Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-26 / 198. szám

HUSII 2003• Augusztus 26., kedd _______________Mondom a magamét ______________ STEINB ACH ZSOLT Az anyatigris metamorfózisa Mór-mór anyatigris módjára vetette rá magát anyósom - jó másfél év­tizede - azokra az üdülőtelepi utcabelijdre, akik szóvá tették neki, hogy két leánygyermekének társaságában szórakozó egyének éjszaka házibuli ürügyén oly mértékben túlmentek a határon, hogy az kvázi válsághelyzetet idéz elő a jószomszédi viszony vonatkozásában. Anyó­som azzal érvelt, hogy ő pedagógusként a gyerekeinek nyaranta csak egy kis Tisza-parü faházat tud biztosítani, ahol viszont néha szeretnék jól érezni magukat a lányai, meg a barátaik. Ahogy ismerem, anyó­somnak senki nem mert visszaszólni, emiatt akár úgy is nézhetett ki a dobg, hogy neki volt igaza. Az idei nyár sem múlt el ilyesmi szituációk nélkül. Én is hányszor eltűnődtem például azon, hogy lehet valaki akkora paraszt, hogy egész éjjel üvöltéssé a lakodalmas rockot; de arra is emlékszem, ha- loványan, milyen ellentmondást nem tűmén tekergettem fólfele a volumét a Béláék házavatóján, a kora hajnali órákban. Azt hiszem ezért sem vagyok hajlandó állást foglalni a zajártalmas esetekben, fő­leg, mióta szándékom ellenére vérig sértettem néhány földimet azzal, hogy a zokniban történő lábmosáshoz hasonlítottam egy olyan feszti­vált, ami mondjuk este tízig tartana. Most már anyósom is így lehet az igazságosztással, mint én. Idén nyáron abban a bizonyos üdülőtelepi utcában most egy másik házban zajbtt buü, (decibel) határok nélkül. Anyósom ezúttal nagymamatig- risként lépett fel, immár unokái védelmében, mondván, hogy nem tud­nak aludni a kicsik a nagy zaj miatt. Aztán, az egyébként kulturált szó­váltás után elgondolkodva mesélte: szinte szó szerint ugyanazokat az érveket halbtta vissza a hangos zenét számon kérő megjegyzésére, mint amit ő jó másfél évtizede használt. Akkor még anyatigrisként. Megkérdeztük olvasóinkat Tanultak-e a nyáron? Bár a szerkesztőség többségi állásfoglalása szerint a nyári szünidő a diákok pihenésére való, az új tanév közeledtével nem átallottuk feltenni a kérdést a járó kelő fiataloknak: foglalkoztak-e tanulással a nyáron? Reichardt Róbert, Őcsény: Nem tanultam. Szükségem ugyan lett volna rá, de inkább pihenéssel töltöttem a nyarat. A jogosítvány megszerzése érdekében a KRESZ-szel foglalkoztam, de azt nem kel­lett tanulni, mert nagyon egyszerű. Gréczy Szimonetta, Szekszárdi Kénytelen voltam, ugyanis a nyáron Németországban, intenzív nyelvoktatáson vettem részt. Az iskolára még nem nagyon készülök, valamennyire azért átnézem a dolgokat, de úgy gondolom, arra van a nyár, hogy pihenjek. Gyetvai Katalin, Hőgyész: Én inkább a szüleimmel voltam nyaralni, és akkor szántam az időmből valamit a horvát nyelv megismerésére. Nem igazán jött össze, persze nem is ez volt a célom. Kálmán Gábor, dombóvári diák: Nem igazán tanultam a nyáron, szerintem a nyári szünet nem arra való, hogy tanuljunk. A tanáraink sem adtak feladatot a szünetre. Előző kérdésünk: Meglopták-e önt valaha? Szavazóink több­ségét, 56 százalékát már meg­lopták. MAI KÉRDÉSÜNK: Tart« az utcai merényietektől? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJaag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 5. OLDAL M E GYE I TŰKOR_____________________________________________________________________ Mi minden van a Duna medrében? Szenzációs régészeti lelet került elő az alacsony vízállásnál Az aszályos évek, az alacsony vízállás kedveznek a víz alatti régészetnek - mondta dr. Gaál Attila, a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum igazgatója. A napokban szenzációs lelet ke­rült elő a Dunából Hartánál, egy XVIII. századinak vélt, fa­törzsből faragott bödönhajó, amely szinte teljes egészében konzerválódott a folyómeder­ben. Duna folyó A folyam medre gazdag lelőhely a régészek és sajnos a tűzszerészek számára is. A közelmúltban négy darab második világháborús re- peszgránát került elő Dunaföldvárnál, alig harminc mé­ternyire a közelmúltban felújított híd pillérétől. A honvédség szak­emberei hatástalanították a rob­banó szerkezeteket, ám ki tudja mit rejt még a meder. Horvátor­szágban szintén az elmúlt napok­ban találtak háborús német terep­járókat, Mohácsnál százszámra lőszert a mederben. A régészek nem kis örömére azonban sokkal korábbi leletek is előbukkannak a folyók fenekéről az alacsony víz­állásnál. A Drávában például egy törökkori hadihíd maradványaira találtak. A legutóbbi lelet a Duná­ban szenzációsnak mondható, a Dunapataj- Harta közötti Felsőzá­tonynál került elő a régészek se­gítségével. Az iszapból egy XVIII. századinak vélt, fatörzsből fara­gott bödönhajót emeltek ki, amely szinte teljes egészében konzerválódott a folyómederben. A bödönhajótól néhány száz mé­terre előkerült' egy másik hajóma­Morgós András főrestaurátor vizsgálja a bödönhajó maradványait Tóth János Attila lefényképezi a folyómederben lévő hajótestet fotó: újvári SÁNDOR radvány is, melynek állapotfelmé­rése jelenleg is tart. Magyarorszá­gon még nem kerültek elő ilyen jó állapotban lévő folyami hajó- roncsokv >r.,:r, ■ Kaiser László, az Alsó-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság kitűző hajóinak kapitánya elmondta kér­désünkre: számos érdekes kin­cset rejt a Duna medre. Ismernek például egy elsüllyedt fa uszályt Barákánál. A hasonló leleteket bójákkal jelölik meg és a hajósok tájékoztatást kapnak ezekről. Dr. Gaál Attila, a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum igazgató­ja a víz alatti régészet specialistá­ja. Kérdésünkre elmondta, hogy a Kulturális Örökség Hivatalának és az Unesco támogatásával dolgoz­nak egy programon, amely a fo­lyók, tavak medrében fellelhető régészeti leletek kataszterezését, feltárását célozza. Az aszályos évek, az alacsony vízállás kedve­zőek ehhez a munkához. A Bölcskénél, a Duna medrében 1986-ban feltárt és kimentett ró­mai kori erődítmény kövei most másfél méterrel lennének a Duna vízszintje felett - mondta. A hely­színen erős a hullámzás, így vár­hatóan újabb információkhoz jut­hatnak a közeli napokban a régé­szek. RÁKOSI GUSZTÁV Az orvosoknak drága Privatizálják a rendelőket Nincs megegyezés a szekszár­di orvosi rendelők vételáráról. Az orvosok a forgalmi érték 35 százalékát tekintik tárgya­lási alapnak, mert sokat kell még költeniük a rendelőkre. Szekszárd Napirendre tűzte, de nem tárgyal­ta a szekszárdi közgyűlés szociá­lis bizottsága tegnapi ülésén a há­ziorvosi rendelők privatizációját, a bizottság hatáskörébe tartozó kérdésekben ugyanis már hatá­roztak. Mint annak idején beszá­moltunk róla, a közgyűlés úgy döntött, hogy a tulajdonában lévő rendelőket eladja a háziorvosok­nak. A közgyűlés ajánlatát a házi­orvosok, illetve az Órvosi Kamara nem fogadta el. Tárgyalási ajánla­tuk a forgalmi érték 35 százaléka, ugyanis a rendelők felújítására, korszerűsítésére sokat kell költe­niük, nem szólva az úgynevezett akadálymentesítésről, amelyről záros határidőn belül gondoskod­niuk kell. A szociális bizottság a kamara tárgyalási ajánlatát a gazdasági bizottságnak továbbította. Dön­töttek viszont arról, hogy kik fog­lalhatják majd el a város által megváltott pécsi egyetemi kollé­giumi helyek felét. A tíz helyből ötben ez a bizottság dönt, kizáró­lag szociális alapon, a másik felé­ről pedig a művelődési, a pályá­zók tanulmányi eredménye alap­ján. Százezer forintot ítéltek oda a Il-es iskolának hátrányos hely­zetű tanulók támogatására. A bi­zottság idei hatmilliós keretéből ötmilliót már elköltötték - tájé­koztatta lapunkat Csapó Károly, a bizottság elnöke. Küldöttség a fesztiválra Szekszárd - Waregem Szekszárdi delegáció utazik hol­nap dr. Gaál Zsuzsanna alpolgár­mester vezetésével a partnerváros meghívására Waregembe a hagyo­mányos nemzetközi lóversenyre és fesztiválra. Ennek keretében ke­rül sor a két város között fennálló hivatalos kapcsolat tíz éves évfor­dulója alkalmából rendezett ün­nepségre. A küldöttség tagja Csa­pó Károly és Fodor Miklós önkor­mányzati képviselő, dr. Sólyom Bódog, a két város kapcsolatának egyik elindítója, valamint a Bartina zenekar és két táncos. Utóbbiak fellépnek a magyar esten.______■ Várak, kastélyok, műemlékek a megyében Megismerni, védeni és hasznosítani kell örökségünket A Kincstári Vagyon Igazgató­ság (KVI) azért indította ROM­BARÁT elnevezésű program­ját, hogy felhívja a közvéle­mény figyelmét műemlékeink­re, azok megőrzésének fontos­ságára. Tolna megye Mint azt Szabó Tibor, a KVI Tol­na Megyei Kirendeltségének veze­tője elmondta, az igazgatóság mű­emlékekkel kapcsolatos alapfilo­zófiája az 1997. évi LIV. számú tör­vény, az úgynevezett műemléki törvény. A KVI célja, hogy mind­azon építészeti, műszaki és velük összefüggő művészeti alkotások, amelyek történelmünk pótolhatat­lan emlékei és kulturális örökség­ként a társadalom számára - a lönleges értéket jelentenek, meg­nemzeti vagyon részeként - kü- felelő védelemben részesüljenek. Tolna megyei műemlékek és hasznosításuk: Várak, kastélyok: Apponyi kastély és parkja (Lengyel): szakképző intézet működik az épületben Ozorai vár: Illyés Gyula és Bazsonyi Arany kiállítás Török torony (Dunaföldvár): a helyi önkormányzat kezelésében, kiállítások helyszíne. Simontomyai vár: múzeum További műemlékek: Szakályi Tájház: a helyi önkormányzat biz­tosítja a látogathatóságot Werbőczy várrom (Döbrököz): a helyi önkormányzat gondozza Magyari-Kossa kúria (Gyönk): jelenleg üres Szalay András szülőháza (Ozora) Somolyi gótikus templomrom (Regöly mellett) Szentháromság-szobor (Simontomya): restaurálása folyamatban Ferences-rendház (Simontomya): önkormányzati tulajdonba adá­sa folyamatban Emellett hasznosításuk, jelentősé­gükhöz méltó használatuk révén az egész társadalom számra hoz­záférhetőek legyenek. A fentiek szellemében Tolna megye műemlékeire is gondot for­dított a KVI az elmúlt esztendő­ben. A megye egyik kiemelt mű­emlékének, az ozorai várnak a fel­újítására 108 millió forintot költöt­tek. Ebből a nem kis összegből a vár összes helyiségét rendbe hoz­ták, helyreállították az udvart és ismét régi szépségében látható a vár egyik ékessége, a barokk kár­tyaszoba, amelyet neves műemlé­ki restaurátorok állítottak helyre a régi, megtalált motívumok alap­ján. A várban tavaly óta korszerű gázfűtés van. Idén megkezdték a dunaföld­4 A dunaföldvári Török torony felújítását pályázati pénzből tervezik vári vár felújításának előkészíté­sét. Megrendelték a vár épületei­nek és az udvarnak az engedélye­zési terveit és költségvetését, ezek szükségesek ahhoz, hogy a KVI - az önkormányzatokkal közösen - induljon a Phare Településfejlesz­tési Program pályázatán. Ennek segítségével a KVI önerejét hozzá­téve remélhetőleg ez a kiemelt műemlék is felújított formában várhatja a látogatókat. Pályázatot írtak ki a simontomyai vár kőtár feletti tetőszerkezetének felújítá­sára, a tervek szerint ez munka az ősszel be is fejeződik. Természete­sen kisebb műemléki ingatlanok­kal is foglalkoznak, hiszen tenni­való ezen a területen is bőven akad. venter

Next

/
Thumbnails
Contents