Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-26 / 198. szám

Stil 2003. Augusztus 26., kedd HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Herényi hármasa Budapest Az Országgyűlés térjen át a kétheti ülésrendre - javasolja a MDF parlamenti frakciója. Az egyik hét a bizottsági, a másik a plenáris üléseké volna. Herényi Károly frakcióvezető szerint így az Európai Parlamentben dolgo­zó képviselők jobban el tudnák látni feladataikat, és a vidéki kép­viselőknek is több idejük jutna a választókerületi mun­kára. „A józan ész logi­kájában és belátásában bízom, hogy meg tu­dunk egyezni egy ilyen kérdésben és ha kell, hozzá tudjuk igazítani a házszabályt, bár tu­dom, ez nehezen kivi­telezhető módosítás”. A kormányváltás óta eltelt par­lamenti időszakot értékelve a frakcióvezető hármas osztályza­tot adna, ennek oka „a kormány meglehetősen gyatra” törvény- előkészítő munkája. Szerinte a kormány rendkívül rosszul telje­sített, az ülésszakok elején szin­te alig volt munkája az Ország­gyűlésnek, később a feladatok sokasodtak és a parlament mun­kája egyre nehezebbé, egyre ke­vésbé kiszámíthatóvá vált. Arra a felvetésre, miszerint a Median legfrissebb közvélemény­kutatási adatai szerint a Fidesz megelőzte az MSZP-t, Herényi Károly örömmel konstatálta, hogy egy esztendő után eltűnt az MSZP előnye; és meglepve tapasztalta a választópolgárok tü­relmét, hogy az MSZP támogatói ilyen intézkedéssorozat után is sokáig kitartottak pártjuk mellett. „Úgy lát­szik, betelt a pohár, a kormánypártok támoga­tottsága erőteljesen csökkent” - fogalmazott. Ugyancsak újságírói kérdésre válaszolva He­rényi Károly közölte: az országos etikai bizottság dönté­sét Hende Csaba ügyében tudo­másul vette. Az MDF országos etikai bizottsága a múlt héten ismételten megállapította, hogy Hende Csaba nem követett el eti­kai vétséget, amikor elvállalta a polgári körök szervezését. EUROPRESS/MTI Medgyessy: adót csökkent a kormány Budapest Háromfős munkacsoportot hoznak létre a koalíciós pártok azzal a céllal, hogy megtalálják a jövő évi adó- csökkentés fedezetét - derült ki a kormányfő és pártelnö­kök egyeztetése után. Med­gyessy Péter miniszterelnök leszögezte: lesz adócsök­kentés. Az egyeztetés után mind a kor­mányfő, mind a koalíciós pártok elnökei megismételték az előző hetekben az adócsökkentéssel kapcsolatos kijelentéseiket és közölték: elkötelezettek a kérdés megoldásában. Az egyeztetés egyetlen kézzel fogható eredmé­nye: háromfős munkacsoport jön létre, amelynek feladata, hogy megtalálja az adócsökken­tés fedezetét. A munkacsoport vezetője Veres János, a Pénzügy­minisztérium politikai államtit­kára lesz, az MSZP-t Szabó Lajos, a költségvetési bizottság alelnöke, az SZDSZ-t Wekler Fe­renc, a parlament alelnöke kép­Háromtagú munkacsoport dolgozik az adócsökkentésen. Erről egyeztek meg a koalíciós pártelnökök a miniszterelnökkel FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY viseli. A háromfős stábnak nem kell dőlnie: mi lesz jövőre az laszolva azt mondta: a takarékos sok ideje van a megoldás megta- adócsökkentéssel. állam felfogásába belefér az lálására, ugyanis a pártvezetők Igaz, a kormánynak a végső SZDSZ ötlete, miszerint: 2010-ig és a kormányfő legközelebb döntést szeptember 10-én kell ki- 12 százalékos leépítést kell meg- szeptember 3-án találkoznak mondania. valósítani a közszférában, egymással, és ekkorra már el A miniszterelnök kérdésre vá- ___ _ _ baranya Róbert Di ákhitel: növekvő kamat Budapest Az előző félévhez képest 0,42 százalékkal, 9,2 százalékra emelkednek a diákhitel ka­matlábai a 2003/04-es tanév első félévében. A felvehető hitelösszegek - havi 10, 15, 21, illetve 25 ezer forint - vál­tozatlanul maradnak. A Diákhitel Központ Rt. közle­ménye szerint a kamatlábemelés a legpesszimistább számítás sze­rint is csak 1 százalékkal (1000 forintonként 10 forinttal) növeli meg az átlagos havi törlesztő­részletet és 2 százalékkal (10 évenként 2,4 hónappal) a várha­tó törlesztési időt. A Diákhitel Központ a változás ellenére nem számít a diákhitel népszerűségé­nek csökkenésével. A társaság magyarázata szerint a diákhitel 2001 szeptemberi indulása óta jogszabályban rögzített módon változó kamatozású, forrásait a pénz- és tőkepiacról vonja be. A mindenkori, tanulmányi félévre érvényes kamat megállapításá­nak módját kormányrendelet szabályozza és mértéke döntő módon függ a bevont források költségeitől. Mint köztudott, az utóbbi időben kedvezőtlenül vál­toztak meg a pénz- és tőkepiac kondíciói, ami hatással volt a t ■- vont források átlagos költségé e - szögezi le a Diákhitel Rt. - A ka­matláb mostani emelkedése a konstrukcióból eredő természe­tes folyamat, amelynek pillanat­nyi hatásai a több éven át tartó törlesztési időszak alatt nagy va­lószínűséggel kompenzálódnak - áll a részvénytársaság közlemé­nyében. BARANYA RÓBERT A pedagógusok védelmében Budapest Országos aláírásgyűjtő akciót kezdeményez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy az Országgyűlés minél előbb módosítsa a közok­tatási törvénynek a pedagógusok többletmunka-vállalására vonat­kozó passzusát, s ezzel kapcsola­tos beadványát még ezen a héten eljuttatja az Országos Választási Bizottsághoz. „Az OVB pozitív döntése esetén az aláíróíveket el­juttatjuk minden közoktatási in­tézménybe, és egyéb módon is gyűjtjük majd az aláírásokat” - mondta Kerpen Gábor, a PDSZ el­nöke. A szakszervezet elfogadha­tatlannak tartja, hogy a pedagó­gus akár évi plusz 496 óra tanítás­ra kötelezhető egyoldalúan. Ker­pen megjegyezte: ez más közal­kalmazottnál legfeljebb évi 200, kollektív szerződés szabályozása esetén legfeljebb évi 280 óra. A PDSZ szerint a munkavállalás ki- terjesztéséről szóló passzus a pe­dagógusokra vonatkozó negatív diszkrimináció miatt alkotmány- ellenes, ezért a tömörülés az Al­kotmánybírósághoz _ MTI A HÍMZÉS NEM ISMER HATÁROKAT. A népművészet mesterétől, az egri Erdész Judittól tanulhattak az amerikai kézműves szövetség tagjai. Charlotte Schuller Pennsylvania, Farkas Enikő New York, Charlotte Halley California, Helen Crane Indiana, Ann Pinnfield pe­dig Colorado államból érkezett Magyarországra. A csoport tagjai nemcsak a palóc formavilággal ismerkedtek meg; eljutottak Kalocsá­ra is, ahol a pingálást és a tojásfestést tanulmányozták. A következő állomásuk a Sárköz, ahol a csipkeverés, majd Somogy, ahol a fehér hímzés fogásait sajátítják el. Magyarországi túrájukat Buzsákon feje­zik be, ahol a rátétes munkák és a kék és fehér hímzések kerülnek terítékre. FOTÓ: heves megyei hírlap/gál Gábor TŰCSERE-AUTOMATA. Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter átadta az ország első tű­csere-automatáját a Nyírő Gyula Kórházban. Az automatát a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium ál­tal indított „ártalomcsökkentési” program keretében helyezték el a kórház Lehel úti kerítésén. A program célja, hogy minimalizálja a drogfogyasztás ártalmait, megelőzze a HIV-, a hepatitis-fertőzések terjedését a kábítószer-használók körében. Ősszel újabb tűcsere-automatákat helyeznek el Pécsett, Gyulán és Kecs­keméten. Magyarországon az Országgyűlés 2000 decemberében fogadta el a kábítószer-probléma vissza­szorítására kidolgozott nemzeti stratégiát fotó, europress/kallusgvörgv Budapest A Paksi Atomerőmű (PA) Rt. is felelős az április 10-11-én be­következett üzemzavarért - mondta Vámos Gábor, a részvény- társaság vezérigazgatójának főtanácsadója az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának ülésén. az erőmű vezetése először a hét­fői meghallgatáson ismerte el fe­lelősségét a paksi üzemzavart követően. „A társaság felső veze­tésének, azaz a vezérigazgatónak és Hetzmann Albert műszaki ve­zérigazgató-helyettesnek ezek után vagy le kell mondania, vagy a kormánynak kell őket leválta­nia” - mondta Illés Zoltán (Szö­vetség) képviselő. A főtanácsadó a kormánypárti politikusok véleményével egybe­hangzóan viszont azt hangsú­„A Paksi Atomerőmű Rt. annyi­ban felelős az áprilisi súlyos üzemzavar kialakulásáért, hogy nem tárta fel a fűtőelemek tisztí­tásáért felelős cég tervezési hibáját, továbbá a tisztítás során sem ellenőrizte kellőképpen annak végrehajtását” - közölte Vámos Gábor. A főtanácsadó Kocsis István vezérigazgatót he­lyettesítette. Az ellenzéki képviselők szerint lyozta, hogy a PA eddig sem tit­kolta el a felelősségét. Vámos Gá­bor emlékeztetett: a PA Rt. a kör­nyezetvédelmi bizottság május 27-ei meghallgatásán nem tagad­ta, hogy a társaság felelős lenne. Józsa István szocialista képviselő hozzátette: az üzemzavart kiváltó alapvető ok a francia-német Framatome APN tervezési mun­kájában volt. „A paksi vezetés az üzemzavar kapcsán eddig mindig igazat mondott a meghallgatáso­kon, és az elmondottak össz­hangban állnak a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség jelenté­sével is” - szögezte le az MSZP-s politikus. MTI/EUROPRESS Fidesz: drágák a mentők Budapest Sajtóértesülések szerint a vetély- társánál drágább ajánlattal, és egyes előírt dokumentumok hiá­nya ellenére nyert több tízmillió forintot az egészségügyi tárcától mentőautók üzemeltetésére a Fő­nix S. O. S. Rt., miközben a cég ápolási igazgatója a főváros III. kerületében a Magyar Szocialista Párt színeiben politizál - veti fel Szijjártó Péter, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselője. Szerinte a nyertes cég nem kapott engedélyt az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat­tól közterületi mentési tevékeny­ségre, valamint nem rendelkezik az Országos Mentőszolgálattal megkötött együttműködési meg­állapodással sem, holott mindkét kitétel feltételként szerepel a pá­lyázati kiírásban. Mindezen felül a pályázatból kizárt, a fővárosnak az Országos Mentőszolgálat által le nem fedett területein eddig szolgáltatást végző Európa Men­tőszolgálat csak 28 millió forintos támogatást kért három gépkocsi­jára, míg a Főnix S. O. S. Rt. 30 milliót két autó üzemeltetésére. A képviselő Csehák Judit egészségügyi minisztertől vár választ felvetéseire. Hírek Elnökök találkozója Mádl Ferenc köztársasági elnök egyetértett Szili Katalinnal, hogy az Ország- gyűlés elnöke neves jogá­szokból álló szakértői mun­kabizottság felállítását kezde­ményezze, amely szántba venné, vannak-e az alkot­mánynak olyan komoly fogyatékosságai, amelyek új alkotmány megalkotását indokolhatják. Erről és a tör­vényhozás őszi menetrendjé­ről tárgyalt hétfőn a két elnök. Mn A benzin ára A motorbenzinek fogyasztói árát 4 forinttal, a gázolajét literenként 2 forinttal emeli a Mól Rt. szerdán. Az ár­emelést a Mól azzal indo­kolta, hogy a július 16-ai ár­változás óta a kőolaj és a kő- olajtermékek jegyzésárai tar­tósan 6-12 százalékkal emel­kedtek. MTI Orvosi keret A kormány várhatóan egy hónapon belül tárgyal az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók vállalkozása­inak támogatását Biztosító 15 milliárd forintos hitel­keretről - mondta Kökény Mihály, a szaktárca állam­titkára. MTI Tartós meleg A tartósan melegnek ígérkező nyarak miatt új munkavédel­mi szabályozás bevezetését tervezi a Foglalkoztatáspoliti­kai és Munkaügyi Minisztéri­um. „Inkább hőmérséklethez kötnénk a munka szünetel­tetését, mint napszakhoz”- mondta Burány Sándor, a szaktárca vezetője. A minisz­térium szakértői már meg­kezdték a munkavédelmi sza­bályok áttekintését, a tartósan meleg idő miatt ugyanis át kell értékelni a munkakörül­ményekre vonatkozó előírá­sokat. MTI Rossz áru A vendéglátóüzletek 52,3 szá­zalékában találtak kifogásolni­valót a fogyasztóvédelmi fel­ügyelők a Hungaroringen a hét­végi ellenőrzésen - közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelő­ség. Húsz helyen találtak hite­lesítetlen mérőeszközt, nem megfelelő hűtőkapacitás miatt felengedett 70 kilogramm fa­gyasztott hasábburgonya, nem volt beazonosítható 455 kilo- gramm pácolt baromfihús, mti ■ « 4 4 Az atomerőmű is felelős

Next

/
Thumbnails
Contents