarítását eredményezheti az döntés, mely az oktatási intézményekben alkalmazott technikai dolgozók egy részének már nem teljes-, hanem csak rész- munkaidős foglalkoztatását engedélyezi. Az önkormányzat 20 millió forintos önrészt vállalt a kórházat működtető Szent Lukács Egészségügyi Közhasznú Társaság azon pályázatához, melynek kedvező elbírálása esetén a nonprofit cég 2004-ben egy multifunkcionális röntgenberendezést, egy korszerű altatógépet és néhány betegőrző monitort tud majd vásárolni összesen 100 millió forint értékben. (Az ülésen tárgyalt többi témáról szerdai lapunkban számolunk be.)-GRSport 1 fesztivál Siófokon Siófokon augusztusban még nincs vége a nyárnak. Először rendezi meg a Sport 1 fesztivált a városban a tévé- csatorna, amelynek szlogen- ja: Első a sportban. Remélik, a szeptemberi program kiindulópontja lesz egy olyan eseménysorozatnak, melynek eredményeként a Balaton fővárosa új arccal gazdagodhat. Dr. Balázs Árpád polgármester azt mondta: számára külön öröm, hogy a rendezvény szeptember elején lesz, hiszen szeretnék az emberekben tudatosítani, hogy Siófok augusztus végén nem szűnik meg létezni. Török Péter, a Siófoki Wellness- és Konferenciaturizmus Marketingszövetség elnökeként arról is beszélt: az eddigi, elsősorban tömegigényeket kielégítő események fogságából így tószabadulhat Siófok, s adottságainak megfelelően a magasabb minőségű élet lehetőségeként mutatja meg magát. Szeptember 6-án zajlanak majd a rendezvények. Mivel 2003 az Európai Unióban a fogyatékosok éve, a szervezők fontosnak tartották, hogy a Fő téri Esélyegyenlőség színpad az események kiemelt helye legyen. A futballpályán először az 1980-as évek válogatottja játszik a Sport 1 All Stars labdarúgó-csapatával, várhatóan többek között pályára lép Esterházy Márton, Zombori Sándor, Nyilasi Tibor és Törőcsik András is. Ezt követően újra lesz színész-újságíró rangadó, a pályán Eperjes Károllyal, Nemcsák Károllyal, Rudolf Péterrel, Straub Dezsővel, Varga Miklóssal és Vikidál Gyulával. Délelőtt a hajókikötőben fölállított színpadon fellép Ganxsta Zolee is, a foci befejeztével pedig a stadionban a Groovehouse és az United együttes szórakoztatja a közönséget. Az est fénypontja minden bizonnyal az Első Emelet koncertje lesz; a népszerű csapat a legutóbb hat évvel ezelőtt lépett föl a Budapest sportcsarnokban. Ezt követően öt generáció lemezlovasai kevernek táncolni való zenét az utcabálon szórako- zóknak. Minden rendezvény ingyenes. Zavaró rendezvények Fadd Zavarják a közelben lakók nyugalmát azok a zenés rendezvények, amelyeket az egyik faddi vendéglátóhelyen rendeznek. A környékbeliek írásban fordultak a polgármesteri hivatalhoz a zaj megszüntetése érdekében. Zöld Zoltán, faddi jegyző tegnapi érdeklődésünkre közölte, hogy az ügy vizsgálata folyamatban van, minden érintettet meg fognak hallgatni, és ez alapján határoznak majd. A jegyző tájékoztatásul közölte, hogy a zenés rendezvényekkel kapcsolatban csak bejelentési kötelezettség van, azok nem engedélykötelesek, így a helyi hatóságnak nemigen van hatásköre ‘ilyen esetekben. Ha azonban a zaj a megengedettnél erősebb, figyelmeztetésben részesíthetik, bírságot szabhatnak ki a rendezőre, illetve végső esetben fel is függeszthetik a vendéglátóhelyet. A faddi esetet azonban, mint említettük, egyelőre még csak vizsgálják.-ESRepülőgépbázist terveznek Őcsényben Eseménydús a szekszárdi modellezők nyara A Szekszárdi Modellező Klub hat éve alakult. A 25 klubtag között minden korosztály képviselője megtalálható. A modellezők természetesen a nyarat sem töltik tétlenül, legközelebb augusztus 23-án láthatják repülőmodelljeiket az érdeklődők. Szekszárd Mint azt Ferenczi László, a klub titkára elmondta, a 25 klubtag a megyeszékhelyről és annak környékéről szerveződött, de vannak tagjaik Paksról, Tamásiból de még Zalaegerszegről is. A repülőgépmodellezők, hobbijuk jellegéből adódóan elsősorban műszaki beállítottságú és érdeklődésű emberek. Pontosabban fogalmazva urak, mert ez a „szakma” még most, a 21. században is a férfiak kiváltságának tekinthető. Legtöbben még gyermekkorból hozzák magukkal a repülés és a repülőgépek iránti érdeklődést, amit nyugodtan nevezhetünk szenvedélynek is. A repülő modellezők sokféleképpen dolgoznak, vannak készen vásárolható, úgynevezett gyári modellek is, de a többség szereti maga elkészíteni a modelljét. Ez is kétféleképpen történhet: készen kapható alkatrészek ösz- szeillesztésével, vagy a tervek alapján saját kézzel elkészítik a modell alkatrészeit. Mindkét változat nagy figyelmet, precizitást, ügyességet és türelmet igénylő munka. A szekszárdi klub tagjai nem csak modelleket készítenek, igen jó számítógépes szimulációs modelljük is van, ahol megtanulhatják hogyan kell röptetni, irányítani a gépeket. Mindenkinek más-más modell a legkedvesebb, van, aki a modernebb, van aki az antik gépek iránt érez vonzalmat. Míg a téli időszakra a modellépítés a jellemző, a meleg hónapokban van igazán lehetőség kipróbálni a gépeket. A klub nyári szezonja május végén indult, a szekszárdi Prométheusz parkban mutatták be modelljeiket, ami iránt igen nagy volt az érdeklődés. Az őcsényi repülőtéren mo- dell-repülőnapot tartottak, amelyen a szekszárdi mellett a bajai, a taszári, a pécsi, a nagydorogi, dunaszentgyörgyi és kecskeméti csoportok is részt vettek. Mint azt Ferenczi László elmondta, az őcsényi repülőtér kiváló dél-dunántúli modell-bázis lehetne, ahol rendszeresen találkozókat, táborokat tartanának, külföldi résztvevőkkel kibővülve. Ez a terv annál inkább is megvalósíthatónak látszik, mivel a repülőteret üzemeltető kht. mindig szívesen fogadja a modellezőket. Ennek fényében nem meglepő, hogy négynapos modellező táborát is az őcsényi repülőtéren tartotta a szekszárdi klub. Ugyanezen a helyszínen rendezték meg az antik modellek versenyét is, amelyen 9 klub 40 versenyzője vett részt. Az antik modellek alatt azokat a - motoros és vitorlázó - miA modellezés világában semmi sem lehetetlen, még az autó is nagyobb lehet a repülőnél FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY ni repülőket kell érteni, amelyek tagjai ezen a megmérettetésen is 40 évesnél régebben tervezett gé- derekasan helytálltak. pék modelljei. A szekszárdi klub ____________________vekter